Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)

1999-05-10 / 127. szám

1999. május 10., hétfő Háttér - Riport Dünántúli Napló 11 Megrovás az Alkony utcába A vizsgálóbiztos a körülményeket, a munkáltatói közrehatást és az indítékot méltányolta és nem javasolt fegyelmi büntetést. Pécs Közgyűlése azonban a sarkára áll: a szabályok megsze­gése nem maradhat következmények nélkül. A legenyhébb fe­gyelmi büntetést, a megrovást szabta ki. Az intézményvezető azonban gyanús színben tűnt fel. A közvélemény tágan értel­mez, ha valakiről azt állapítják meg: sokszorosan megszegte a pénzügyi szabályokat. Nem többről és másról volt szó, mint hogy Gerebenics Gábor, a ÍTüzér utcai Egyesített Szociális ‘Intézmény igazgatója meg akarta szüntetni a „nászágya­kat” az intézmény betegszobá­jában. Persze ezekről a búto­rokról nem kell pajzán vir­gonckodásokra következtetni. Ellenkezőleg: a helyszűke miatt egymáshoz tolt ágyak kapták ezt a becenevet. 1997 tavaszán a Népjóléti Minisztérium felhívására az in­tézmény önkormányzati jóvá­hagyással pályázatot nyújtott be „a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások sza­kosított formájának fejleszté­sére,,. A Tüzér utcai - valójá­ban Alkony utcai - intézmény­ben egy foghíj beépítésével emberhez méltó körülményeket akartak teremteni a betegszo­bákban. Ehhez kínált 15 millió forintos támogatást a pályázat. Az intézmény bővítését mintegy 41 millió forintra kal- , kulálták. Az önkormányzat két * évre bontva 23,6 millió forinttal 5 ígérte kiegészíteni a támogatás ' összegét. A pályázat nyert. A közbeszerzési eljárás lefolyta­tása és a beruházás „lebonyolí­tása” az intézményre maradt. Ám mindhárom ajánlat összege jelentősen meghaladta a beruházás megvalósítá­sára szolgáló fedezetet. Amikor az in- j tézmény emi- f att újabb * pénzforrásért : megkereste az önkormányzatot, azt a tanácsot kapta: próbáljon alkudni, vagy nyilvánítsa az el­járást eredménytelennek. Ezek után a véleményező bizottság a legolcsóbb árajánlatú pályáza­tot javasolta a nyertesnek. Áz állásfoglalást követő na­pon, 1997. december 9-én a ja­vaslatot előzetes véleménye­zésre felteijesztette az önkor­mányzatnak. Jelezte: az ered­mény kihirdetésének utolsó időpontja december 18. Az ügyiratra visszajelzést az in­tézményvezető nem kapott. Az ügyiraton azt rögzítették: a té­mában illetékes bizottság 1997- ben már nem ülésezik. A közbeszerzési eljárás eredményének kihirdetésekor a 49,481 millió forintos ajánlat lett győztesnek nyilvánítva, ám a beruházóval egy nappal ké­sőbb megkötött szerződésben ellenértékként már 39,7 millió forint szerepel, és ez lett ered­ményként is közzétéve. A kü­lönbség abból adódott, hogy néhány belsőépítészeti munkát későbbre halasztottak, az alag­sort csak szerkezetkész állapot­ban tervezték elkészíteni, ke­vésbé értékes anyagokat hasz­nálnak. Ám az eredményhirde­tés utáni módosítás törvényt sértő. Aztán 1998 július végén az eredeti építési szerződésen is módosítottak: az alagsor mégis teljesen kiépült, hogy a minisz­tériumi pályázati feltétel telje­süljön. Összességében a beru­házás költsége a győztesként kihirdetett ajánlat alatt maradt több, mint négymillió forinttal. Mindezért azonban nem az elismerés következett, hanem a fegyelmi. Időközben a beruhá­zás novemberi csendes avatá­sán az önkormányzat részről senki nem volt jelen. Az intéz­mény vezetőjét akkorra már a célvizsgálat a Közbeszerzési, az Államháztartási, és a Közal­kalmazottak jogállásáról szóló törvény, továbbá két önkor­mányzat rendelet paragrafusai megszegésében találta elma- rasztalhatónak. Dr. Sohár Endre (első kis képünkön), a népjóléti iroda vezetője hangsúlyozza: az ügy jogi részét a szakma soha nem vizsgálta.