Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)
1999-07-13 / 190. szám
Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Ferencesek u. 1. szám alatt! Tel.: 214-212 1999. július 13., kedd HIRDETÉS DÜIlálltÚli Napló 13 Tájékoztatjuk előfizetőinket, hogy az ideiglenesen távollévőknek, a Balaton-parton nyaralóknak idén is lehetőségük van arra, hogy a megjelenés napján reggel kézbe vehessék megszokott újságjukat, az Új Dunántúli Naplót. Kérjük, hogy a címváltozást a költözés előtt három nappal személyesen vagy írásban (7627 Pécs, Engel J. út 8.) vagy a 80/200-089-es ingyenesen hívható zöld számunkon jelezzék a kiadó terjesztési csoportjánál. Somogy, Tolna területén azon átjelentéseket tudjuk elfogadni, amelyeknél az ideiglenes helyen való tartózkodás legalább két hét, azaz 12 megjelenési nap, Baranya területén pedig egy hét (6 megjelenési nap). Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a Balaton déli partján az újságosstandokon már nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is hozzájuthatnak az Új Dunántúli Naplóhoz. ÁLLÁST KÍNÁL A DENCSHÁZAI általános iskola pályázatot hirdet testnevelés és bármely szakos tanári állás betöltésére 1999. 08. 16-tól. Érdeklődni lehet a 73/310-833 telefonon 8.30-11 óra között. (29329) A POTE Orthopaediai Klinika szakképzett ápolónőket keres felvételre az alábbi feltételekkel: 3 műszakos munkakör. Nővérotthoni elhelyezés megoldható. Bérezés KJT. szerint. Jelentkezni lehet: Katona Béláné intézetvezető főnővémél személyesen. POTE Orthopaed Klinika, Pécs, Ifjúság u. 13. IV. emeíet. /Tel.: 324- 122/1328 vagy 1477-es mellék/, 8 és 14 óra között. (29363) BIZALMI munkakörbe fogászati vagy egyéb szakképesítésű, németül kitűnően beszélő asszisztensnőt keresünk kiemelt bérezéssel. (Sürgős!) 06-20/9585-938 (29368) PÁLYAKEZDŐ fogorvosok figyelem! Szakvizsgát szerezhet nálunk! Jó németnyelv-tudás kritérium. Várjuk gyors jelentkezésüket (ny-Mo.). Tel.: 06-20/9585-938 (29374) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem Nyomdája gépmestert keres. Jelentkezés: POTE Nyomda. Pécs, Szigeti Út 12. (29378) SZAKKÉPZETT szakácslányt keresek. 30/9734-978. (29367) VIDÉKI Night Clubba táncoslányokat keresünk. Bentlakás megoldott, kiemelkedő kereseti lehetőség. Telefon: (30)215-2441. (28844) ÁRUHÁZBAN működő igényes biztonsági szolgálat vezetéséhez vállalkozói igazolvánnyal rendelkező munkatársakat keresünk. Érdeklődni a 72/514-514-es telefonszámon lehet. (28606) BORÍTÉKTÖLTÉSRE bedolgozókat Átlagkereset 76.000 Ft. 06-30/2)3-2423. 06-30/213-2387 (29236) CSOMAGOLÓANYAGOKAT gyártó vállalkozás konfekcionáló üzemébe pályakezdőt keres gépkezelőnek. Érd.: Pécs, Közraktár u. 2. Mecsekplast Bt. (29365) GYÓGYÁSZATI vállalkozás németül kitünően tudó, ágiiig, jól szervező munkatársnőt keres kiemelt bérezéssel. (Sürgős!) Tel.: 06-20/9585-938 (29372) ILLATSZEREK értékesítésére munkatársat keresek. 