Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)

1999-05-30 / 146. szám

- Dél-Dunántúl A Somogyért Egyesület ötödik születésnapi zsúrja e hét végén három napig tart. A színes ren­dezvénycsokor mögött - hor­gászversenytől az egyetemisták vetélkedőjéig - öt év komoly eredményei is meghúzódnak. Mégis sokan néznek kicsit sandán, mondván, az egész egyesület azért lett kitalálva, hogy dr. Gyenesei István, a So­mogy Megyei Közgyűlés elnö­ke politikai pályája hullám­völgyében is szerepelhessen.- Mit szól a véleményhez? ­gyért Egyesület nagyon hasz­nos kezdeményezésnek bizo­nyult. Csak az egyetemi, főis­kolai hallgatók számára bizto­sított ösztöndíjra gondolva is bátran mondhatom, nagyon sok megyei lakos szimpátiáját nyerte el. Egy másik példa le­gyen a barcsi iskolák egészsé­ges vízzel ellátásának érdeké­ben az egyesület által biztosi­tettük fel a kérdést az egyesület elnökének - Gyenesei Istvánnak.- Ilyen hangokat én is hallottam. Azt az időszakot, amit a két közgyűlési ciklus között nem elnökként dolgoztam végig, messze nem tekintem hullám­völgynek. A fontosabb azon­ban ennél az, hogy a Somo­^esületet bekapcsolta a választási küzdelembe is. Ez politikai célokat is sejtetni engedett. Volt is mögötte. tott vastalanítók felszerelése. Mindezeket nem lett volna „muszáj” megcsinálnia az egyesületnek, de az ilyen cé­lok teljesítése érdekében is lett létrehozva.- Az egyesületet azonban bekapcsolta a választási küz­delembe. Ez politikai célokat is sejtetni enged.- Van is mögötte. A pártdo­minancia idején az emberek egy részének nincs módja ci­vilként az önkormányzatokba bekerülni, közéleti szerepet vállalni. A Somogyért Egyesü­let megalakításának valóban ez volt az egyik célja, nincs ezen semmi takargatni valónk. Nem véletlen, hogy az elsők mi voltunk, ma már azonban az or­szág szinte min­den megyéjében több hasonló szer­vezet működik. Úgy vélem, a követ­kező évtizedekben eb­be az irányba változik majd a tendencia, és a politikai téren is cselekvőképes civil szerve­zetek tagjai nagyobb számban kerülnek az önkormányzatok­ba. M. A. „Atomháború” a Kelet-Mecsekben (Folytatás az 1. oldalról) A honatya „Hidegzuhany” címmel mérges levélben tájé­koztatta a VDN-t álláspontjá­ról. Felfoghatjuk azt is hideg­zuhanynak, amit a tervezett atomtemető „házigazdája”, Krachum Szilárd, Bátaapáti polgármestere mond:- Ha például Véménd is csatlakozott volna a megala­kuláskor a TET-hez (Társa­dalmi Ellenőrző Társulás), ak­kor most 20 millióval lenné­nek gazdagabbak. Úgy érti a polgármester, ed­dig ennyiről csúszott le az atomtemető létesítését ellen­ző település. Bátaapáti az új - szakmai köntösben megjele­nő - csata küszöbén is fenn­tartja eredeti álláspontját, s fogadókész az üveghutai léte­sítményre.- Valakinek az érdeke, hogy ezt a helyzetünket gyen­gítse - mondja Krachum Szi­lárd. - Évekkel ezelőtt azt mondtam Weklernek: ha ná­lunk megépül az atomtemető, őt Ófalun agyonkövezik. Ak­kor ugyanis kiderül, hogy mi­lyen előnyökkel jár a beruhá­zás. Ezért én még mindig bí­zom abban, hogy a józanság érvényesül és nem a politikai befolyásoltság. Véménden más a vélemé­nye a „zuhanyról” Viniczai Ferenc jegyzőnek. Azt mond­ja, az önkormányzat kezdet­től tisztában volt azzal, hogy ha nem csatlakoznak a TET- hez, ezzel forrást veszítenek. Vagyis nem kapnak pénzt. így különösebben nem sokkolja őket a bátaapáti vélemény. Ami pedig Véménd ellenke­zését illeti, változatlanul ke­ményen ellenzik az üveghutai atomtemető közelükbe telepí­tését. A szóbeszéd, hogy most már azért lágyabb a kontrá­juk, nem igaz.