- A megszabott minimális szakmai és az ÁNTSZ köz­egészségügyi feltételeknek sem felelt meg a Tüzér utcai intéz­mény. A szociális intézménye­ink többsége hasonló állapot­ban van. Ezt a helyzetet elvileg ez év végéig fel kellene szá­molni. A Tüzér utcában ezért volt szükség a betegszoba fej­lesztésére. Ezzel az intézmény még nem rendelkezik a mini­málisan előírt feltételek mind­egyikével, de a beruházás meg­valósítása óriási előrelépés volt. Az ügy jogi részét a szakma soha nem vizsgálta. Dr. Papp Judit jegyző (má­sodik kis képünkön):- Bármilyen pozitív dolgot is visz végbe valaki, az nem men­tesítheti a jogszabálysértés kö­vetkezményeitől. Az sem, hogy az intézményvezető jelezte a problémáját és válaszként nem az történt ügyintézésként, mint ami elvárható lett volna a hiva­taltól. Ennek is megvannak a konzekvenciái, de nem ad fel­mentést arra, hogy nyolc jogszabályt sértsen meg az intéz­ményvezető. Szerencse, hogy a közbe­szerzési eljá­rás szabályta­lanságának nem lett súlyos kö­vetkezménye. És hova jutnánk, ha az intézményvezetők önha­talmúlag átlépnék a költségve­tési kereteket? Gerebenics Gábor (harmadik kis képünkön) 1982 óta az in­tézmény vezetője. Azóta volt szíve vágya az új betegszoba létrehozása. Eredetileg persze nem így képzelte a megvalósu­lását. Elárulja: bár nem lepte meg, az egész hercehurca egy kicsit megviselte.- Nem azért szegtem meg a szabályokat, mert nem ismer­tem azokat, hanem azért, mert úgy láttam, hogy nem tehetek mást, ha a beruházást meg aka­rom valósítani. Ha a túl magas árajánlatok miatt szabálysze­rűen a pályázat eredménytelen­ségét hirdetjük ki és új pályáza­tot írok ki, akkor - minden ha­táridőt betartva - a beruházást aligha tudtuk volna 1998. de­cember 31-éig elvégezni, hi­szen így is novemberre készült el. Akkor pedig vissza kellett volna fizetni az állami támoga­tást kamatostól. Jobbat nem ta­nácsoltak, megléptem, amit le­hetett. Ám az egész nem a köz- beszerzési eljárásnál kezdődött, hanem azzal, hogy az intéz­mény 1997-es költségvetése nem volt megfelelő. Főösszegét tekintve elég lett volna, de a belső szerkezete rossz volt. A fejlesztésre szánt összeg be­épült a költségvetésünkbe. A kiemelt, másra nem használ­ható előirányzatok túltervezet­tek voltak - például az energia- költséget 80 százalékos növe­kedéssel számolták -, más elő­irányzatoké pedig messze az infláció alatt maradt. Ez a költ­ségvetési rendszer úgy műkö­dik, hogyha a kiemelt előirány­zat kevésnek bizonyul, ak­kor kipótol­ják, ha sok­nak, a többle­tet elvonják. Átcsoportosí­tás nem lehet­séges. Kértem a költségvetés szerkezetének megváltoztatá­sát, de nem értem célt. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a pénzügyi iroda a kie­melt célirányzatok 11 milliós maradványát - teljesen jogsze­rűen - elvonta, miközben a többi előirányzatra fordítható összeg kevés volt. A költségve­tés más helyeiről kellett sza­bálytalanul felhasználni a pénzt. A nyáron bombáztam az önkormányzatot, hogy itt va­lami nem stimmel: gyakorlati­lag elvonták a fejlesztés fedeze­tét. Innen indult a vizsgálat.- Milyen tanulságot szűrt le? Mit csinálna másként?- Lehet, hogy cinikusan hangzik, de leginkább azt: a kiskapukat kell keresgélni, és nem szabályokat megszegni.- Megbánta a merészségét?-Bizonyos részeiben talán. Karácsonykor a „Mennyből az angyal” után az otthon doyenje köszöntő gyanánt azt mondta: Mindenki nagyon örül, mert tudják, ha ezután megbetegsze­nek, már nem borzalmas kö­rülmények közé kerülnek. Ak­kor úgy gondoltam: még így is megérte. Dunai Imre A lakók jól érzik magukat az új szárnyban fotó: müller a. A biztonság teret nyer A Mégane Break kategóriájában az egyik legnagyobb, 1600 literes csomagterű autó, melyet a legújabb, 16 szelepes K4-es motor hajt. Ez a különleges biztonsági felszereltségű kombi modell a legnagyobb bizton­sággal ajándékozza meg Ont és családját, hiszen a 4 légzsák, az ABS és a szervokormány szériafelszerelés. / Uj Mégane. Biztosan vezet. § fi-fi fi cö fi 0^ u RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI %

Next

/
Thumbnails
Contents