Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)
1999-07-16 / 193. szám
Hirdetés 8 Dunántúli Napló 1999. július 16., péntek Lakossági apróhirdetés felvétele telefonon: 72/505-067 (munkaidőn túl üzenetrögzítő fogadja hívását) KÖSZÖNET Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak, akik SZŐKE LÁSZLÓNÉ Varga Magdolna temetésén részt .vettek. Gyászoló menye (30094) Tájékoztatjuk előfizetőinket, hogy az ideiglenesen távollévőknek, a Balaton-parton nyaralóknak idén is lehetőségük van arra, hogy a megjelenés napján reggel kézbe vehessék megszokott újságjukat, az Új Dunántúli Naplót. Kérjük, hogy a címváltozást a költözés előtt három nappal személyesen vagy írásban (7627 Pécs, Engel J. út 8.) vagy a 80/200-089-es ingyenesen hívható zöld számunkon jelezzék a kiadó terjesztési csoportjánál. Somogy, Tolna területén azon átjelentéseket tudjuk elfogadni, amelyeknél az ideiglenes helyen való tartózkodás legalább két hét, azaz 12 megjelenési nap, Baranya területén pedig egy hét (6 megjelenési nap). Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a Balaton déli partján az újságosstandokon már nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is hozzájuthatnak az Új Dunántúli Naplóhoz. KÖZLEMÉNY ASTERIX: 17. Kozármisleny pooi) AUTÓMENTÉS. 72/434-000, 0-24-ig (29056) BRANDY: 17. Pécsvárad Sörkert (29933) KONTÉNER rendelés 1 — 10 m3-ig Tel.: 72/440-584 Pintér Konténer Kft. HA ÖNNEK régi dunyhája van, abból 2 db szép, új paplant tudunk készíteni. Tolltisztítás, paplan-, párnakészítés. Pécs, Megyeri út 115/A. 212-124 (283io) HAROLD: 16. Siklós Holstein, 17. Szentlőrinc, sörfesztivál! (29897) KERESEM a július 11-én, vasárnap Bédáról elveszett 9 hónapos fekete tacskó kutyámat. Nyomravezetőnek 10.000 Ft-ot ajánlok. Sziládi Ferenc, bédai vadászház. 69/384-064 (29678) I MUSIC CITYI HANGSZERÜZLET Citrom u. 7. Tel.: 72/333-375 NYENYI lapok javítása, TB-ügyin- tézés. 72/447-624 (30152) SUGÁR: 16. UNTV, 17. Véménd (29878) OKTATÁS „B“ személygépkocsi-vezetői tanfolyam 19-én, 16 órakor indul az ATI- nál. Tel.: 72/311-422 (3oms) A VILLÁM® MÓDSZERREL hasonlóan tanulhat nyelveket, mint ahogy a gyermek tanulja anyanyelvét. Heuréka nyelviskola. 329-651 (29310) 'tói, 4 : < , v , ESKÜVŐ mepteé/b/a& orgona | fy&m az yen, | e&or far mtfa ÖMze, 1 dzere/sU a&isád mey/ar/aw', *M>eÁdorö4re. ’fénatrej | SZMAI ZSMÍfrrT I I xMÁszgyuiA I szeretettel meghívjuk. minden kedves ismerősünket, legyen§ velünk, életünk, legszebb percében J 1999. július 17-én 16 órakor a ‘Dominicánus Tlázban, majd a | fiús templomban tartandóm esküvőnkön. . AUTÓ SISKOLA Kék T (Iparosház). Még vakáció akció. 327-800/11 (3oiso> BESZÉDCENTRIKÜS angol-, német- nyelv-oktatás indul a LITE-ban. Tanuljon meg beszélni. 213-708 (29312) GYORSÍTOTT diáktanfolyamot indít a Mecsek Autósiskola július 19-én, 17 órakor. Tel.: 326-633 (29609) SOKAT foglalkozik a tananyaggal, kevés az eredmény? Tanulja meg a tanulás módszerét, és tudni fog. Tel.: 213-708 (29311) SZEMÉLY-vagyonőr gyorsított tanfolyam indul fegyvervizsgával augusztus közepén-végén Pécsett és Mohácson. Egyben fizetve 20.000 Ft, részletekben 26.000 Ft. 06-72/352631 (29030) GYORSÍTOTT diáktanfolyamot indít a Mecsek Autósiskola július 19- én 16 órakor. Tel.: 326-633 (29009) ütaYäs HETENTE: Párizs, Strasbourg 11.790 Ft, Köln, Frankfurt 11.790 Ft, Amszterdam, Rotterdam, Brüsszel 13.190 Ft, Stuttgart 9.790 Ft, München 6.990 Ft, Zürich 9.990 Ft, Bem 12.995 Ft, Bécs 2.990 Ft. Csekken is befizethető. Tihanyi Travel 06-1/342-3163. (29995) ÁRAMSZÜNET lesz 1999. július 16- án, 8 órától 15 óráig Pécsett a Bajcsy- Zsilinszky utca 3. 5. 7. 