Új Dunántúli Napló, 1999. április (10. évfolyam, 90-118. szám)

1999-04-28 / 116. szám

1999. április 28., szerda Hazai Tükör Dlinántúli Napló 3 Mégis lesz bankkonszolidációt vizsgáló bizottság? Csurkát nem adják ki Tegnap több parlamenti bi­zottság is ülésezett. A szocia­lista képviselők bírálták a mentelmi bizottság gyakorla­tát, amely szerintük újabban pártszempontok szerint dönt. A honvédelmi bizottság ülé­sén kiderült: a Magyar Hon­védség nem tud minden kato­nát ellátni a szükséges vegy­védelmi felszereléssel. Az SZDSZ parlamenti képvise­lőcsoportja vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Postabank és a Magyar Fejlesz­tési Bank 152 milliárd, illetve 40 milliárd forintos konszoli­dációjának áttekintésére - kö­zölte kedden Kuncze Gábor frakcióvezető. A szabaddemok­raták információi szerint ugyanis a tőkejuttatás során ké­tes követeléssé nyilvánítottak olyan hiteleket is, amelyek még nem jártak le, vagy pontosan fi­zették őket, így fennáll az a ve­szély, hogy egyesek minden kontroll nélkül magán-, illetve pártcélokra használhatnak fel jelentős összegeket. Az Országgyűlés Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandá­tumvizsgáló Bizottsága nem javasolja a parlamentnek Csurka István és Erkel Tibor MIÉP-es képviselők mentelmi jogának felfüggesztését - nyi­latkozta Isépy Tamás (Fidesz) a testület keddi zárt ülését köve­tően. A mentelmi bizottság el­nöke elmondta, hogy Csurka Istvánt becsületsértésért és rá­galmazásért jelentették fel. A testület üléséről távozóban a bizottság szocialista tagjai meg­jegyezték: megítélésük szerint mentelmi ügyekben is egyre inkább pártpolitikai célok befo­lyásolják a döntést. A Magyar Honvédség a tar­talékok teljes felhasználásával sem tudja biztosítani egyszerre összes katonájának biztonságát gázálarcokkal és különböző vegyvédelmi eszközökkel - hangzott el az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának keddi kihelyezett ülésén, ami­kor a képviselők a Magyar Honvédség ilyen speciális fel­szereltségéről tájékozódtak. A vegyvédelmi eszközök egyik magyarországi gyártójánál, a Respirátor Rt.-nél tartott tájé­koztatón Lokody Attila ezredes, a Magyar Honvédség vegyvé­delmi, technikai szolgálatának vezetője elmondta: a hadsereg évek óta nem költött pénzt csa­patai vegyvédelmi felszerelé­sének javítására. Nagygyűlés a munka ünnepén A szakszervezeti összefogás jegyében ünnepelnek május 1-jén a szakszervezetek, sze­rintük csak így lehet hatéko­nyan védelmezni a munkavál­lalók érdekeit. Mint azt Rabi Ferenc, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke el­mondta, a szakszervezetek ösz- szefogását mutatja az is, hogy május 1-jén délelőtt 10 órakor közös nagygyűlést tart a Város­ligetben a Liga Szakszerveze­tek Szövetsége, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműkö­dési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezetek Tömörülése és az MSZOSZ. A legnagyobb szakszervezeti szövetség alelnöke szerint az összefogást a kormányzat ma­gatartása teszi szükségessé. „A munka törvénykönyvének ter­vezett módosítása 15 ponton érinti hátrányosan a munkavál­lalókat” - mondta. A nagygyűlést megelőzően az MSZOSZ felvonulásra hívja a munkavállalókat. Indulás reggel 8-kor az Andrássy út és a Bajza utca sarkától. Rádiós nemzetiségi nap Egy külön frekvencián su­gárzó egész napos nemzeti­ségi rádióadás indításának gondolata is felvetődött ked­den, a Magyar Rádió által szervezett nemzetiségi napon. Az „Egy hazában...” címmel meghirdetett rendezvény kap­csán a kisebbségek és a média