Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)
1999-05-13 / 130. szám
12 Dtinántúli Napló Gyerekekről - Felnőtteknek Is 1999. május 13., csütörtök ft Oldalszerkesztő: Szövegelő Kutyafáját! Marci imádja a kutyákat, és egyetlen alkalmat ki nem hagyna, hogy közölje az anyjával, menynyire szeretne egyet. Este egy kutyákról szóló tévéműsort nézett, miközben édesanyja a konyhában vacsorát készített. A narrátor elmondta, hogy becslések szerint hazánkban több millió kutya él. - Húú - kommentálta Marci olyan hangosan, hogy édesanyja is meghallja -, hogy több millió kutya van Magyarországon és egyetlenegy sem az enyém. (V. Marci, Pécs) Útközben. Miközben a piros lámpánál várakozott a család, a mellettük álló autó sofőrjére rámosolygott és odaintett Pircsi. Anyukája rögtön rászólt: - Nem illik így mosolyogni és integetni idegeneknek. - De ő mosolygott és integetett először - védekezett a kislány. - Miért, ha leugrana egy hídról, te is leugranál? - kérdezett vissza a mama. Mielőtt válaszolhatott volna Pircsi, közbevágott a nővére: - Nem, csak mosolyogna és integetne. (D. Pircsi, Pécs) Csak semmi izgalom! Az apuka babakocsit tolva sétált délután a parkban. Kisfia torka szakadtából üvöltött, nem lehetett lecsendesíteni, csak sírt és sírt. A kétségbeesés határán járva apja mondogatta: - Nyugodj meg András! Minden rendben lesz András! Elhaladt mellettük egy hölgy és így szólt: - Milyen szépen bánik Andrással. Látszik, hogy maga aztán nagyon szereti a kisfiát. - Asszonyom - válaszolta a meglepődött apuka én vagyok András! (B. Botond, Pécs) Mindenkit megvisel. A szülők első kisbabája 24 órás, nehéz szülés után jött a világra. A félj másnap panaszkodott a szomszédasz- szonynak, mennyire kifárasztotta a hosszú nap. - Magát? Hát mit szóljon a felesége. Képzelem szegény, hogy kimerült - felelte az asszony. - Meglehet - így a férj -, de ő legalább egész idő alatt feküdt. (T Miklós, Pécs) A tanulást nem lehet elég korán kezdeni FOTÓ: WÉBER TAMÁS Kis természetvédők Pár éve alakult ki a kapcsolat a pécsi Papnövelde Utcai Óvoda és a Környezetünkért Alapítvány között. Általuk sok olyan programban vesz részt az óvoda, mely a környezet védelmét helyezi előtérbe. PÉCS- Nem lehet közömbös számunkra, hogy a kisgyerek hogyan ismerkedik meg a környezettel. Egyrészt, mert ez a tapasztalat kihat egész életére, másrészt pedig napjaink környezetvédelme is szükségessé teszi ezeknek az ismereteknek a meglétét - tudtuk meg Praffer Zsuzsanna (kis képünkön), vezetőhelyettes óvónőtől. Ennek tükrében szerveztek kirándulást a Föld napja alkalmából. Sajnos a rossz időjárás miatt csak a nagycsoportosok jutottak el Zengővár- konyba. Bejárták a falut, a vidéket, és útközben megcsodálták a templomot, a Fülep Lajos-emlékszobát és a tájházat. Nagy élményt jelentett a „városi” gyerekek számára, amikor egy parasztudvar kellős közepén találták magukat. Megnézhették, megtapogathatták az állatokat. Végezetül együtt játszottak a helyi óvodásokkal. Akik otthon maradtak, azok azt tanulmányozhatták, milyen fontos a természet ápolása az óvoda környezetén belül. Beszélgettek az ünnep mondanivalójáról, és mindenki örömére a régi helyett új földet kaptak a szobanövények. A program eredményességét mutatja, hogy a gyerekekben kezd kialakulni a környezetvédő magatartás, és az ezzel kapcsolatos szokások. Ki kell alakítani bennük az érzelmi vonzódást a természet iránt, hogy szeressék, megbecsüljék és védjék azt. Dr. Komlósi Ákos Önző a gyerek Nevelési tanácsok a Derűs Gyermekkor Alapítvány munkatársától Ha a szülők gyermekük minden kívánságát teljesítik, egoistává, önzővé nevelik. Ezek a gyerekek