Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)
1999-07-18 / 195. szám
A Whiskys listája Szülőfalu, gyermekkor, iskolatársak osztályfőnök és osztálytársnő szerint Ambrus Attila gyenge tanuló, de kiváló sportoló volt Bármennyire megdöbbentő is, a fenti véleményeket Ambrus Attiláról mondták olyanok, akik valóban ismerték az elmúlt évtizedek leg- nagystílűbb magyar rablóját. Hogy a,. Whiskys milyen kisfiú és fiatalember volt, hogyan élt, mit csinált az első 20 évében, arról szülővárosában, az erdélyi Csíkszeredán és környékén próbáltunk minél többet megtudni rokonaitól, ismerőseitől, tanáraitól. Az idő megállt Romániában. Legalábbis, ami az utakat illeti. Kilenc órába telik, amíg megérkezünk a határtól alig több mint négyszáz kilométernyire fekvő Csíkszeredára. A Hargita népe szerkesztőségében nagyon készségesek, *bár kollégáink sem tudnak sokkal többet az ügyről. Csak any- nyit, hogy a magyar rendőrök felvették a kapcsolatot a románokkal, de ők hallgatnak, mint a sír. Iskola A Márton Áron líceum titkárságán sokáig töpreng a három hölgy, hogy valóban járt-e ide Ambrus. Régi naplókat vesznek elő, de nem találják a nevét. Közben rábukkannak egy Ambrus Attilára, de kiderül, az egy másik.- Ha a tanulónk lett volna, biztosan emlékeznék rá - mondja a korelnök, aki már évtizedek óta koptathatja itt a könyökvédőjét. Közben telefonálnak más középiskolákba, de ott sem tud senki semmit. Végül siker koronázza erőfe- szítéséiket.- Á, itt van! A kilencediket és a tizediket járta nálunk. Arról is van bejegyzés, hogy a rendőrség adatokat kért róla 1984-ben. Többet nem mondhatok igazgatói engedély nélkül. Apa Kalász negyed. Lepusztult lakótelep panelépületekkel. Az egyik ház negyedik emeletén lakik most Ambrus Károly, a Whiskys édesapja. Várt bennünket, a Hargita szerkesztőségéből hívtuk telefonon, s azonnal ráállt a beszélgetésre. Alig 52 éves, de nem látszik rajta a kor. Pontosabban, nem az látszik rajta.- Kétéves volt Attila, amikor a feleségem elhagyott bennünket - kezdi szinte azonnal, amikor leülünk az egyszobás, kicsit sötét lakásban. Szól a tévé, valamelyik magyar adást nézte korábban. - Azóta az asszony többször is férjhez ment, és Jehova Tanúja lett. 1982-ben váltunk el hivatalosan, a bíróság nekem ítélte Attilát. Azóta csak egyszer érdeklődött a gyerekéről. Attilát 10 éves koráig a nagyanyja nevelte a közeli Fitód faluban. Amikor ő meghalt, a gyerek visszakerült Csíkszeredára a nagynénjéhez, Ambrus Károly húgához.- Én nem tudtam törődni Attilával, mert olyan volt a munkabeosztásom, hogy gyakran éjjel és ünnepnap is dolgoznom kellett. Az áramszolgáltató vállalat fődiszpécsere voltam. Meg is becsültek emiatt. De azért adtam pénzt a hú- goméknak, s amikor Attila akart, eljöhetett hozzám - magyarázkodik hevesen a férfi. A fiú a 8. osztály elvégzése után került a Márton Áron líceumba. De nem érettségizett le, mert a barátaival betört a kötöttárugyárba, és elvitték a cég zenekarának a felszerelését.- Tudom, hogy a fiam hibás volt, de nemcsak ő. Mégis magára vállalt mindent - emlékszik vissza az apja. Ambrus Attilát javítóintézetbe vitték, ahol kitanulta a villamos- sági automatizálási szakmát. Amikor kiengedték, az apja cégéhez ment dolgozni, de nem fűlt hozzá a foga, hogy póznáknak ásson gödröket. Máshova a múltja miatt nem vették föl. A katonaság után eltűnt. Fél év múlva derült ki, hogy 1988-ban Magyarországra szökött.- Sokat leveleztünk egymással. Azt írta, jó helyen van, Újpesten hokizik. Ez megnyugtatott - mondja, majd előveszi a megsárgult papírokat és régi fényképeket.- Szép gyerek volt már akkor is - mutatja büszkén a fotókat. A romániai forradalom után, 1990 májusában meglátogathatta a fiát Budapesten, Attila az év őszén ment haza.