Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)

1999-07-17 / 194. szám

1999. július 17., szombat Hazai Tükör Dlinántúli Napló 3 Az ellenzék még ellenáll Kétharmados törvények: a fele is elég Az új jogalkotási törvény szabá­lyozási elvéről a parlamenti pár­tok ősszel mondanak majd véle­ményt. A jelentős változásokat tartalmazó munkaanyag további sorsa a képviselők kétharmadá­nak szavazatán múlik. A Ma­gyar Szocialista Párt azonban még az irat részletes áttanulmá­nyozása előtt eldöntötte: a jelen­legi politikai légkörben egyelőre nem lát esélyt arra, hogy az or­szággyűlési képviselők kéthar­mada a jelentős törvénymódosí­tás mellé álljon. Az Igazságügyi Minisztérium­ban (IM) közelmúltban elké­szült koncepciót a képviselők az őszi munkakezdésig tanulmá­nyozhatják, majd véleményüket szeptemberben az alkotmány- ügyi bizottság ülésén fejthetik ki. A tervezetet a parlament csak minősített többséggel fo­gadhatja el. A tárca javaslata nem csupán a kétharmados törvények szá­mának csökkentéséről szól, ha­nem ezzel egyidejűleg bizonyos alapjogi kérdések alkotmányba foglalásáról is - derült ki Hende Csaba lapunknak adott nyilat­kozatából. Az IM politikai államtitkára ki­Még nem tudni, mekkora Bár a meteorológusok szerint a következő napokban nem kell újabb jelentős esőzésekkel szá­molni, az ár- és belvízzel elöntött területek nagy részén fenn­tartják a készültséget. A károk nagyságáról pontos adatot csak a víz levonulása után lehet mondani. Egyelőre nem pihenhetnek a fo- lyógátakon, illetve a belvízzel el­öntött településeken dolgozók. A korábbi esőzések nyomán el­indult árhullám csütörtök éjsza­ka tetőzött az észak-magyaror­szági területeken, így a dél-heve­si térségben még mindig kriti­kus a helyzet. Másodfokú ké­szültséget kellett elrendelni a Sajó mentén, de az Ipoly vízál­lása is elérte a készültségi szin­tet. Az árvízi védekezés jelenleg mintegy 505 kilométeres folyó­szakaszra terjed ki. Mint azt Göncz Benedektől, az Országos Műszaki Irányító Törzs ügyletesétől megtudtuk, a belvízkár tizennégy megyét érint, és több mint 190 településen kö­zel 30 000 embert, valamint majdnem 12 000 épületet veszé­lyeztet. Az elöntött területek nagysága elérte a 70 000 hektárt. A megfeszített védekezés ré­szeként több helyen vésztározó­kat nyitottak, mert a teljesen el­ázott gátak átszakadással fenye­gettek. A munkából a vízügyi fejtette, hogy a tárca koncepciójá­nak elfogadása pótolhatja az ed­dig hiányzó alkotmányos szabá­lyozást. Az Alkotmánybíróság több határozata utal ugyanis olyan alapvető, emberi jogokat érintő kérdésekre, amelyeket két­harmados törvények szabályoz­nak, de azokat - jentőségük mi­att - sokkal inkább az Alkot­mányban kellene részletezni. Jelenleg 34 olyan törvény lé­tezik, amely csak kétharmados többséggel módosítható. A tár­ca ezek közül tizenhatot szeret­ne egyszerű többséggel elfogad­ható jogszabállyá átalakítani, így például a személyes adatok védelméről, a sajtószabadság­ról, a közérdekű adatok nyilvá­nosságáról, a gyülekezési, egye­sülési és sztrájkjogról szóló sza­bályok kikerülnének a minősí­tett többséggel megváltoztatha­tó körből. A helyettes államtitkár meg­erősítette, hogy a tárca tervei szerint a továbbra is minősített többséget igénylő 18 törvény között azok maradnának, ame­lyek alapvetően az államszerve­zetre vonatkoznak, azaz a jog­alkotásról, a választási rend­szerről, vagy a népszavazásról szólnak. Horváth Magdolna a kár szolgálat szakemberein kívül a katonaság, a polgárőrség és a helyi lakosság is kivette a részét. A károk megtérítésének ügyé­ben azonban sok a vita, amit Göncz Benedek szerint az okoz, hogy ahány fajta a kár, annyiféle intézményt terhel