nehezen tudnak lemondani valamiről is; azt szokták meg, hogy az ő igényeiket a környezet mindig, minden feltétel között, hiánytalanul kielégíti. Viszont a más emberekkel való együttélés elképzelhetetlen lemondás és alkalmazkodás nélkül. Azok a gyerekek, akik mindent csak maguknak akarnak, és semmit sem osztanak meg társaikkal, nem találnak játszótársakat és barátokat sem maguknak. Ezek a típusú emberek „nem valók társaságba”, mert nem képesek saját érdekeiket a család, egy csoport, vagy a másik ember igényeihez igazítani. Sok szülő úgy érzi, hogy nem tud elég figyelmet fordítani gyermekére, és azzal próbálja ezt ellensúlyozni, hogy minden kívánságát teljesíti. Ez az érzés leggyakrabban akkor alakul ki a szülőkben, ha nem jut idejük beszélgetésre, együtt- játszásra, sétára a gyerekekkel. A gyerekek, ha úgy érzik, hogy elhanyagolják őket, kialakítanak magukban egy önző magatartásformát, követelődzők lesznek. A szülői gondoskodást nem lehet azzal pótolni, ami pénzért megkapható, és megvehető nekik. Ennél sokkal fontosabb, hogy a gyerek érezze a szeretetet és a vonzalmat, amelyet a család légkörének kellene kisugároznia. Ezt a légkört a gondoskodásból, törődésből, az odafigyelésből, az érdeklődésből, a közös tevékenységből, élményekből érzékeli a gyermek. Ha ezt érzi, akkor biztonságát nem az egyéni szükségleteinek teljesítésében látja, mert megérti, hogy a család meleg légköre fontosabb, mint az állandó harc, a veszekedés a követelő- dzései miatt. Idő és szeretet Megtörténhet, hogy a magunk idejét irigyeljük gyermekünktől, de az is, hogy gyermekünk idejére irigykedünk, mert mi tartunk rá számot. Ha van sorvasztó éhség, akkor ez a kisgyermek szülőéhsége. Reszketve várja: játsz- szunk, foglalkozzunk vele. — Én építek, apa, te ne segíts, de maradj itt és nézd! Vagy: a kicsi már ötödször jön ki tévéadás közben a szobácskájá- ból, mindig valami új trükkel (szomjas, éhes, pisilni kell, fél). Édesanyja megelégeli és rácsattan: - Most mondd meg, mi kell még? A kicsi anyja ölébe kapaszkodik és a fülébe súgja: - Te, anyu! Ilyenkor dől el, hogy a tévé győz-e, vagy a szeretet. Ennek az irigységnek a fordítottja az, amikor a gyermek idejére vagyunk irigyek (természetesen mi ezt másnak álcázzuk: foglalkoztatásnak, rendre nevelésnek). Hagyjunk időt neki arra, hogy játsszon. Tudnunk kell, hogy a játék életgyakorlás is, a gyermek a világot akarja megközelíteni vele. Ilyenkor külön világban él, és ha sorozatosan megzavarjuk, ez legalább olyan tapintatlanság, mintha tudatosan és sorozatosan ő nyitna ránk, intim perceinkben. Az a szülő, aki nem „irigy”, a lakásban, akár egyetlen szobában is kialakítja gyermeke számára azt a parányi sarkot, zugot, ahol játékaival zavartalanul egyedül lehet. De ez a bizonyos zug „in- temálótáborrá” is válhat. Időnként előbukkanva, így panaszkodik a gyermek, nemegyszer süket füleknek: - Édesanya, „micsináljak” ? A válasz azonban újra és újra ez: - Nem látod, hogy nem érek rá? Eredj vissza, és játssz! - De mit? Ilyenkor esetleg kitépdesi az előszobában tartott szobanövényeket, mert gyomlálni látta az apját a kertben. Vagy telefirkálja a falat, mert nem adtunk neki egyetlen rajzlapocskát sem. Pedig segíthetett volna anyunak törölgetni, vagy apjával is gyomlálhatott volna. A gyereknek szüksége van arra, hogy egyedül lehessen Az én édesapám Az én édesapám a legkülönb hét országon, hét határon, nincs ilyen apuka az egész kerek világon! Sok rosszaságot csinálunk, s ő fel sem fortyan! Én nem tudom hogy, de neki semmi meg se kottyan?! Ha valamire kérem, ha lehet megcsinálja, ha valamit nem tud, azt mindig kifundálja. Én már csak úgy hívom őt: álomapa, másik apára nem vágynék, s nem is vágynék soha! Mindig biztat, mindig ott van velem. Soha nem adja föl, mindig segít nekem. Mindig megvéd, ha valamitől félek, ő dolgozik, csak dolgozik értem. őbenne van a legtöbb szeretet és jóság, ő egy jószívű apuka, ez a valóság. Remélem ennyi elég talán, jegyezzétek meg jól: ilyen az én édesapám! (Gy. Viktor, Pécs) Könny és mosoly Amikor a szülő kiviszi kisgyermekét a játszótérre, fel kell készülnie a bonyodalmakra: a gyerek lehorzsolja a térdét, vagy beüti a fejét. Nagy hatással volt rám egy apa szokatlan módszere, mely- lyel ezt az apró problémát megoldotta. Két fia keresztül-kasul rohangált a játszótéren, amikor egyikük, a hat év körüli megbotlott, elcsúszott az aszfalton, és felsértette az ajkát. A gyerek azonnal bömbölni kezdett, akár egy sziréna. Az apa felvette kisfiát, gondosan elállította a vérzést, nyugtató puszit adott neki a következő szónoklat kíséretében.- Most pedig kiosztjuk a legjobb előadónak járó Oscar-díjat a megsérült kisfiúk szerepét játszó színészek között. A jelöltek: P. Tomi, a Baleset ért a játszótéren, felsértettem az ajkam, és azt hiszem mindjárt meghalok című film főszereplője. Más jelölt nincs. Megkaphatnám a borítékot? Köszönöm. És most lássuk, ki a győztes! A győztes P. Tomi. Tomi szeme még könnyes, de az arcán már halvány mosoly jelent meg. Apja így folytatta: - A díjat átveszi: P. Tomi! A szipogó, de elbűvölt gyereket az apa öccse babakocsijába tette, s miközben a kijárat felé tolta, hangot váltva így folytatta: - Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetét mondjak túl engedékeny szüleimnek. Nélkülük nem játszhattam volna el ezt a szerepet. Még egyszer köszönöm mindenkinek - s ezzel elindultak hazafelé. Amit csak a mamák tudnak Amikor fiatalasszony voltam, sajnáltam a mamámat, hogy mennyi minden elmúlt a számára. Nem szülhet gyereket, nem fordulnak utána a férfiak. Nem tud futni, maltert keverni, pénzt keresni, amit aztán szétoszthatna az unokáknak házépítésre, biciklire, étkészletre. ő csak kalácsot tud sütni, befőttet eltenni, gyümölcsöt aszalni, kukoricát pattogtatni, és főleg éjfélig beszélgetni. Ahogy én is öregszem, nap mint nap eszembe jut a nagymamám, anyukám, anyósom. Egyszer csak azt vettem észre, hogy szép lassan átveszem a szerepüket. Már én sütöm a bejglit, én tudom a kacsát finomra sütni, és az én kocsonyám gusztusos és jól megalszik. Én vagyok a Mama, aki csomagol, oszt- szoroz, fejben tartja, ki szereti a meggy-cseresznye befőttet. Kinek mit kell eltenni, megfőzni, megmutatni, kinek milyen receptet leírni. Kinek van szüksége egy jó kiadós beszélgetésre, kit kell meghallgatni, leszidni, békíteni, tanáccsal ellátni. Most ők keverik a maltert, ők terhesek, ők keresik a pénzt. Amikor Mama lesz az ember, aprók az örömei, de mindennaposak. És pont erre van szükségünk. Erre a mindennapos bizonyosságra, hogy még tudunk hasznosak lenni, tudunk örömet szerezni, segíteni, hogy nem vagyunk feleslegesek. Minden Mama tud valamit, amit senki más nem tud úgy. Az én Mamám olyan kalácsot sütött, amilyet senki más a világon. A lányom Mamája olyan kakaós tekercset és zserbót süt, mint senki más a világon. Az unokám Mamája (vagyis én) olyan túróst süt, mint senki más a világon. Amikor három és fél éves unokám átöleli a nyakam, és azt mondja: Mamikám, úgy szeretlek, akkor nagyon jó Mamának lenni. Még akkor is, ha fáj a derekam, és a menyeimet, lányomat nézik meg elismerően a férfiak, nem engem. Elgondolkodtam, és most már tudom, nem is olyan borzasztó Mamának lenni, mint ahogy azt harminc éve elképzeltem. Sőt! Jó Mamának lenni. Í \ A *