60/342-159 (29410) KIEMELT teljesítményelvárásoknak megfelelő bérezésért, nívós, kitűnő munkafeltételeket biztosító egészségügyi intézménybe keresünk kórháztakarító munkatársakat. Feltételek: minőségi, precíz munkavégzés, jó megjelenés, büntetlen előélet. Érdeklődni: munkanapokon 9-13 óra között a 326-232 telefonon. (28878) MODERN virágkötészetben jártas igényes virágkötőket keresünk kertvárosi üzletünkbe hosszú távra. Tel.: 435-140 (29294) MÁR BETESZTELT fehérneműk értékesítése mellékállásban, postai ). szállítással is. Folyamatos csere, magas kereset 15-30.000 Ft/hó. Tel.: 88/442-854, 88/405-395, 8-16.30-ig. (29279) NEM DOHÁNYZÓ, önmagára és munkájára igényes, németül beszélő hölgyet recepciósnak felveszünk, valamint szobalányt 6 órás munkaidőre. Tel.: 336-437 (29197) A PIZZA HUT pécsi gyorsétterme étteremvezetőt keres Ha Ön szeretne egy multinacionális céghez csatlakozni és megfelel az alábbiaknak: ♦ felsőfokú végzettség ♦ min. 27 év ♦ önálló, kreatív munkavégzés ♦ (szakirányú végzettség előny) Várjuk fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre és jeligére: PÉCSÉV Bp. 1400 Pf. 90 ÖNNEK anyagi, nekünk munkaerő problémánk van. 06-20/9792-546 (29283) ÉLELMISZERBOLTBA eladót felveszünk. Pályakezdő is lehet. Érd.: 72/211-870 (29394) A PLASTEX Kft. lakatosszakmával és targoncavizsgával rendelkező gép- beállítót és betanított munkára fröccsöntőket felvesz. Jelentkezni: kedd délelőtt 8-11 óráig (ehet Hesz Gyulánál a péterpusztai üzemben személyesen vagy a 72/550-034-es telefonon. ( 29423) AJÁNDÉKBOLT keres angolul beszélő eladót hétvégi elfoglaltsággal is. Tel.: 30/9579-795 (29503) ASZTALOST felveszünk jó kereseti lehetőséggel azonnali belépéssel. Tel.: 30/9769-926 (29514) AZ ÉDESIPARI termékeket forgalmazó Hunicament Kft. mobiltelefonnal és gépkocsival rendelkező kereskedelmi képviselőt keres boltáhózat ellátására max. 35 éves korig. Kezdő fizetés: 60.000 Ft+jutalék. Fényképes pályázatát július 23-ig a következő címre várjuk: Hunicament Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 113. (29488) FELSZOLGÁLÓNŐT és férfi felszolgálót felveszek. Érd.: 60/391-341 (29512) KÉZILÁNYT, konyhalányt felveszek. Jelentkezni személyesen Dóm vendéglő, Pécs, Király utca 3. 72/210- 088, 211-333 (29421) ORFŰ1 büfébe kézilányokat felveszek. Érd.: 06-20/9429-116 (29518) SZAKKÉPZETT és gyakorlott szakácsot felveszünk étterembe. 06- 30/2272-007 <29473» VARRÓNŐT fölveszek. Pataki Bútorház Kft. Pécs, Siklósi út 10/a. Érd. személyesen 8-16-ig (29576) VÁRFAL fogadó szakképesített szakácsot keres. Jelentkezni személyesen: hétköznap 14-18 óra között Pécs, Alkotmány u. 8. (29471) ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT keresek alkalmankénti munkára sürgősen. Tel.: 72/224-485, 9-17 óráig (29523) ÉLELMISZERBOLTBA eladót felveszek. Érd.: 06-20/9656-766 (29522) ÁLLÁST KERES A, B, C, E kát. jogosítvánnyal, tar- goncavez. engedéllyel, gépszerelői szakmával, 10 év kereskedelemben ledolgozott idővel állást keresek. Tel.: 242-403 (29307) KÖZLEMÉNY Vissza nem térő lehetőség! Eredeti olasz női-férfi ruhaanyagok a lepagyobb olasz márkákból MOST BITRA KEOVEZMÍNYES ÄR0N. Selyem nyakkendők, női kendők végkiárusításai Ugyanitt olasz női bőrtáskák az éppen aktuális divat szerint féliroi! Pécsett az IFJÚSÁGI HÁZ-ban 1999. július 15-én (csütörtök) 8-16 óráig. AUTÓMENTÉS. 