Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)
1999-07-10 / 187. szám
1999. július 10., szombat Háttér - Riport A Magyar Demokrata Fórum a választásokra való készülődés jegyében a falvak népét is célba vette: megyeszerte tagtoborzók során ismertették célkitűzéseiket, programjukat. A falvak népét azonban nehéz megnyerni. Egy fontos hangfelvétel került a birtokunkba, mely 1989 nyár elején készült Geresdlakon, a helybeli termelőszövetkezeti ebédlőben megrendezett tagtoborzó fórumon, ahová a tágabb környékről is érkeztek emberek. A tagtoborzó érdekes utócsengése: az MDF jelenlegi megyei elnöke, dr. Habjánecz Tibor saját bevallása szerint jószerével ekkor és itt hallott először a szervezetről, annak célkitűzéseiről. A tagtoborzón az elnöklő dr. Bíró Ferenc, az MDF Baranya megyei Szervezetének alelnöke arról beszélt, szerinte a nagypolitikától távol lévő falvakban is szükség van arra, hogy az emberek véleményt alkossanak szőkébb pátriájuk életét érintő kérdésekről, s beleszóljanak lakóközegük életébe. Bíró Ferenc után a társadalmi válságról mondott versbe foglalt összegzőt Bartha Ildikó, pécsváradi tanárnő. „Uram! Most, amikor zor- dulnak az idol felettünk, /most, amikor kétely férkőzik lelkűnkbe, / most, amikor halványul az öltözék rajtunk, / most, amikor gyorsan üresednek a kamráink, /most, amikor pincéinkben vékonyabban csordogál a nektár, / most, amikor véko- nyulnak a pénztárcáink, / most, amikor szaporodnak az indulataink, / most, amikor gyülekeznek egymás ellen haragjaink, / most, amikor határainkon túl hárommilliónyi nemzettársunk szájából kitépik a nyelvet, / most, amikor százezrek otthonát okos buldózerek ostoba parancsra szétdúlják, / most amikor tenfiad ezrei kémek menedéket, táplálékot az általad teremtett hazában, / most, amikor Balzac „Szamárbó'réhez” hasonlóan zsugorodó hazánkból hektárokat árulnak, / most, amikor hazájukban a hit helyett fészket ver a közöny, / most, amikor szeretet helyett úrrá lett az önzés, / most, amikor alkohol, rák, kábítószer, szívinfarktus, öngyilkosság szaporítja közöttünk az oktalan és értelmetlen halált, / most, Uram, amikor annyi a reménytelenség a népek között, / most ajándékozd minden magyarnak életed példáját, hogy megőrizhessük hitünket, felfakadhasson lelkünk mélyéről a remény és megmaradhassunk magyarnak, embernek, Európához méltónak, ahogy Te megálmodtad, meg- cselekedted! Te, minden magyarok királya, Szent István. ” A tagtoborzón dr. András- falvy Bertalan megyei elnök fogalmazta meg az MDF eszmeiségét és célkitűzéseit. A dokumentumértékű magnószalag jól tükrözi a pontosan tíz évvel ezelőtti hangulatot, azt, ahogyan akkor és ott, a rendszerváltásra készülődő ország elsőként zászlót bontott mozgalmában a tennivalókat látták. A Magyar Demokrata Fórum hevének magyarázatával kezdődött Andrásfalvy mondandója. Miszerint a régi Rómában, a Forum Romanumon jöttek össze az emberek és tárgyalták meg a tennivalókat. Ide jöhetett mindenki „a maga politikai platformjával”, itt vitatkoztak és tulajdonképpen itt dőlt el mindaz, amit a szenátus - a kormány - elé vittek.