- Arról van szó - szögezi le a jegyző -, hogy az önkor­mányzat tisztában van azzal, ha a kutatási eredmények alapján Üveghuta mellett döntenek, ebbe - mint ható­ságnak - bele kell nyugod­nunk. M. A. Magyarország Túlélés - vagy okos politizálás? Bonyhádi botlások Ma még erősen kérdéses, hogy mikor fejeződik be végre a bonyhádi Művelődési Központ felújítása. Bár a város már eddig is több tízmilliót költött a rekonstrukcióra, úgy tűnik, messze még a vége. Eddig is mintegy harmincmillió forintot fordított a város a lerob­bant központ rendbetételére, de még idén legalább újabb tíz­millió szükségeltetik a munkák folytatásához. Az épület már nem életveszélyes, de egyes te­rületein most sem életbiztosítás sétálgatni: a közlekedőrész, az előtér és a táncterem burkolata is teljes cserére szorulna. Eze­ken a helyeken ugyanis elég egy óvatlan lépés és máris kész a baj. Igaz, a földszinti traktus a tervek szerint még idén készen lesz. Amint azt lapunknak Oroszki István polgármester el­mondta, a tavaly júliusban megkezdett rekonstrukció to­vábbi szakaszaihoz (köztük a szaktantermek fejlesztéséhez) leginkább egy PHARE-pályázat- ból remélnek támogatást; a vá­ros által fölmutatandó önrész azonban - mint oly sok helyen - egyelőre itt is hiányzik. A munka folytatását most az sem segíti elő, hogy a központ nem tart nyári szünetet, a kö­vetkező hónapokban is tele lesznek rendezvényekkel. A polgármester szerint ugyanak­kor példaértékű, ahogy a cent­rum vezetése a kivitelezővel együtt tud működni. L. D. Kanizsai Enciklopédia Legutóbb 70 éve jelent meg monográfia Nagykanizsáról. Azóta a város lakossága megháromszorozódott..A betelepülők számára a régmúlt gyökereinek megismerését adja a nemrég megjelent Kani­zsai Enciklopédia Rikli Ferenc, a Magyar Rádió Zala és Vas megyei tudósítójának ötletéből és szerkesztésében. A 400 oldalas, 800 - fele részben színes - képet tartalmazó kö­tet 2500 példányban jelent meg. Az országosan példa nélkül álló városi enciklopédia létrehozásának 10 milliós költségéhez hozzá­járult a város, valamint Zala megye Önkormányzata, továbbá 16 zalai cég. A könyv 39 helytörténész esszéit tartalmazza - a témák szerinti ábécé-sorrendben - Nagykanizsa természetföldrajzi jel­lemzőitől kezdve a politikai állapotok történeti áttekintéséig. Eltűnt Kedden este rovarölő idegmérget ivott, szer­dán kimos­ták a gyom­rát, de még este a saját felelősségére - a vizsgálati eredményeit meg sem várva - távozott a szigetvári kórház­ból, majd másnap, május 27- én reggel munkába menet el­tűnt egy tótszentgyörgyi fia­talember. A község lakossága harmadik napja keresi a 34 éves Molnár Istvánt, a sziget­vári termelőszövetkezet trak­torosát, aki „Szittya” becené­ven ismert a környékén. Csü­törtökön kora reggel látták legutóbb: a Szigetvárra induló 5.15-ös autóbuszról a város előtt leszállt, és azóta nincs nyoma. Feltehetően kábult volt az idegméregtől, lehetsé­ges, hogy az már a gyomor­mosás előtt javarészt felszívó­dott a szervezetében. Molnár István szőke - a ké­pen láthatónál hosszabb hajú - alacsony termetű, normál testalkatú, kék szemű. Eltűné­sekor terepszínű munkásnad­rágot és világoskék inget vi­selt. Aki azóta látta, vagy bár­mi információval szolgálhat hollétéről, értesítse édesanyját a (73)-348-183-as telefonon. D.I. A „természetgyógyász” sze­xológusok világkonferen­ciája arra a megállapításra jutott, hogy a hagyományos serkentőszerek alig érnek valamit, ha a párok felké­szüléssel nem hangolód­nak rá a szexre. Ehhez segí­tő kellék lehet a nyári ten­gerpart, a tenger közelsége is. Egy német szexológia in­tézet 20 ezer nyugat-euró­pai nőt kérdezett meg, és azok 80 százaléka úgy nyi­latkozott, hogy a nyári sza­badságok idején növekszik bennük a szexuális vágy, il­letve hajlandóság. Vagyis az ellazulás érzéke a sza­badság idején, és a környe­zet, amelyben minden a pi­henésnek és az élvezetnek van alárendelve, különösen kedvez a szexnek. Meg a testet-lelket bizsergető ár­tatlan flörtöknek is. Egy másik felmérés sze­rint minden harmadik né­met nő az első szerelmi ta­pasztalatait