a kártérítés felelőssége. A vízügyi szolgálat kezelésében lévő léte­sítményekben - például tölté­sekben - esett kár összegét, vagy a szolgálat által működte­tett szivattyúk üzemeltetési költ­ségeit a KHVM-nek számlázzák le, de a helyi vízgazdálkodási társulatok védekezési kiadásait - például a csatornatisztításra fordított forintokat - már a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium téríti majd meg. A települések kasz- szájából eddig elfolyt összeget központi segélyekből, vagy a Belügyminisztérium pénzalapjá­ból pótolják. A műszaki szakember szerint csak akkor lehet pontosan felbe­csülni a károkat, ha teljes egé­szében levonult a víz az elöntött területekről, s láthatóvá válnak a védelmi létesítmények sérülé­sei. Ugyanígy nem lehet még pontosan tudni, hogy mekkora veszteség érte a mezőgazdasá­got, illetve mennyibe kerül majd a családoknak megrogy- gyant vagy összedőlt házuk újjá­építése. (takács) Elmentek a katonák Tegnap reggel ünnepélyes kere­tek között búcsúztatták Tábor­falván a Koszovóba induló kato­nákat. A KFOR békefenntartó műveletében részt vevő egységet a kormány nevében Szabó János honvédelmi miniszter köszön­tötte. Az ünnepségen felsorako­zott honvédeket arra szólította fel: legyenek méltók ahhoz a hírnévhez, amelyet katonáink a különböző békefenntartó és megfigyelő missziókban már ki­vívtak maguknak. A miniszter hangsúlyozta: Magyarország kezdettől fogva érdekelt volt a válság mielőbbi megoldásában. Koszovó üzenete az egész világ számára az, hogy ma, a XX. szá­zad végén az emberiség nem tű­ri el a tömeges emberirtást és et­nikai tisztogatást. Köszöntők és búcsúzók FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE Vagyonteszt helyett környezettanulmány Gyermekvédelmi támogatás - csakis rászorulónak Lakner Zoltán, a Szociális Minisztérium helyettes államtitkára cáfolja azt a híresztelést, miszerint a jövőben vagyonteszt döntené el, mely család jogosult rendszeres gyermekvédelmi támogatásra. Tény azonban - tette hozzá a mindennapi tapasztalatok alapján - , hogy az önkormány­zatok munkatársainak vélemé­nye szerint sokan indokolatla­nul veszik igénybe ezt a jutta­tást. Márpedig a közös kasszá­ból jogosulatlanul felvett pénz a valóban rászorulók anyagi le­hetőségeit csorbítja. Lakner tájékoztatása szerint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, jelenleg hatályos törvény mó­dosítására várhatóan a 2000. esztendő első felében kerülhet sor. A gyermekvédelmi reform­hoz kapcsolódó jogi szabályo­zás az iménti gyakorlaton is változtatna. A rendszeres gyermekvédel­mi támogatás a kicsinyek szo­ciális biztonságát szolgálja. Je­lenlegi összege - az öregségi- nyugdíj-minimumot meg nem haladó jövedelmek esetén - a legkisebb nyugdíj értékének 20 százaléka. Ebben az ellátásban ez idő tájt mintegy 803 ezren részesülnek. Az összeg havon­ta 3040 forint és a háztartások 30 százalékának folyósítják. A települési önkormány­zatok gyakori kérésére a jöve­delem megállapításának bi­zonytalansága miatt a tör­vényben lehetőséget biztosíta­nának a vagyon, a jövedelem becslésére. Ez azt jelenti, hogy akik fel­tételezhetően indokolatlanul igénylik a támogatást, azoknál ellenőriznék az ügyfél által tett nyilatkozat valódiságát. Vagyis vitás esetekben a megélhetés­sel összefüggő számlákat ösz- szevetnék azokkal a tapasztala­tokkal, amelyekre a helyi ön- kormányzat munkatársai tesz­nek szert a környezet tanulmá­nyozása révén. Megnéznék pél­dául a kérelmező közüzemi számláit, azt, hogy mennyit költ telefonra, s a lehetősége­ken belül vizsgálnák a család életvitelét, életmódját. Ha® a számlákkal alátámasztott jöve­delembecslés alapján a kérel­mező bevallásának valódiságá­val kapcsolatban komoly kéte­lyek merülnek fel, akkor a tá­mogatás iránti kérelmet akár el is utasíthatják. Lakner Zoltán elmondotta még: a szaktárca szándékai sze­rint a majdani támogatás nem lesz egységes, lehetőség szerint megpróbálnak differenciálni a rászorulók között. Az iskolás­korúak ellátásához például töb­bel járul majd hozzá az állam, mint a kisebbekéhez, minthogy ellátásuk többe is kerül. (cs. b.j.) Hét év - 6187 kiló kábítószer A szervezett bűnözés egyik legkeményebb fajtája a kábítószer-ter­jesztés, mert kis kockázattal, többnyire nem nagy befektetéssel, gyorsan, nagy haszonra lehet szert tenni. Mit tehet a vámőrség a drog elleni küzdelemben? - kérdeztük dr. Bencze József dandár- tábornokot, a Vám- és Pénzügyőrség rendészeti igazgatóját.- Amikor 1989-ben egy év alatt 30 dekagramm kábítószert fog­laltak le a vámőrök, akkor nem sejtették, hogy tíz év múlva nem számít kuriózumnak tíz, húsz vagy ötven kilogrammos kábító­szer-szállítmány feltartóztatása sem. Éppen ezért volt nagy je­lentőségű az a kongresszus, amelyet két évvel ezelőtt Ma­gyarországon tartott a 146 szer­vezetből álló Vámigazgatások Világszervezete. Itt fogadták el a Budapesti Nyilatkozatot, amely kimondja, hogy a drogkereske­delem veszélyezteti a világ gaz­dasági stabilitását, érzékenyen érinti a legális nemzetközi keres­kedelmet és az állami bevétele­ket. Ezért valamennyi vámszer­vezetnek közösen kell fellépni a kábítószer-bűnözés ellen.- Milyen segítséget kapha­tunk a külföldi szervezetektől?- Sokat jelent, hogy megis­merkedhetünk a külföldi ta­pasztalatokkal. Tanulmányoz­hattuk az Egyesült Államok ká­bítószer elleni hivatalának, majd ezt követően több nyugat­európai ország illetékes szerve­inek munkáját. A német vám- igazgatás pedig kollégáink ki­képzésében nyújtott segítséget.- Milyen a vámőrség felké­szültsége a drog elleni harcra?- Munkatársaink minden ve­szélyeztetett pontot szemmel tartanak, így például a határál­lomásokon már 25 kábítószer­csoportunk működik. Ezekben a speciális egységekben több mint száz kolléga teljesít szol­gálatot 25 kábítószer-kutató kutyával.- Közismert, hogy a drog­csempészet úgynevezett „balkáni útvonala" előbb a boszniai, majd az utóbbi koszovói esemé­nyek miatt átterelődött Románi­ára és hazánkra, sőt egyes szál­lítmányoknak végállomása is lettünk. Mindez hogyan jelent­kezett az Önök munkájában?- Hét év alatt 6187 kilogramm kábítószert foglaltunk le. Ezzel a teljesítménnyel felkerültünk Eu­rópa képzeletbeli dobogójára. 1998 a heroin éve volt, 629 kilo­grammot foglaltunk le.- Mi várható a következő években?- Az biztos, hogy a drogforga­lomban csökkenés nem várható, ezért fokozni kell felkészültsé­günket. Kiképzőközpontot hoz­tunk létre, ahol folyamatosan 24-25 kutyavezetőt és kutyát ké­pezünk ki. Sőt a kelet-közép-eu- rópai országok vámigazgatósá­gainak is lehetővé tesszük, hogy munkatársaik itt nyeljenek ki­képzést. A másik nagyon fontos fejlemény, hogy a Vámigazgatá­sok Világszervezete Brüsszelben számítógépes központot hozott létre, amellyel on-Une kapcsolat­ban vagyunk. így gyorsan kap­hatunk információkat, értékes adatokat a gyanús járművekről és személyekről. Nagyon fonto­sak ezek az információk, mert keleti határainkon ismét, mint a történelem során többször is, egész Európát védjük. Koós Tamás Hírek röviden Pesten csekken Hétfőtől a fővárosban nem a helyszínen kész­pénzben, hanem csekken kell-kifizetniük a bírsá­got azoknak, akiket szabálysértésen kapnak. A budapesti rendőrfőkapitány intézkedésének az az oka, hogy a szabálysértési bírság kétezerről tízezer forintra nőtt, s az esetleges viták így ta­lán elkerülhetők. Veszélyes vizek A Velencei-tóból vett vízminták péntekre befe­jeződött vizsgálata alapján a gárdonyi szabad strandon, a Holdfény sétány előtti szakaszon, a Velence-fürdői strandon, és a velencei északi strandon megfelelő, fürdésre alkalmas a víz minősége. Nem megfelelő az agárdi Park kem­ping és strand, a Vízisport Iskola, a gárdonyi kemping és strand előtti szakasz és Velence négy strandjának vize, itt a fürdést nem ajánl­ják. Fürdésre alkalmatlan a víz az agárdi Napsugár strandon és az Üdülők útja előtti partszakaszon - közölte a Fejér megyei tisztifőorvos. Búcsúzó címletek A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb tájékoztatá­sa szerint 1999. augusztus 31. után senki sem köteles elfogadni a bevonásra ítélt, régi 500, 1000, 5000 forintos címletű bankjegyeket. Ad­dig azonban törvényes fizetőeszköznek minősül- nek.Ezután már kizárólag az új, 200-tól 10 ezer forintosig terjedő papírpénzek maradnak forga­lomban. Augusztus 31. után mindhárom régi, forgalomból kivont bankjegyet 2002. április 1-jéig a Magyar Nemzeti Bank becseréli. Széchenyi utódai kerestetnek A Magyar Demokrata Fórum Országos Választ­mánya felkéri azokat a hazai és külföldi nagytu­lajdonosokat, akik a magyarországi privatizáció keretében különös kedvezményt élveztek és él­veznek, hogy 1999-ben és 20Ó0-ben járuljanak hozzá az újjáépítés állami forrásaihoz. A testü­let állásfoglalásában rámutat arra, hogy az utób­bi időszak természeti katasztrófái és a délszláv háború okozta károk utáni helyreállítás megha­ladja a magyar állam erejét. Kitiltott árusok - kétes eredetű áruk A közhivatalok visszaadott méltósága A kormány döntése nyomán mostantól a közintézményekben - hiva­talokban, iskolákban, kórházakban stb. - nem kívánatos személynek minősülnek az alkalmi árusok, akik gyakorta még portékáik eredeté­vel sem tudnak elszámolni. Az új jogszabály értelmében a hi­vatal céljára szolgáló épületek­ben legfeljebb büfét szabad üze­meltetni, s élelmiszerek, higiénés cikkek, újságok, könyvek, szín­ház- és koncertjegyek kivételével más árucikkek nem forgalmazha­tók. Ezenkívül az új rendelet sze­rint legfeljebb postai szolgáltatá­sokra adható ki engedély. A kormány intézkedésére az adott okot, hogy nemrég az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal frissen kinevezett bűn­ügyi igazgatójának kellett le­mondania azért, mert korábbi munkahelyén alkalmi árusoktól arany ékszereket vásárolt, nem is keveset. Az érintett annak ide­jén azzal védekezett, fel sem té­telezte, hogy a rendőrség főváro­si, Teve utcai székházában nem legális körülmények között veszi az aranyat. Mint emlékezetes, az aranyárusokat később csem­pészés gyanújával állította elő a vámhatóság. Náluk találták meg azt a füzetet, amely a részletre vásárlók névsorát rejtette, köz­tük fedezték fel az APEH bűn­ügyi igazgatójának nevét is. Később kiderült, hogy más főhatóságok és minisztériumok épületében is „rendeztek” ha­sonló vásárokat, és a csak a sze-. rencsén múlott, hogy a - megle­het jóhiszemű - vásárlók nem kerültek kellemetlen helyzetbe. A kormányrendelet szerint mostantól kizárólag írásos meg­állapodás alapján árusíthat bár­ki is a közhivatalokban. A szer­ződéseket az első számú vezető engedélyével lehet megkötni a kereskedőkkel, illetve a szolgál­tatókkal. A már üzemelő boltokkal kö­tött korábbi megállapodásokat felül kell vizsgálni, s ha szüksé­ges, a szerződést fel kell bonta­ni. Több helyütt működnek ugyanis fodrászüzletek, ruhake­reskedések a hivatalok üresen álló, kihasználatlan helyiségei­ben. Vannak olyan intézmények is, amelyeknél jelentős bevétel származik a kereskedők által fi­zetett bérleti díjakból. n. zs. Kezdődhet a helyreállítás

Next

/
Thumbnails
Contents