- A fórum súgott és a fórum kérdezett - mondotta Andrásfalvy Bertalan. - Nos, az MDF is ezzel a szándékkal fordul az ország népéhez, bármilyen nyelvet is beszél. Hiszen az ország mindazoké, akik itt laknak és reményeink szerint az fog történni, amit ők akarnak. De ennek feltétele van. Ki kell menni a fórumra és el kell mondani mindazt, ami fáj, hogy ez vagy az nem jól van, másképpen kéne csinálni. Kimondani a hazugságról, hogy hazugság. Az MDF ezt a közbátorságot kéri ma az emberektől, hogy kiálljanak és el merjék mondani n véleményüket. Persze ez a legnehezebb. A fórum nem úgy megy a falvakba és nem úgy jött ide sem, hogy tudósok által kidolgozott ígéreteket hozott, s bennük mindenféle jót, egy elképzelt álomvilágot. Inkább kérdez. Azt kérdezi, hogy mit akarsz a jövőben és mi akarsz lenni ebben az országban ? Le kell győzni a több évtizedes belénk rögzült hallgatást és le kell számolni avval a beidegződéssel, hogy a politika a politikusoké, csinálják ők. Hát nem jól csinálták, ezért jutott ide az ország. A demokráciában mindenki politikus, még az is véleményt mond, aki nem politizál, nem szól, nem mondja el, hogy mi bántja, milyen sérelmeket érez, mert hallgatásával jóváhagyja, szentesíti azt, ami van. Nem igaz az a mondás sem, hogy ha nem csinálunk semmit, abból nem is lesz semmi baj. Amikor alig két éve a lakiteleki sátor alatt összejöttek néhányon, azért tették, mert a közbátorságot szerették volna éleszteni ebben az országban, ahol lassan már fél évszázada az volt a legbölcsebb mondás, hogy „Ne szólj szám, nem fáj fejem!”. Mi nem szóltunk, de mégis fájt a fejünk. És nem Rákosi idejében kezdődött a dolog, hanem már sokkal előbb. Furcsa történelmünk: előbb elvitték a zsidókat, nem állt melléjük senki, aztán elvitték a németeket, s azok mellé sem állt senki. Követte őket a klerikális reakció, majd elvitték a kuláko- kat, osztályidegeneket, revizionistákat, rajkistákat, maoistákat. Es mi, mivel nem bennünket vittek el, félreálltunk. Amikor elvittek engem, mellém sem állt senki. Átmeneti nehézségekről beszéltünk akkor, amikor már tudtuk, mindaz ami történik körülöttünk, a nemzet tönkretétele. Ezért jutott ide az ország, idevitt a hazugság és a féligazságok tömege. A dolgok elkendőzése, mindaz, hogy nem mertünk megszólalni, amikor kellett volna. A Magyar Demokrata Fórumnak ez a lényege: Mondd ki ami fáj. Mert ha nem mondod ki, nem lesz segítség sem, gyógyír sem rá. Nekünk kell mindazt megcsinálni, amit szeretnénk - senki sem fogja helyettünk. A máshonnan hozott, ideimportált és a lelkületűnktől idegen ideológiák, elvek, célkitűzések és módszerek mindig megbuknak. Itt az idő! Minden gondolkodó emberre szükség van ma. Maga a kormány, az MSZMP is azt mondja, hogy bátran fogalmazzuk meg, amit akarunk. Nekik is szükségük van tehát arra, hogy megfogalmazódjanak a gondolatok, mindaz, amit követelünk. Mi azért vagyunk most itt, mert abban hiszünk, hogy ha minél több ember adja véleményét, minél több ember vitat meg valamit, annál közelebb kerülhetünk az igazsághoz- Ez a demokráciának a hite és lényege, s ezért szólítunk fel mindenkit ma Magyarországon, városban és falun, bányában és orvosi rendelőkben, mindenhol, hogy szólaljatok meg, hiszen ti érzitek legjobban azt, mi a teendő. Ideje véget vetni ennek a kettős, tudathasadásos állapotnak. Az MDF első programpontjában azt mondja, gyere, légy bátor, ne tűrd többet a hazugságokat. A fórum persze nem örökre az ellenzékiséget választja, nem örökre csak kritizálni akar, hiszen kritizálni könnyű. A fórum a megoldásokat is keresi, tagjai a végrehajtásban is részt kívánnak venni. Mi nem vagyunk forradalmárok, az erőszakot kerüljük. A Gandhi-féle mozgalomként élünk, tudva, hogy az erőszak csak erőszakot szül. És még egy erőszakhullám, a vi- szont-bosszú már túl sok lenne ennek az országnak, végleg beleroppanna. Most