Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)
1999-06-24 / 171. szám
1999. június 24., csütörtök Háttér - Riport Nagyon hiányzik az otthon! Az amerikai filmekből ismertük őket még tíz éve. Hogy odafekszenek a New York-i metró szellőzőnyílására, mert onnan meleg levegő jön. Aztán hozzánk is eljött „Amerika”. Most ott fekszenek a mi utcáinkon. Vagy elbújnak lépcsőházba, pincébe, barlangba. Egy szóval emlegetjük újonnan született kasztjukat: hajléktalanok. A két „profi” utcai szociális munkás, Salamon Tamás és Hajdú Krisztián szokásos sétája ez: felkeresik Pécs különböző részein azokat a zugokat, amikről tudni, hogy hajléktalanok tanyája volt/van/lesz. A Káptalan domb alatti, soha el nem készült téglaboltívek alatt este 8 után egy félúton megállított jobbegyenes fogadja a betévedőt - még időben felismerték a látogatókat. Négyen élnek itt a „testvérek”, hiszen ebben a társadalmi rétegben már mindenki egyforma, nincsenek nagyon grádicsok: három férfi és egy nő.- Gyere, üljünk ide le, van fotel - mutat a kicsit ernyedt testtartású, szakállas, maximum negyvenéves férfi egy téglakupac tetejére terített néhai paplan maradékára. - Muszáj volt ezt a helyet megtalálnunk, mert fent laktunk egy bunkerban, de azt most lebontották. De nem is baj, mert márciusban abban a héderben majdnem megfagytunk. (Közben a háttérben a szociális munkások nagy vitában állnak a másik két „lakóval”, akik már túl vannak néhány deci boron, és nagyon nincsenek kibékülve a világgal. A diktafon pirosán világító lámpács- kája különösen izgatja a kigombolt ingű, vézna, szíjas férfit, egyfolytában azt magyarázza, hogy „Nem tetszik ez nekem, nem lesz ez így jó”. Tamás elmondja, hogy újságcikk készülődik. A reakció - így utólag belegondolva — kézenfekvő: „Es lesz abból lakás? Nem lesz lakás! ”)- Én ’93 óta nem lakom sehol - mondja a szakállas tovább. - Igaz, voltam a Gombában (a Gomba utcai szálló), de eljöttem, mert, ne haragudjál, szemétláda hely lett. Ellopták a cipőmet, a szatyromat, nem akarom tovább részletezni. Amúgy Dunaújvárosból való vagyok, lakatosként dolgoztam a vasműben. Aztán volt egy kis balhé a... na, hogy mondják? A cigányvajdával. Lefejeltem, kétszer. Lány miatt, persze, hogy lány miatt. Akkor el kellett onnan tűnjek. Megüzenték a csávókkal, ha elkapnak, két órán át mennek rajtam keresz- tül-kasul két autóval. Ezt inkább nem vártam meg.-Az az igazság, hogy nagyon jó lenne, ha tudnánk találni egy olyan kis hédert, ahol normálisan lehetne élni. Bármi jó, egy szoba, meg egy kis konyha... Meg tudnám fizetni! Nekem nagyon hiányzik az otthon! Hogy a fenébe ne!- Ide mindig bejönnek a szi- pusok - szól közbe halkan a matracról Mária. - Nagyon nem szeretjük őket. Menjenek a .. . na, oda! Engem meg sokszor itthagynak egyedül!- Dehogy hagyunk, itt van a kutyuska is! - int indulatosan a szakállas kopott-foltos, láncra kötött tacskóféle felé.- Ma is itt voltak a szipusok, én meg egyedül voltam. Még verekedtek is, egymással. Csinálták a műsort.-Te, szendvicset nem kértek? - vált témát hirtelen a férfi. - Van sok, pickszalámis. Komolyan. Finom ám. Elhárítjuk valahogy az invitálást. Aztán elbúcsúzunk. Azt mondjuk, ,Jó éjszakát”, de csak azért, mert erre áll rá a szánk. A legközelebbi csapnál alapos kézmosás következik, kis tubusból szappanféle is előkerül.- Vigyázni kell, mert hamar el lehet kapni a rühöt, tetüt, sokszor még így is belefut az ember valamibe - mondja Tamás. - Az, hogy idegesek, érthető. Mindenki csak rugdalja, piszkálja őket, nagyon érzékenyek. Szép szóval azért sok minden elérhető.-Egy technikája van a dolognak, szeretet - állítja Krisztián. - Ha szeretettel közeledsz feléjük, és elfogadod őket olyannak, amilyenek, akkor ők is hagyják magukat.- De azért csak bennetek van, hogy jó lenne változtatni valamit, nem?