23-as házszámok alatt, valamint a Bajcsy- Zsilinszky út és Nagy Lajos király út sarkán lévő pavilonsoron. (29219) KISKERESKEDŐK HIRDETÉSÉT FELADHATJA AZ 505-017 FAXSZÁMON IS AZ ÚJ DN-BE! ÁLLÁST KÍNÁL MÉRLEGKÉPES könyvelői végzettséggel és az Excel táblázatkezelői program magasszintű ismeretével könyvelési és operatív controlling feladatok ellátására munkatársat keres az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Telefon: 8-12 óra között 505-019. 4-6-8 órás takarítónőket felveszünk. Érd.: JPTE, Pacsirta u. porta júl. 17. és 19-én, 9 óra (30086) A BMÖ Ált. Iskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old pályázatot hirdet 1 fő gyógypedagógus tanári vagy tanítói és 1 fő gyógypedagógiai asszisztensi állás betöltésére 1999. VIII. 16-tól. Tel.: 72/351-500, 30/ 9941-810 (29986) A BARANYA Megyei Kerpel- Fronius Ödön Gyermekkórház - Pécs, Nyár u. 8. igazgató főorvosa pályázatot hirdet azonnal betölthető anaesthe-siológiai-intenzív terápiás szakorvosi állásra. Bér megegyezés szerint. Jelentkezni az intézmény igazgató főorvosánál lehet. (29954) A KOMLÓI Kórház pályázatot hirdet intézményigyógyszerész-állás betöltésére. Feltételek: magyar állampolgárság, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. Bérezés KJT szerint. Az állás azonnal betölthető. A pályázat benyújtható Dr. Nyirati Ferenc orvos igazgatóhoz a kórház címére. (30017) GAZDASÁGI ÜGYINTÉZŐT KERES költségvetési szerv. ELŐNYT JELENT 30 év feletti élekor és TB-ISMERET. Telefon: 313-785, 8-15 óra között A KOMLÓI Kórház pályázatot hirdet szülészeti osztályára 1 fő, gyermekosztályára 2 fő szakorvosi állás betöltésére. Feltételek: szülészetnőgyógyászat, illetve csecsemő-gyermekgyógyászat szakvizsga, lehet szakvizsga előtt álló is. Gyakorlat előnyt jelent. Magyar állampolgárság, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. Bérezés KJT szerint. Az állások azonnal betölthetők. A pályázatokat Dr. Nyirati Ferenc orvos-igazgatóhoz, a kórház címére kéijük benyújtani. <30014) A POTE Központi Mosóüzeme (Pécs, Rákóczi út 2.) betanított munkára, kétműszakos munkarendbe női dolgozókat keres. Érdeklődni: személyesen a fenti címen 6-14 óra között vagy telefonon: 314-344/5156-os melléken. (29551) A SZIGETVÁRI Városi Kórház-rendelőintézet pályázatot hirdet controller munkakör betöltésére. Feltétel: felsőfokú szakirányú végzettség, egészségügyi ismeretekkel is rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet írásban, július 26-tól személyesen Németh András gazdasági igazgatónál. (30167) ASZTALOST keresek. 20/9264-760 (30109) ACCESS programban jártas középfokú végzettségű, gépjárművel rendelkező munkatársat keresünk. 72/514-411, 20/9318-992 (30091) BIZALMI munkakörbe fogászati vagy egyéb szakképesítésű, németül kitűnően beszélő asszisztensnőt keresünk kiemelt bérezéssel. (Sürgős!) 20/9585-938 (29371) BOLTVEZETŐI végzettséggel és többéves élelmiszerbolti gyakorlattal rendelkező munkatársat azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezésüket rövid önéletrajzzal, előző munkahely megjelölésével július 25- ig a Dunántúli Napló Nagy Lajos király úti hirdetőjébe „Megbízható 30 í 72“ jeligére kérjük leadni. (30172) BURKOLÓT felveszek. 445-500 (30060) BŐRDÍSZMŰIPARI cég dolgozókat keres. Érdeklődni: 72/210-272 (29921) EURÓPA vezető helyen álló irodaszékgyára Dél-Magyarországra üzletkötőt keres. Gyakorlattal és német- vagy angolnyelv-tudással rendelkezők előnyben részesülnek. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal „Labofa 30168“ jeligére a Hunyadi út 11. hirdetőbe. (30168) FELSZOLGÁLÓT vagy felszolgálónőt felveszek. 06-60/391 -341 (30092) FESTŐT kiemelt bérrel felveszek. 