ellenzékiek vagyunk és a hatalmat akarjuk. Am a demokrácia olyan, amelyben mindig szükség van „ellenzékiekre ”, hiszen nélkülük nincs kontroll. Az elmúlt évtizedek mutatják, hogy hova vezet az a fajta kormányzás, amely nem tűri az ellentmondást. Ellenzékre minden kormánynak szüksége van, s ha véletlenül úgy fordulna tíz-tizenöt év múlva, hogy több párt verseng majd a hatalomért és a demokrata fórum lesz hatalmon, akkor is azt fogjuk mondani, hogy ellenzék nélkül nincs egészséges kormányzás, nincs, aki felfigyeljen a hibákra. S ha a kormány nem tudja korrigálni, kijavítani a helytelen döntéseket, akkor az ország egyre mélyebbre süllyed. Az erőszakmentességről hosszasan beszélt a szónok a geresdlaki fórumon. „Nem akarunk újra bosszút, s a bosszútól újra elkeseredett embereket. Egyetlenegy ártatlan ember meghurcolása sem éri meg, hogy a bűnösök elítéltessenek. Nem gyávaságból mond le a fórum a felelősségre vonásról. Inkább a reálpolitika okán, hiszen közösen kell ezt az országot rendbe tenni. Szükség van mindenkire és minden pártra. Hiszen oly sok emberi érdek jelenik meg napjainkban, s e pártoknak képviselniük kell mindenkinek, az egész országnak az érdekeit. Nyilvánvaló, hogy az átalakulás menetében lesznek olyan csoportok, akiknek az érdekeit sérteni fogják az intézkedések. A közbátorság, a kritika, a véleménynyilvánítás lehetősége mindenkinek, nekik is kijár. Andrásfalvy elmondta, hogy azért szeretnének hatásos szellemi és politikai mozgalommá válni, hogy az embereket megmozgassák és tudatosítsák bennük, itt az idő kilépni a fórumra, ha változtatni akarnak a világon. „Akad aki azt állítja a demokrata fórumról, hogy nacionalista, mert mindig a magyar nemzetről beszél. De hát ki a magyar? Hogyan vélekedünk erről? Jegyezzük meg tehát, hogy szerintünk magyar az, aki vállalja azt. Attól függetlenül, hogy cigányul, románul, horvátul vagy szerbül beszél. Magyar az, aki nem menekül innen el, aki vallja, hogy a Kárpát-medence az otthona és kimondja: ez az ország az enyém, s nem engedi többé, olyanná igazítsák mások, hogy el kelljen innen mennie. A fórum nem nacionalista. Azt tartja magyarnak, aki vállalja, hogy ebből az országból saját országot próbál csinálni. Akárhol is él jelenleg, Romániában, Németországban vagy Amerikában. ” Kozma Ferenc (Dokumentumriport-sorozatunk következő részében - kedden - a Fiatal Demokraták Szövetségének megalakulásával foglalkozunk. Baranyába a hír a szervezet létrejöttéről 1988 áprilisában Veszprémből érkezett. A pécsi egyetemisták közül jó páran azonnal aktivizálódtak.) Esmeralda és a cápák Vége az Esmeraldának. A tévénézők hetven százaléka nézte a sorozatot, kétszer annyi nő, mint férfi. Az utolsó részben egymáséi lettek Esmeralda és Jose Armando. Volt minden: vízesés, könnyek, szerelmi vallomások, virágesős esküvő, vakságból való rapid felgyógyulás, tengernyi boldogság. Biztosan lesz folytatás, erős népnyomásra. Az nem lehet, hogy itt a vége. Nyilvánvaló, hogy szerelmük gyümölcse, a kis Jose Rodolfo Penjareal de Colunga Fernando i Calderon, követve a családi hagyományokat, váratlanul megvakul, majd jó magaviseleté jutalmaként a következő etap végére liternyi örömkönnyek közepette visz- szanyeri látását és a szomszéd kislány szerelmét, aki tizenöt éves teljes bénultság után saját lábán vonul be a mexikói falusi templomba. Persze vannak a házasság- kötésnek érdekesebb helyszínei is, mint a templom. Két angol egy cápákkal teli óriás akváriumban tartja