Új Dunántúli Napló, 1999. május (10. évfolyam, 119-147. szám)
1999-05-08 / 125. szám
1999. május 8., szombat Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Kisvárosi vandálok SIKLÓS Közel félmillióért telepítettek díszfákat a város központjába a közelmúltban, s ismeretlen kezek máris hatalmas kárt okoztak. Éjszakánként rendszeresen több frissen telepített fát törnek derékba ismeretlen tettesek a Dózsa utcában, tájékoztatott Vadon László, a Vékom Településüzemeltetési Kft. igazgatóhelyettese. Az eltört fák pótlása darabonként 5000 forintjába kerül az önkormányzatnak. Az igazgatóhelyettes szerint a vandalizmust nem idegenek, hanem „honi kezek” követik el. Sajnálatosnak tartja, hogy a város lakói e tekintetben nem fordítanak egymásra figyelmet. Az elmúlt héten kiültetett egynyári virágok közel egy- harmadát is kitépték, tönkretették. A tettesek nem lopják el, hanem csak tönkreteszik a virágokat, elszomorító látványt s főként nagy kiadást teremtve az önkormányzatnak, amely pedig mindent megtesz a település csinosításáért. A rendőrségnek is nagyobb figyelmet kellene fordítania a város utcáit tönkretevő vandálokra. K.J. Átalakítanák az emlékművet MOHÁCS A város főutcájának tengelyében, a hajókikötőnél álló szovjet emlékművet 1956- ban hiába akarták ledönteni, nem sikerült. Most az ezredfordulós felújítási pályázat segítségével az átalakítását tervezi az önkormányzat. A Duna-parton 1945-ben az akkori orosz városparancsnok felügyelete mellett kezdték építeni a Vörös Hadsereg tiszteletére az emlékművet. Az alapokba rakott követ Mózer László betonelem-készítő mestertől rekvirálták el, míg a kivitelezést a robotra kirendelt mohácsi polgárokkal végeztették. Azt, hogy tisztességes munkát végeztek, mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1956 őszén hiába húzat- ták a Duna felől két gőzhajóval is, nem tudták ledönteni. A városképet meghatározó emlékművet amennyire lehetett, eredeti funkciójától megfosztották: a tetejéről a vörös csillagot 1991-ben vették le, az oszlop feliratait pedig a város 900 éves évfordulójára készülve 1993-ban nemesva- kolattal takarták el. Most azt tervezi az önkormányzat, hogy a millenniumi évforduló alkalmából a megyei közgyűlés kulturális bizottsága által benyújtott koncessziós pályázat keretében megszerezhető pénzzel átalakítják. Az ezeréves államiságunkat hirdető létesítményként kívánják megtartani. B. M. Kárpótlásként adott rögök KOMLÓ A kárpótlással szerzett ingatlanok földhivatali bejegyzése 95 százalékban megtörtént. A hátralévő 297 ingatlan tulajdonosváltozásának telekkönyvezése sem a földhivatalon múlik. Csaknem a végére ért a körzeti földhivatal a kárpótlással szerzett ingatlanok telekkönyvi bejegyzésének. Bálinti Béla hivatalvezető elmondta, hogy a 297 be nem jegyzett, kárpótlási jegyen szerzett ingatlan a gödrei tsz tulajdona volt. Mivel azokon a földeken állami hozzájárulással talajjavítást hajtottak végre, a kárpótlási törvény értelmében a kárpótlásra jogosult köteles térítést fizetni a tsz részére. Amint erről benyújtja az igazolást az új tulajdonos, megtörténhet a változás bejegyzése. A törvény alapján 1992 őszén kezdődtek meg a kárpótlási árverések. A helyzetet nehezítette, hogy akkor még nem kapta mindenki kézhez az őt megillető kárpótlási jegyet. A megyei árveréseken összesen 93 507 hektár föld kelt el, a komlói térségben ennek 18,4 százaléka. Ezen földek aranykorona értéke megyei szinten 1,4 millió volt, ebből a komlói körzeté csak 9,8 százalékot tett ki. Az aránytalanság oka, hogy a komlói körzethez tartozó hegyháti földek gyenge minőségűek, ez rontja az itteni értékmutatót. Koha Zsuzsa Nyugodt pihenést és egyedi programokat kínálnak a falvak fotó: laufer László Nyaralás hazai tájakon A külföldiek kevesebben jönnek, de növekszik az itthon üdülők száma A jugoszláviai háború miatt egyre több nyugati utazási iroda mondja vissza magyarországi foglalásait. Az utóbbi években a külföldiek száma