Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)

1999-05-23 / 140. szám

SZTÁRFAGGATÓ II. Magyarországról I. Johnról GYEREKNAPRA KINDERTOJAS Dávid Tamásné Győrből azt kérdezi Mécs Imrétől, ho­gyan köszönti fel a csemeté­it a közelgő gyereknapon.- Szigligeten leszünk ak­kor, külön programot nem szervezünk. Nekünk az je­lenti az örömet, ha együtt lehet a család. Reggel a mi ágyunkban gyü­lekezik az apróhad, úgy kávézunk. Azért kapnak a gyerekek ajándékot is: Túró rudit és Kindertojást. ISMÉT UTÓN A DANUBIUS Horváth József váci ol­vasónk azzal a kérdés­sel fordult lapunkhoz, tudjuk meg, hogy a ta­valy nagy sikert aratott Danubius rádiós Road- show-nak idén lesz-e folytatása.- Ha egyszer valami sikeres, azt nem hagy­juk abba, így van ez a Road-show-val is - tudtuk meg Rókus- falvi Páltól, a Danubius Rádió ügyvezető igazgatójától. - A bulisorozat ma indul Szegeden, majd országjárásunk tizenhét nagyvárost érintve szeptember tizenegye­dikén ér véget. Ugyanúgy, mint tavaly, idén is rengeteg koncerttel és egyéb meg­lepetésekkel várjuk leghűségesebb hall­gatóinknak és a szórakozni vágyókat. Természetesen minden ismert műsorve­zetőnk jelen lesz az összes show-n. „TAKACS UR" SZIVJOSAGA Kovács Mihály debreceni olva­sónk azt kérte, te­gyük fel kérdését Zenthe Ferencnek: „Ha nem színész volna, akkor taxi­sofőr lenne-e, mint a Szomszédok-so- rozatban?"- Nem vállal­nám, mert veszé­lyes, egészségte­len és idegtépő „üzem” a taxizás. 1958 óta van kocsim, de már túl vagyok azon, amikor izgalmas volt mondjuk külföld­re autóval utazni. Egy hete Nagyková­csiban élek, onnan kénytelen vagyok négy keréken bejárni, pedig már nagyon régóta ingyen buszozom, ugyanis majd­nem nyolcvanéves vagyok... Egyébként észrevette már valaki, hogy a sorozat­ban Takács úr mindenkit ingyen, pusz­tán szívjóságból fuvarozgat? NYÁRON TACON ES TABORBAN Papadimitriu Athina mostani élete után érdeklődik Soós Elemérné budapesti olva­sónk. Azt kérdezi, fellép-e valahol, vagy a világtól elvonulva csak a gyerekeivel és a lovakkal törődik?- Szó sincs ilyen­ről! Az Operett­színház tagja va­gyok, de az utóbbi időben a Budaörsi Játékszín „Hármas­ban” előadásában játszom, amelyet Pécsi Ildikó írt és rendezett. Nyáron a táci Gorsiumban bemutatjuk a „Lüszisztraté” gö­rög drámát. Ezt szintén Pécsi Ildi rendezi, és én játszom a főszerepét. Ildi­vel nagyon régi a barátságunk, ő egyéb­ként olyan, hogy akit megszeret, azt so­sem felejti el! Néha itt-ott énekelek, de más feladatom is van: nyáron a Szentend­rei-szigeten a párom és én nomád élet­mód-rekonstrukciós tábort szervezünk.-5>%­Aki kérdez: (név) (lakcím) Akitől kérdez: (név) (mit kérdez, mire kíváncsi?) Kérdéseiket szerkesztőségünk címére küldjék el. Szavazzon, és nyeljen a Vasárnap Reggellel! 1999. május S3. Arckép Hetedik oldal ™ Név/Cím:., Giday Beatrix - Budapest. 34 éves tanárnő, egy kis­lány édesanyja. Jelent­kezésével férjét lepi meg. Sallainé Nagy Magdolna ­Szendrő. A 44 éves tanár­nő két lány szerető édes­anyja. Sirókné Miklósa Eszter ­Dunafalva. A 37 éves rajztanárnőnek két gyer­meke van. Dr. Papp Gyöngyvér - Sze­ged. A 31 éves ügyvédnő­nek két fia van, de szeret­ne még egy kislányt is. Szalontalné Czettisch Bar­bara - Vértesszőlős. A 29 esztendős karateedző­nek négy gyereke van. ételeket elkészítik, feltálal­ják. Fantasztikus érzés a kerthelyiségben üldögélni, ebédelni és beszélgetni. So­kan azt mondják, hogy a ma­gyar étel túl nehéz, de én azok közé tartozom, akiknek ezzel nincs problémája. Sőt... VR: - Hogy néz az ezred­forduló elé, mit vár tőle?