- Leültünk beszélgetni. Mondtam neki, hogy k'^gítem, veszek neki egy Daciát. Azt viaszolta, nem kell neki, Magyarországon az nem autó. Én erre fölemeltem a szavam: mi az, hogy nem autó, Romániában majdnem mindenki azzal jár. Akkor találkoztam vele utoljára. Pedig ennek már kilenc éve. Ambrus Attila azóta többször járt Romániában, felkereste a rokonait is, de az apjához nem ment többé.- Tessék elképzelni, hogy mit éreztem idén januárban, amikor megtudtam a magyar tévéből, hogy mit csinált, s láttam megbilincselve. Nevelőszülők Egykori nevelőszülei, Attila apjának a húga és a férje egy közeli, szintén szocreál típusú panelházban laknak. Csak a férfi, Szabó László van otthon. Nem jelentkeztünk be előre, mégis kedvesen fogad, és a konyhába invitál.- Van apja, meg anyja, de szere- tetet csak a nagyanyjától és tőlünk kapott. Pedig rendes, jóravaló, szófogadó gyerek volt világéletében - kezdi a nevelőapa. Miután Attila Magyarországra szökött, náluk aludt, amikor hazajött Szeredára. Nem sokat beszélt magáról, csak annyit, hogy hokizik, és üzletelésből él. Az sem tűnt fel nevelőszüleinek, hogy jobbnál jobb autói voltak. Azt mondta, Magyarországon köny- nyebb sok pénzhez jutni.- Hallottuk, hogy januárban is csak a kutyája miatt tudták elfogni. Ez érdekes. Miatta veszett össze velünk is másfél évvel ezelőtt. Telefonált, hogy hazajönne, de vele lesz a kutyája is. Mondtuk neki, hogy várjuk, de az állatot ne hozza, mert a lányunk fél tőle. Ezen annyira megsértődött, hogy azóta nem is beszéltünk - mondja az apa, s kissé elkomorul. Szabóéknál semmi olyan tárgy, emlék nem maradt, amely nevelt fiuké volt. Mindent elvitt magával, amikor elköltözött. A férfi egyedül azt az ágyat tudja megmutatni, amelyben Ambrus aludt hajdanán.- Megdöbbentünk, amikor megtudtuk, hogy mit csinált az Attila. Nagyon bánt bennünket, s főleg a feleségemet viselte meg az ügy. Csak nehogy baj érje, mert beteg a szíve. De az biztos, hogy nem a gyerekkora miatt jutott ide. Mi csak jóra neveltük. S azt sem értem, mitől lett ő whiskys - gondolkodik el, amikor kikísér bennünket -, korábban sörön kívül más alkoholt nem ivott. Tanár és osztálytárs Csiszér Lajos egy Csíkszeredái szép nagy kertes, úgyis fogalmazhatnék - ha ezt manapság nem lehetne félreérteni -, polgári házban lakik. A tanár úr a nappaliban idézi vissza emlékeit. Kilencedikben és tizedikben volt az osztályfőnöke, és matematikát tanított neki.- Sem rosszat, sem jót nem tudok mondani róla. Kiváló sportoló, gyenge tanuló volt. Ambrus és több társa sportosztályba járt, és emiatt kivételezett helyzetben voltak. Gyakran jártak edzőtáborba, versenyekre, s csak az volt az elvárás velük szemben, hogy valahogy végezzék el az iskolát, első a hoki. Ez meg is látszott a tanulásukon.- Több évtizedet töltöttem el a katedrán, ezért nyugodtan kijelenthetem, a személyiségéből egyáltalán nem következett, hogy bűnöző lesz. Minden szempontból átlagos diák volt, teljesen szürke egyéniség. Nem Ambrus Attila volt a meghatározó figura abban az osztályban.- Valóban így van - helyesel Vákár Katalin, az egykori osztálytárs, akit a tanár úr közben áthívott -, egyetlen csínytevésére sem emlékszem, de olyanra sem, hogy valami miatt kiemelkedett volna.- A lányok kedvelték?- Nem nagyon - pirul el, ki tudja miért, s örömmel veszi kézbe a Vasárnap Reggel múlt heti számát, ahol a címlapon szerepel Ambrus fényképe.- Az elmúlt tíz évben szinte semmit nem változott, csak a körsza- kálla új. Ezután osztálytárs és tanára sokáig beszélgetnek arról, hogy nem értik, Ambrus Attila hogyan jutott idáig, miért csinálta, mi vitte rá a bűnözésre.