Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)
1999-05-13 / 130. szám
1999. május 13., csütörtök Háttér - Riport Kőbombák a pécsi várfal tetejéről Amikor Gyurkovicsék pécsi, Meredek utcai kerítése balesetveszélyessé vált, szigorú polgármesteri hivatali határozat kötelezte őket a munka elvégzésére. Harminc napot kaptak rá, vagy pénzbüntetésre számíthattak. Hétszázhetven napja ostromolják beadványaikkal az illetékeseket: házuk tetejére öklömnyi kövek hullanak a pusztuló várfalról, kárt és életveszélyt okozva. Hol hitegették őket, hol választ sem kaptak. Most úgy tűnik, megszűnik a „kőbombázás”. A munkát a börtönnél - helyesebben a börtön területén - kezdik. Meglehet, a BM-admi- nisztráció okozhat némi késedelmet, a kivitelező által leadott névsorban szereplőknek Az Aradi vértanúk útját szegélyező várfal a város egyik legszebb része fotók: wéber tamás 1997-ben keresték meg először a hivatal műszaki osztályát. Csak annyit tudtak meg, hogy a várfal felújítására a megbízást versenytárgyaláson döntik majd el, addig legyenek türelemmel. Egy évet vártak. Akkor azt a tanácsot kapták ismételt beadványuk elintézésére, hogy nyújtsanak be kérelmet a jegyzői irodához. Azt ígérték, szeptemberben elkezdődik a munka, majd kapnak értesítést. Semmi sem történt, csak a téli hónapok okoztak még erőteljesebb kőhullást. A várfal - amely körbeöleli a belvárost - egy része még Piti Zoltán polgármestersége idején lett felújítva. Ma ez a szakasz a város dísze - eltekintve az Aradi vértanúk útján esztétikai baklövésként ágaskodó hatalmas villanyoszlopoktól. Sok Pécsre látogató szerint a Bar- bakántól a Hittudományi Főiskoláig húzódó rész büszkesége lehet bármely, történelmi múltjára adó településnek. Akkoriban az a hír járta, hogy a pinceomlások megelőzésére kapott központi támogatásból futotta erre a feladatra is. A munkákkal leálltak, azóta gyakorlatilag a városfalon javítás, különösen pedig felújítás nem történt. A műszaki osztályhoz fordultak, onnan a Közüzemi Rt.- hez irányították őket. Beadványukra nem érkezett válasz. Ez év elején megint a jegyzői irodában jelezték: a lehulló kövek rongálják házuk tetejét, az udvaron nem lehet tartózkodni, mert életveszélyes, nyári szünidőben a család kisgyermektagjait emiatt nem is tudják fogadni, de még a hozzájuk járó postás, számlaszedő, szomszéd is fél. A válasz rövid volt: a várfalon elvégzendő javítási munkákra nincs pénz. Ez különösebb meglepetést nem okozott, inkább az, milyen alapon ígérték egy évvel korábban a munka kezdését?- Amikor utcai kőkerítésünk javítására köteleztek bennünket - szoros határidővel senkit sem érdekelt, van-e rá anyagi fedezetünk, vagy egészségi állapotunk miatt a munkát el tudjuk-e végezni - panaszolja a Meredek utca 2-ben lakó Gyur- kovics Arpádné. - Kicsit furcsa nekünk, hogy csak magán- személyekre vonatkoznak ezek a szigorú határidők, a városfal kezelőire és azokra, akiknek az életveszélyt el kellene hárítaniuk, nem.- A versenytárgyalás megvolt - válaszolta kérdésünkre Halász Miklós (kis képünkön), a Polgármesteri Hivatal főtanácsosa. - Amint a polgármester úr aláírja a szerződést - és ez bármelyik napon lehet - megindulhat a várfal javítása. Az Ágoston tértől az Alagút- ig terjedő részről van szó. Hogy a „várépítés” ma sem olcsó, jelzi, ennek a szakasznak a teljes felújítása becslések szerint 150-160 millió forintba kerülne. Minthogy ennyi pénz nincs, egyelőre azt szeretnék elérni, ha legalább pár évig megszűnnének a gondok az omladozó kövekkel. Annyi azonban már most bizonyos, hogy a szakaszosra tervezett állagmegóvás második üteme érinti a Meredek utcai várfalrészt is. ugyanis engedélyt kell kapniuk a belépéshez. Ezt követően kezdenek el dolgozni a Papnövelde utca 39-nél, majd következik a Kálvária úti várfalszakasz. A választ május 6-án kaptuk a szakembertől, aki azt is jelezte: alig öt perccel érdeklődésünk előtt ment el tőle a Közüzemi Rt. munkatársa a megállapodással. Az rt. részéről ugyanis aláírták a szerződést, már csak a polgármesteri hivatal van vissza. A Közüzemi Rt. rendeli meg a munkát a szerződés alapján a kivitelezőtől. Kérdésünkre más újdonsággal is szolgált Halász Miklós. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ugyanis a közelmúltban a millennium jegyében pályázatot hirdetett. A megjelölt célok, feladatkörök közé befért a pécsi városfal felújításának szándéka is.-Valóban éltünk a lehetőséggel, 12 millió forintot kértünk támogatásként. A döntés június 15-én lesz. Hozzá kell azonban tennem, hogy addig is - ha ezt számlákkal igazoljuk - a pályázathoz szükséges saját erőt e célra felhasználhatjuk. Vagyis ha meglesz a pénz, utólag a napokon belül elkezdendő javítási munkára is megvan a fedezetünk. Ha nyerünk, nem csak javítgatásokra telik, hanem komolyabb mértékű felújításra is. Mészáros Attila Folyamatosan hullanak a falból a kődarabok hetedik oldal Jegyzet — Deutschlandsberg Nem sokkal több, mint három hónap alatt megszületett a grazi tartományi bíróság ítélete; a január 24-i, tizennyolc halálos áldozattal járó stájerországi katasztrófa autóbusz-vezetőjét három évi börtönre ítélték. A vád szerint a gépkocsivezetőnek tudni illett volna, hogy a matuzsálemkorú autóbusz mire képes, s ha a teljes felújítást elvégezteti (volt árajánlat, de nem futotta rá), elkerülhető lett volna a katasztrófa. Sokszor láttuk a szörnyű képeket, sokszor voltunk mi is a képek segítségével abban a deutschlandsbergi kanyarban. A sok-sok családot közvetlenül is érintő, az ország közvéleményét is elgondolkoztató eset hivatalos része az ítélet nyomán (már csak az van vissza, hogy jogerőre emelkedjen) lezárul. Nem is foglalkoztam volna vele, ha nem tűnik fel, hogy milyen szokatlanul gyorsak voltak az osztrák bírák. „Sógorék” nem húzták el évekig az eljárás menetét, nem betegedett le a szakértő, nem aludtak el a nyomozók, valamint nem napolták el a tárgyalást, ügyvédi kifogásra. Flottul, pergő módon megszületett az elsőfokú ítélet, melynek háttere kemény munkát tükröz: szinte egyik napról a másikra átvizsgálták a szakértők a roncsot, és még a magyar szervizben is beszerezték az ügy menetéhez a szükséges papírokat, véleményeket. Valljuk be őszintén: a hazai nyomozati és ítélkezési gyakorlatot megszégyenítő eljárással leptek meg bennünket szomszédaink. Még akkor is ezt mondom, ha fogalmam sincs a stájer nyomozóhatóság és a tartományi bíróság leterheltségéről, és nem tudom, hogy hány ügy jut évente egy- egy osztrák nyomozóra, szakértőre és bíróra. Mindezt azért gondoltam megjegyezni, mert a minap arról értesültem, hogy megszületett Pécs város egykori rendőrkapitánya ügyében is az elsőfokú ítélet. Bevallom, már nem is emlékeztem arra, hogy eljárás folyik ellene. Ami ugye nem szégyellni való, hiszen nem három hónapja, hanem három éve folyik az eljárás a levitézlett kapitány ellen. Kozma Ferenc Véletlen Filozófusok, egyházi gondolkodók évszázadok alatt sem tudták megfejteni a rejtélyt, hogy a világ történéseit az akarat vagy a véletlen irányítja-e? De talán nem is baj, hogy mindmáig erre nem derült fény. így aztán terminus techni- cusként megmaradt a véletlen, amit a koszovói háború kapcsán a NATO is egyre gyakrabban kénytelen használni, főképp a magyarázhatatlan magyarázataképpen. Csak az utóbbi két hétben négy ilyen véletlen támadás valósult meg, aminek szomorú eredményképp vétlen áldozatok adóztak életükkel - azt azonban nem tudni, kinek vagy minek? Van egy idevágó jó kis magyar közmondás, miszerint ahol gyalulnak, ott hullik a forgács is. Ami a népi