Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)

1999-06-30 / 177. szám

1999. június 30., szerda HÁTTÉR - RIPORT A vágóhídiéi a darálóig „Valamikor mi tehetős embernek számítottunk.” Romsics Ti­bor vágóhídban, húsboltban, panzióban gondolkodott. Vala­mikor? Alig 8-10 éve. Istállójukban 80 szarvasmarha kérő­dződ. A rendszerváltást hangszerelő ígéretekben bízott, ked­vezményes támogatásokban. Ha minden bejött volna, valószí­nűleg ma ő lenne Szalánta egyik legtekintélyesebb vállalkozója. Most a vagyona maradékáért harcol. FOTÓK: TÓTH L. Politikai okokat is emleget. Annak idején polgármesteije- lölt volt, a választásokon meg­bukott. Úgy érzi, akkori - és utóbb győztes - ellenfelei szisz­tematikusan tönkretették. Tör­ténete, mondhatnánk, tipikus. A „dominó-effektus”. Rom­sics Tibor (kis képünkön) azt a megoldást választotta, hogy az előző vállalkozása érdekében felvett hiteleket újabb vállalko­zás beindításának remélt hasz­nából próbálta fedezni. 1990- ben a nyolcvan szarvasmarha volt a kezdőpont. Úgy vélte, ha ő épít egy vágóhidat, illetve húsboltot, gyorsabban, jobb áron tudja a vevőket ellátni. El­sőként a húsboltot alakította ki. A felvett hitel fedezetéül a tu­lajdonában álló egyik házra je­gyezték be a jelzálogot, meg­terhelték vele Toyota furgonju­kat, illetve harkányi tel­küket is. A húsbolt ellátásához azonban vá­góhidat sze­rettek volna kialakítani. Nem egy­szerű dolog, számos hatósági előírást kell betartani. Már minden engedély a rendelkezé­sükre állt, amikor - meséli Romsics úr - a helyi polgár- mesteri hivatal közölte velük, hogy az élő állatokat az utca fe­lől nem engedi bevinni a vágó­hídra. A megoldás az lett volna, hogy külön utat kell építenie az üzemhez. A tervet feladta, mert úgy érezte, ezt a vállalkozását mindenképpen „ki fogják csi­nálni”. Újabb lábat keresett beruhá­zása - a húsbolt - megtámoga- tásához. Fafeldolgozó üzem felszerelésébe kezdett. Kialakí­totta a helyiséget, beszerezte a gépeket. Ez a kft. nem kizáró­lagos tulajdonában volt. Most úgy látja, a szakmai vezetés fe­lületessége, hozzá nem értése miatt bukott meg az üzem. A fafeldolgozó érdekében azon­ban kölcsönöket kellett felven­nie, fedezetül egy másik ingat­lanja szolgált. Addigra - még 1996-ot sem értük el - tehát lekötött volt két háza, harkányi telke és kiste­herautója. Illetve a Toyota sorsa különösen alakult. Az alig hároméves gépkocsi akkori pi­aci értéke 700 ezer forint körül mozgott. A hitelezők kielégí­tése érdekében a végrehajtó el­sőként ezt árverezte el, még 1995 májusában. A 350 ezerre értékelt kocsit az árverési sza­bályok szerint a megjelölt érték 50 százalékáért is el lehet adni, ha nincs jobb ajánlat. Se jobb ajánlat nem volt, se licit. Rom­sics úr ugyan elvitte magával a fiát, hogy majd ő vegye meg a Toyotát 125 ezerért, de ott kö­zölték vele, fia, mint családtag, nem árverezhet. Rajta kívül csak egy érdeklődő volt. Ő vitte el az autót, potom 125 ezer fo­rintért. Az új tulajdonos a vég­rehajtó munkatársának a férje volt. Érdemes ennek kapcsán megnézni, egy-egy végrehajtási eljárás során miként változhat Felirat a húsbolt falán az eladósodott vagyontárgyai­nak