Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)

1999-05-02 / 119. szám

szeretném tudni, hogy az új nemzedékek hogyan néz­nek rám, mit várnak f. még el tőlem. Somos Ágnes „Én így is jól érzem magam... Tini^H tegeződik a világgal- Ilyenkor szörnyű álmos vagyok, mert egész éjjel száguldozok az Interneten. Imádok szörfözni, min­dent megtalálok. A honlapomat még bütykölik, már vannak rajta dalszö­vegek, de harmincvalahány év alatt annyit összeirkáltam, hogy időbe te­lik, amíg ráteszik. Az életutamról még nincs semmi, az „szünetel”. A politikusok szokták Így önmagukat szüneteltetni a nagy társadalmi válto­zások idején. Viszont e-mailt a brody@mediastorm.hu címre küld­hetsz. Felírtad?- Létezik a világon olyan em­ber, akit nem tegezel?- Létezik - bólogat teakevergetés közben. - Akivel nagyon mély, mondhatnám intim a kapcsolatom, azt néhanapján magázom. Ez nem függ össze a tisztelettel, egyfajta vi­szonyt takar, ezért bárkivel szemben nem engedhetem meg. A nagyszüle­a z o ­kát a sorokat: „Ne kérdezd tő­lem, hisz én sem tudom, miért oly vidám az én kis dalom. Fé­lek, kiderül, ha meggondolom, hogy nincs is rá semmi okom...” - Jó néhány ilyen „rászabott” van... A Ne várd a májust című dalo­mat például Zorán vitte sikerre. Cseppet sem bánom, hogy hozzá kö­tődik, hálás vagyok neki. Ugyanígy egyes dalaim szinte „szerves részé­vé” váltak Koncz Zsuzsinak vagy Ha­lász Jutkának. Ez nem baj, sőt! Ha másoknak írok, figyelembe veszem: ki áll ki a dallal a színpadra. Hozzám inkább azok a nóták kötődnek, ame­lyeket magam énekelek. Azért néha visszaveszek kollégáimtól a „dalgye­rekeimből”.- Legendák keringenek, mi­lyen iskola mellé járó, tanár- szomorító, öntörvényű srác im gyakran magázódtak. Az ő kap­csolatuk életre szóló volt, amit tege- ződő szüléimről már nem lehetett el­mondani. Ők elváltak...- Már túlszaladtál az ötvenen, a hajad is mákos, mégis Tini maradtál.- Előbb Teenagernek hívtak, abból lett a Tini. Az angol nyelvnek köszön­hető, hogy minden évtizedhez hozzá­alakítható a becenevem: így voltam negyvenes „fortini”, ötvenes „fiftini” és remélem, leszek „sziksztini” is! Ez így elmehet kilencvenig. De mi lesz a századik születésnapom után?- Nem féltelek! Majd csak ki­találsz valamit. Hisz kortalan vagy...- A műfajt, amelyet művelek, zenei és irodalmi iparművészetnek hívom. Mindennapi használatra alkalmazha­tó, a környezetünkhöz szorosan hoz­zátartozó „tárgyakat”, sokszorosítható produkciókat hozunk létre. Velünk vannak, és szinte észrevétlenül meg­határozzák a hangulatunkat. Néha egy-egy darabról kiderülhet, hogy tar­talmas és maradandó, de ez az egész­re nem jellemző. Bevallom, én azért álltam a mikrofon elé, mert a műfaj el­sősorban az előadóké. A közönség sokszor a zeneszerzőt sem ismeri, a szövegírót pedig különösen nem. Csak azt, aki a dalt előadja.- A Boldogság című dalodról például, amelyet Tolnay Klári énekelt, az emberek zöme nem is tudja, hogy te írtad. Mintha egyenesen rá szabták volna voltál. Ebben gyökerezik ez a csibészes, pimasz, kicsit vagy nagyon „visszabeszélő” imázs, vagy magad alakítottad így?- Nem voltam mintagyerek, de attól még lehetnék begombolkozott, nyak- kendős, aktatáskás „úriember”. Sosem akartam olyan lenni. Hiszem, hogy színház az egész világ, és mindannyi­an szerepet játsszunk benne, de külö­nösen azok, akik bármilyen formában közszereplők. Jó esetben az ember sa­ját magából építi fel a szerepét, sokszor viszont a környezet ala­kítgatja. Szerencsére én az „ere­deti sztárfelhalmozás” idősza­kában kerültem reflektorfény­be, amikor még nem csinálták a sztárt, ezért igyekeztem saját anyagból építkezni.- Azért van skatulyád...- Mit csináljak? Ha valakit megismernek, megkedvelnek, attól egy idő után elvárják: ma­radjon is ugyanolyan. Nem az emberre kíváncsiak, hanem arra a külsőre és magatartásra, ame­lyet megszoktak tőle, legyen bár az illető művész, politikus vagy sportoló.- A dalszövegeidből szerin­ted össze lehetne állítani az életrajzodat?