bölcsesség talaján tökéletes, csak emberi életekre lefordítva több, mint cinikus. Az bizonyosodik be nap mint nap, hogy a háború, mint valóság, messze nem ugyanaz, mint ami (lejárt szavatosságú) térképek fölé hajolva, vagy a mégoly szupertechnikájú számítógépes szimulációkkal elképzelhető. Nem tiszta játék, de mennyire, hogy nem! Azonban ez a kínai követséggel való csúnya história lehet, hogy gyökeresen megváltoztat mindent. Ugyanis milli- árdan hördültek fel egy emberként, amit azért nehéz figyelmen kívül hagyni, mert egészen biztos, hogy nem intézhető el az eset még elnöki bocsánatkéréssel sem! Tíz évvel ezelőtt, a Tiananmen téri vérengzés után több ezer kínai fiatal halála miatt fagyott meg a nemzetközi légkör a szépreményű kelet-európai változások ellenére is. Most négy kínai diplomata halála okozhat előre ki nem számítható változásokat (Dél)-Kelet-Európá- ban is. Olyasmi, mint a véletlen. Méhes Károly ^hetedik oldal holnap Riport ............ Sz akbarbárt kiáltanak A régi szép időké lesz az egyszakos egyetemista lét? A bölcsészkaron a jövő tanévtől nem lehet egyetlen tanári szakot végezni a Felsőoktatási Törvény tervezett módosítása szerint. Portré...... Felcser István (a kicsi, 210 centiméteres) negyedszázada hivatásos végrehajtó. Azt mondja, nem éppen vidám szakma az övé, de mégis sok mulatságos emléket őriz. Arról nem is szólva, hogy némely macerás ügyféllel utóbb szinte baráti kapcsolatba kerülhet az, aki beszéli az emberek nyelvét. Portré „Még Svájcból is kihívásnak tűnt” A POTE Idegsebészeti Klinikája „nincs az utolsók között”. Dóczi Tamás ugyanezt mondja magáról is. Pedig nem kellene szerénykednie, hisz a klinikát ma az ország legjobbjai között tartják számon. És ugyanezt mondhatjuk el Dóczi Tamásról is.-A laikus számára elképesztőnek tűnik, hogy valaki az emberi agyban „matat". Mikor látta először ezt a szervet?- Másodéves koromban. A határterületi problémák izgattak, két évet matek szakra is jártam. Szegeden kiváló volt a sebészképzés, a csoportunkból ma szinte mindenki vezető beosztásban van.- 28 évesen nyugaton találja magát. Hogy jött össze?- Szegeden liberális szellem volt. Azt tanácsolták, menjünk külföldre. Megfogadtam. szidáljak. Szegeden én voltam a legfiatalabb, és két év alatt kandidatúrát szereztem.- Tíz nyugalmas év jön.-Tettük a dolgunkat. A rendszerváltáskor azonban jobbnak látszott eljönni, a világ a politikáról szólt és nem a szakmáról. Dóczi Tamás 1949-ben született Szegeden, a SZOTE-n végez. 28 éves, amikor az egyik londoni kórházba kerül. Hazajön és két év alatt kandidál, majd a rendszerváltás szegedi vihara egész Zürichig repíti, ahonnan a pécsi lehetőség csábítja haza. Az idegsebészeti klinika igazgatója nős, egy fia és egy lánya van.- Több mint húsz év eltelt, elárulhatja. Nem akarták beszervezni?-Kajakoztam, az elhárítási főnök pedig sportbarát volt. Úgyhogy megúsztam, pedig szakszervezeti bizalmiként politikailag megbízhatónak számítottam.- Vissza is jött.- Fel sem merült, hogy disz- Meg sem állt Zürichig.- Svájcban rengeteg külföldi dolgozik, annak ellenére, hogy nem könnyen fogadják be az idegeneket. Igaz, az egyik helyi kolléga azt mondta, a magyarok közül azokat, akik bűnözők, már börtönbe csukták, a többiek pedig tisztességesen dolgoznak.- Mégis Pécset választja.- A lányom gimnáziumba ment volna, a fiam pedig felső tagozatba. Ha maradunk, sosem jövünk visz- sza. A pécsi klinika-igazgatói állás még kintről is nagy kihívásnak látszott.-Rendesen fel is hozta a technikai színvonalat.- Volt mit javítani a műszerezettségen. Elszántság, kapcsolatok és összefogás kellettek hozzá.-Idén ötvenéves. Megállapodott már?- Nagy szívfájdalmam, hogy Pécsett nem lehet kajakozni. De erről tulajdonképpen már letettem. Lendvai Dávid i