értéke. Az a ház, amelyben most Romsicsék élnek, alig 10 éve épült. Szépen kivitelezett, tiszta és rendben tartott épület. Értéke 7 millió, lakottan 3,5 millió forint. A szabály itt is ér­vényes: ha nincs jobb ajánlat, 50 százalékáért is elárverez­hető. Ami azt jelenti, hogy Romsicsék kétszintes, 210 négyzetméter lakóterű, felül to­vábbi 65 négyzetméteres, szer­kezetkész fokozatig megcsinált családi háza 1,75 millióért ke­rülhet új tulajdonoshoz. Aki egyébként nyomban felszólít­hatja őket: költözzenek ki az épületből. Hasonló a helyzet a húsbolt­tal. Ez, a mostani otthonuk és az időközben eladott „öreghá­zuk” közvetlen szomszédság- to.,y.aflftaL<«gy telken. A hús- boTt alul 150, felül hasonló alapteniletű, utóbbi szintén szerkezetkész állapotban van. Értéke 6,5 millió forint. Ennek feléért is el lehet árverezni, azaz valamivel több mint 3 mil­lióért. Ha a két épület „ál-licit” révén behajtható összegének alsó határait összeadjuk, össze­sen 5 millióért más tulajdonába kerülhetnek. Akár egy kézbe. Romsicséknak 8 millió forin­tos tartozásuk van. Lecsúsztak - mert amikor igénybe akarták venni, kiderült, hogy a válasz­tási ígéretekkel szemben ko­rántsem alacsony kamattal kap­ták volna meg - az újrakezdési kölcsönt. Egy pénzes ember 400 ezerrel szállt be az egyik beruházásba, amiből nem lett semmi, most ő is szorongatja őket. A bankok is kérik vissza a pénzüket. Az Agrobank jog­utódja, illetve a Budapest Bank és egy baranyai takarékszövet­kezet. Mindhárommal sikerült haladékban ' megegyezniük Romsicséknak. Tartoznak to­vábbá egy lízing-cégnek, ahon­nan a faipari gépeket hozták, bár ez a cég jelzáloggal nem terhelte vagyonukat. A kölcsö­nök egy részét az elárverezett Toyota, az eladott harkányi te­lek és az „öregház” árából tud­ták fedezni, jó része azonban pallosként lóg a fejük felett. Marad a végrehajtás, az elár­verezés. Romsics Tibor bíró­sági úton megtámadta a házuk becsértékét. Lefizette a 40 ezer forintot, hogy igazságügyi szakértő becsülje fel a házat. Éz már az utóbbi hetek története. Másképpen: egy szalmaszál. Ez a végrehajtásra, az árverezésre halasztó hatályú. Legnagyobb megdöbbenésükre azonban a végrehajtó iroda a határidőt meg sem várva kitűzte a licit napját június 4-re. Végül elma­radt. Közben kaptak egy titok­zatos telefont. Egy női hang fi­gyelmeztette őket, legyenek ré­sen, mert az árverezés napjának szabálytalan megjelölése mö­gött egy vállalkozás érdeke la­pul. Az épületre hajtanak. Romsicsék rengeteget dol­goztak. Vállalkozni akartak - kezdetben nagyon naiv módon. Tartozásaikat ki akarják egyen­líteni. Ha nekik sikerülne eladni a házakat, megmenekülnének. Ám a jelzálogot csak a végre­hajtó oldhatja fel. A végrehajtó azonban elzárkózott attól, hogy válaszoljon kérdéseinkre. Pél­dául a Toyotára, és a halasztó hatályú bírósági végzés figyel­men kívül hagyása okára vo­natkozókra. Mészáros Attila A család két árverésre váró ingatlana hetedik oldal Jegyzet ----------­Sz ületési kiváltság Az önkormányzatok segélyezési gyakorlatát vizsgálva a KSH társa­dalomstatisztikai főosz­tálya lényegében arra a következtetésre jutott, hogy ahol legnagyobb a szükség, ott van