csökkent, így az idegenforgalmi szakemberek a belső turizmus térnyerésében reménykednek. Akár pénzhiány, akár a felfedező hajlam vezérli Baranyába az utazót, egy biztos: egyre több helyen egyre több lehetőséget talál. BARANYAI KÖRKÉP Az idegenforgalom folyamatos átalakulásában egyre nagyobb szerepet kap a hazai vendég- forgalom. Tavaly több mint százharmincezer belföldi vendéget regisztráltak megyénk szálláshelyein, ami majd a kétszerese a külföldiek arányának. Ez a tény is motiválta az idegenforgalmi szakmát abban, hogy olyan programokat kínáljon fel, amiért megéri itthon üdülni. A hangsúly a falusi, a lovas, a gasztronómiai és a borturizmuson van, ezekre a területekre szinte folyamatosan kiírnak pályázatokat. Május 10-én zárul le például egy vendégház-fel- újítási program, amelyen kétmillió forintig lehetett pályázni. Emellett folyamatosan szerveznek olyan képzéseket, ahol Ahová Baranyában érdemes elnézni !* Falusi vendégházak: Bükkösd, Regenye, Cserkút, Hosszúhe- tény, Apátvarasd, Nagypall, Vékény, Szászvár, Magyaregregy, Szalatnak, Alsómocsolád, Kárász, Bikái, Nagynyárád, Vé- ménd, Lánycsók, Szederkény, Túrony, Villány, Nagyharsány. Lovaglási lehetőség: Pécs és környéke, Harkány, Szigetvár, Mohács, Mecseknádasd, Vékény, Magyarszék, Orfű, Almamellék, Székelyszabar, Pogány. Kulcsosházak: Pécs, Szigetvár, Orfű, Hosszúhetény, Komló, Óbánya, Szászvár, Magyarszék, Magyarlukafa, Kisszentmárton. a régióban idegenforgalommal foglalkozók bővíthetik ismereteiket. Ennek megfelelően egyre több helyen kínálnak színvonalas szolgáltatásokat. A falusi vendégfogadók száma száz körül van, több mint húsz településen várják a vendégeket. Az árak elfogadható szinten vannak, megyén belül 700-1500 forintért értékesítenek egy éjszakát egy fő részére. A szállás mellett általában plusz szolgáltatásokat is ajánlanak, ilyen többek között a lovaglási lehetőség, a borkóstolás, a vadászat és horgászat, de gyakran előnyt jelent az is, ha háziállatok élnek a portán. Igen népszerű forma, főleg nagyobb társaságok számára, a kulcsosház is. Ezeken a szálláshelyeken az utóbbi egy-két évben emelkedés volt tapasztalható, míg a szállodákba kevesebb vendég érkezik. Baranya a „bakancsos turistákra” is felkészült, hiszen a gyalogtúrák útvonala mentén - a természeti és történelmi látnivalók mellett - már számos kiegészítő ajánlattal élnek, amelyek közül talán a borutak a legnépszerűbbek. Gy. Z. Hírcsatorna Patapoklosi új rendezvénytermében május 8-án tartanak először esküvőt. A somogyhatvani Juhász Gyula és a basali Halgató Anita fogadnak örök hűséget egymásnak. Utána a felújított műemléki református templomban erősítik meg fogadalmukat a házasulók Nyírfás Ágnes lelkész asz- szony előtt, aki most települt le a faluban. Az imahelyen a csaknem két évtizedig tartó kényszerbezárás után ez lesz az első egyházi házasságkötés. (cs) A Pécsi Rendőrkapitányság eljárást folytat M. K. ellen, aki alaposan gyanúsítható több fiatal nő sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak elkövetésével. A bűncselekmények elkövetési ideje 1998. év vége és 1999. év elejére tehetők. Az elkövetés feltehetően Pécs belvárosa, illetve az Orvostudományi Egyetem környéke. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akiket a leírtak alapján szexuális támadás ért, illetve az üggyel kapcsolatban információval rendelkeznek. Kérik annak a két személynek a jelentkezését is, akik 1999.01. 