- Lehet, hogy az járt a fejében, ha már szeretetet nem kapott, legalább pénze legyen - szól közbe Csiszér Lajos felesége. A tanárnőnek igaza lehet, állapítjuk meg egyöntetűen, és egy jó kupica csíki pálinkával koccintunk arra, hogy megtaláltuk a megoldást. Csala Zsuzsa milliós szereptől esett el A népszerű színésznő igencsak meg volt lepve, amikor múlt szombaton 12 óra körül nyolc tagbaszakadt nyomozó csengetett be hozzá.- Tőlük tudtam meg, hogy Ambrus Attila megszökött a börtönből - mesélte Csala. - Azért jöttek, mert emlékeztek Attila üzenetére, hogy amint kiszabadul, elugrik hozzám egy tányér levesre. A színésznő már régóta köszönő viszonyban volt a Whiskyssel. Természetesen fogalma sem volt róla, hogy az általa néha látogatott klubban rulettező fiatalember az ország legkeresettebb bankrablója. Ma már azt sem tartja furcsának, hogy Ambrus a klubbal szemközti OP-t is kirabolta.- Nyilván elfogyott a pénze, ezért átugrott egy kis zsetonra valóért - ironizált a művésznő. - Ha annak idején sikerül örökbe fogadnom a whiskys kutyáját, most biztosan rendőri felügyelet alatt állnék. Ráadásul a száznegyven két milliót ígérő producer jelentkezése óta nem tudok szabadulni a gondolattól: ha hozzám került volna Don, most egy többmilliós filmszerep várományosa lehetnék... Felére csökkenhet Ambrus büntetése? A büntető törvény- könyv 83. §-a szerint a büntetést úgy kell kiszabni, hogy az igazodjon a bűnösség fokához, továbbá az enyhítő és súlyosító körülményekhez. A törvény szerint „az okozott kár megtérítése enyhítő körülmény, csekélyebb mértékben még akkor is, ha a megtérülés az elkövetőtől független”. A büntetési tétel lehetséges enyhítéséről a 87. § intézkedik. Ez kimondja, hogy olyan bűncselekmények esetén, amelyeket a törvény legkevesebb tízévi szabadságvesztéssel fenyeget, a bíróság az enyhítő körülményeket figyelembe véve legkevesebb ötévi szabadságvesztésre is ítélheti a vádlottat. Nem volt különösképpen találékony és furfangos, nem volt simlis és sumák, nem volt a társaság, az osztály központja, nem voltak fantasztikus ötletei, elképesztő tervei, nem ragadtak rá a lányok, nem volt színes egyéniség, általában nem kockáztatott, és soha nem hazardírozott. Róla tökéletesen meg lehetett volna mintázni az átlaggyerek és az átlagfiatal szobrát. 1993 Összesen: 10134000 Ft 01.22. - XII., Villányi út 113. postahivatal: 460000 Ft 03.12. - II., Hűvösvölgyi út 137. postahivatal: 667000 Ft 04.03. - IV., Árpád út 75. Budapest Tourist: 1800 000 Ft 08.28. - VII., Orczy út 44. postahivatal: 3 300 000 Ft 09.07. - XVII., Pesti út, Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet: 3500000 Ft 11.03. - Nyugati téri aluljáró, Budapest Tourist: sikertelen 12.27. - XI., Villányi út 52. Kolibri utazási iroda: 407 000 Ft 1994 Összesen: 6362450 Ft 02.02. -1., Mária tér 1. Mór és Vidéke Takarékszövetkezet 1000000 Ft 03.21. - IX., Ráday utca 59. Bakonyvidéke Takarékszövetkezet: 4562450 Ft 07.21. - VI., Ó utca 15. Eurotours utazási iroda: 800 000 Ft 1995 Összesen: 5 600 OOO Ft 01.12. - IX., Ráday utca 59. Bakonyvidéke Takarékszövetkezet 2800000 Ft 07.27. - Ili., Lajos utca 68. Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet: 2800000 Ft 1996 Összesen: 37 639OOO Ft 03.25. - XI., Kemenes utca 1. postahivatal: 9539000 Ft 08.29. - XI., Fehérvári út, postafiók: 5500000 Ft 09.24. - XXIIL, Grassalkovich út 128, OTP: 9000000 Ft 11.21. - Budakeszi, OTP: 13600000 Ft 1997 Összesen: 59690000 Ft 01.15. - Budakeszi, OTP: 7 090 000 Ft 03.10. - Békásmegyer, OTP: 9635000 Ft és Kelenföldi pu., postahivatal: 3965000 Ft 05.29.-XXIII., Grassalkovich út 128. OTP: 28000000 Ft 12.16.-XXIII., Grassalkovich út 128. OTP: 11000000 Ft 1998 Összesen: 10 OOO OOO Ft 02.05.-XI., Irinyi utca, OTP: 5000000 Ft 03.11. - Békásmegyer, OTP: 5000000 Ft 1999 Összesen: 18 240 OOO Ft 01.05. - X., Újhegy sétány, OTP: 240000 Ft 01.15. - II., Frankel Leó utca, OTP: 18000000 Ft Szöveg: Almási B. Csaba I Fotó: Diósi Imre