legtávolabb - illetve ott a legkisebb - a se­gítség. A biztató vigaszként gyak­ran emlegetett bibliai tétel szomorú kiforgatása azt a helyzetet illusztrálja, hogy aki a szegénységbe csúszik le, kü­lön még azzal is pórul járhat, hogy ez hol történik meg vele. A szociális érzékenység azt mondatja velünk, hogy ez igazságtalan. Pedig egyéb­ként logikus. Azokon a tele­püléseken, amelyek valami­lyen okból - netán kedvezőbb földrajzi fekvés miatt - gaz­dagabbak, s kevesebb gond­juk van a szociális körülmé­nyekkel, ott nagyobb segé­lyeket tudnak folyósítani. Megadják azt is, ami csak ad­ható, míg a megszorult telepü­léseken - mint ahogy most Pécsett is - a kötelezőkre fa­ragják le a támogatások körét. Ám bármennyire logikus* hogy ott adnak többet, ahol van miből, az állam- polgári esélyegyenlő­séget kezdi ki az a tény, hogy például rendsze­res gyermekvédelmi támogatásra szoruló családok estében 24 százalékot meghaladó az ön- kormányzatok által nyújtott segélyösszegek átlaga közti különbség. A lakásfenntartási támogatásnál ez a szóródás 78, az átmeneti segélyeknél 144 százalékos! Az önkormányzatok szoci­ális „önállóságát” nem lenne szabad már tovább növelni. Például nemcsak az előre ne­hezen kalkulálható mennyi­ségű átmeneti segélyekhez, hanem a munkanélküliek jö­vedelempótló támogatáshoz sem járul hozzá az állami költségvetés. Sőt újabban a járadék időszak megrövidíté­sét tervezi. Pedig a követ­kezmények nagyon is belátha- tóak: a társadalmi piramis ol­dala még síkosabb lesz azok­nak a szegényeknek, akik pénzügyi gondokkal küsz­ködő önkormányzatok köz- igazgatási területéről próbál­nak rajta megkapaszkodni. Dunai Imre Ár és alfa Még nem volt olyan magyar kormány, amely ne tudott volna az időjárásra hivat­kozni, ha nem a kívánt ütemben haladt a nagy hazai fellendülés. Talán csak a legdurvább kommu­nista diktatúra próbálta meg megmutatni a nagy földi lég­körzésnek és az időjárási zó­náknak, hogy ki az úr a ház­ban, de akkor sem sikerült a narancskísérlet. Idén is megkaptuk a ma­gunk égiháborúját, meg a föl­dit is, mindkettő milliárdos károkat hozott. A vis maior alapból, amely annyira kevés, mintha néhány önfeláldozó könyvtáros adta volna össze, teljesen biztosan nem jut azoknak a településeknek, ahol nemcsak egyszerűen ott­honok mentek tönkre, hanem életek, sorsok is. Ha az az érzésünk, hogy mindez semmiség, akkor az azért van, mert a résztvevő tudósítások mellett alig van szó arról, mit tesz az ország vezetése ezekért az embere­kért. Megfigyelési, levél- és bankhitelbotrányok mellett persze érthető, hogy a vezető politiku­sok most már nem tud­nak elhelikopterezni az áradás sújtotta terüle­tekre. Az már kevésbé érthető, mitől ugrott ötvenszeresére az alfa-sugárzás mértéke Bara­nyában és Csongrádban. Vagy a NATO bombáitól (mi­lyen szerencse, hogy mi tagál­lam vagyunk, és nem ellen­ség), vagy az esőzések mos­tak elő radioaktív anyagokat, vagy ufók szálltak le. Egyes szakemberek szerint azonban pánikra semmi ok. Igaz, hogy a sugárzás csak jel, mégpedig radioaktív anyagé a levegő­ben, amit az ember beszív, kivéve, ha egy-két hétre ab­bahagyja a lélegzést. Ez jól jött volna Csernobil idején