Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)

1999-05-22 / 139. szám

1999. május 22., szombat

Háttér - Riport

Vita Pécs, Baranya és a régió jövője (6.)

A régió és Szekszárd

Sorozatunk előző részében először szólalt meg a vitában nem baranyai közéleti személyiség: dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. Most a másik szomszédos megyéből, Tolnából csatlakozik a közös gondolkodáshoz Kocsis Imre Antal, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere. Vitatémánkhoz a hozzászólásokat továbbra is szívesen várjuk.

Nehéz helyzetben van az ország legkisebb megyéjében lévő Szekszárd- nak, a megye- székhelyek között a legkisebb lélekszámúnak a polgármestere, ha a régióról és a régiós pozíciókért vívott harcról kérdezik. Hálátlan a szerep, hiszen folyamatos a bizonyítási kényszer: meg kell mutatnia országnak-világ- nak azokat az értékeket, amelyek a régió más városainak és megyéinek a szintjére emelik az általa képviselt várost és térséget. E mögött nem lehet kisebbrendűségi érzés és provincializmus. Annál inkább folyamatos marketingmunka és helyi öntudat, amely átlendít a nehézségen és pironkodáson, hogy sokszor kell ugyanazon tényeket, összefüggéseket ismételgetni abban a reményben, hogy a tudatban is a megfelelő helyre kerül Szekszárd és Tolna megye.

Az évezredes városról

A római leletekben gazdag településre a csaknem ezer éve

I. Béla által alapított apátság köré szerveződött város nagy utat tett meg a megyeszékhely rangig. A rómaiak óta jelen lévő szőlőművelés, a Duna árterének gazdag faunája és flórája mindig „lakható várost” eredményezett, amely azonban sosem lett nagyvárossá. A borkultúrával párhuzamosan - annak hatására is - a 19. századra a gazdagodó polgárság kulturális igénye és színvonala meghatározó és megőrző településsé tette a várost, ahol féléveket tölthetett Liszt Ferenc, vagy megszülethetett és felnőhetett Garay vagy Babits. S mivel a városatyák - féltve a szőlőültetvényeket - nem járultak hozzá a múlt század közepén, hogy a Budapest-Pécs vasúti fővonal Szekszárdon át épüljön, jó évszázadra meghatározták Szekszárd elérhetőségét és egy szárnyvonal melletti nyugodt kisváros imázsát. Dicséretes önvédelmi akció vagy kapitális tévedés, ma már mindegy. A város lakossága 1950-ig 15 000 alatt maradt, és ma sem több 37 000-nél. Ezen a szekszárdiak többsége nem bánkódik. Én sem.

Részt vehet-e ilyen adottságokkal a „régiós harcban” Szekszárd és Tolna megye? A korai ítéletalkotás helyett nézzünk a számok mögé. A közelmúltban megjelent egy, a köznyelvben még nem bevezetett és alkalmazott fogalom, az adóerő-képesség. Jelzi a polgárok adófizető képességét - talán morálját is -, jelzi a gazdaság működését, a tőke mozgását. E tekintetben Szekszárd a 22 megyei jogú város rangsorában a hatodik helyet foglalja el, helyekkel megelőzve a régió megyeközpontjait. A vállalkozói tér, a munkavállalói tér és a működő tőke befektetése alapján sorolták be 1996-ban az ország csaknem 220 városát. Ebben a rangsorban Szekszárd a 12. helyen áll. A megye a GDP- termelés alapján sok éve hatodik az országban. A mezőgazdasági beruházások terén Tolna megye 1996-ban országosan első, az ipari beruházás terén a hatodik. A régió megyéivel és városaival való összevetésben tehát Szekszárd és Tolna megye jó pozícióban van. Emellett szól az elmúlt néhány évben teremtett 2000 új munkahely, a borturizmus kiteljesedése az újabb borházak és pincészetek megjelenésével, a nagyon jó színvonalú intézményhálózat, a zöldmezős beruházások sokasága, közöttük számos világcég megjelenésével, a letelepedett és a helyi gazdasággal elégedett bankok sora, a jól képzett munkaerő, és a semmihez sem hasonlítható kisvárosi báj.

Virtuális tényező

Mi tehát a baj? Miért tapasztalható lépten-nyomon, hogy a régiós tanulmányokban, tudományos anyagokban, regionális fejlesztési előterjesztésekben mintha csak lábjegyzetben létezne Szekszárd és Tolna megye? Vagy csupán a vetélkedés előterében nem lévő kisebb területi egység említéseket és íveket figyelő érzékenysége okozza ezt az érzést? Létezik-e már valamilyen közeg, amelyben valós és irányított - esetleg látszólagos és koordinálatlan - folyamatok zajlanak? Valamilyen közeg igen.

Az európai uniós törekvések behálózzák életünket, áthatják gondolkodásunkat, irányítják retorikánkat. NUTS-2-ről és NUTS-1-ről értekezünk, kijelentjük, hogy a NUTS-3 már

nem igazi területfejlesztési egység, pályázatokat írunk és értékelünk, társulásokat hozunk létre, alkalmi és tartós regionális kapcsolatokat alakítunk ki, de közben érzékeljük, ez a régió még nem létezik. Hírlik, talán a legegységesebb és legtermészetesebb a területfejlesztési törvény által létrehozott statisztikai régió közül a déldunántúli, még akár történelmi hagyományai is lehetnek, mégsem él az emberekben a regionális tudat. Nagyon vékony az a közösségi szál, ami összeköti például Szekszárdot vagy Pak- sot Nagyatáddal vagy Barccsal. Ez akár egy megyén belül is igaz: Dombóvárnak szorosabb és talán természetesebb kapcsolata van Kaposvárral, mint Szekszárddal.

Ilyen áttetsző, nem erős kontúrokkal megrajzolt térben zajlik hát a pontosan meg nem nevezhető micsoda, amit az egyszerűség kedvéért régiós harcnak hívunk. Ahogy a régió még nem valóságos, ugyanúgy nem az a harc sem.

„Onhiki” a régióban?

Furcsa paradoxon, hogy áldozatai mégis vannak a küzdelemnek: Szekszárd és Tolna megye. Sorra szüntetik meg helyi központjaikat a közszolgáltatók, és költöznek a régióközpontba (eldőlt?), Pécsre. Még a Fejér, Tolna és Baranya megyékben szolgáltató DDGÁZ is leköltözött a kifli alakú terület déli csücskére, és nem maradt a mértani középpontban.

Vajon önhibáján kívül (ön- kormányzati finanszírozási ügyekben járatlanoknak: ön- hiki) került-e ilyen helyzetbe ez a térség? Nyilvánvalóan nem. Amíg Baranyának és Somogynak erős a parlamenti és a helyi lobbija, Tolnában ez néhány önálló politikusi teljesítményen és sikeren túl nemigen működött. Nem örömmel, de realitásként elfogadva, hogy a döntéshozatalban a normativitás- nak kisebb a szerepe, mint a politikai lobbinak, fel kell nőnünk Baranya és Somogy mellé. A Somogy megyei helyi összefogás még azzal a példával is szolgálhat, hogyan integrálhat érdeket eltérő önkormányzati akaratok, szándékok között a folyamatos párbeszéd a politika és a civil szféra között.

A másik hiányosság a térségi marketing fogyatékossága.

Olyan értékek maradnak rejtve Tolna megyében és Szekszárdon, amelyekből másutt világra szóló attrakciókat teremtenek. Az egy éve indított marketingprogramjaink még nem hozhattak átütő eredményt, de jelzik a változást.

Térségünk gazdagsága

A régiós gondolkodás más dimenzióba helyezi a települési és kistérségi érdekeket. Ugyanakkor egyetlen önkormányzat és megye sem mondhat le a nyilvánvaló kitörési pontokról, és küzdenie kell azok régiós érvényesüléséért.

Nézzük hát, mit nyújt ez a térség! A szekszárdi Duna-híd, a Sió-torkolat, a csatlakozó úthálózat az M6-os és M56-os rekonstrukciójával, az M9-es megépítésével egyedülálló logisztikai lehetőséget teremt Szekszárd környékén. A 6-os út mentén Budapesttől szinte a horvát határig Százhalombatta, Ercsi, Dunaújváros, Paks, és Szekszárd már most meglévő gazdasági potenciája az újonnan induló ipari parkokkal az egész régió húzóereje lehet. A Gemenci erdő tájvédelmi körzete megfelelő infrastruktúrával igazi turisztikai attrakció. A szekszárdi történelmi borvidék gyors felívelése megnyitja a lehetőséget a minőségi borturizmus felé. Az élelmiszeripar fejlettsége, termelékenysége már ma világszínvonalú. Sárköz mezőgazdasága az ország egyik legjobb adottságú termőterületén megfelelő fejlesztésekkel növeli a térség megtartó képességét. Mindezt kiegészítik azok a már létező programok, amelyek a képzésben, az oktatásban rejlenek, kihasználva Szekszárd és Paks egyetemi integrációs lehetőségeit.

Szekszárd és Tolna megye több kíván lenni, mint a régió keleti határa. Szekszárd sok évszázados „köztisztviselői kultúrája” alkalmassá teszi a várost arra, hogy dekoncentrált regionális intézmények központja lehessen. A felsőoktatás bővülhet borász- és agrárközgazdászképzéssel, de az integráció keretében Paksra kerülhetne a re- aktorfizikus-képzés és más egyetemi szintű energetikai szakképzés. Ezek azonban már egy alaposan előkészített tárgyalássorozat témái lehetnek. A régióban addig is „minimál programként” tudatosodni kell: Szekszárd és Tolna megye e régió figyelemre méltó és figyelembe veendő része.

Kocsis Imre Antal Szekszárd polgármestere

Fotótár

Hattyúk fotó: müller andrea------------------ TÁRCA ------------------Eg

y nekrológ elő- és utóélete

hetedik oldal

kedden m°iiA____

Pé

cs, Baranya és a régió jövőjéről indított vitasorozatunkban Horváth Gyula, az MTA Regionális Kutatási Központ főigazgatója kapcsolódik be. A régiós együttműködés szükségességéről és dél-dunántúli kísérleti modelljéről ír. A méretgazdaságosságra alapított terület- fejlesztés meghonosításában elért eredmények elismerést szereztek az EU-ban is.

Portré

Történelemórák a Hargita tövében. Varga Ferenc, a pécsi Szivárvány Gyermekház igazgatója szenvedélyes pedagógus, és sokféle funkcióban közéleti ember.

A Nagy Ember azt szokta mondogatni, neki ugyan semmi a rang, a cím, de ha egyszer már megválasztották Nagy Embernek, ne csináljanak vele úgy, mintha kis ember lenne. De ezt csak otthon hangoztatta, a feleségének.

Amúgy többnyire tényleg Nagy Embernek titulálták, bár egyre többek fúrták és áskálódtak ellene, leghűbb harcostársai fordultak el tőle, akik mindent neki köszönhettek. Meg akarták neki mutatni, miképp lesznek utolsók az elsőkből, s milyen is az a másik bibliai passzus a gyakorlatban, amikor a hatalmasokat taszítják le a trónjukról.

No jól van, mondta magában a Nagy Ember, illetve a feleségének, fognak ezek még másképp is beszélni! Tervet kovácsolt, ördögit és zseniálisat. Mert akkor már a hivatali portás is sejtetni engedte, hogy itt bizony a Nagy Emberségnek befellegzett.

Nem várta meg a véget, maga jelentette be. Illetve a felesége. Meghagyta neki, hogy s mint tegyen. Lementek a folyóhoz pecázni, mint rendesen. Aztán a Nagy Ember elrejtőzött a bungalóban, a felesége pedig jajveszékelve telefonált fűnek-fának, hogy a Nagy Ember a vízbe esett, megfúlt, odaveszett, vége! Kutattak utána, ahogy illik, pláne egy ekkora embert, csáklyával, búvárral, de nem lelték sehol - elvitte a sodrás! Vagy elsodorta a történelem? Ilyet azonban kegyeletsértő lett volna még gondolni is a gyász eme első perceiben.

A feleséget, illetve most már özvegyet egy emberként biztosították, hogy mennyire, de mennyire ... és hogy nagyon, de nagyon ... Ő hüppögött és bólogatott, hiszen tudja, milyen odaadóan szerette és tisztelte mindenki a Nagy Embert!

A nekrológot a Disznófejű Nagyúr írná, régi kenyeres pajtása, jól lesz-e? Jó lesz. No, meg is írta, remekbe öntve. Hihetjük-e, hogy eltávozott körünkből, aki nem csak Nagy volt, hanem közöttünk a Legnagyobb? Nem hihetjük, mégis a valóság mint pöröly csap le ránk! - így kezdődött a szívet

facsaró írás. És hogy folytatódott! Egy Nagy Ember arról ismerszik meg igazán, hogy a tettei is nagyok. Te, drága barátunk, megtestesülése voltál mindennek, s bár puszta valódban nem létezel többé, maradsz is eleven és izzó példa, miképp kell cselekedni a jóért, a közért és a haladásért. Mesterünk tudtál lenni, fáklya és élő lelkiismeret. Egyet ígérhetünk csak: az általad megkezdett útról le soha nem térünk!

így jelent meg nyomtatásban is, és ezek után gondolta úgy a Nagy Ember-i címért ácsingózó sok kis és közepes ember, hogy a Nagy Embert most már méltóképpen el lehet felejteni.

De ellentétben a nekrológgal, a valódi Nagy Ember arról ismerszik, hogy az ő útjai voltaképp kifürkészhetetlenek (illetve csak a felesége tudja kifürkészni azokat). A gyász, a zokogás és búcsú másnapján épp néma farkasszemet néztek egymással azok, akiknek most új Nagy Embert kellett volna választaniuk, mikor felpattant az ajtó, s kezében a nekrológot lobogtatva belépett a valódi Nagy Ember! Túdtam, éreztem - kiáltotta -, hogy így áll a helyzet, csak szemérmességetek tiltotta, hogy mindezt a szemembe mondjátok, drága barátim! De hát emberek vagyunk, tisztelet a kivételnek, a lényeg, hogy kiderült az igazság! Köszönöm néktek, tiszta szívemből! Méhes Károly

Mészáros Attila jegyzete

A fáraó titka

fáraót illeti, részéről a leghatásosabb érv a hallgatás. Nos, van az egyik terem egyik felső sarkában egy alig 20 x 20 centiméteres nyílás. Ide még soha senki sem kukkantott be - kivéve a németet furfangos videójával. A készülék lencséje egy kő és vélhetően a nyitását segítő két bronzpánt előtt akadt meg.

„Megszólalt” tehát a fáraó is, akit még Napóleon sem tudott szóra bírni. Egy titkot elsuttogott a XX. század végén, amit a tömegkommunikációs eszközökkel jól ki lehet han- gosítani. Alig egy-két óra alatt Európából Kairóig lehet repülni. Es a fáraó érve nagyon jól hangozhatott, mert máris hírlik, hogy az egyiptomi hatóságok mégis csak engedélyezik az egyébként légkondicionálással foglalkozó német szakembernek, hogy folytassa a kutatást. Ez esetben - na mikor? - természetesen 2000. január 1-jén tárulhat fel a titokzatos ajtó. Amikor majd turisták ezrei napok és hetek óta a helyszínen - szállás, koszt, műanyag fáraócskák stb.! - várják, hogy hátha az ölükbe pottyan valami a mérhetetlen kincsekből.

Boldog Egyiptom! A fáraótól a fellahig mindenki azért ügyködik, hogy az ország egyik fő bevételi forrását jelentő idegenforgalmat ismét a régi széles útra terelje. Mert amióta Luxorban a szélsőségesek lemészároltak egy csomó külföldit, bizony, még Kheopsz piramisának is jóval kevesebb látogatója akadt.

Új látványosságok, új titkok kellenek. És ezek szükségszerűen meg is születnek. Világtörténelmi szenzációt ígértek a napokban, már az ezredfordulóra. Az most részletkérdés, hogy két német szakember esett egymásnak. A lényeg: egyikük szerint van még egy terem a Kheopsz-pi- ramisban az eddig feltárt hármon kívül, a másik szerint botorság az egész. Ne engedjék, hogy az előbbi folytathassa kutatásait a kincseket ígérő terem után. Egy kis hangzatos hajcihő a fáraók titka körül sohasem jön rosszkor.

A fellah azonban, akinek tévéjén újabban kevesebben tevegelnek, ezt figyelmen kívül hagyja. Máris suttogva teijeszti a terem valódiságát - s lám, többen is váltanak jegyet a tevéjére. Ami pedig a ■ il<m mimiA t'f.