5-én 20.30 óra körüli időben Pécsett, a Váradi Antal u. 2. sz. alatti kapubejáróban a sértett segítségére siettek, majd őt a szállására kísérték. Jelentkezni munkanapokon 7.30 és 15.30 óra közötti időben a 311-{>66/15- 15 telefonszámon, illetve személyesen a Pécsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán Pécs, Vargha D. u. 3. sz. n. em. 218. sz. alatti hivatalos helyiségében. A pécsi ANK-ban ufóváróest lesz május 10-én 18 órakor a Csillagász és a Moebius Sci-fi Klub szervezésében. (cs) Kalandos szennyvíztörténet A szennyvízzel, túl azon, hogy fizetjük a vele kapcsolatos díjakat, nem sokat törődünk. Persze más a helyzet, ha a felszínre bukkan valahol, az már komoly gondokat okozhat. PÉCS-VASAS Egy jó ideje folyik a szennyvíz Vasas Il-n, a Legény utca végén, értesítette lapunkat Horváth Rózsa helybeli lakos. Kiskutyája megdöglött, s félő, hogy a gyerekek, akik kint játszanak, megbetegednek. A szennyvíz, amelyben romló ételektől kezdve a székletig minden található, nagyon komoly fertőző betegségek forrása lehet, mondja dr. Ruppert Ferenc, a városi ÁNTSZ vezetője. Az ÁNTSZ azonban mint hatóság, csak bejelentésre járhat el, megakadályozandó az esetleges járványt, de ebben az esetben bejelentés nem történt. Már évekkel ezelőtt is foglalkozni kellett ezzel a problémával, magyarázza Tóth Mi- hályné (képünkön), a vasasi részönkormányzat polgár- mestere. Voltaképpen az újtelep csatornarendszeréről van szó, amely egy derítőbe torkollik. A legfrissebb baj, mondja Schneider Zsolt, aki a tisztításért járó pénzt szedi, hogy másfél hónapja ellopták az utca közepén lévő fedlapot, s onnan bugyog ki a szennyes lé. Az elmúlt év végén három hónapig nem jött a szippantó, mert megbetegedett, de idén tisztességgel ellátja a dolgát. A probléma most az, hogy a hiányzó fedlap helyén tátongó lyukba boldog-boldogtalan köveket dobált be, s ez dugulást okozott. Ezt a problémát azonban végül is sikerült elhárítani. Cseri László Nem boszorkányság - matematika Versenyek eredményei és egyetemi felvételik bizonyítják, hogy a matematikaoktatásnak kitűnő műhelyei és Baranyában különösen népszerűvé vált új versenyformái vannak. PÉCS Az 1990-ben Kecskemétről induló Zrínyi Miklós Matematikaversenyt az általános iskolák tanulóinak harmadiktól nyolcadik osztályig hirdetik meg már tizedik éve, tudom meg Poronyi Gábortól (első képünkön), az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola igazgatójától. Pécsen hat alapító tanár, Polcz Katalin, Petémé Vendel Teréz, Pető József, Gombocz Ernő, Róna Géza - később Bereczkyné Székely Erzsébet és az iskolaigazgató egy, az Egyesült Államokban már fél évszázada honos tesztversenyt segített népszerűvé tenni 1996-tól nemcsak Baranyában, de országosan is. Az igazgató szerint van még egy versenyforma, a „Kenguru”, amely ausztráliai jövevény, amelynek Nagykanizsa a központja. Nemzetközi verseny, a feladatok országhatárokon túllépve is azonosak. Sokan elutasítják a tesztet, a „totót”, de a szakemberek úgy vélik, hogy megfelelően alkalmazva még az állítólag matematikában jártas magyar diákok számára is hasznos lehet. A Gordiusznak például óriási előnye, hogy másfél óra alatt 30-féle választékban gazdag feladat vizsgáztatja a diákok felkészültségét majd a tananyag egészét lefedve. Másodszor: tömegverseny, hiszen a feladatsort összeállíthatjuk úgy is, hogy a gyengébbek is találjanak sikerélményt adó, megoldható példákat. A válaszhoz vezető utat nem kell leírni - ezt sokan kritizálják is -, és a számító- gépes értékelés gyors és teljeséggel objektív. Nagyon népszerű is, az idei versenyen már 7500-an indultak az országból. A pécsi döntőn a 153 középiskolás közül 12 pécsi és két mohácsi diák képviselte Baranyát. A Janus Gimnázium, az Árpád Fejedelem és a mohácsi Kisfaludy Gimnázium révén is érzékelhető, hogy a matematikaképzésnek néhány iskolában kitűnő műhelye van. A 9. osztályosok versenyén második Pé- terfalvi Ferenc (második képünkön) és a 12. évfolyamon ötödik Poronyi Gábor egyaránt a Janus diákjai; all. évfolyamon harmadik Hegedűs Ákos a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába jár. Természese- ten mindenütt akadnak kiváló tanárok és tanítványok. Jó, hogy egy versenyforma közelebb tudja hozni a szívünkhöz az egzakt tudományoknak ezt a néha mostoha királynőjét. B. R. Még bizonytalan léptekkel, de már gyakran kisétál istállójából a látogatókhoz a pécsi állatkert legifjabb lakója, az áprilisban született zebracsikó fotó: wéber tamás