- Inkább a figuráét, akit követ­kezetesen kell játszanom. A színészek minden es­te más szerepet alakítanak, az én műfajomban min­dig ugyanazt várják. Nem panaszko­dom, nincs rá okom. De az álmom egy varázsköpeny és a mesék hét- mérföldes csizmája. Időnként teszek egy-két kört az űrben, majd visszaté­rek. Beülök a kocsimba, és uzsgyi, elhajtok. Minden cél nélkül, akár­merre. Repülőre is felülök, ha mene­külni támad kedvem, habár nem iga­zán rajongok a repdesésért. Ha való­ban ki akarok kapcsolódni, otthon begubózok, elnémítom a rádiót, té­vét, telefont. Gondolkozom, elmélá­zok. Kell az a kis csend!- A srácaid tiszteletben tartják a csendedet? Elvégre Miklós Dániel már tizennégy éves, Luca Sára tizenhárom, Anna Barbara pedig nyolc. Soha nem beszélsz róluk...- Kapaszkodj meg, most sem fo­gok! Amíg kicsik voltak, mindenhol róluk regéltem, megénekeltem őket, büszkélkedtem, hogy lám, három gyerekre is képes vagyok. Ma már tiszteletben tartom, hogy nekik is van önálló életük, saját személyisé­gük, vannak titkaik és barátaik. Én biztosan világgá mentem volna, ha annak idején a szüleim telenyilatkoz- zák rólam a lapokat. Ők nem sztár­gyerekek, és nálunk otthon nyomok­ban sincs Bródy-kultusz. Én az apu­juk vagyok, és kész!- Ne sértődj meg, de olyan mó­kásan hangzik, hogy Bródy apuka...- Voltam én már Bródy bácsi is!- Bácsi? Te, aki fiatal lányok szexbálványa voltál? Soha nem érezted ezt tehernek?- Álszent, aki ezt tehernek nevezi. Mint minden férfinak, nekem is na­gyon fontosak a lányok. Hálásan és örömmel veszem tudomásul, hogy mind a mai napig körülöttem leb­zselnek. Más kérdés, hogy sokuknak csalódást okoztam, mert nem egé­szen olyan vagyok, amilyennek az ál­maikban elképzeltek.- Eredeti szakmád szerint vil­lamosmérnök vagy. Miért lett Délelőtt tíz óra, az első percekben alig látom álmosságtól résnyi- re szűkült szemét. „Szia!”, mondja Bródy János, le­csapja a kabátját, amelynek a hajtó­káján kis gitár vi­rít, és a szütyőjét, amelyet egy atom­háborút ellenző, ismert kitűző dí­szít, majd kér egy forró, angolosan te­jes teát, hogy gyor­san felébredjen. olyan sok villamosmérnökből zenész?- A hatvanas években a hangkeltés „bummját” éltük, az új technikai lehe­tőségekre is alapozva verbuválódtak az akkori zenekarok. A villamosmér­nök-hallgatók számára az új elektro­mos hangszerek és a hangosítási lehe­tőségek nem volt riasztóak, mi hozzá mertünk nyúlni a technikához. Em­lékszem, az egyik első felvételünkön a zenei rendező elborzadva mondta: gyerekek, ennek az elektromos gitár­nak rémesen torz a hangzása! Mire kórusban bizonygattuk: igen, éppen így akarjuk, ilyen torzan!- Mi lett volna, ha villamos- mérnök maradsz?- A számítástechnika mellett kötöt­tem volna ki. Évfolyamtársaimból so­kan sokra vitték. Van, aki lényegesen többet ért el, mint én a magam műfa­jában. Mégsem cserélnék senkivel.- Régen szétvált már az utatok Szörényi Leventével, és ennek nem szakmai, inkább politi­kai színezetű okai vannak. Most újra együtt dolgoztok az „István, a király” folytatásán. Az államalapító király utolsó éveinek történelmi környeze­tét viszitek színre a „Veled uram” rockoperával, amely­nek a bemutatója 2000. augusztus 20-án lesz a városli­geti Királydombon. Hogyan le­het Levivel ilyen megromlott hangulatban együtt alkotni?- Leventével mindig jó munkatár­sak voltunk, sosem vontuk kétségbe egymás tehetségét. Végtére is ez a műfaj hozott össze bennünket. Nem vagyunk egyformák, de ez nem baj, a különbözőség gazdagítja együtt alko­tott műveinket. Nekünk sok a közös „gyerekünk”, és remélhetőleg ezek nagy része túl is fog élni bennünket. Ezekben már örökre össze vagyunk kötve! Ha a szülők el is válnak, a gyermekeik mindig megmaradnak kapocsként. Ennyi!- Engedj egy pici rést vágni, hogy belelássak a valóságos Bródyba. Mindig olyan ki­egyensúlyozottnak tűnsz. Nin­csenek problémáid?- Az ember akkor élhet harmoniku­san, ha legalább annyi problémája van, amennyit meg tud oldani. Ha ke­vesebb van, unatkozik, ha több van, akkor idegeskedik. Nekem az egyik legnagyobb gondom, hogy néha már úgy érzem, mintha tárlatvezető len­nék a saját múzeumomban. Pedig a régi dalok egyáltalán nem porosak! Koncz Zsuzsi mesélte, hogy mostani turnéján is mennyire fogékony a hall­gatóság azokra a hajdani „kódolt” nó­tákra, amelyek manapság új értelmet kapnak. Azt nagyjából tudom, hogy a salát opnprárinrn mit tart rólam Dp 1999. május 2. Arckép Hetedik oldal A HEL nagyon aktuális A HEL, vagyis a hadkötelezettséget ellenzők ligája, amelynek Bródy János az egyik „alappillére", mostanában nagyon aktuális lett.- Az általános hadkötelezettség elve alapján viszik a vajdasági fiúkat abba a háborúba, amelybe semmi kedvük nincs elmenni. Önvédelemre joga van a személynek, a kisebb és nagyobb közös­ségnek, de ez csak szabadon választott, belső meggyőződésből fakadó lehet. Nem vagyok annyira pacifista, hogy minden kato­nai szolgálatot ellenezzek, de mindenkinek joga van eldönteni, hogy miért és milyen körülmények között hajlandó harcolni, vagy akár az életét is feláldozni. SZTARFAGGAT anyák napja A kérdések között néhány hete buk­kantunk rá a következőre, amelynek feladója kifejezetten kérte: május első vasárnapján szeretné olvasni a rá adott választ. Eltettük, most megvála- szoltattuk... Vajai Lajosné Budapestről azt szeretné tud­ni, hogyan ünneplik meg anyák napját az általa felsoroltak: a „mamás" Mary Zsu­zsi, Esztergályos Cecília, akit a tévéből „éd’sanyának” ismertünk meg, Hesz Máté, akinek a mamája dr. Gyarmati Andrea, egy miniszter a sok közül és valamelyik „fő­rendőr”. ÖT GYEREK VESZ KÖRÜL Mary Zsuzsi: - Szerencsé­re él az édesanyám is, aki számomra a példakép, de most már engem is öt gye­rek vesz körül és köszönt fel anyák napján. Az isko­lások saját kezűleg készí­tettek ajándékot. Már na­pokkal korábban ide sze­rették volna adni, annyira izgatottak vol­tak. A nagyobbak is felköszöntenek, bár Németországban tanulnak, csak telefonál­ni tudnak. Nincs is ennél szebb nap! s M _^ HA S OK A KATONAFIA Szabó János honvédel­mi miniszter hivatalos, de egész különleges módon ünnepeli anyák napját. A honvédelem első embere a főváros­ban emléklapot és fe­jenként harmincezer fo­rint adómentes pénzjutalmat adott át húsz édesanyának. A kitüntetetteknek, akárcsak ötven, vidéken jutalmazott sorstársuknak, öt vagy annál több fiuk teljesített a seregben sorkatonai szolgála­tot. A sokgyerekes anyák tiszteletére a miniszter és Végh Ferenc, a Magyar Hon­védség parancsnoka díszebédet adott. GORDON ESZTER A GYEREKKORI KÉPEK: TINI CSALÁDI ALBUMÁBÓL RENDŐRI MAMAEBRESZTO Garamvölgyi László, az HiPPMli ORFK szóvivője: - Aho- gyan évtizedek óta mindig, ezen a napon én ébresz­ti '* tem az édesanyámat, akit rajongásig szeretek. Ko- ■ ] rábban hatalmas csokrot HL j vittem neki, most inkább HHÉmulL.—M cserepes virággal lepem meg. Az tovább megmarad... 0 pedig főz nekem valami finomat, fogamra valót: hal­paprikást vagy rántott halat. AZ ÉV TÖBBI NAPJÁN IS Esztergályos Cecília szín­művésznő: - Ez számomra szomorú kérdés... Reggel egy hatalmas virágcsokor­ral kimegyek a temetőbe édesanyám és a nagyma­mám sírjához. De ez nem rendkívüli nap számomra, hiszen az év másik 364 napján is ugyanúgy velem vannak, a lelkemben, a szívemben, és segítenek, támogatnak, szeretnek. Ml JÓ BARÁTOK VAGYUNK! Hesz Máté ifjúsági világ­bajnok vízipólós, amikor telefonon hívtuk, úgy kiál­tott fel, mintha édesanyjá­val, dr. Gyarmati Andreával (képünkön) beszélne: Hl jjjm _ Anyuci, mit üzenjek ne- j, ' kod? Igazából csak azt kí­HHHH vánhatom, hogy tarts ki, és csak így tovább... - Aztán így folytatta: - A miénk nem az a klasszikus anya-fia vi­szony. Több annál, mivel jó barátok va­gyunk. Anyák napját pedig nemcsak évente egyszer kell tartani, hanem folyamatosan. írta: Németh Zsuzsa, Almási B. Csaba, Schiller Zsolt-----------------------------------------------^ Aki kérdez: (név)............................. .. (l akcím)................................................... Akitő l kérdez: (név)................................. (mit kérdez, mire kíváncsi?) .................. Ké rdéseiket szerkesztőségünk címére küldjék el. |to^^mgltor^mnvolt»^^^l^é^i!kori^^únakérert^mgátJ IaIííX^I^IiMÁLIíJ [ihl‘ [i] i .W'lil EhI 111 «Th i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents