Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)
1999-05-13 / 130. szám
4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1999. május 13., csütörtök Hírcsatorna Ormánsági településeken a hátrányos helyzetű családok állami és önkormányzati segítséggel tavaly csaknem húsz öreg lakóházat építettek újjá. Romos épületek szépültek meg Bogdásán, Gerdén, Kisasz- szonyfán, Magyarteleken és Sellyén. Hasonló községszépítő akcióba fogott a közelmúltban Boda, Gyöngyfa, valamint Ma- gyarmecske önkormányzata is. (cs) Magyarbóly és Vaja együtt készül a millenniumi ünnepségre. Kialakítanak például egy emlékparkot. A községbe a Szabolcs- Szatmár megyei Vajáról a harmincas években érkeztek telepesek munkavállalás céljából, s közülük többen itt maradtak. (cs) Pellérd határában vadászó rétisast figyelt meg az utóbbi hetekben nemegyszer Kanizslai György pécsi természetjáró. Elmondása szerint a ragadozó számy- fesztávolsága 1,3 méter, karma akkora, mint egy emberi tenyér. Azt nem tudni, hogy a ritka és szigorúan védett madár hol fészkel. (cs) Pécs közterein egy szép erdei vadvirág, a sárma kezd elterjedni. Jelenleg például a Ledina több pontján és a volt Bajcsy-laktanya területén nyílik; főként az északi hűvös szelektől jobban járta helyeken. (cs) ÉKestÉK. Ma este 20 órai kezdettel Pécsett, a Vasutas Művelődési Házban (Váradi A. u. 7/2.) a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület és Klub „Iskolák a (lét)hatá- ron” címmel a pécsi iskolák sorsáról szervez beszélgetést. Meghívottak; dr. Toller László polgármester, dr. Meixner András az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke, Kővári Zoltán iskolaigazgató, dr. Vonyó Józsefné iskolaigazgató, a pedagógus szakma képviselői, Kalauz Jánosné, a Pedagógus Szakszervezet, Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete képviseletében. Műsorvezető: dr. Horváth Csaba. Vízállások és hőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 598 cm, áradó, 14,8, Őrtilos 73 cm, apadó, 12,8, Barcs 122 cm, apadó, 15,3, Dráva- szabolcs 244 cm, áradó, 13,9 fok. A családi pótlékok ütemezett, pontos folyósítását ígéri az egészségbiztosító A cél, hogy végre beálljon a rendszer Közel tízezer új ügyfél anyaga került a közelmúltban a Baranya Megyei Egészségbiztosítási Pénztárhoz (MEP). A panaszosok szerint akadozik a fizetés, egyesek úgy vélik, nem kapták meg az őket megillető összeget. A szakemberek leszögezik: a támogatásra jogosultak a továbbiakban minden gond nélkül, a kialakított határidőket betartva hozzájutnak pénzükhöz. PÉCS- Mint ismert, 1999. január elsejétől ismét jövedelmi helyzettől függetlenül, alanyi jogon jár a családi pótlék, ebből a szempontból a visszajelzések egyértelműen pozitívak - mondta el lapunknak Kis Hegedűs József (kis képünkön), a MEP igazgatóhelyettese. A hivatal idén közel harminc százalékkal több ügyfél ügyeit intézi. A havi utalásszám a tavalyi 30 ezerről 41 ezerre emelkedett. Mint azt sokan érezhették, a növekedett ügyszám miatt a MEP csak a tárgyhót követő hónap 15-ig vállalja az átutalást. Bár HorTipikus hibák, hiányzó okmányok A családtámogatási ellátást igénylőknek feltétlen nyilatkozniuk kell esetleges egyedülállóságukról, mely emeli a támogatás összegét. A személyazonosságot eredeti iratokkal, levélben aláírással kell igazolni. Gyakran alapvető személyi iratok hiányoznak. A gyermekgondozási segély (GYES) igényléséhez a biztosító az adóigazolványon szereplő adóazonosító számot is kéri. Külföldi állampolgároknak támogatás igénybevételéhez a születési okmányokra és azok hiteles fordítására is szükség van. váth Tibor, a MEP családi pótlék osztályának osztályvezetője úgy véli, a munka lényegi része lezajlott, a pótlék előző folyósítójával és az ügyfelekkel a pénztár egyaránt levelezésre, az iratok pótlására kényszerül. A panaszokkal kapcsolatban Horváth Tibor elmondta: azok, akik az idei évtől ismét pótlékra jogosultak, beadhatták és a mai napig - ha még nem tették meg - beadhatják igényüket, a családtámogatási ellátást harminc napon belül, a beadástól számított két hónapra visszamenőleg folyósítja a MEP. Gyakori, hogy az ellátást újra igénylő ügyfél valamely igazoló iratpt nem, vagy hibásan csatol, ekkor indul a többször sérelmezett hosszú levelezés: az egészségbiztosítónak be kell szereznie többek között annak a munkahelynek az igazolását, melytől az igénylő még jogosultsága idején a támogatást kapta, pótolnia kell a különféle igazoló iratait, mely komolyan lassítja az ügyintézés folyamatát. Kis Hegedűs József igazgatóhelyettes elmondta, bár igaz, a családi pótlék a bejelentés időpontjától számítva, és viszA családi pótlék havi összege 1999-ben Egygyermflifft« Egy gyermeket neveié, egyedülálló esetén Kétgyermekes család esetén, gyermekenként Két gyermeket nevelő, egyedülálló esetén, gyermekenként Három- vagy többgyermekes család esetén, gyermekenként Három vagy több _ gyermeket nevelő, egyedülálló [1>300 Ft esetén, gyermekenként Tartósan beteg. ^ Illetve sülyosan fogyatékos f 7500 Ft gyermek esetén Forrás: Baranya Megyei egészségbiztosítási Pénztár szamenőleg két hónapra illeti meg az igénylőket, az iratok pótlásának idejére azonban a pénztár nem utalja, nem is utalhatja az összeget. Ez mindössze annyit jelent, hogy az iratok tisztázása, a hiány pótlása után jutnak hozzá az igénylők - ilyen esetben visszamenőlegesen, a hiánypótlásig eltelt időre is - az elmaradt pénzhez. Biztos, hogy bár a rendszer visszatért a ’96-os modellhez, a változások miatt a régi-új igénylők adatai gyakorlatilag használhatatlanok - így újra rögzíteni, módosítani kell azokat. A szakemberek ígéretük szerint arra törekszenek, hogy a kezdeti nehézségek után végre „beálljon” a rendszer, a munka gördülékennyé váljon. T. G. Pótlásokat kémek a pályázóktól Két cég jelentkezett a térségi szilárdhulladék-lerakó üzemeltetésére és az ormánsági szemétszállításra immár másodjára kiírt pályázatra. A képviselő-testület tegnap úgy döntött, mindkét pályázótól pótlásokat kér. '.'A ' Íj , I --[77— SE LLYE Egy, a Kaposvári Városgazdálkodási Rt.-bői (KVG) kivált kft., és a Baranyában több helyen szemétszállítást végző pécsi székhelyű Biokom Kft. jelentkezett a 32 települést tömörítő Ormánság Tisztaságáért Önkormányzati Társulás pályázatára - tájékoztatta lapunkat Nórántné dr. Hajós Klára (képünkön), Sellye polgármestere. Mint hírt adtunk róla, a társulás nemrég szerződést bontott a térségi szeméttelep üzemeltetésére és a szemétszállításra korábban kiírt pályázat győztesével, a KVG RT.-vel. A sellyei képviselő-testület tegnapi ülésén a résztvevők megvizsgálták mindkét pályamunkát és úgy döntöttek, pótlásokra van szükség. A kaposváriaktól garanciákat kémek, hiszen egy új kft.-nél a pénzügyi fedezet megléte a legfontosabb. A Biokomtól - amelynek díjai magasabbak mint versenytársáé - arra akar választ kapni a testület, hogyan tudná a cég csökkenteni a telep üzemeltetési költségeit. A képviselők azt is tudni szeretnék, mit szólna a Biokom egy olyan, a beruházás finanszírozása érdekében alapítandó kft.-hez, melyet a társulás és a pécsiek közösen hoznának létre. N. F. Nem elég az ősi szívósság Észak-Baranyában és a város kiskertjeiben, valamint a szőlőhegyi telkeken nem egy meggy- és cseresznyefát kényszerültek kivágni ezen a tavaszon. A szakemberek szerint a gazdák helytelenül vagy egyáltalán nem is védekeztek a kártevők ellen. SÁSD-HEGYHÁT Ilyen heves gombafertőzés még sose tizedelte az említett fajtákat.- Nem egy termesztő, mint a tófűi Till Gyula, aki vadalanyok nemesítésével is foglalkozik régóta, - azt bizonygatja, hogy a repülőgépek lehulló égésterméke okozza a bajt. Perzselőd- nek a levelek, majd elsatnyul- nak, és idő előtt lehullanak. Az ágak pedig belülről bantuinak meg, és elszáradnak. A falugazdák és a növényegészségügyi szakemberek azonban kétségbe vonják a népi magyarázatot. Bizton állítják, hogy sok gazda takarékossági okból nem végzi el a speciális permetezést. Ha mégis elszánja magát erre, akkor meg épp rossz időpontot választ. Ráadásul réztartalmú szereket használnak, ami a törzs kivételével árt a növény többi részének. Jó páran napjainkban is azt tartják, hogy az említett kultúrnövények roppant tűrőképesek, és az ősi szívósságuk révén legyőzik a kórokozókat. Cs. J. Önállósítanák a vízmüvet SZIGETVÁR Az önkormányzat felállította eseti bizottságát, amely azt vizsgálja, miként válhatna ki a város a Sziget- Víz Kft.