Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)
1999-05-11 / 128. szám
1999. május 11., kedd Sport Dlinántúli Napló 15 Sportvilág Ried. Edzőváltás történt a Kupagyőztesek Európa Kupájában tavaly ősszel az MTK Hungária FC együttesét búcsúztató osztrák SV Ried labdarúgócsapatánál. Miután a tavalyi kupagyőztes a szombati bajnoki mérkőzésén 6-1-re kikapott a Linzer ASK-tól, lemondott Klaus Roitinger. Helyette Heinz Hochauser az osztrák ifjúsági (tizennyolc évesek) válogatott szakvezetője irányítja az idény végéig az első osztályú riediek edzéseit. Budapest. Négy ország válogatottjainak részvételével rendeztek nemzetközi ökölvívóversenyt a szlovákai Dubnicán, ahol legjobb magyarként a debreceni Kertész Henrik győzött súlycsoportjában. A hatfős magyar gárdából hárman a második, ketten pedig a harmadik helyen fejezték be az elmúlt hétvégi tornát - adott tájékoztatót a szövetség hétfőn. A magyarok eredményei: 51 kg: 2. Siroki Norbert (Nyíregyháza). 54 kg: 1. Kertész Henrik (Debrecen). 57 kg: 3. Gedó György (Újpest). 63,5 kg: 3. Matol- csi József (Debrecen). 67 kg: 2. Flóris András (Zugló). 91 kg: 2. Garai Emil (Zugló). Labdarúgó PNB Kispest - DVSC-Eporta 0-0 Budapest, Bozsik-sta- dion, 2000 néző. Vezette: Kiss B. Sajnos a nézők egyetlen gólt sem láthattak. Ut>Haladás VSE-BVSC 3-1 (2-0) | Szombathely, 3000 néző. Vezette: Dubraviczky. Gólszerzők: Jovanovics (9. perc), Balassa (37. perc), Tóth P. (50. perc), illetve Vincze (69. perc). A vasiak nagy akarással vetették magukat a küzdelembe. Ennek köszönhetik sikerüket. A PNB állása 1. MTK 29 24 2 3 70- 20 74 2. FTC 29 17 7 5 56- 34 58 3. Újpest 29 17 3 9 48- 32 54 4. Győr 29 14 9 6 44- 29 51 5. Dunaferr 29 14 5 10 45- 40 47 6. Vasas 29 13 7 9 42- 37 46 7. 2TE 29 13 7 9 39- 34 46 8. Vác 29 12 7 10 43- 42 43 9. Diósgyőr 29 11 9 9 50- 49 42 10. DVSC 29 11 6 12 42- 34 39 11. Gázszer 29 8 11 10 29- 33 35 12. Nyíregyh. 29 9 8 12 41- 46 35 13. Kispest 29 8 9 12 31- 44 33 14. Haladás 29 9 4 16 33- 47 31 15. Videoton 29 6 8 15 32- 46 26 16. Siófok 29 5 9 15 27- 44 24 17. BVSC 29 5 6 18 26- 45 21 18. Ili. Kér. 29 4 5 20 34- 76 17 Argentin lövöldözés MENDOZA Halottja is van annak az ösz- szecsapás-sorozatnak, amely az argentínai Mendozában zajlott le a Boca Juniors és a River Plate helyi hívei között - jelentette hétfőn az argentin nagyvárosból az EFE spanyol hírügynökség. Az áldozat egy tizenegy éves kislány, akit mellbe lőttek. San Rafael városában egy férfit szállítottak lőtt sebekkel kórházba az események kapcsán. A fegyverhasználatba torkolló verekedések azután törtek ki, hogy a vasárnapi fővárosi rangadón, a két legnépszerűbb argentin futballcsapat mérkőzésén 2-1-re a Boca diadalmaskodott. Folytatása - sajnos - következik. Külföldi labdarúgó-bajnokságok hétvégi eredményeiből Megvan a német aranyérmes NÉMETORSZÁG. Rostock - VfB Stuttgart 3-0, Bremen - Frankfurt 1-2, Duisburg - Schalke 04 1-2, Wolfsburg - Nürnberg 1-1, Freiburg - Borussia Mönchengladbach 2-1, Hamburger SV - 1860 München 3-0, Borussia Dortmund - Kaiserslautern 1-0, Bayer Leverkusen - VfL Bochum 2-0, Bayern München - Hertha BSC 1-1. A német I. o. állása 1. B. München 31 22 6 3 70-23 72 2. Leverkusen 31 17 11 3 60-27 62 3. Hertha BSC 31 15 8 8 49-31 53 4. Dortmund 31 14 9 8 43-31 51 5. Kaiserslautern 31 15 6 10 45-42 51 6. VfL Wolfsburg 31 13 10 8 50-43 49 7. Hamburger SV 31 12 10 9 41-37 46 8. MSV Duisburg 31 12 9 10 42-41 45 9. 1860 München 31 11 8 12 43-45 41 10. Schalke 04 30 9 11 10 34-44 38 11. Freiburg 31 9 9 13 33-38 36 12. Hansa Rostock 31 8 10 13 45-53 34 13. VfB Stuttgart 31 7 12 12 36-44 33 14. Nürnberg 31 6 15 10 36-47 33 15. Werder Bremen 30 7 8 15 33-44 29 16. VfL Bochum 31 7 8 16 36-56 29 17. Frankfurt 31 6 10 15 34-51 28 18. M.gladbach 31 4 9 18 38-71 20 ANGLIA. Aston Villa - Charlton 3-4, Blackburn - Nottingham 1-2, Derby County - Coventry 0-0, Everton - West Ham 6-0, Leicester - Newcastle 2-0, Sheffield - Liverpool 1-0, Wimbledon - Southampton 0-2, Middlesbrough - M. United 0-1. A Tottenham - Chelsea - lapzárta után, Leeds - Arsenal - kedden. Az angol I. o. állása 1. Manchester U. 36 21 12 3 78-36 75 2. Arsenal FC 36 21 12 3 58-16 75 3. Chelsea FC 36 19 14 3 53-27 71 4. Leeds United 36 17 12 7 59-32 63 5. Aston Villa 37 15 10 12 51-45 55 6. West Ham 37 15 9 13 42-53 54 7. Liverpool FC 37 14 9 14 65-49 51 8. Middlesbrough 37 12 15 10 48-50 51 9. Derby County 37 12 14 11 39-45 50 10. Leicester City 37 12 13 12 40-45 49 11. Tottenham HFC 36 11 13 12 44-46 46 12. Newcastle 37 11 12 14 47-53 45 13. Sheffield W. 37 12 7 18 40-42 43 14. Everton 37 11 10 16 42-45 43 15. Wimbledon 37 10 12 15 40-60 42 16. Coventry City 37 11 8 18 37-49 41 17. Southampton 37 10 8 19 35-54 38 18. Charlton 37 8 12 17 42-55 36 19. Blackburn 36 7 13 16 38-51 34 20. Nottingham 37 6 9 22 34-69 27 SPANYOLORSZÁG. Socie- dad - R. Madrid 3-2, Alavés - Vallad. 2-0, Deportivo - Bilbao 1-1, A. Madrid - Betis 2-3, Mallorca - Zaragoza 1-0, Es- panyol - Vigo 3-0, Salamanca - Valencia 0-1, Tenerife - Santander 2-2, Oviedo - Extremad. 1-0, Villar. - Barcelona 2-3. A spanyol I. o. állása 1. FC Barcelona 33 21 6 6 75-37 69 2. Mallorca 33 18 6 9 43-25 60 3. Valencia 33 17 7 9 53-33 58 4. CeltaVigo 33 15 12 6 62-35 57 5. Real Madrid 33 17 5 11 66-54 56 6. La Coruna 33 15 10 8 47-37 55 7. Real Sociedad 33 13 10 10 41-36 49 8. A. Bilbao 33 13 9 11 38-43 48 9. Real Zaragoza 33 13 8 12 47-43 47 10. Espanyol 33 11 13 9 36-35 46 11. Betis 33 12 7 14 39-44 43 12. Valladolid 33 12 7 14 31-37 43 13. Oviedo 33 10 12 11 35-45 42 14. A. Madrid 33 10 9 14 48-44 39 15. Santander 33 9 10 14 38-46 37 16. Alavés 33 10 7 16 33-49 37 17. Villarreal 33 7 11 15 39-51 32 18. Extremadura 33 7 10 16 21-47 31 19. Tenerife 33 5 13 15 34-54 28 20. Salamanca 33 6 6 21 25-56 24 OLASZORSZÁG. Cagliari - Salemitana 3-1, Empoli - Venezia 2-2, Intemazionale - Parma 1-3, Juventus - Milan 0- 2, Lazio - Bologna 2-0, Perugia - Bari 0-1, Piacenza - Roma 2- 0, Sampdoria - Fiorentina 3-2, Vicenza - Udinese 2-3. Az olasz I. o. állása 1. Lazio 32 19 8 5 62-29 65 2. AC Milan 32 18 10 4 53-33 64 3. Parma 32 15 10 7 54-33 55 4. Fiorentina 32 16 6 10 53-39 54 5. Udinese 32 15 6 11 48-49 51 6. AS Roma 32 13 9 10 62-47 48 7. Juventus 32 13 9 10 38-34 48 8. Intemazionale 32 12 7 13 55-50 43 9. Bologna 32 11 10 11 41-42 43 10. Bari 32 9 15 8 39-42 42 11. Cagliari 32 11 7 14 47-46 40 12. Venezia 32 10 9 13 33-41 39 13. Piacenza 32 10 7 15 46-48 37 14. Perugia 32 10 6 16 40-58 36 15. Salernitana 32 9 7 16 34-49 34 16. Vicenza 32 8 9 15 25-41 33 17. Sampdoria 32 8 9 15 35-53 33 18. Empoli 32 4 10 18 25-56 20 Az Empolitól két pont levonva Ronaldo (jobbról) elhúz Thuram mellett, és viszi a labdát is Legyen Öné a vezetőoldali lűnícáí kormányról vezérelhető gyári rádió billenthető első fejtámlák, állítható magasságú vezetőülés 1 Coupé 1.6i SX Break 1.4ÍSX Sajtos 1.4ÍSX A Citroen Xsara Coupé, Break és 5 ajtós egyes modelljeiben a francia Riviérán érezheti magát. Hiszen a számtalan extrával felszerelt Xsara Riviera modellek a készlet erejéig most előszezoni áron várják a kikapcsolódni vágyókat. 2.799.000,-Ft Az Ön Citroen márkakereskedője: Auto-Largo Kft. 7626 Pécs, Vadász u. 83. Tel./fax: (72) 236-220 CITROEN Samaranch szerint a politika a sport ellensége Igazságtalanul ítélték el MADRID „Óriási médiabotrány volt az egész. Ha jól megnézzük, én úgy mondanám, hogy relatív korrupció történt” - jelentette ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) körül az utóbbi hónapokban történtekről Juan Antonio Samaranch, a spanyol El Paisnak adott interjújában, amely a lap legutóbbi képes magazinjában jelent meg. A NOB-elnök hangsúlyozta, hogy a korrupció azért volt szerinte relatív, mert egy eset kivételével nem kifejezetten pénzt fogadtak el a megvesztegetett NOB-tagok, hanem ajándékokat. Másrészt relatíve kis összegről van szó, 750 ezer dollárról. „Természetesen akár egy dollárról, akár egymillióról, akár százmillióról legyen is szó, a felelősök megkapták megérdemelt büntetésüket. Gyorsan és igazságosan döntöttünk”. A NOB elnökének véleménye szerint a szervezet túl van a válságon. „Samaranch azzal akarta lezárni a válságot, hogy a NOB plenáris ülésén bizalmi szavazást kért: 86 tag mellette voksolt, és csak kettő ellene” - így az El Pais. „Szerintem a (krízissel kapcsolatos) probléma 60 vagy 70 százalékban megoldódott, vagy megoldódóban van” - fogalmazott Samaranch, aki szerint a krízis lehetőséget kínált a NOB modernizálására. A médiának a NOB botránnyal kapcsolatos szerepéről azt mondta: az angolszász sajtó igazságtalanul ítélte el őt. Az El Pais emlékeztetett rá, hogy a NOB-botrány 1998 decemberében robbant ki a sajtóban (mellesleg „krimibe illő körülmények között”: valaki hozzájutott a NOB komputerizált belső és bizalmas anyagaihoz és nyilvánosságra hozta azokat). Az ügy jó ideig a