- Persze, de minden emberhez másképp kell közeledni. Van, akit naponta kell nyag- gatni, hogy történjen valami, de van akinél ez inkább még egy újabb fal. Nem kell mindenkit „megváltani”, nagy dolgokat akarni tőle, csak egyszerűen azt, hogy éljen! Az a baj, hogy mi magunk is borzasztóan bele tudunk fásulni. Gazdagabb országokban megtehetik azt, hogy egy év munka után két- három hónapot fizetett szabadságon töltenek a szociális munkások, hogy maguk is regenerálódjanak, feltöltődjenek.- Vannak azért sikerélmények, például hogy valaki visz- szatér a „normális életbe”?-Bár ezek nem nagyon látványos dolgok, de vannak. Egy Jóska nevű, aki valaha vágóhídon volt hentes, és három éven át a Tettyénél lakott egy barlangban, nem adta fel. Vasat gyűjtött, sőt a mai napig is azzal foglalkozik. Ő például már megint rendes házban lakik, igaz, a bátyjánál, de gyűjti a pénzt, hogy vehessen valamit. Legutóbb azt mondta, már nyolcszázezer forintja összejött. Egyszer meghívtam palacsintázni, és most visszahívott. Harminc palacsintát megettünk ketten!-Ennek ellenére noszogatni kell őket. Hiszen ha úgy vesz- szük, ez akár egy „kényelmes egzisztencia” is lehet. Reggel kapnak enni a kertvárosi plébánián, délre beérnek hozzánk, ott megebédelnek, este pedig a pálosoknál van vacsora. Végül is nem kell tenni semmit, csak elmenni ide-oda. Talán ez se jó. Rengetegen rákaptak erre. A 62 éves Lajos az úri negyedben vert magának tanyát, az Akadémia-székház fölötti mandulás tetején áll bádogviskója, ajtaja függöny. Előtte tábla: Magánterület! Átjárni tilos!-Három hónapja élek itt - meséli. - Előtte albérletben voltam, de volt ott egy gyerek, örökké megvert. Inkább kijöttem ide. Van egy ismerősöm, a János, ő már tíz éve itt lakik ezen a vidéken. Eljárok dolgozgatni, egy héten kétszer kertészkedem egy közeli villában, ugyanannyi pénzt kapok érte, mint a kis nyugdíjam, 14 ezer forintot. Az Útkarbantartó Vállalat volt az utolsó munkahelyem, szanálások voltak. Aztán már csak munkanélküliként tengettem magam, míg a tanács nem nyugdíjaztatott. Nem egyedi eset, sajnos.-A tél hol lesz? Azon gondolkodott már? Spórol egy kicsit?- Még nem tudom. Fel kell kutatnom majd a helyet. De az is lehet, hogy a gazdámnál, van neki egy kis nyári konyhája, benne a villany, víz, oda is beköltözhetek tán . . .- Elmegy gondnoknak!- Lehetséges. Most úgyis csak csámborgok, kukázók. Összeszedem a különböző üvegeket, a fémet, rezet. Mindig akad. Összegyűjtöm a rézdrótot, begyújtok vele, amikor főzök magunknak, azzal le is ég a szigetelés róla. Ha sok van, fogom a hátizsákot, irány le, a Megyeri út! Ha jó fuvarom van, összejön 2500-3000 forint. Az üveggyűjtő konténerből is van, aki kihalássza a nem betétes üveget, a vermutosakat. El lehet adni azt is a jugóknak, majd töltenek bele valami löttyöt. Van olyan kukázó, aki Trabanttal jár körbe, sőt van egy zsigulis is! Nem csak ilyen szegény emberek vannak, mint én, akinek még csak egy mütyürje sincsen! Méhes Károly J hetedik oldal Méhes Károly jegyzete A kajszifa halála Már munkába menet azon álmélkodtunk, hogy nahát, mennyi ágat letört ez a csúnya vihar! Mert hagyján, hogy esik, de hozzá még ez a cefetül fújó szél! Minden tele levéllel, fél fákat kell kerülgetni az úttesten. ítéletidő - hát mégis, mégis jön a világvége?! Hazafelé ugyanez. Még több ág, még több fa. Az utca eleje: a kárpitos úr háza előtt keresztben hever egy négyméteres tuja, annyi neki. Aztán otthon. Az élőkért szétázva, mindenütt a sárgapiros rózsaszirmok moslékja, levelek. Lehet majd söpörni, gereblyézni, ez jut eszembe. És akkor - mint Hrabal mester írta -, mikor a hihetetlen valósággá válik: a hatalmas kajszifa, mely a fél kertet betakarta, és uralkodott a ház mögött, a földön fekszik. Ki- döntve. Gyökércsonkjai áznak. Akárhogy is, egy hozzá(nk)tartozó haláláról kell számot adjak. Hiszen hosszú éveken át éltünk együtt. Egyik ágáról lógott a gyerekek kötélhintája, most valahol