-ből, hogy önállósíthassa a vízmüvét és szennyvíztisztító telepét.- A városnak elemi érdeke, hogy átvegye és maga végezze a víz- és szennyvízszolgáltatást. Ennek lehetőségét dolgozzuk ki nyolcán külső szakértő bevonásával - mondja Varga Ervin (képünkön), a bizottság elnöke. Az előzmények régebbiek, de a „bomba” áprilisban robbant. Novák Károly, a Sziget- Víz ügyvezető igazgatója a város tulajdonában lévő strandon, a Kumilla Szállóban és a bérlők házában kénytelen volt vízszűkítőt beépíttetni, mert cégének a városi vagyonkezelő már 6,7 millió forint vízdíjjal tartozott. (A vagyonkezelő azért nem tudott fizetni, mert neki a bérlakásokban élők már 5,9 millió forint vízdíjjal adósak.) Végleges, és mindenki számára megnyugtató megoldás azóta sem született. A vízkorlátozással betelt a pohár. A képviselő-testület az . önállósulás felé vette az irányt. Az okok? A város a szolgáltatónál csupán egyetlen szavazatot jelent. A vízművagy on teljes mértékben a városé lenne. Javulna a lakosság fizetési készsége. Egységes lehetne a lakossági és a közületi vízdíj. A beruházásoknál kedvezőbb lehetőség nyílna a forgalmi adó visszaigénylésére. A strand vízellátása is biztonságosabbá válna.- A volt megyei vízmű feladatkörét 1997. májusában vette át a 99 település által létrehozott káefténk - mondja Novák Károly. - Akkor a vízdíjat 125 forintról levittük 109-re, és két év után most januárban kellett 125,20 forintra emelnünk. A város csak az érvényes üzemeltetési szerződés felbontásával válhat ki, amelynek súlyos következményei lehetnek. A bizottság külső szakértője, Völgyesi József szerint akár már holnap indulhatna az önálló városi vízmű. A testület május 27-én ismét tárgyalja a témát, s várhatóan júniusban dönt. B. M. L. Meghívó Budapestre BARANYAI KÖRKÉP Megyénk mind a 301 településéről felkerekedhet szombaton egy-egy család, hogy Budapesten részt vegyen a Nemzetközi Családi Napon. Az ENSZ 1994-től minden év május 15-ére hirdeti meg a Nemzetközi Családi Napot. Minap az ország valamennyi településének polgármestere megkapta Harrach Péter szociális és családügyi miniszter meghívóját most szombatra. Kaptak a vasút, a fővárosi helyi közlekedés ingyenes igénybevételére jogosító és állatkerti belépőül szolgáló utazási igazolást is. A kisgyermektől a nagyszülőkig minden településről felkerekedhet egy-egy kijelölt család, hogy Budapesten 10-16 óra között a Fővárosi Állatkertben vagy az Orczy téren részt vehessen a tiszteletükre rendezett különféle programokon. Megkérdeztük a MÁV pécsi területi igazgatóságán, állják-e majd a várhatóan nagy szombati rohamot. Ha szükséges, megerősítik a fővárosba reggel induló szerelvényeket, hogy mindenki eljuthasson a családi programokra. Jó tudni, hogy a rendezvényre tartók Pécsről már a reggel 5 órás gyorsvonattal is utazhatnak. A 6.30-as Baranya és a 9.05-kor induló Ten- kes InterCityre meg kell fizetni a helyjegyet, lehetőleg még jóval az indulás előtt, hogy legyen ülőhelyük. Kivételesen a vonaton is váltható büntetés nélkül helyjegy. B. M. L. Képeslapokon a falu MAGYAREGREGY A fővárosban élő Surányi Béla magánkiadásban háromféle képeslapot jelentetett meg. Mindegyiket zsűrizte a budapesti Képző- és Iparművészeti Lektorátus. A kiadványok egyik érdekessége, hogy csaknem húsz hely-, egyház- és művészettörténeti, valamint népi emléket érzékeltetnek a fényképek magyarázó szöveg segítségével. Az egyiken például a község törzskönyvezett címere látható, a másikon pedig a nemrég felújított cserkész-táborkereszt. A lokálpatriótának a szerkesztés során könnyű dolga volt, hisz a nyaralójában helység- és postatörténeti kiállítást rendezett be szép sikerrel. Van úgy, hogy naponta százan nézik meg a gyűjteményt. Cs. J. i Szinte vala «.»ennyi pad használhatatlan Pécsett, a vasútállomásnál. A legtöbbnél az ülőlap, de van ahol a hátlap is hiányzik a buszra várakozók nem kis bosszúságára.