72/447-646, 30/9397-214 (296is) GUMISZERVIZ munkatársat keres. Tel.: 413-200 00056) GYÓGYÁSZATI vállalkozás németül kitünően tudó, ágiiig, jól szervező munkatársnőt keres kiemelt bérezés- sel.(Sürgősl) Tel.: 06-20/9585-938 (29373) A Segerström & Svensson Kft. Pécs-Cserkúton lévő telephelyére keres férfi és női dolgozókat betanított présgépkezelői munkára. Kérjük önéletrajzukat 1999. július 20-ig küldjék az alábbi címre: 7602 Pécs, Pf. 72 GÉPKOCSI márkakereskedés felvesz legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező karosszérialakatost. Jelentkezés kézzel írt önéletrajzzal és fényképpel „Önálló munka“ jeligére, 7617 Pécs, Pf. 31 (28764) KERTVÁROSI üzletbe kozmetikust felveszek. 72/410-110 (29600) KEZDŐ karosszérialakatost felveszek. Tel.: 30/9590-207 (28869) KIEMELT teljesítményelvárásoknak megfelelő bérezésért, nívós, kitűnő munkafeltételeket biztosító egészségügyi intézménybe keresünk kórháztakarító munkatársakat. Feltételek: minőségi, precíz munkavégzés, jó megjelenés, büntetlen előélet. Érdeklődni: munkanapokon 9-13 óra között a 326-232 telefonon. (28879) KÖZEPESEN nehéz munkára 25-35 éves férfi munkaerőket felveszünk. Kereset nettó 40-60 EFt. Jelentkezés: Pécs, Rókus u. 2. 9-11 óra között. (29853) KÁRPITOSMŰHELYBE szabászt és eladót felveszünk. Érd.: Pécs, Mohácsi Út 18. (30133) KŐMŰVESEKET, segédmunkásokat felveszünk. 30/9362-553 00110) Vidéki munkára is hosszú távra gyakorlott kőműveseket, segédmunkásokat felveszünk. 06-20/9128-386 ÖNÁLLÓAN dolgozó vízvezetékszerelőt felveszek. Tel.: 06-20/9257706 (30026) P1ZZÉRIÁBA szakképzet pultoslányt felveszek. 06-30/9462-219 (30038) PÉCSI szitanyomó műhely dolgozókat keres. Tel.: 20/9286-178 (29239) PÉCSI Orvostudományi Egyetem nyomdája gépmestert keres. Jelentkezés: POTE Nyomda. Pécs, Szigeti Út 12. (29379) PÉCSI telephelyű távközlési kft. 4 fő kábelszerelőt keres felvételre, min. 5 év gyakorlat szükséges. Tel.: 72/236422 (29478) RENAULT márkakereskedés keres pénztáros-adminisztrátor és raktáros munkatársakat. Kézzel írott fényképes önéletrajzokat a 7601 Pécs, Pf. 461-re kérjük. (30100) SIKLÓSI Vár-Pub Pizzériába szakképzett felszolgálót felveszünk. Lakás megoldható. Érd.: 06-20/9450-561 (30)13) SZAKKÉPZETT nem dohányzó női élelmiszer-eladót és egy fő fiatal férfit éjszakára felveszek. Tel.: 442-292 (29968) SZAKKÉPZETT, gyakorlott élelmiszer-eladót felveszek délutáni munkaidőre. 06-20/9494-678 (29992) SZÁMÍTÁSTECHNIKAI végzettséggel rendelkező, fiatal munkatársat hardveres munkakörben alkalmazunk. Tel.: 511-500 (28363) TIHANYI csárdába szakképzett szakácsot, felszolgálót felveszünk nov. 20-ig. Szállás megoldható. Érdeklődni a 30/9469-988-as vagy 87/448-541 telefonszámon lehet. (29974) VEZETÉK nélküli vagyonvédelmi rendszerek értékesítéséhez a MASCO Kft. munkatársat keres. Ajánlatunk: 30-35 eFt/hét kereset, napi 4 órai munkával. Folyamatos képzés, marketing háttér. Teljes önállóság, folyamatos szervezés, üzleti aktivitás szükséges. Tel.: 390-4170 (27772) NYOMDAI kiegészítő munkára alkalmi dolgozókat keresünk. Telefon: 72/511-871 (30)82) ÁLLÁST KERES 21 ÉVES nő érettségivel, német- nyelv-tudással, Word-Excel ismerettel állást keres. 60/490-679 (30054) UTOLSÓ éves informatikus hallgató német felső és angol közép nyelvvizsgával, autóval, mobillal várja állásajánlatát. Tel.: 20/9769-232. (29202) GYÁSZHÍR A Pécsi Határőr Igazgatóság mély fájdalommal tudatja, hogy nyugdíjasa, KÁLLÓ JÓZSEF nyá. hőr. zászlós 1999. július 12-én, 70 éves korában elhunyt. Temetésére 1999. július 19-én, 16 órakor kerül sor a mohácsi temetőben katonai tiszteletadással. Az elhunytat az Igazgatóság saját halottjának tekinti (30)66) Fájó szívvel tudatjuk, hogy CZAKÓ JÓZSEFNÉ Schaffer Anna 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 20-án, 13.