esküvőjét Birminghamben a jövő héten. Különleges hallókészüléket viselnek majd búvársisakjukban. Hallani szeretnék egymást és a papot, hogy ki tudják mondani a boldogító igent. A menyasszony búvárruhája fölött hagyományos hosszú, fehér ruhát visel majd, az esküvői vendégek pedig az akvárium egyik alagútjából követik figyelemmel a nem mindennapos szertartást. Az esküvői ebéd már a közeli vendégfogadóban zajlik, persze csak akkor, ha a cápák a szertartás közben nem kóstolgatnak egy keveset az omlós húsú ifjú párból és a kicsit rágósabb papból. Ez a történet épp oly izgalmas, mint Esmeraldáé, csak a víz alatti sós könnyek nem érvényesülnek annyira. De aztán itt is, ott is jönnek az egyhangú hétköznapok, amelyeket talán csak a technika képes változatossá tenni. Például a legújabb japán találmány, az embermosógép, amely 18 perc alatt mos ki egy átlagembert, beleértve a szárítást is. Hát, ez vigasztalja hőseinket! Cseri László Villantófény A több százezer hazai pecás előtt valami fel- fénylett. Pontosan úgy, mint a csuka orra előtt elvezetett villantó. Jelesül az, hogy rövid, nagyon rövid időn belül kihúzhatják alóluk a horgászszéket. A tavak, holtágak tömeges privatizációra várnak - mármint az a részük, amelyek eddig már nem kerültek magántulajdonba. Már a jövő évben az illetékes minisztérium meghirdeti a pályázatokat azokra a vizekre, amelyek még az államé maradtak. A haszonbérleti jogért kell versenybe szállni. A horgászegyesületek ebben a csatában vagy nyernek, vagy elbuknak. Előbbire növeli az esélyüket, hogy a kezelésükben lévő vizek esetében már „helyben vannak”, csökkenti viszont, hogy igen nehéz lesz a tagságnak előteremtenie a szükséges összeget. Ha viszont elbuknak, szedhetik a sátorfájukat a tó mellől. Bírósági perek sokaságára lehet számítani, mert a nyertesnek kártalanítania kell az elüldözött horgászokat, s ki tudja majd pontosan megmondani, mennyi hala volt a vízben az egyesületnek? A horgászat üzleti vállalkozássá válik. A tótulajdonosok „pecáz- tatnak”. Aki megveszi a lehetőséget, plusz kifizeti a kifogott halat, horgászhat. A becslések szerint évente 200 tonna etetőanyag fogy el a kereskedőknél - kilója 150- 900 forint között mozog. Az üzletek akár 100 ezer forintos horgászbotot is kínálnak. Egy szakbolttulajdonos szerint „Egy magára valamit adó horgász évente amúgy is elkölt ennyit.” Döntő többségük „nem ad magára”. Ha benzinre, buszra van pénze, néha-néha elmegy horgászni. Amennyiben az engedélyeket ki tudta fizetni. Még így is közel 400 ezren hódolnak ennek a szenvedélynek. Egy-két éven belül lényegesen csökken majd a számuk. A közeljövő kérdése ugyanis az: tömeges szórakozás, vagy a kiváltságosak hobbija lesz-e a horgászat? Mészáros Attila hetedik oldal Jv ............... ai hé tfőn Riport A hivatástudat nem piaci fogalom. Egy kimutatás szerint Magyarországon a mező- gazdaságban dolgozók átlagkeresete a legalacsonyabb. Utánuk mindjárt az ápolónők következnek. Ez azonban csak az egyik oldal. Szociológiai felmérés eredménye, hogy a lakosság a szakmák minősítése során az áplonónői foglalkozást magasabbra sorolta, mint a szociológusét. Még egy összehasonlítás: a németországi ápolónők keresete négy-ötszöröse annak, amit nálunk keresnek. Mégis, ottani kolléganőik többször demonstráltak alacsony bérük miatt. Az ápolónőkre is érvényes, ha a pénz kevés, tompul a hivatástudat. flENOSZERVÄLIÄS PÉCSEI! ÉS BARANYÁBAN 1988-90 12. rész „Újraéleszteni a közbátorságot” —Jegyzet —