világsajtó egyik legfőbb témája volt, sokan Samaranch lemondását követelték. Az El Pais Samaranch ezen mondatát választotta inteijúja címéül: „Azért kellett megfizetnem, mert 18 évig minden a lehető legjobban ment”. Többek közt 9 olimpián (4 nyárin és 5 télin), amelyek közül a 1992-es barcelonai volt a csúcs a NOB történetében. „Olimpiai karrierem legnagyobb tévedése az volt, hogy nem vonultam vissza 1992-ben vagy 1997-ben” - vallotta be az interjúban Samaranch. „Számomra mindig is fontosabb volt a sport, mint a politika. Sokkal fontosabb. Voltam játékos, országos klubelnök, a Spanyol Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB tagja, majd elnöke. És politikai posztjaimon mindig igyekeztem a sportot is maximálisan támogatni” - fogalmazott Samaranch. Az El Pais újságírójának azon kérdésére, hogy mi a legnagyobb veszély a sport jövője szempontjából, Samaranch így válaszolt: „A politizálódás. Amikor a politikusok beleszólnak a sportba, akkor elkezdődik a baj. Ennek bizonyítéka volt a moszkvai és a Los Angeles-i játékok bojkottja. Az olimpiai játékok egyes alapelveit kommentálva Samaranch elmondta, hogy feltétlenül távol kívánja tartani a játékokat a reklámok és a márkák túlságosan kereskedelmi szellemétől. A NOB másik fontos alapelve a játékok televíziós jogainak értékesítésekor az, hogy a legfontosabb eseményeket mindig mindenki által hozzáférhető, ingyenes és nyilvános adásban kell közvetíteni. Utcán kosaraztak MOHÁCS Hatvannégy csapat indult a harmadik alkalommal lebonyolított utcai kosárlabda fesztiválon. A Duna-parti város főterén 12 palánkra játszott a csaknem 200 kosaras. A mohácsi mérkőzéssorozat kategóriagyőztesei. Nők. 1984—89-es korosztály: Tigrisek. 1978-83-asok: Four Blondies. 1969-77-esek és szeniorok: Bohém Bigék. Férfiak. 1987-89-esek: Csipet csapat. 1984-86-osok: Gyógy pockok. 1982-83asok: MJ Fan Club. 1980-81- esek: Csont nélkül. 1969-79- esek (két győztest hirdettek): Bendegúz és Fácánok. Szeniorok: Leptinci (Eszék). Dobó verseny. 16 éven aluliak: Somlai Péter, 16 év felettiek: Varga Máté. Hármas kosarak. 16 év alattiak: Farkas Gábor, 16 év felettiek: Vörös Imre. H. L. ÚTMUTATÓ S0RSELEMZES TAR0T KÁRTYÁVAL HERCZEG KATA SEG1TSEGEVEL © 06-90-230 553 ORVOSI TANÁCSOK Dr. BORSÁNYI VERONIKA pszichiáter főorvos segítségével 1. Álmatlanság 2. Merevedési zavarok 5- Pánikbetegség 4, Emésztési zavarok 5. Depresszió ‘6. Elmebetegségek (D 06-90-230 554 A hívás díja 99 Ft+áfa percenként+6.60 Ft +áfa kapcsolási díj .Aid Sprin^-Su**«« Kódol Kit. Audioi». 1S39 Bp.PhS91 Tat: 4S8-5615.. 19 * CDKos Bika • Ikrek Rák& 06-90-330 541 S# 06-90-330 542 ü 06-90-330 543 06-90-330 544 Herczeg Kata asztrolofflis vonala f* ' \|r m Oroszlán 06-90-330 545 Szűz J. 06-90-330 546 Mérleg íja 06-90-330 547 Skorpió Sks 06-90-330 548 Nyilas f# 06-90-330 549 Bak ú 06-90-330 550 Vízöntő 06-90-330 551 Halak » 06-90-330 552 Címűnk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Afa/perc