72/434-000, 0-24-ig (29054) KONTÉNER rendelés 1 — 10 m3-ig Tel.: 72/440-584 Pintér Konténer Kft. HA ÖNNEK régi dunyhája van, abból 2 db szép, új paplant tudunk készíteni. Tolltisztítás, paplan-, párnakészítés. Pécs, Megyeri út 115/A. 212-124 (28309) Nőifiirdóruha-vásár 300 Ft Keddtől minőségi póló 400 Ft Top 300 Ft Divatos blúz 450 Ft Extra fehérnemű, vállfás blúz Melltartó 400 Ft Rövidnadrág 150 Ft Ágynemű 800 Ft/kg Öv 100 Ft Vállfás szoknya, ruha-40 Citrom Tori Pécs, Citrom o. V». OKTATÁS ANGOL, német kommunikációs tanfolyam indul ma kezdőknek, újrakezdőknek a LITE-ban. 213-708 (29284) HA TUDJA hogyan tanuljon hatékonyan, akkor mindent meg tud tanulni. Hívja a 213-708-at. (29285) LONDON Nyelviskola Bt. a legkedvezőbb áron indít nyári angoltanfolyamokat kezdő és újrakezdő szinten. Tel.: 72/438-904 (29191) SZEMÉLY-vagyonőr gyorsított tanfolyam indul fegyvervizsgával augusztus közepén-végén Pécsett és Mohácson. Egyben fizetve 20.000 Ft, részletekben 26.000 06-72/352-631 (29031) KÖZÉRDEKŰ A PÉCSI Vízmű Rt. értesíti a lakosságot, hogy éjszakai hálózatvizsgálás miatt 1999. július 12-től 16-án este 20 óráig Pécs-Újhegy teljes területén nyomásesés, valamint vízzavarodás várható. Kérjük a lakosság szíves megértését. (29299) A PÉCSI Vízmű Rt. értesíti a lakosságot, hogy hálózatátépítési munkálatok miatt 1999. július 14-én reggel 8-18 óráig vízhiány- és a környező területeken vízzavarosodás várható: Pécs, Vilmos u. - Antónia u. - Nyíl u.- Mecsek u. - Mikszáth K. u. - Gebauer ú. A vízellátást tartálykocsival biztosítjuk. Kérjük a lakosság szíves megértését. (29301) ÁRAMSZÜNET lesz július 13-án és 15-én naponta 8-15 óráig Pécsett az Egyenlőség utcában. (29080) ÁRAMSZÜNET lesz 1999. 07. 15- én, 8-14 óráig Bodolyabéren a Petőfi u., Zrínyi u. és Újtelep által határolt területen. (29411) ÁRAMSZÜNET lesz 1999. 07. 19- én, 8-14 óráig Mindszentgodisán a Szabadság utcában és a Kossuth u. 1-59 és 2—54-ig terjedő házszámok között. (29413) Baranya megye legnagyobb példányszámú hirdetési újsága nyári megjelenésének időpontjai: Július 15. Augusztus 5., 18. Önálló, Ingyenes terjesztésben és a napilap részeként Is! Alacsony hirdetési árak! Nagy kedvezmények! 96 ezres példányszám! A részletek miatt hívja az 505-068 vagy az 505-066-os számot /N A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Hirdetés felvevő és előfizetési Irodáink Pécsett Hunyadi út 11. Telefon: (72)505-067 Pécs, Siklósi úti INTERSPAR Áruházába felvesz háztechnikust • épületgépészeti ismeretekkel, • alapfokú németnyelv-tudássa! Engel János út 8. Telefon: (72) 505-030 Nagy Lajos király útja 14. Telefon: (72)211-799 A jelentkezést részletes szakmai önéletrajzzal és fényképpel a megjelenéstől számított öt napon belül kérjük az alábbi címre elküldeni. Berek utca 6. Telefon: (72)412-565 Ferencesek utcája 1. Telefon: (72)214-212 SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Személyzeti Osztálya 2040 Budaörs„ Puskás Tivadar u. 9. \SJ' ESZE® ■ESSsHsOs)® A miénk. GYÁSZHÍ R Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, dédapánk, ANDERLEJÁNOS életének 72. évében gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 16-án, 14 órakor lesz a komlói temetőben. Autóbusz indul 13.30 órakor a Fürts Sándor u. 26. szám elől és betér az Eszperantó térre is. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, déd- mamánk és nagynénénk, CSALÓDI JÁNOSNÉ Brunner Katalin volt nagyárpádi lakos 98. évében csendesen elhunyt. Temetése július 16-án, 14 órakor lesz a központi temető kápolnájából. Előtte gyászmise. A gyászoló család (28588) Livin) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, VARGA MÁRTONNÉ Viszmeg Mária 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 16-án, 13 órakor lesz a komlói temetőben. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy JÁGER JÓZSEF 79 éves korában elhunyt. Temetése július 14-én, a 16.30 órakor kezdődő mise után lesz az egerági temetőben. A gyászoló család (29487) _____________________ Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, ÖZV. MOLNÁR JÓZSEF 67 éves korában gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 15-én, 10 órakor lesz a nagypeterdi temetőben. Gyászoló lánya és fia (29446) Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapám és testvérem, SZABÓ JÓZSEF diósviszlói lakos 61 éves korában elhunyt. Temetése július 14-én, 15 órakor lesz a diósviszlói temetőben. A gyászoló család ___________________ (2 9490) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiunk és testvérem, SEBESTYÉN CSABA 22 éves, mázai lakos elhunyt. Temetése július 14-én, 16.30 órakor lesz a mázai temetőben. A gyászoló család (29459) _________________________ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SERES LÁSZLÓNÉ Lipták Matild 61 éves korában elhunyt. Temetése 1999. július 15-én, 14.30 órakor lesz a Vasas II.-i temetőben. A gyászoló család (29480) Szomorúan búcsúzunk BOHÁR ISTVÁNNÉ nyugalmazott tanítónőnktől, iskolánk volt igazgatóhelyettesétől. Személye iskolánk kedves, meghatározó egyénisége volt. Emlékét megőrizzük: volt kollégái, munkatársai. Általános Iskola Kozármisleny (29485) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOJZER LAJOS 67 éves korában elhunyt. Temetése július 15-én, 13.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család (29515) KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét rokonainknak, barátainknak, a szomszédoknak, munkatársaknak és ismerősöknek, hogy édesapánk, ROZGONYI MÁRTON temetésén fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család (29386) Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, munkatársaknak, akik mély fájdalmunkban osztoznak, és felejthetetlen halottunkat, HERCZEG JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték. Gyászoló szerettei (29280) Isten áldását kérjük mindazokra, akik édesapánkat, BAKÓ JÓZSEFET megtisztelték, Őt utolsó útjára elkísérték, vagy lélekben imáikkal vele voltak. A gyászoló család • (29293) KISKERESKEDŐK KILÓS PÓLÓVÁSÁR RUHABÁNYA Pécs, Bajcsy-Zs. u. 6. (a Vásárcsarnokkal szemben) MiM VI EXCLUSIVE CHANGE VALUTAÁRFOLYAMOK* vétel I eladás un* 17.70 UtóO 18.24 128729 •1999. július 12. O Király u. 16. (Színház lérj • Irgalmsok u. 26. IPizza Hullai szembeni 1