is, amikor szintén nem tudott senki semmit, aki meg igen, az hallgatott, ezért az első szép májusi vasárnapon több ezren sétálgattak gyermekes­tül a langyos, tavaszi, radio­aktív esőben. És most megint sétaidő van. Hodnik Ildikó hetedik oldal holnap Vita Jönnek a „régiólégiók". Dr. Wekler Ferenc, az ország- gyűlés alelnöke fejti ki vélemé­nyét a területfejlesztési tör­vény módosításának javaslatá­ról. A szabaddemokrata poli­tikus - a kormány központosí­tó szándékaival ellentétben - az alulról felépülő, valódi ön- kormányzati régiók létre­hozását tartja szükségesnek. Portré Dr. Wirth Béla, a Baranya Megyei Bíróság elnöke hivatali teendői miatt keveset bíráskodhat, ellenben sokat utazik. Kikapcsolódás számára, ha főzhet a családjának. Portré Kazánfutés és műemlékkutatás Mindig is azt kívánta, hogy vagy fizessék meg tisztességesen azért, amit csinál, vagy azt csinálhassa, amit szerek Ez utóbbi jött be. A mindennapi munkája a hobbija is. Ha lehet ezt a te­vékenységet egyáltalán mindennapinak nevezni.- Műemlékvédőnek hogyan le­het készülni?-Tudatosan mindig művé­szettörténész akartam lenni. Bár, mielőtt bekerültem volna az egyetemre, voltam kazánfűtő és kiállításrendező is. A Szép- művészetiben kerestem egyszer akkoriban nagy pénznek szá­mító 1200 forintot, mert film- forgatás során egy Rodin szob­rot kellett átvinni egyik terem­ből a másikba. Azt hitték, hogy ehhez tucatnyi ember kell, de a szobor könnyű papírmasé volt bronzfestékkel befestve.- Végül is sikerült az ELTE.- Két diplomát is szereztem régész és művészettörténet szakon. 1982-ben véletlenül jutottam el Pécsre, a mú­zeumhoz, ahol mint ré­gész a belvá­rosi rekonst­rukcióhoz ke­rültem. Tu­lajdonképpen állásra és lakásra volt szüksé­gem, mert már egyetemista ko­romban megnősültem, és gyermekem is született. 1986- ban már az OMF-nél dolgoz­tam, épületkutatás, épületrégé­szet lett a feladatom, hozzám tartozik Baranya, Tolna és Somogy. Bel-budai létemre így lettem vidéki.- Nehéz volt a váltói?- Nem. A vidék tele van fel­Sonkoly Károly 1951-ben született Budapesten. A Táncsics Gimnázium után az ELTE Bölcsész Karán művészettörténetet és régészetet hallgat. 1982-ben kerül Pécsre a múzeumhoz, majd az Országos Műemlékvédelmi Hivatal tudományos kutatója lesz. Nős, két nagy lánya is van az első házasságából. dolgozatlan szakmai anyaggal, ami óriási szerencse, miként az egész értelmiségi pályám is, amelyre semmi sem predeszti­nált. Hiszen egyszerű munkás­családból származom. De már kis gyermekként is arra vágy­tam, hogy saját könyvtáram legyen. Ma is zsákszámra cipe­lem Pestről haza a könyveket, pedig anyám mindig megem­líti: úgysem tudod fiam ezt mind elolvasni. Még ma is em­lékszem, hogy melyik kötetért milyen vagont raktam ki.- Készül va­__ lami nagy mű?- A dél-du­nántúli három megye műem­léki topográfiájához gyűjtöm az anyagokat már vagy más­fél évtizede. Közben persze sorban jelentek meg a tanul­mányaim az egyes műemlé­kekről is.- Mennyi idő kell ehhez?- Optimális körülmények között, sok pénzzel 10-15 év.- És ha nem optimálisak a körülmények?- Akkor húsz. Cseri László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents