Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)

1999-05-06 / 123. szám

1999. május 6., csütörtök Olvasószolgálat Dunántúli Napló 11 Ma A Nap kél 5.21, nyugszik 20.02 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es számon: B. Murányi László Közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 8.30-10.30-ig díjmentesen hívható: Török Éva NÉVNAP, ÉVFORDULÓ Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IVETT, FRIDA nevű kedves olvasóinkat Az Ivett név francia eredetű Jelentése: fegyveres harcos ■ Mobil hívószámunk: 06-30/9505-550 Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Postabontás Dtinántúli Napló Pécs SLmM E-mail-címünk: szer.bar@axels.hu 7601 Elfelejtett ígéretek Időben kérték és figyelmeztették a lakosságot, hogy a díszeitől megfosztott és már hulló levélzetű karácsonyfákat lehetőleg egy helyre, a kukák mellé halmozzák, s a város tisztaságáért felelő ille­tékesek majd gondoskodnak az elszállíttatásukról. Már áprilist írunk, de a karácsonyfák még mindig a kukák mel­lett díszelegnek. Most már nem is magányosan, ugyanis kisebb hulladéklerakó hellyé változott a környékük. A környék kutyái is felfedezték a szeméthalmot, naponta többször meglátogatják, „le­rakják a névjegyüket”. Minél tovább kell várni arra, hogy elszállít­sák mindazt, ami már összegyűlt, annál kellemetlenebb ez a hely­zet. S. I. Pécs, Kassa u. 2. Lényegét tekintve hasonló tartalmú észrevétellel kereste meg szer­kesztőségünket M. B. -né, aki elmondta, hogy több mint egy hónap­pal ezelőtt az Apáczai Nevelési Központ 2-es számú óvodája mel­letti, füvesített területre hordták a lehullott leveleket. A halom egy részét egy hónappal ezelőtt elszállították, ígérve, hogy a többit is elviszik, ám az ottmaradt. Azóta pedig csak növekszik a kupac. Leszakadt a vezeték Május elsején, a házunk közelében leszakadt egy vezeték. Nem tudtuk melyik céghez tartozik, első gondolatként a Dédászhoz tele­fonáltunk. Félórán belül kijöttek, megnézték és mondták, hogy szóljunk a Matávnak. Bejelentettük, aztán május 2-án is telefonáltunk. Harmadikán, hétfőn kétszer is kijöttek és azt mondták, hogy kedden délután rendbe teszik, de hiába vártuk őket. A vezeték azóta is körülbelül embermagasságban lóg az oszlopról. Autók, köztük teherautók is forgolódnak ebben a zsákutcában. Ha a vezeték beleakad egy te­herautóba, lehet, hogy az oszlop is kárát látja. Elképzelhető, hogy ez a vezetékszakadás nem okoz semmilyen szolgáltatási zavart, nem is különösebben balesetveszélyes, mégsem érthető, hogy ennyire kö­rülményes a helyreállítás. T. J., Pécs A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. _____Napsütés felhőkkel OR SZÁGOS ELŐREJELZÉS Délkelet felé távozik az a csapa­dékzóna, amelyből kiadós eső volt az elmúlt másfél nap során az ország jelentős részén. A csapadékzóna mögött hűvösebb levegő érkezett, emiatt a nappali felmelegedés az átlagos alá esik vissza, bár az ország nagy részén már lesz több-kevesebb napsütés.Kisebb eső a délkeleti megyékben még előfordulhat. Je­lentősen mérséklődik a szél. A hideg éjszaka után a kora délutáni órákra 13, 18 fokig emelkedik a hőmérséklet. A péntekre virradó éjszaka is hideg lesz. Vízhőmérsékletek ( C) Balaton: 16 Velencei-tó: 15 Tisza-tó: 14 Fertő-tó: 15 Tisza: 11-15 Duna: 13-15 Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-60-505-055 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Balatoni élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-490-015 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Hidegfronti hatás várható, amely a nap első felében ígérkezik erőteljesebbnek. A nedves utak az élénk szél hatására hamar felszáradnak. A reakcióidő növekedése egész naprajellemzőlesz. Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek ré­szére: Siklós, Sellye és környéke, Pécs környéke progresszív ellátás­ban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti be­tegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napo­kon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya egész területéről érkező betegeket. Pécs felnőtt lakossága részére belgyógyászat, sebészet: POTE II. sz. Seb. és Belgy. Klinika. Baleseti sebészet: POTE Balesetseb. és Ké­zseb. Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csa­tolt községek neurológiai betegeinek a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Kli­nika látja el. Mindennapos akut urológiai ellá­tás és felvételes ügyelet: Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügye­leti ellátása 17 órától: Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: Fül-Orr-Gégeklinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék fel­nőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. du. 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.:310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay, Lánc u. 20., Amb­rózia, Rákóczi u. 24-26. Boly: Pa­nacea, Ady E. u. 8. Komló: Kender­föld, Tompa M. u. 10. Mohács: Bel­városi, Szabadság u. 26. Pécsvá- rad: Szent István, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György, Szt. Imre üt 19. Sellye: Arany Sas, Erdélyi u. 2. Sik­lós: Hollós, Baross G. u. 7. Szentlő- rinc: Szent Lőrinc, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Boróka, Szt. István Itp. SOS-ÉLET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 06-80-505-390- es számon este 7-től reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat Pécsi Csoportja ingyenes orvosi szolgálata beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 9-10-ig reumatológia, 12-15-ig belgyógyászat, 16-18-ig nőgyógyászat. Mi Lesz Ma? - Rendezvények PÉCS Pécsi Galéria: Krakkói kép­zőművészek kiállítása Ifjúsági Ház: a Fúzió együt­tes Attitude című új lemezé­nek bemutató koncertje. (20.00 órakor) Lauber Dezső városi sport- csarnok (Veress E. u. 2): Ta­vaszi zsongás ’99 Közleke­dési és Közlekedéstechnikai Szakvásár. Megnyitó 16 óra­kor. 17.00-18.00-ig ajándék- sorsolás a látogatók részére. SZÍNHÁZ PÉCS Pécsi Harmadik Színház: A gyáva kistigris (15.00) HANGVERSENY PÉCS Nemzeti Színház: „C” bérlet II. hangversenye. A Pécsi Szimfonikus Zenekart Ho­ward Williams vezényli. (19.00) FILM Pécs, Uránia: Kedvenc marslakóm PÉCS Park: Az élet szép (15.30, 17.45,20.00) Apolló: Szerelmes Shakespeare (15.30, 17.45, 20.00) Apolló Klub: Klubdélután: Larry Flynt a provokátor (15.00) A Púpos (19.30) Uránia: Kedvenc marslakóm (15.30, 17.45,20.00) Művész Örökmozgó-JPTE Huszárik: Oszlopos Simeon (19.00) Autósmozi Pécs - vásártér: Halálos fegyver (21.00) MOHÁCS Kossuth: Visszavágó (20.00) PÉCSI RÁDIÓ 5.55-22.30 a 873 kHz kö­zéphullámon, 5.55-től 9.00-ig és 18.30-tól 21.00-ig a 71,81 MHz URH sávon 5.55 - 9.00-ig „HAJNALTÓL- REGGELIG” - zenés hír­magazin. Benne: 6.00, 7.00 Kossuth Krónika. 6.15, 7.15 Dél-du­nántúli krónika. 6.23, 7.23 Regionális lapszemle. 6.30, 7.30 A nagyvilág hírei, orszá­gos lapszemle. 6.38, 7.38 Közlekedési információk, sport, reklám. 6.45, 7.45 A régió hírei. 6.52, 7.52 A nap témája. 8.00 BBC Világhír­adó. 8.10-9.00 Piramis: Rá- dióshíd a Calypso-Szeged- Pécs stúdiói között. 