kapcsolatát elemző fórumot rendeztek. Ezen elhangzott, hogy a Magyar Rádió immár 13 nyelven sugározza műsorait. A magyarországi kisebbségek kö­zül csupán a cigányságnak nincs anyanyelvi adása. Karagics Mihály, a Magyar- országi Horvátok Országos Önkormányzatának vezetője ki­jelentette: a nemzetiségükhöz szóló középhullámú műsorok sokak számára elérhetetlenek. Emellett felvetette, hogy érde­mes lenne elgondolkodni egy egész napos nemzetiségi rádió­adás indításáról is. Az Országos Cigány Ön- kormányzatot képviselő Kerék­gyártó T. István szerint a médi­ában a cigányságról alkotott képet etnikai sztereotípia jel­lemzi, amely szerint a cigányok lusták és műveletlenek. Súlyos károkat okozott a víz A kormányülés döntött az olajembargó bevezetéséről A kormány csütörtöki ülésén döntött arról, hogy Magyaror­szág csatlakozik az Európai Unió jugoszláviai olajembargó­val kapcsolatos állásfoglalásához - jelentette be a kabinetülés utáni sajtótájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő. Több mint 34 milliárd forintos kárt okozott az idei rendkí­vüli méretű ár- és belvíz - közölte a belügyminiszter. A tegnap hozott kormányhatá­rozat értelmében a lakóépüle­tekben esett kár nagy részét az állam megtéríti, de bizonyos esetekben nem készpénzzel, hanem például kedvezményes hitelekkel támogatja a rászoru­lókat. Az önkormányzati tu­lajdonú, nem alapfeladatokat ellátó ingatlanok helyreállítá­sának költségei teljes mérték­ben, az önkormányzati utak javításának ára pedig fele részben terheli a helyható­ságokat. Az ár- és belvíz miatt a MÁV-nál és a Volánnál fel­merült többletkiadásokat a cé­geknek maguknak kell visel­niük. A mezőgazdasági károk enyhítésére a kormány 1,9 milliárd forintot biztosít. A belügyminiszter elmondta: kora délutánig még nem dőlt el a vita arról, hogy az érintett minisztériumok vagy a költ­ségvetés tartaléka terhére, esetleg vegyes formában te­remtsék-e elő a kormány által garantált milliárdokat. Május végéig meghosszabbították a mezőgazdasági támogatást igénylő őstermelők regisztrá­lására szabott határidőt. Tíz év alatt 600 milliárd fo­rintot szán az állam a gyors- forgalmi úthálózat fejleszté­sére - tolmácsolta egy másik határozat lényegét Katona Kálmán közlekedési miniszter. Az elfogadott program értel­mében 2001-re megépül az M3-as autópálya Füzes- abony-Polgár közötti szaka­sza, teljesen befejezik az M7- es felújítását, állni fog a szek­szárdi Duna-híd és hozzálát­nak számos autóút továbbépí­téséhez is. (A kormány az M6- os út sorsáról is döntött, erről a 4. oldalon számolunk be.) T. M. Civil szervezetek a családokért Közeleg a pályázat beadási határideje Évről évre világszerte növekszik a civil szféra jelentősége. Az alapítványok, egyesületek, egyházi szervezetek, szövetségek, klubok javarészt állami feladatok átvállalására fognak össze. Tevékenységüket éppen ezért a költségvetés is támogatja. Hazánkban e misszionáriusok immár csaknem 60 ezer be­jegyzett társadalmi tömörü­léshez tartoznak. Közülük ezúttal vagy 4 ezer számára szánjuk emlékeztetőül: április végéig nyújthatják be pályá­zatukat a szociálpolitika, va­lamint a család-, gyermek- és ifjúságvédelem foglalkozók. Közöttük hamarosan össze­sen 50 millió forintot oszt szét a Szociális és Családügyi Minisztérium. Egy-egy csa­patnak legfeljebb 750 ezer fo­rint jut, ám a több pályázatot benyújtó országos szerveze­tek akár 2 milliót is kaphat­nak. Lapunk értesülése sze­rint eddig már sok száz érté­kes programajánlat érkezett. Az ország valamennyi vidé­kéről küldtek már a tárcához az