Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)
1999-05-23 / 140. szám
FOTÓ: FEB/REUTERS 19 99. május 23. Hírek • Hírek ❖ PARLAMENTI ÖKÖLCSATA CHILÉBEN Valparaiso: Dulakodásba és tettlegességbe csapott át a chilei parlamentben az ország volt diktátora, Augusto Pinochet híveinek és ellenfeleinek szóváltása. A képviselők szidalmazták egymást, majd a heves szóváltás tett- legességgé fajult, amikor egy jobboldali politikus jól irányzott ökölcsapással vágta állón baloldali képviselőtársát. A szenátus elnöke kivezettette a teremből a rendbontókat. ❖ NSZK: ÖTVENÉVES SIKERTÖRTÉNET Bonn: Sikertörténetnek nevezte a Német Szövetségi Köztársaság fél évszázados fennállását tegnapi nyilatkozatában Gerhard Schröder kancellár. Meglátása szerint azonban a keleti országrészben még távolról sem nőtt össze az, ami összetartozik. Mint a szociáldemokrata politikus hangoztatta, ehhez még hosszú időn át nagy erőfeszítésekre lesz szükség. ❖ A KORMÁNYBIZTOS TÉVEDÉSE Pozsony: Nem ért egyet Dominik Kocinger, a hágai ítélet végrehajtásáról tárgyaló szlovák szakértői küldöttség vezetője magyar tárgyalópartnere, Székely László dunai kormánybiztos nyilatkozataival, miszerint a szlovák fél lemond az alsó-dunai vízlépcső megépítéséről. ❖ OLASZ HADGYAKORLAT HAZÁNKBAN Budapest: Másfél ezer olasz katona tart harcászati gyakorlatot május 26. és június 25. között a Magyar Honvédség központi lőterén - közölte Erdélyi Lajos. A Honvédelmi Minisztérium szóvivője elmondta: az olaszok 500 technikai eszközzel, valamint helikopterekkel tartják az éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlatot, amelynek semmi köze nincs a NATO jugoszláviai akciójához. ❖ ENSZ CSOMAG IRAKNAK Washington: Újabb hat hónappal hosszabbította meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa a világszervezet iraki humanitárius programjának érvényét. A határozat értelmében Irak az elkövetkező fél év leforgása alatt 5,26 milliárd dollár értékű olajat adhat el, s azon élelmiszert, gyógyszert, valamint más árucikket vásárolhat. ❖ ANTALL JÓZSEF SÍREMLÉKE Budapest: Dr. Antall József, a Magyar Köztársaság első szabadon választott miniszter- elnöke 1993-ban hunyt el. Hat éven át egy fakereszt jelezte nyughelyét. Ma délelőtt 10.30-kor leplezik le a Fiumei úti temetőben a monumentális síremléket, Melocco Miklós szobrászművész alkotását. A síremlékavatáson részt vesznek a volt MDF-kormány tagjai és a jelenlegi kormánytagok is. Körkép Második oldal LOCKHEED-BOTRANY • LOCKHEED-BOTRANY • LOCKHEED-BOTRANY • LOCKHEED-BOTRANY • LOCKHEED-BOTRÁNY • LOCKHEED-BOTRÁNY VESZEDELMES VISZONYOK Milliárdos fegyverüzlet állhat a háttérben • Ki vigyáz majd a tb vagyonára? H rbán Viktor kormányfő menesztette két államtitkárát, Selmeczi Gabriellát és Balsay Istvánt. Egyelőre függőben 1 van egy harmadik kancel- j láriai politikus, Gyuricza j Béla menesztése. A kor- I mányfő katonapolitikai tanácsadója a Honvéd Kór- 5 ház intenzív osztályán fekszik. Biztos, ami biztos, megszüntette a társada- I lombiztosítást felügyelő ál- I lamtitkári posztot, amelyet ; Selmeczi töltött be. Az óri- I ási hiánnyal küzdő tb pénzéről ezentúl maga a pénzügyminiszter dönt majd. Ez a döntés ellenzéki körökben máris nagy felhá- ( borodást keltett. Kökény I Mihály volt egészségügyi miniszter, az Országgyűlés j egészségügyi bizottságá- [ nak elnöke szerint épp a i szakmai kontroll hiányzik majd, tehát a betegek és nyugdíjasok pénzének, a : tb-alapoknak nem lesz felelőse. Bennfentesek szerint Selmeczi helyét Szik- j szainé Bérces Anna PM- : főosztályvezető vagy Fejes Endre főosztályvezető-helyettes veheti át. Az SZDSZ szerint vi- i szont nem egyszerűen * „külpolitikai otrombaságról” van szó. Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelik. A három államtitkár la- zább-szorosabb kapcsolatban állt azzal a Lockheed Martin vállalatcsoporttal, amely már 1997-ben megpróbált beszállni a magyar vadászgép-vásárlási üzletbe. Lockheed vezetői úgy nyilatkoztak, hogy számukra volna a leghátrányosabb, ha egy volt munkatársukat neveznék ki nagykövetnek, hiszen akkor egy fegyverüzletnél eleve hátrányos volna a helyzetük. Egyébként Szabó János honvédelmi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy ezzel a levéllel a legtöbb kár éppen a Lockheed Martin céget érte. S ezúttal a miniszter aligha téved, hiszen miután az amerikai cég már többször keveredett korrupciós ügybe, még akkor is árnyék vetül rá, ha kiderül, hogy ebben az esetben teljesen vétlen. A cég nemzetközi alelnö- ke Magyarországra készül, hogy tisztázza szerepüket az ügyben. Gyuricza Béla többször járt a Lockheednél, Selmeczi Gabriella pedig „bizalmas” barátságban van Rónai Gáborral, a cég magyarországi kirendeltségének munkatársával, Balsay pedig azért állt az ügy mellé, mert a Lockheed képviselői korábban már befektetési célból jártak Székes- fehérváron, ahol a politikus akkoriban polgármester volt. Magyarországon már több éve folyik a vita arról, milyen vadászgépeket vásároljanak a honi honvédelem korszerűsítésére. 1997-ben, amikor a NATOcsatlakozás elérhető közelségbe került, a fegyver- gyártó cégek szabályszerűen megszállták az országot, hogy részt hasítsanak maguknak a zsíros üzletből. Azt ígérték, ha a kormány náluk vásárol, üzemeket telepítenek Magyar- országra, illetve korszerű technológiák átadásával segítik a magyar áruk világpiacra jutását. adászgéppar- kunk NATO- kompatíbilissé tétele 1,1-1,5 milliárd dollárba, azaz több mint 300 milliárd forintba kerülne. Több fegyvergyár vezetője tárgyalt az akkori kormányhoz közel álló körökkel, s volt olyan cég is, amely 200 ezer dollárt (több mint 40 millió forint) költött egyetlen repülőnap megszervezésére. A parlament folyosóján akkoriban pletykák terjedtek arról is, hogy egy-egy fegyvergyártó több millió forintot, külföldi tanul- mányutakat és üdüléseket kínált volna a képviselőknek támogatásukért cserébe. Hogy valaha bárki kapott-e pénzt, azt nem lehet tudni. H. Bíró: Nem készülök börtönbe H. Bíró Lászlót lapzárta* kor értük utol. A botrányt kirobbantó Népszava főszerkesztője elmondta, nem fizetett kémekkel dolgoztat, s a rendőrség ezúttal nem zaklatta. Szerinte a titkos dokumentumokkal azok gazdái kifejezetten hányavetien bánnak. így volt ez ezúttal is. VR: - Választott már börtönt magának?- Nem készülök börtönbe. A bősi ügy az ügyészségi szakaszba lépett. Sem akkor, sem pedig a Selmeczi-levéllel kapcsolatban nem követtünk el törvénysértést. Sőt azt hiszem, ismét hozzájárultunk ahhoz, hogy erősödjön a demokrácia Magyarországon. VR: - Annak idején, a titkos bősi háttérmegállapodás nyilvánosságra hozatalát követően megszállta önöket a rendőrség...- Ezúttal diszkrét maradt a hatalom. Örömmel mondhatom, politikusoktól egyetlen telefont sem kaptunk. Se pró, se kontra. Nem üzentek, nem tiltakoztak, nem gratuláltak. És ez így van jól. VR: - Selmeczi Gabriella hamisítványnak nevezte a botrányt kirobbantó dokumentumot.- A képviselőnő kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy ne az érdek-összefonódásról, ne a kétség kívül otromba levél tartalmáról essék szó. Állítása ma már enyhén szólva megmosolyogtató és idejétmúlt VR: - Árulja el, fizetett kémeket dolgoztat?- Lehet, hogy sokaknak hihetetlen, de a titkos vagy titkosnak szánt dokumentumok többsége sokkal több helyre elkerül, mint ahogyan azt az érdekeltek szeretnék. így volt ez ebben az esetben is. Mi csak jó időben voltunk jó helyen. VR: - Mi játszódott le a fejében, amikor a kezébe kerültek a papírok? Felmerült-e, hogy mégsem közük?- Először is ellenőriztük a levél valóságtartalmát. VR: - Hogyan?- Megkérdeztük az aláírók többségét. VR: - De hát senki sem akar emlékezni!- A publikálás után... Nekünk a közzététel előtt minden megkérdezett megerősítette: igen, létezik ilyen levél, és ő aláírta. Egyetlen pillanatig sem gondoltuk, hogy titokban tartjuk a levelet. A stratégiáról már többet beszélgettünk vezetőtársaimmal. VR: - Szavaztak vagy ön döntött?- Az újságkészítés demokratikus dolog, egészen a lapzártáig. Megbeszéltük, majd döntöttem: közzétesszük a levelet. VR: - Mit szeretnének még kinyomozni?- Kötelesek vagyunk közzétenni, ha visszaélésekre bukkanunk. De nem vagyunk nyomozóhatóság. VR: - Cikkeikben azt sejtetik, korrupció lehet a háttérben. Erre is vannak bizonyítékaik? (A telefon túlsó végén beszélgetésünk folyamán most először hosszabb a csend.)- Összefonódásra, lobbizásra utaló jelek vannak, igen... olyanok, amelyek sejtetik, lenne mit vizsgáim az aláírók gazdasági tevékenységén. Hangsúlyozom, ezek csak jelek. VR: - Végezetül: mikor aludt nyugtalanabbul? A közlés előtti vagy utáni éjszakán?- Csak a munkatársaim személyes sorsát érintő döntések előtt álmatlanok az éjszakáim. Ám az elmúlt napokban, köszönöm, jól aludtam. Harle Tamás Sztrájkolnak a jugoszláv tartalékosok merte, hogy szándékosan támadta az istoki börtönt, mert úgy tudták, hogy a katonai komplexum fogdái teljesen üresek. A szerbek viszont közölték, hogy a támadásnak 19 halálos áldozata volt. Krusevác körzetében a jugoszláv hadsereg száz tartalékosa sztrájkba lépett azt követelve, hogy ne vezényeljék őket Koszovóba. ígéretet tettek arra, hogy zokszó nélkül hajlandóak teljesíteni katonai kötelezettségüket, ha visszavonják az áthelyezési parancsot. Ugyanebben az időben másfél ezer tartalékost vezényeltek Montenegróból Koszovóba. A NATO katonai szóvivője, Konrad Freytag ezredes bejelentette, hogy a jugoszláv hadsereg öt kilométerrel kiterjesztette az elaknásított részt az albán-koszovói határ mentén. A szerbek ezzel a lépéssel a Koszovói Felszaba- dítási Hadsereg (UCK) utánpótlását akarják elvágni. A bombázások árnyékában tovább folytatódnak a diplomáciai erőfeszítések. Javier Solana NATO-főtitkár tegnap telefonon tárgyalt Kofi Annan ENSZ-főtitkárral, aki ismertette az ENSZ legújabb koncepcióját a másfél millió menekült visszatelepítésére. A terv továbbra is alapfeltételként említi a koszovói szerb csapatok kivonását, és a nemzetközi békefenntartók jelenlétét a tartományban. Az Eutelsat európai műholdas műsorszóró cég a NATO nyomásának engedve úgy döntött, hogy felfüggeszti a szerb rádió- és tévéadások továbbítását. A szavazáson a NATO-tag Görögország tartózkodott. (major) Az időjárási viszonyok javulásának köszönhetően a NATO eddigi legaktívabb légitámadását hajtotta végre Jugoszlávia ellen. A 648 bevetésből 245 a katonai, míg 90 a légvédelmi állások ellen irányult, ezer rakétát lőttek ki a kijelölt célpontokra. A támadás végén minden NA- TO-gép épen tért vissza bázisára. Több szerb nagyvárosban - Nisben, Cacakban és Belgrádban - órákig szünetelt az áramszolgáltatás, amelyet a kolubarai hőerőmű ellen végrehajtott légitámadás okozott. A NATO elis4 I