9.00- 22.30-ig csak a 873 kHz-es középhullámú adón. 9.00- 10.30 Horvát nyelvű, 10.30- 12.00 Német nyelvű nemzetiségi műsor. 12.00­13.00 Kossuth Déli Krónika és regionális esemény-össze­foglaló. 13.05-14.00 Szerb nyelvű zenedélután. 14.05­18.00 Magyarországról jövök- másként, és Kirakat: zenés életmódműsor. 18,00-18.30 Kossuth Krónika. 18.30­22.30- ig nemzetiségi műso­rok több nyelven. FORDÁN RÁDIÓ 5.30 Műsorkezdés 6.00, 9.00, 10.00, 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 Hí­rek. 6.05 Reggeli műsor. 9.05 Oldies Óra. 9.20, 10.20, 11.20, 13.20, 14.20, 15.20, 16.20, 17.20, Közlekedési in­formációk. 9.30, 14.30 Prog­ramajánló. 10.05 Humán Hát­tér. 11.45, 14.45 Tőzsdei hí­rek. 12.05 D„1 Óra Színtiszta Zene. 13.30, 17.30 Sporthí­rek. 18.05 Rockóra. 19.00 Műsorzárás. Tévéműsor-ajánlat MTV 1 MTV1, 13.25 A pampák... Luana el­mondja Donanának, hogy semmi nem történt közte és Bruno között. Lia azt reméli, a szülei talán kibékülnek. 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Határtól határig 6.00 Szabadság tér (információs magazin) 9.00 Bor és hatalom (sorozat) 9.35 Kincsestár 11.05 Családorvos (ismétlés) 11.30 A homok titkai 7. 12.00 Híradó. Időjárás 12.15 AKT 12.25 Lezáratlan akták 12.35 Második lehetőség 16/16. 13.25 A pampák királya 19. 14.15 Még ilyet! Rózsa György műsora 15.10 Szívtipró gimi 117. 16.00 Együtt Velünk élő kisebbségek 16.50 Csellengők 17.00 Pos(z)itív 17.15 Mérce (magazin) 17.45 Körzeti híradók 18.00 Sic itur ad „Astra” Vízvári László portréja 18.20 Hangszál(l) Zenei vetélkedő 18.45 Mackó apó meséi 19.00 A bestia (brazil sorozat) 20.00 Szomszédok 20.30 Kincsestár-kabaré 21.00 Örökös tagság Rost Andrea 22.05 Aktuális 22.25 Kenő 22.30 Világkép Nemzetközi kitekintő 23.00 MM 23.10 Zseni (orosz bűnügyi film 2/2.) MTV 2 6.00 Szabadság tér 9.00 Tudóra 10.00 Tanoda 12.00 Szomszédok 12.35 Híradó 12.50 AKT 13.00 Lezá­ratlan akták 13.05 Tévémagiszter 14.05 Híres zenei gyűjtemények 14.30 Bor és hatalom 15.40 Évsza­kok - Tavasz 16.00 Kincsestár 17.30 Repeta 19.00 Magyarország ma 19.30Mesetár20.00Híradó20.30 Tetovált paradicsom 21.05 Szenzá­ció 21.55 Világokon át 22.40 Mélyvíz TV2 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.55 Bajnokakadémia (sorozat) 10.25 Satöbbi (életmódmagazin) 10.55 Színkép 11.20 Follow me 11.45 Mindent tudni akarok! 11.50 Közvetlen ajánlat 12.30 Kedves nővérkék 13.00 Sunset Boulevard 14.50 Gazdagok és szépek 15. íőKakuk! (talkshow) 15.45 Sunset Beach 16.35 Marimar (sorozat) 16.55 7-es csatorna 17.25 Kassandra (sorozat) 18.10100 millió 18.35 Plusz 19.30 Szerencsekerék 19.55 Forró nyomon 20.50 Baywatch - Forró éjszakák (amerikai-német sorozat) 21.50 Mindent vagy semmit! 22.15 Jó estét, Magyarország! 23.00 Forró nyomon 23.15 Magyarország holnap 23.45 Színkép 0.15 Kobra (sorozat) 1.00 Vers éjfél után DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Régiók (ismétlés) 9.40 Egy ember, aki túlélte a gulá- got (finn dokumentumfilm) 10.50 Radnóti Miklós: Naptár 11.00 Dr. Finlay (skót sorozat 7/4.) 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.30 Egy szoknya, egy nadrág 13.50 Etna, a vulkánok öröksége 14.15 Ló és ember 6/6. 15.05 Kelet-Európa kolostorai 15.40 Ódon ritkaságok boltja 17.10 Nyelvó'rző 17.25 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Családi per (olasz film) 19.50 Sarasate: Carmen-fantázia 20.05 Hej, hej, helyesírás! 20.10 Váltó (gazdasági magazin) 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 AI manach 22.15 A negatív ember 23.30 Beszélgetés „A negatív emberről” 0.15 Híradó 0.35 Vers TV 3 5.50 Nap-kelte. 9.05 Santa Barbara. 10.00 Dinasztia. 12.00 Video Hits No. 1. 16.10 72 óra. 16.40 Rablóból pandúr. 17.35 Beverly Hills 90210. 18.30 Hír3. 19.00 Egy rém rendes család. 19.30 Egy rém rendes csa­lád. 20.00Csillagkapu (amerikai sci- fi sor. 2.). 20.50 Kóma (amerikai thril­ler). 23.00 MASH (vígjátéksorozat). 23.30 Hír3 (ismétlés). 24.00 Santa Barbara (ismétlés). 0.50 72 óra. RTL KLUB 6.05 Lili, a virágangyal 6.30 Reggeli 9.00 Recept Klub (ismétlés) 9.10 Az első csók (ismétlés) 9.40 Barátok közt (ismétlés) 10.05 Renegade - A fejvadász 10.50 Televásár 11.20 Pont hu (ismétlés) 11.45 Megveszem ezt a nőt! 12.10 Esmeralda (ismétlés) 13.10 Élettér (életmódmagazin) 13.20 Recept Klub 13.30 Televásár 14.00 Klip Klub (popmagazin) 14.25 Rajzfilm Klub 15.40 Az első csók 16.10 Bugs - A cég hullámhosszán 17.05 Renegade - A fejvadász 17.55 Esmeralda (sorozat) 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (sorozat) 20.00 SeaQuest DSV 20.55 Az igazságosztó 22.00 Megdöbbentő világ Riporterek Klubja 23.00 Művészbejáró: Új haza (svéd film 2/1.) 75’ 0.20 Fókusz (ismétlés) 0.40 Divatklip PÉCS TV 6.30, 7.45, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00 Híróra 9.00 Pódium 9.30Tavaszi hangverseny III. 11.00 Pódium 11.05 Tanac 1 í.25Tavaszi hangverseny II. 11.45 Képújság 13.00 Pódium 13.05 Csapó plusz 13.30 Műrepülés 13.50 Képújság 15.00 Pódium 15.05 Popeye 15.30 Képújság 15.45 Kulturális Híradó ism. 17.00 így készült a Púpos 17.20 Pódium 17.25 Szippancsok 18.00 Rendkívüli közgyűlés (közvetítés a Városházáról) A további műsorok kezdési időpontja bizonytalan Labdarúgás: Komló-Érd Válogatós Kilátó Bon - Bon Utazás a tüzes angyallal SZÍV TV 6.50 Tipp-top (ismétlés). 7.00 Music Box. 16.00 Agrárpiac (közszolgálati magazin, ismétlés). 16.30 Csenge­tett, Mylord? 17.30 Lesen (ismétlés). 18.30 Országjáró kamera. 19.00 Pá­vák tavasza (angol sorozat). 20.00 Csatárnak született (angol film, is­métlés). 21.30 Terroristák (angol so­rozat 5.). 22.30 Csengetett, Mylord? (angol sorozat 16.). 23.30 Music Box. 0.10 Tipp-top. 0.20 Music Box. SAT1 13.00 Sonja 14.00 MacGyver 15.00 Star Trek - Az új nemzedék 16.00 Jag - Becsületbeli ügyek 17.00 Mindenki mindenki ellen 17.30 regionális műsorok 18.00 Villám 18.30 Hírek, sporthírek 18.55 Villanófény 19.15 Halló, doktor bácsi! 20.15 Wold körzete (német krimisorozat) 21.15 Minden esetre Stefanie 22.15 Alphateam (német sorozat) 13.15 Harald Schmdit-show 0.15 Furcsa pár PR07 12.30 Matlock 13.30 Déli magazin 14.00 Arabella Kiesbauer talkshow-ja 15.00 Andreas Türck-talkshow 16.00 Nicole 17.00 Taff 17.30 Egy fedél alatt 18.00 Egy rém rendes család 18.30 A Simpson család 19.00 Mallorca 19.30 Híradó 19.30 Híradó 19.50 Galileo 20.15 Bud és Doyle (amerikai krimi) 22.10 Riporterek a helyszínen 23.10 Robotzsaru RTL 6.30 Jó reggelt, Németország! 17.00 A dada 17.30 Egymás közt 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony - magazin 19.05 Jó idők, rossz idők (német sorozat) 20.15 Cobra 11 (német krimisorozat) 21.15 Balko (német sorozat) 23.15 Főnix-hadművelet (amerikai sorozat) 24.00 Hírek MS AT 7.00 Nickelodeon-sorozatok. 13.00 Rocko. 13.30 Pete és kis Pete. 14.00 Clarissa. 14.30 A titkos temp­lom... 15.00 Global Guts. 15.30 Rajzfilmek. 18.30 KaBlam! 19.00 Kapásjelző (horgászmagazin). 19.30 Hír-M (híradó). 20.00 Talált pénz (amerikai akciófilm). 21.30 Homo­kember (amerikai thriller). 23.10 Hír- M (ismétlés). 23.40 Kapásjelző (is­métlés). 0.10 Music Box. < é % A \ 4 A r

Next

/
Thumbnails
Contents