előírásnak megfelelően taglalt terveket. A civil szervezetek kínálata sokrétű. Az ajánlatok sorában szerepel egyebek mellett csa­ládi klubok létrehozása, szere­tetotthonban mosókonyha ki­alakítása, börtönből szabadul­tak képzése, jogsegélyszolgá­lat mozgássérülteknek, mun­kanélküliek közösségi beil­leszkedésének egyengetése, régóta állás nélkül tengődő diplomások újbóli elhelyezke­déséhez szánt komplex ta­nácsadás. A beadványok több­ségéhez az együttműködő ál­lami szervezet, intézmény, önkormányzat referencia- anyaga is csatlakozik. (cs. benkő) Hírcsatorna MS/.P-önkritika. Egy tegnap nyilvánosságra hozott szocia­lista vitaindító szerint a pártnak van mit tanulnia a Fidesz 1998- as kampányából, mégpedig „a stratégiai gondolkodást és a stratégia mindenáron való megvalósítását”. Az anyagot Simon Gábor, az MSZP vá­lasztmányának alelnöke készí­tette, de leszögezte azt is: a szocialistáknak nem kell má­solniuk a Fidesz módszereit. Akadémiai közgyűlés. Az elmúlt három esztendőben sike­rült megvalósítani, hogy az Akadémia egyforma távolságot tartson minden politikai erőtől- közölte Glatz Ferenc, az MTA elnöke a május 3-án kez­dődő közgyűlés programját is­mertető tájékoztatón. Kormánypárti vállalkozók. A Vállalkozók Pártja elsősor­ban a jelenlegi kormányzópár­tokkal kíván együttműködni, és szoros kapcsolatot szeretne ki­alakítani a kamarákkal, illetve az érdek-képviseleti szervekkel- jelentette ki Ékes József, a párt napokban megválasztott elnöke, az MDF parlamenti frakciójának tagja. Deszkatemplom-szentelés. Társadalmi összefogással, köz­ponti, megyei, városi és műem­lékvédelmi támogatással elké­szült, és másfél évvel leégése után, május 2-án újra szentelik Miskolcon, a Tetemvári Református Egyházközség Deszka-templomát. A műem­léket 1997. december 4-én gyújtották fel. Nyomravezetői jutalom. Egymillió forint jutalmat ajánlott fel a rendőrség a Seres-gyilkos­ság kapcsán érdemi adatokat szolgáltató nyomravezetőnek. Pénzügyi válság a kuratóriumban Törvénysértő helyzetbe és pénzügyi válságba került a Magyar Rádió Közalapít­vány kuratóriuma. A Közalapítvány 37 tagúra bővült kuratóriuma azért ke­rült nehéz helyzetbe, mivel az Országgyűlés Költségve­tési és Pénzügyi Bizottsága hétfői ülésén sem döntött a médiumok közalapítványai­nak működéséhez elenged­hetetlen támogatás feleme­léséről. így a Magyar Rádió kurátorai nem tudják megfe­lelően ellátni feladataikat és törvénysértő helyzet alakul­hat ki - tudatta Agárdi Péter elnök és Németh Erzsébet alelnök. Info ’99. Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter nyitotta meg tegnap a budapesti vásárvárosban az informatikai,1'távközlési és multimédia kiállítást, fotó: feb/diósi TE+ÉN mostantól sokkal gyakrabban és hosszabban beszélgethetünk, mert a Westel 900 új kedvezményének köszönhetően jol-kai olcsóbban hívhatjuk egymást* Nem kell mást termi, csak választani 1 vagy 2 hívószámot a családból, a barátok vagy a munkatársak közül, így a legfontosabb kapcsolatok a Westel pernél - hívószámonként mindössze havi zp fWrf - meg elérhetőbbek lesznek. Egyszóval - olcsóbban beszélhet. Ismét egy okkal több, amiért érdemes a Westel 900 közel harszázötvenezer előfizetőjéhez tartozni, wcsm rn minisrn Mas, WMeti át tf tat, tt-n/m-111, o*»>o/we-«is Hivatitoe QÉ4ítoM$ftk> ip»tio®irKisinrT^^ ázatMáság a, az,«K & K AvOmtoM M» Király a. 4S, * MMc, áyöáí át tS/S, ‘s^w^tesMSfiWHMMiswsMiMasiMaaMiSMwiiitSfi a • o*miwí« am imiapt fÉJÍN iffafimm-1710« Wem M hütiutitttí warne wmt m uwm um*»* rnwwm.wmtmm « t

Next

/
Thumbnails
Contents