Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)

1999-06-13 / 160. szám

Szárszó ‘99 Nem fogy a patikákban a kék pirula Tán a honi férfiúk önbizalma jött meg, tán pénztárcájuk me­rült ki, mindenesetre az utóbbi hónapokban látványosan zu­hant az év elején még igencsak meglévő Viagra-láz. A gyógy­szertárakban már alig fogy az elvileg a mennyországba röpí­tő kék pirula (azért elvileg, mert egy hamisítvány egy ázsiai urat néhány órára a pokolba utalt be). Tudakozódásunkra csupán havi 2-3 eladott dobozt mondtak a megkérdezett gyógyszertárak többségében. Nem egy patikában kérdésün­ket követően vagy szép szóval elhajtottak bennünket, vagy kapásból levágták a kagylót. A válaszolni hajlandók el­mondták, hogy nincsenek visz- szatérő kuncsaftjaik, valószínű­leg a potencianövelésért fohász- kodók a feltűnést kerülve in­kább végigjárják a főváros gyógyszertárait, mintsem állan­dóan ugyanazon helyre ugorná- nak be. Sőt, az a módszer sem dívik, hogy a barátnőjüket vagy feleségüket küldik nagybevá­sárlásra. A patikusok még nem találkoztak kék pirulára áhítozó hölggyel. Legalábbis a gyógyszertárban nem. K. Z. A gyönyör ára 25 mg 4 db 7490 forint 50 mg 1 db 2 480 forint 50 mg 4 db 7 990 forint 100 mg 4 db 10 500 forint Szárszó története 1993-ban döntött úgy Farkasházy Tivadar, hogy baráti beszél­getésre, jobban mondva egy házibulira meghívja magához legszívesebben látott ismerőseit. Mivel Szárszón született, így szinte természetes, hogy azóta is az itteni házában fogadja a vendégeit. Megfordult itt Kuncze Gábortól Csintalan Sándoron át Szabó Ivánig szinte valamennyi politikai párt képviselője, valamint üzletemberek, a média legnépszerűbb képviselői, sportolók, színészek és popsztárok is. Farkasházy Tivadar nem hiába tartott már hetek óta attól, hogy elmossa az eső az idei szárszói találkozót. Talán éppen ezért már eleve rövidebbre, kétnapos­ra tervezték az összejövetelt, ez­zel is kisebb rizikót vállalva. És péntek este, alighogy kezdetét vette a randevú, máris jött a vi­har. A szupererős sátor azonban ellenállt zápornak, zivatarnak, és biztosította, hogy a meghívot­tak a program szerint élvezhes­sék egymás társaságát. A meghívott sok-sok kor­mánypárti képviselő közül csu­pán Chikán Attila és Lányi Zsolt fogadta el a meghívást, pedig... így aztán nem csoda, hogy bár kifejezetten érdekes volt, vég­eredményben egyszólamúvá vált a találkozó. Még a vita is. Immár hagyományosan meg­koszorúzták a József Attila-em- lékművet. Az est fő attrakciója a már kora reggeltől rotyogó ma- joránnás marhalábszár volt. A kondért és a méteres főzőkana­lat Nagy Bandó András tartotta állandó mozgásban. Aki arra járt, annak elmondta, mit főz, hogyan készíti el, és még azon kívül mi mindenre képes... Az idén is volt tehát Szárszó, á la Farkasházy, amiből a részt­vevők minden bizonnyal azt él­vezhették legjobban, hogy végre rohanás nélkül, kötetlenül elbe­szélgethettek egymással: Fride- rikusz Bolgár Györggyel, Koncz Zsuzsa Magyar Bálinttal, Hor­váth János Tamás Gáspár Mik­lóssal. Egyszóval jól érezték ma­gukat a Farkasházy-tanyán. A programok egyik fénypont­ja a Fábry vezette árverés volt, amelyen olyan relikviákra lehe­tett licitálni, mint például Faludy György kézzel írott ver­se. A „nyertes” Pogány Judit lett, de a diszkréció nem engedi, hogy a vételár pontos összegét közkinccsé tegyük. Első ízben fordult elő, hogy azok is élvezhették a találkozót, akik nem tudtak eleget tenni a meghívásnak, vagy esetleg nem kérték fel őket a részvételre. Egy szakértői stáb az Interneten élőben közvetítette a hivatalos programot, s akinek véleménye volt ezzel kapcsolatban, az üzenetet is tudott hagyni az egy­begyűltek számára, (gordon) Ahogyan ez egy korábbi szárszói találkozón készült felvételünkön is látszik, itt szabadabb a protokoll. Magyar Bálint és kislánya FOTÓK: GORDON ESZTER Friderikusz Sándortól megkérdeztük, szerinte miben különbözik ez a mostani találko­zó a korábbiak­tól. A senkiével össze nem té­veszthető válasz a következő volt: „Soha ilyen esőben még nem vezet­tem Budapestről Szárszóra.” Friderikusz egyébként az utóbbi időben meglepően sok partyn, tár­sadalmi eseményen vesz részt. B e n k ő László: - Évek óta itt vagyok a szokásos éves rendezvényen, de most érzem magam a legjob­ban. Őszintébb a légkör, mint ko­rábban bármikor, és mintha job­ban meg is értenénk egymást. Ez a hetedik szárszói találkozó, de hogy ilyen jóra sikeredett, az lényegé­ben az előző hatnak is köszönhető. Remélem, mások mosolyai is őszinték, a fagyos vigyorokat leg­alább erre a két napra felfüggesz­tettük. Farkasházy Tivadar: - Úgy érzem, az idén sem vallottunk szégyent, de hogy miképpen is sikerült ez a mostani összejövetel, az majd csak hónapok múlva derül ki. Akkor tudjuk meg majd ugyanis, jutottak-e valamire azok, akik itt végre nyugodt körül­mények között, kellemesen elbe­szélgethettek egymással. Horvát Já­nos: - Engem úgy istenigazából nem is a jelenlé­vők, hanem a távol maradók sze­mélye érdekel. És ezt halál komo­lyan mondom. A „másik" oldal év­ről évre egyre kisebb számban van jelen, pedig Szárszónak éppen a párbeszéd lenne az igazi célja. Saj­nálom, hogy az idén erre kevés le­hetőségünk volt. Magyar Bálint: - Minden év­ben elhozom a kislányomat Szár­szóra, hiszen úgyis olyan keveset lehetünk együtt a családdal. Igyek­szem minden percet kihasználni... Itt, Farkasházy kertjében jó leve­gőn van, és hadd dicsekedjem el, tud kimondottan jól is viselkedni. Mindig megkérdezi, mikor szabad beszélni, és mikor kell csöndben lenni. Mondanom sem kell, ha jö­vőre meghívnak, ismét eljövünk. EZ NEM VICC, EZ EGY JÓ VÍCC! MEGJELENT AZ Ügyes REJTVÉNYLAPCSALÁD ÚJ TAGJA! A. ’ m §|ͧ j I jj liíi 1 IlISi 93 m i TV71I <=>f"N iVv * ■ Ly í i -tti ■ . v ■nr iMi Levélbomba A héten dönt a parlament arról, hogy ellenzéki részvétellel alakul-e újabb vizsgálóbizottság az úgynevezett Lockheed-levél megszületése körülményeinek felderítésére. A kormány, az ügyben érintett Fidesz frakciója és a vállalat már lezárta saját vizsgálatát. Az eddigi vizsgálatok eredményei A kormány megállapította 1. A három, levelet aláíró államtitkár „államvezetési hibát” követett el. 2. Nem a hatáskörükbe tartozó ügyben intézkedtek. 3. Lépésükről nem tájé­koztatták abban illetékes fe­lettesüket. 4. Korrupcióra utaló jelek nincsenek. A Fidesz-frakció megállapította A levelet aláíró képvise­lők egy része fenntartását hangoztatva látta azt el kéz­jegyével. Mindezt az államtitkárok iránti feltétlen bizalomból tették. Korrupcióra utaló jeleket nem találtak. A nyilvánosságra került levelet valaki megváltoztat­ta. A változtatások nem érintették a levél tartalmát, csak a címzett és a formá­tum módosult. A Lockheed Mariin megállapította Steven Jones az elküldeni kívánt levelet a vállalat ve­zetésének bemutatta. A cég a belső előírások miatt az irat továbbítását nem tartotta helyesnek. A levelet a vállalattól soha nem küldték tovább az amerikai kongresszusnak. Korrupcióra utaló jelek nincsenek. Milyen lépéseket tettek? A kormány saját kérésük­re menesztette az érintett államtitkárokat. A Miniszterelnöki Hiva­talban belső körlevélben fi­gyelmeztették az alkalma­zottakat a szolgálati út szi­gorú betartására. A frakcióban aláíró tagok közül Szalai Annamária le­mondott külügyi bizottsági tagságáról, mert pozíciójá­nál fogva tudnia kellett vol­na, hogy a levél megírása helytelen. A Lockheed a vizsgálat le­zártáig felfüggesztette állá­sából magyarországi képvi­selőjét, Rónai Gábort. Közös megegyezéssel eltávozott a cégtől a levél kedvezményezettje, Steven Jones. Még megválaszolatlan kérdések Mikor szerzett tudomást a levélről Orbán Viktor, aki­nek külügyi tanácsadóját az államtitkárok még a levél megszületésekor tájékoztat­ták? Milyen célokat szolgált valójában a levél? Ki, hol, mikor és főleg mi­ért változtatta meg a Jonesnak fénymásolatban átadott levél fejlécét? Rónai a megfigyelési ügyben A Fidesz-politikusoknak az előző kormányzati ciklusban történt állítólagos törvénysértő megfigyelését vizsgá­ló bizottság pénteki ülésén kiderült, Rónai Gábor is érintett az ügyben. A zárt ülésen B. Csaba, a Köztársasági Őrezred századosa egy képviselő kérdésére elmondta: nem csak a xéniás Czégé Zsuzsa környékezte meg adat- gyűjtési igényével. Rónai Gábor, a Lockheed magyarországi képviselője 1997-ben arra akarta rávenni, hogy gyűjtsön a vállalat számára „hasznos” információkat számba vehető magyar partnereikről. Kormánypárti foghíiak

Next

/
Thumbnails
Contents