- Úgy gondolom, a hatva­nas évek óta nagyot léptünk előre. Most legalább a világ kilencvenkilenc százaléká­nak fontos a béke. Úgy ér­zem, kezdünk belépni a böl­csesség korába. Vélemé­nyem szerint a világban léte­ző hatalomnak három szint­je van: a pénz hatalma, az erőszak hatalma és a böl­csesség hatalma. A pénz va­lójában nem hatalom, csak ha bölcsen bánik vele az em­ber. Kutatások szerint az agyunknak csupán a tíz szá­zalékát használjuk, és még­is, mindössze ennyivel meg­teremtettük azt a fantaszti­kus kultúrát, amely most a miénk. Gondoljon csak bele, mi lenne, ha az agyunknak ötven-hatvan-kilencven vagy akár a száz százalékát hasz­nálnánk. El tudja képzelni? VR: - Ezek szerint derű­látó?- Úgy vélem, előbb-utóbb más bolygókat is be fogunk népesíteni. Egyesek persze itt akarnak majd maradni, én is ezek közé tartozom. Má­sok* egyszer csak elkerülnek a Földről. És le fogjuk győzni a szegénységet, le fogjuk győzni az öregedést és a be­tegségeket. És végül legyőz­zük a halált is! Yoko Ono évek óta jár Magyarországra, galériát is vett nálunk, hiszen élettársa magyar származású. Ideje javát egyéb­ként ma is meggyilkolt férje, John Lennon műveinek gondozására áldozza. Szerzőn­ket, Tihanyi Pétert Londonban fogadta. VR: - Lennon számára az ön személyiségében mi volt a legvonzóbb?- Ezt a kérdést neki kellett volna feltennie harminc év­vel ezelőtt. Igazából nem tu­dom, mi az, ami őt a legjob­ban vonzotta hozzám... Ta­lán az, hogy sohasem pró­báltam valaki más lenni. VR: - Ezt igen furcsa hallani éppen öntől, aki mindig kitűnt a különcsé­geivel.- Pedig őszintén mondom, nincs bennem állandó bizo­nyítási kényszer, állandó vágy az önkifejezésre, az ön­megvalósításra. Valószínű­leg azért vonzódtunk annyi­ra egymáshoz, mert róla is el lehetett mondani ugyanezt. John a hatvanas évek végén a világ legnépszerűbb embe­re volt. A népszerűség pedig hatalom. Ő a hatalma ellené­re mégis nagyon csöndes volt. Csönd volt benne és kö­rülötte. Persze ez a csönd hangosan beszélt, hangosab­ban mindennél. VR: - Hogyan ismerked­tek meg?- Volt egy kiállításom, pon­tosabban egy galériabemu­tatóm 1966-ban. A megnyitó november 8-ára volt meghir­detve. Minden újságban, még az underground lapok­ban is írtak róla. De nem ké­szültünk el a nyitásra, ezért azt egy nappal elhalasztot­tuk. A galéria tulajdonosának azt mondtam, senkit ne en­gedjen be, mielőtt szólnék, hogy kész vagyunk. Aztán egy órával a megnyitó előtt láttam egy fickót bejönni, és ettől kissé felháborodtam. Arra gondoltam, biztosan a tulajdonos jó barátja lehet. Nem tudtam, hogy ő John Lennon. Végignézte a képe­ket, beszélgetni kezdtünk. A folytatást már ismeri. VR: - Sokat dolgozik azért, hogy a Lennon-le- genda életben maradjon.- Gazdag vagyok, tehát nem a pénzért teszem. Ren­geteg célom van, és az idő is nagyon értékes számomra, de a saját időmből veszek el John munkájának ápolására. Ez fontos döntés, amelyet csupán a rajongók kérésére nem tennék meg, de még a zenei világ kedvéért sem. Csak azért teszem, mert John felesége voltam, és magam is művész vagyok. Ér­tem, hogy milyen • fontos John munkája az * i emberek . ■ a számára. y \ Bizton tu­dom: ő azt szeretné, ha ezek az értékek mindenki számára hozzáférhetőek len­nének. Felelősséget érzek, hogy ezt megte­gyem, és ez a felelősség abból a szeretetből és sze­relemből fakad, amelyet John személye és munkája iránt érzek. Még ma is. VR: - Nagyvonalú ada­kozó, többnyire mégis ti­tokban maradnak a jóté­teményei.- Mindig megkérdezik tő­lem, adományozásaimat nyilvánosságra hozhatják-e. Amikor igennel válaszolok, azért teszem, mert úgy gon­dolom, ha megtudják, hogy adtam, akkor mások is fel­buzdulnak. Mégis van, ami­kor úgy látom, jobb, ha nem hozom nyilvánosságra az ügyet, mert nagy összegről van szó. Az emberek azt gondolnák: ha Yokótól ilyen sok pénzt kapott egy szer­vezet, akkor az már elég, te­hát nekik nem kell adniuk. VR: - Mi köti Magyaror­szághoz?- Magyarország gyönyörű. Szeretem Magyarországot! Az is széppé teszi, hogy ami a hetvenes-nyolcvanas évek­ben a világ más részein tör­tént, az nem volt hatással az országra, és nem tette tönk­re. A túlzott kereskedelmi láz sem érte el az országot. Ez áldás, mert megkímélő- dött a túlmodernizáltságtól. VR: - Egyetlen fiuk, Sean mondta tavaly, hogy Budapest az egyik leg­szebb város, ahol valaha megfordult.- Én is ugyanígy gon­dolom. Érzem a távol­keleti „ízt” Magyar- országon. Például a családi nevet ír­ják először, a ke­resztnevet utá­na. Japán va­gyok, tehát én mondhatom, hogy valószínűleg csak mi vagyunk az a két kultúra, ame­lyik ezt a módszert követi: az ázsiai és a magyar. Hasonlóság, hogy mind a két or­szágot tönkretette a második világháború. Érezhető a fájdalom, itt- ott még mindig látvá­nyosak a sebek Budapesten és Tokióban is. Két olyan ország vagyunk, amely túl­élte ugyan a második világ­háborút, de önvizsgálatot kellett tartanunk, és a nagy­világ kritikáját is el kellett tűrnünk. De túléltük, és mindkét ország megtartotta kulturális egyediségét. VR: - Magyar művésze­ket is említ, ha a barátait sorolja...- Koncz Zsuzsát nagyon tisztelem, értékelem azt a hatást, amelyet ebben az or­szágban az ő művészete je­lent. Barátként is megértjük egymást. Aztán itt van a Kály Jág, a romaegyüttes. Amikor őket látom vagy hallgatom, olyan érzésem támad, mint­ha meleg fényben fürödnék. Persze sok más barátom is él Budapesten. VR: - Vannak kedvenc éttermei vagy kávézói?- Szeretem a Szindbádot. Aztán van egy nagyszerű ko­reai étterem a Fő utcában. Az is különleges hely. És hát a Gundel... Az egy gyöngy­szem! Maga a hely egy „mű­alkotás” a Városliget köze­pén, és remeklés az is, ahogyan az „Kezdünk belépni a bölcsesség korába... ...le fogjuk győzni a szegénységet, le fogjuk győzni az öregedést és a betegségeket. És végül legyőzzük a halált is!” „Nem tudtam, hogy ő John Lennon...” III. A bölcsességről kapott édesanya a VR különdíjában részesül, a rá voksolók között pedig három értékes ajándékcsomagot sorsolunk ki. Csak eredeti, újságból kivágott szavazócédulát fogadunk el. zanak a legszimpatikusabb hölgyre a Vasárnap Reggel mostani, illetve jövő heti számában közölt szavazólapon, s azt május 28-ig küldjék be szerkesztőségünkbe (1122 Budapest, Városmajor u. 12-14.). A legtöbb szavazatot Döntőjéhez érkezett az „Ev édesanyja ’99" vetélkedő­sorozat, amelynek ünnepélyes gálaműsora a debreceni Csokonai Színházban lesz 1999. május 30-án este 19 órakor. Olvasóinkat most közös játékra invitáljuk: szavaz-

Next

/
Thumbnails
Contents