a nyaralás alatt éli át, és szinte mindig a tenger közelében! A magyar hölgyek szoká­sairól nincsen felméré­sünk. D. I. A korrupció szemétdombja Asszony-ismerősöm néhány napot Pes­ten töltött el, a belváros egyik vendéglő­jének bejáratánál megnézte az étlapot, persze nem akart ebédelni - ugyan, ta­lán a tizenhétezer forintos rokkantsági nyugdíjából? -, csupán kíváncsiságból. Többek között ezt olvasta le a címerrel ellátott, csicsás étlapról: leves 1500 fo­rint. Mindjárt infarktust kap. Ha arany­galuskát adnak levesbetétként, akkor is elképesztő „ötlet” egy akármilyen ízű, forró híg löttyért. Pesten vendéglői körökben felhábo­rodtak, amikor az amerikai követség, később más követségek is listát hoztak nyilvánosságra azokról az éttermekről, vendéglőkről, ahol szégyenteljes mó­don több tízezer forintos túlszámlázás­sal vágták meg a külföldieket. A követ­ségek - hazánkba érkező honfitársun­kat - igyekeztek megóvni e szabadrab­lástól. Valamivel enyhébb példákat per­sze a vidéki nagyvárosok némely ven­déglőse is produkálhat, az erről szóló hírek gyorsabban terjedtek, mint az ese­tekkel kapcsolatos hatósági eljárások­ról. Lehet, hogy kevesebb a megtorló in­tézkedés, mint amit elvárna az a sokat emlegetett „polgár”, akinek amúgy is te­le van már a hócipője a sok vérlázító or­szágos botrány sorával, akár a poliükai, akár a gazdasági arénából származnak is. A magyar állampolgár lejárja a lábát, hogy hétvégi szerény bevásárlását ott ejtse meg, ahol néha akciós, azaz ol­csóbb portékát talál, hogy nyugdíjával, vagy éppen alacsony keresetével vala­hogy kihúzza a következő hónapig. Már akinek persze van munkája. Jól emlékszem, még az „átkosban” a rend­szer agitátorai lerágott csontként örök­ké azt emlegették, hogy a Horthy-érá- ban - abban a bizonyos békebeli har­mincas években - diplomás állástalan férfiak havat lapátoltak éjszakánként, hogy reggel tejet és kenyeret vegyenek maguknak, vagy éppen családjuknak. Ilyen világ volt akkor, ezt egy közelmúl- tú honvédelmi miniszter állította nagy lelkesedéssel, a „szociálisan érzékeny Horthy kormányzó” ideje alatt. Persze, ezt minden kormány állítja magáról, ám most ismét ott tartunk, hogy példá­ul egy diplomás szakember képtelen megélni alkalmi munkájának díjából, és éppen azon tűnődik, hogy eladja la­kását, egyetlen panel-vagyonát, mert az örökké emelkedő víz, villany, fűtésdíjat a semmiből nem tudja kifizetni. Nem óhajt adósa lenni az államnak; annak az államnak, amelyiknek főként a több százezres állástalan polgár támaszának kellene lennie. Hova forduljanak? Kitől várhatnak reményt és segítséget? A nép kettészakadt: nagy részének sorsgrafikonja lefelé görbül, míg egy je­lentős létszámú rétegnek merészen ível fölfele. Elég, ha az ember végigjárja a nagyvárosok - mára már mindenütt ki­alakult - villanegyedét. A medencés, sok-sok szobás villák leléptek az utóbbi években a hülye amerikai tömegfilmek vásznáról, és itt vannak, kéznyújtásnyi- ra, a tömeg meg csak bámul, nem tudja, hogy sírjon-e, vagy szétrúgja ezt a sze­métdombot. A fiatalok nagy része nem jut el a fel­sőfokú intézmények padjaiba, mert a tanulással járó költségeket képtelen előkeríteni. Na jó, majd lesz belőle munkás. Mondjuk szakmunkás. Ho­gyan? Néhány éve hallottam először, hogy a szakmára okító - akármilyen mester, ipari, vagy lehet kereskedő is - már eleve kiköti: akkor veszi föl a fiút „inasnak”, ha lefizetnek mondjuk nyolcvan-százezer forintot. De ez régen volt, ma már száznyolcvan-kettőszáz- ezer-kettőszázötvenezer forintot is el­kér a vállalkozók egyike-másika, vagyis amennyit nem szégyell. De nincs ben­nük szégyenérzet. És akkor még szíve­sen ki is egyeznénk, ha ez lenne a leg­kisebb korrupció, széles szép hazánk­ban. De ugye nem erről van szó . . .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents