Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)
1999-05-20 / 137. szám
14 Dünántúli Napló Sport 1999. május 20., csütörtök Balázs Hajnalka gyereket vár Nem alakult ki még a PVSK-MiZo női kosarasainak végleges kerete. PÉCS A tárgyalásoké ez a hét. Információink szerint Balázs Hajnalka gyereket vár, így a következő idényt mindenképpen kihagyja. Kisebb lábműtétje után nem sikerült tisztázni még Donkó Orsolya további sorsát sem, mint ismert, érdeklődik iránta a GYSEV Sopron. Dr. Halmos Péter, a csapat átigazolással is megbízott szakembere elmondta, hogy közel állnak a megegyezéshez az egykori pécsi játékossal, Anitics Líviával (GYSEV) és Vilipiccsel (Soproni Postás), elkezdtek tárgyalni az újdonsült válogatott játékossal, Csákány Eszterrel (BSE) is. A jelenlegi külföldiek közül Grubin és Vilutyte sorsa június végén, az EB után dől el, Cintiával tartják a kapcsolatot. A többiek közül Csákkal már megegyeztek, mint ahogy végleges az is, hogy Rátgéber László lesz a csapat edzője a következő bajnokságban. Bozsik L. Toborzó A PMFC-TÁSI labdarúgó szakosztálya május 21-én, pénteken 15.30-kor játék- készség-felmérést végez az újmecsekaljai stadionban a következő tanévre, futballista csoport kiválasztására. Negyedikes gyermekeket várnak. (n) Kupadöntő: Debrecen VÁC Csütörtökön 20 órától Vácon kerül sor a labdarúgó Magyar Kupa döntőjére, amelynek két résztvevője a PNB-ben szereplő DVSC-Epona és az NB I- es Lombard FC Tatabánya egyformán első kupasikerét arathatja. A kupasorozat 1910 óta tartó sorozatának első három kiírásában az MTK diadalmaskodott, s a kék-fehérek eddig összesen 11 alkalommal szerezték meg a serleget. Az MK legeredményesebb együttesének az FTC számít 18 kupagyőzelemmel. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán az újpestiek állnak 7 elsőséggel. A csütörtöki finálé két résztvevője közül eddig csak a tatabányaiak jutottak el a siker közelébe, de 1972-ben az FTC (2-1), 1985- ben a Bp. Honvéd (5-0) állította meg őket a döntőben. Lehet, hogy most, például Kiprich (képünkön) segítségével nyernek. Debrecen eddig egy kupagyőzelemnek örülhetett, de az 1930-ban győztes Bocskai nem tekinthető a DVSC-Epona jogelődjének. Érdekesség, hogy a baranyai csapatok közül a komlóiak 1970-ben és 1974-ben szerepeltek a kupadöntőben, mindkétszer kikaptak. A PMFC is kétszer játszott a fináléban, 1978- ban a Fraditól kikapott, 1990Tatabánya ben viszont elnyerte a trófeát, a Honvéd legyőzésével. Összeállította: B. L. Labdarúgó NB I. A harmincadik fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Hajdúszoboszló - Komárom 2-0 (2-0) így a Hajdúszoboszló gólkülönbséggel megelőzte a tabellán a PMFC-t. Az NB I. helyi újdonságai közé tartozik, hogy a PMFC fellebbezését az ominózus Kaposvár elleni találkozó eredménye miatt az MLSZ elnöksége elutasította, információink szerint a pécsiek az illetékes minisztériumhoz fordulnak panasszal. A legutóbbi bajnoki fordulóban kiállított pécsi játékost, Czeiningert egy találkozóról tiltották el. (o) Totótippek, három változatban Német, magyar és olasz élvonalbeli meccsek és csattanóként az angol kupadöntő. A németeknél nagyon nehéz tippelni, egyrészt mert kiegyensúlyozott a bajnokság, másrészt mert valamennyi csapat érdekelt még vagy nemzetközi kupát érő hely megszerzésében vagy a kiesés elkerülésében. A magyaroknál a Dunaferr hazai győzelme tűnik a legbiztosabbnak, a Nyíregyháza és a Ferencváros meccsenkénti rapszodikus teljesítménye fejtörésre adhat okot. Az olaszoknál a Laziónak nyernie kell, ha továbbra sem adta fel bajnoki reményeit. A többi találkozón egyforma képességű csapatok versengenek, így sokszor a hazai pálya előnye sem érvényesül. Bozsik L. Nemzeti Telesport Új DN 1. Wolsburg - Leverkusen xl lx 2 2. Freiburg - Hertha 2 X 2 3. Hamburg - Stuttgart lx lx 1 4. Schalke - Frankfurt x2 2x 1 5. Dunaferr - Vác x2 x2 1 6. Haladás - Újpest 2x X 2 7. Nyíregyháza - FTC 2 2 X 8. Sampdoria - Bari 1 X 1 9. Empoli - Udinese 2 X X 10. Cagliari - Fiorentina x2 X 2 11. Piacenza - Salernitana 12 2 1 12. Vicenza - Roma 21 X X 13. Lazio - Parma 1 1 1 +1 14. Newcastle - Manch. U. 2 1 2 Utolsó KEK-fmálé Jó meccs, nehéz győzelem Lazio - Mallorca 2-1 (1-1) Birmingham, 35 000 néző. V.: Benkő (osztrák). (A spanyol és az olasz bajnokság második helyezettje találkozott a döntőben tegnap késő este, telt ház előtt, nagyszerű hangulatban.) 7. perc: Egy hosszú beívelést Vieri fejelt íveken a hálóba, Roa csak beleérni tudott a labdába (1-0). 11. perc: Gyors spanyol támadás után Dani, a Mallorca házi gólkirálya elegánsan perdített közelről a hálóba (1-1). 20. perc: A meccs hőse, Vieri megsérül, majd turbánnal a fején tér vissza, később tapaszra cseréli a „fejfedőt”. 81. perc: egy lecsorgó labdát Nedved egyből, gyönyörű mozdulattal, 18 méterről a bal alsó sarokba lőtt (2-1). Az első félidő lüktető, nagy iramú, rendkívül színvonalas játéka után a második játékrészben mintha megijedtek volna a csapatok attól, hogy egy gól döntheti el a kupa sorsát, és percekig visszavettek a ritmusból. Aztán az újra megélénkülő, sportszerű, változatos, kombinatív játékban az olaszok lőttek gólt, és megérdemelten nyerték meg a kupát a „fazonos” Mallorca ellen. Összeállította: B. L. Városi kispályás labdarúgó-bajnokság Hét meccsen ötven gól esett MOHÁCS A városi kispályás bajnokságban lejátszották a hatodik bajnoki fordulót is. Már csak egy csapat nem veszített és egy nem szerzett pontot. Összesen ötvenszer került a labda a kapukba. Érdekesség, hogy hét találkozó közül négyszer esett nyolc gól. Csak a nyeretlen Juhar játékosai nem örülhettek találatnak. A Hawaii és Felszab. G. viszont hétszer ünnepelhetett. Eredmények: Kórház - Hawaii 1-7, Vadászkürt - Aréna 3-5, Pallér - Profi 1-6, Felszab. G. - Horgony Preszszó 7-1, Mofa - Juhar 5-0, Füszért - Makk 7-es 4-2, Mozaik - Szikvíz 5-3. A Borozó együttesének nem kellett pályára lépni, hiszen szabadnaposak voltak a legutóbbi fordulóban. Az állás 1. Pallér 6 51 25-12 15 2. Füszért 5 521- 8 15 3. Hawaii 5 4 123- 6 13 4. Aréna 5 4 120- 7 13 5. Felszab. G. 5 41 19- 9 12 6. Vadászkürt 6 42 25-25 12 7. Mozaik 6 33 32-20 9 8. Kórház 6 33 17-19 9 9. Makk 7-es 6 2 1 3 13-21 7 10. Profi 5 23 18-17 6 11. Mofa 6 1 2 3 18-20 5 12. Szikvíz 6 15 16-25 3 13. Horgony P. 6 15 13-30 3 14. Borozó 51 4 13-39 1 15. Juhar 66 7-32 0 Összeállította: P. P. ír you are ready, we are ready. Használja ki az Európai Unió és a közös pénznem, az euro nyújtotta lehetőségeket! Bármilyen új kihívásról is legyen szó, az Ön számára nem létezhet leküzdhetetlen akadály, hiszen egy olyan hozzáértő pénzügyi partner áll a rendelkezésére, aki szaktudásával és tapasztalatával könnyedén leküzdi az elérhetetlen magasságokat. „A legjobb nemzetközi bank Közép-Kelet-Európában" (Forrás: Global Finance 1998.) Egyedülállóan sokrétű szakértelmünket és évtizedes európai tapasztalatunkat C JülyV VuStri J az Ön szolgálatába állítva, olyan testre szabott és nemzetközi színvonalú szolgáltatásokat kínálunk, amit csak egy ilyen, világszerte elismert, multinacionális bankkonszern tud _ _ . 1 European Competence Center: Telefon: 06/1/301-1355, O6/1/301-1594 v^rCdltcHlStälL nyújtani. Bármire is készüljön, keressen minket! Mi készen állunk, és Ön, En tudom, hogy mit akarok... profitálni az Európai Unióból! « 4