az ágak alatt tocsog a sárban. Az egész kép hirtelen a mostanában mutogatott tömegsírokat juttatja eszembe. Persze, a kettő mennyire más - és mégis! A temérdek szertegurult, zöld, immár soha meg nem érő barack, a furcsa szögben megtört, szilánkosan meredő, feketére ázott ágcsontok, a megtépett levél-ru- hafoszlányok. Égiháború, mondjuk. Mészárlás, piciben. Más lesz az élet. Nincs többé az a hatalmas, zizegő árnyék, ami alatt hűsölni lehet. Nincs többé tavaszi sziromeső, se őszi levélgyűjtés. Se hópámás ágak az ablak előtt. És befőzés se lesz már idén. Pedig mindenki ehhez igazította a szabadságát, hogy az a drága barack időben a dunsztosüvegekbe kerüljön. Szomorkás a hangulatom máma. Állok a vízszintessé lett kajszifa mellett, és egyszerre nem érzem a csapkodó esőt, a szelet. Valahol rendes nyár van, egy nagy üstben ro- tyog a baracklekvár. Ideérzem az illatát! Kép-tár A Felsőhavi utca - Takács Dezső rézkarca [Jphetedik oldal holnap I JÜRort ____________ Vi lág vége a Pipacs utcában. A Pipacs utca és környéke öt percnyire fekszik Pécs központjától, mégis igazi világ vége hangulat uralkodik, hiszen ide se a mentő, se a taxi nem jön be. Térdig érő sár, vad kóbor kutyák, szennyvíz, de vannak, akik segítenének. ; jgatrjrá......................... Keresztény Béla neve hallatán a legtöbbeknek a Szélkiáltó együttes neve ugrik be, ő az olló-szóló nagy mestere. Megszállott rejtvényfejtő és szerencsejátékos. Azt, hogy vízügyi tervezőmérnök, szinte senki sem tudja. Portré „Arra megyünk, amerre a husky akar” Nagy Imre fontos döntés előtt áll. Az idén elnyert Széchenyi- ösztöndíja ugyanis kizárja, hogy jövőre Pécsett és Veszprémben is tanítson. Az utóbbi egyetemen ő vezeti Magyarország egyetlen színháztörténeti tanszékét. Azt mondja, akárhogy is választ majd, Pécstől semmiképpen sem kell elszakadnia.-Bessenyei Györgyből habilitált, a Bessenyei utcában lakik. Hisz a predesztinációban?- Nem ez az egyetlen misztikus történet az életemben. A feleségemmel például gyerekkorunkban szomszédok voltunk. Egy időre ugyan ők Sopronba költöztek, de amikor visszajöttek, már tudtuk, hogy össze fogunk házasodni.-Árulja el, a kevesek által értékelt Bessenyei-mű, a Tari- ménes utazása kutatásában mi örömet találni?-A regény nagyon is mai kérdéseket feszegető, igazán filozofikus mű. Amikor a meglévő kéziradése is ezt tükrözi- Honnan a pedáns elegancia ?- Édesapám szabó volt, elegánsan öltöztetett. Ma azonban már a feleségem vásárol nekem. Azt vallom egyébként, hogy ne a lelki tépettséget, hanem a harmóniát mutassuk magunkból. tok alapján az autentikus kiadását próbáltam összerakni, olyan volt, mintha némán beszélgetnék a szerzővel.- Meglehetősen konzervatív tanár hírében áll. Az öltözköDr. Nagy Imre 1940. július 25-én született Pécsett. ’66-ban végez az ELTE magyar nyelv és irodalom szakán. '80-tól dolgozik a pécsi felsőoktatásban. Egyetemi tanár. Szakterülete a reformkor, a magyar drámatörténet és a film. A Dunántúli Naplóban hétről hétre mozikritikákat jegyez. Öt könyvet publikált. Nős, két felnőtt lánya van.-Két kutyájuk van. Itt is harmonikus a viszony?- Tisztelem a kutyákat. Azt mindenki tudja, hogy okos állatok, de azt kevesebben, hogy milyen gazdag az érzelemviláguk és mennyire hűségesek.-A huskyjuk - mondják - önt sétáltatja.- Kétségtelen, arra megyünk, amerre ő akar. Szombatonként például mindig az újságos felé visz.- Kíváncsi a gazdi mozikritikájára. Tényleg, hogy talált a filmre?- Bressont szerettem meg. Az ő filmjeiből derült ki számomra, hogy a látható képek mögött valódi tartalom is lehet.- Itt a kapocs a színházhoz. Milyen a veszprémiség?-Egy héten két napot vagyok ott, de nagyon szeretem. Büszke is vagyok rá, hogy én vezetem a tanszéket.- Immár ott is ismerik különös, éneklős beszédstílusát.- Én nem vettem észre. Viszont a lányaim beszédén hallom. Örökölték. Lendvai D. k t