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló menye és családja (295,70) Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága jó féljem, édesapánk, szeretett vőnk, testvérünk és kedves rokonunk, CSONGRÁDI ANTAL (volt bőrgyári dolgozójr életének 50. évében váratlanul elhunyt. Temetése július 17- én, 14 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. Előtte gyászmise. Gyászoló szerettei (30143) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesapánk, nagyapánk, kedves rokonunk, FARKAS JENŐ MÁV nyugdíjas életének 78. évében csendesen elhunyt. Temetése 23-án, 10.30 órakor a pécsi központi temetőben. Gyászoló családja (30097) Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk és kedves rokonunk, RÁTKAI ANTAL 86 éves korában elhunyt. Temetése július 19-én, 13.30 órakor lesz a hirdi temetőben. Utána gyászmise. A gyászoló család (30098) Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA JÓZSEF kővágótöttösi lakos 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója július gl- én, 13.30 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család (29224) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, GYINGAIMRÉNÉ komlói lakos türelemmel viselt, hosszú betegség után 68 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 23-án, 14 órakor lesz a komlói temetőben. Autóbusz indul. Vörösmarty u. 23. sz. ház elől 13.30 órakor. A gyászoló család (29865) Fájdalommal tudatjuk, hogy PONGRÁCZLAJOS Erőmű nyugdíjasa 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1999. július 21-én, 14 órakor lesz a pécsi központi temető nagytermében. A gyászoló család és a széles körű rokonság (29234) Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósom, nagypapául, testvérünk, vöm és kedves rokonunk, RESETERICS JÁNOS 57 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1999. július ,20-án, 14 órakor lesz a pécsi központi temető díszterméből. A gyászoló család (29569) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett féljem, édesapánk, fiam, testvérem, sógorom, vőnk és kedves rokonunk, ZSUBERÁTS FERENC 46 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 19-én, 15 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család (29222) Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették a drága jó VEREBÉLY MIHÁLYNÉ Péterfia Veronikát hogy szíve megfáradt, és egy dolgos, becsületes életút végén, rövid szenvedés után, 63 évesen hirtelen itt hagyott minket. Gondoljon rá minden- * ki szeretettel. Temetése 1999. július 20-án, 14.30 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájában. Népes családja 130136) Mélységes fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy TARJÁN LAJOS életének 79. évében 1999. július 5-én elhunyt. Kívánságára szűk családi körben csendben eltemettük. Gyászoló családja (29233) Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett féljem, édesapánk, KOVÁCS TIBOR magyaregregyi lakos életének 39. évében tragikus körülmények között elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 20-án, 15 órakor lesz a magyaregregyi temetőben. Gyászolják felesége és leányai (29923) Fájó szívvel tudatjuk, hogy PAPP DEZSŐ volt katádfai lakos 58 éves korában elhunyt. Temetése július 17-én, 11 órakor lesz a nagypeterdi temetőben. A gyászoló család (30222) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiam, férjem, apukám, testvérünk, nagybátyánk, IFJ. IHÁSZ JÁNOS volt siklósi, csamótai lakos 1999. július 12-én, tragikus balesetben elhunyt. Temetése 1999. július 16-án, 14 órakor lesz a siklósi katolikus temetőben. A gyászoló család (30268) C