Új Dunántúli Napló, 1999. április (10. évfolyam, 90-118. szám)

1999-04-25 / 113. szám

si- Anya, ne izguq, minden rendben lesz! - mondta Szandra az intenzíven.- Istenem, még ő vigasztal! „Ma van Soma születésnapja! Istenem, de hiányzik az a dög! Éjszaka is vele álmondtam, hogy a lakásunkban vagyunk és én állandóan simogatom, Nyolc évvel ezelőtt derült ki, hogy Szandrának 17 fokos gerincferdülése van. Mire a műtétre sor került - a döbbenetes röntgenfelvételen is látható - 160 fokos eltérést kellett korrigálni „Fokozatosan egyre súlyosodó ge- j rincferdülésemet kemény műanyag fűzővel orvosolták, amelyet éjjel- nappal kellett hordanom. Persze nem túl vidáman... Kénytelen vol­tam tűrni a többi gyerek gúnyolódá­sát, izzadtam, a szüleim bejárkál­ták az iskolába tornaóra előtt leven­ni rólam a fűzőt, majd visszatenni rám. így ment ez hét évig! Nyolcadi­kos ballagásom idején már tudtuk, nagy a baj. Vagy operáció, vagy semmi esélyem az életre. A gerincem és a bordáim lassan összenyomták volna a tüdőmet, már így is egyre gyakrabban kapkodtam levegő után, de itthon senki sem vállalta a j műtétemet...” zandra ideadta a naplóját, amelyet tavaly áprilisban kez- . dett írni... Könnyed és izgal­mas, rajzokkal teli, mégis torokszo­rító. Olvasom, miközben Soma a lá­bunknál kockacukorért kuncsorog. „Apám és anyám mindketten szín­házi emberek. Sokáig vártak rám, aztán egyke maradtam. Az én gyó­gyításomra összpontosítottak, és tit­kolták előttem, hogy mindketten ha­lálos betegek. A mama rákos, leszá­zalékolták, a papa hét éve leukémi­ában halt meg. Az ő utolsó ajándé­ka volt Soma kutya, a »múzsám«, aki ezer kilométerről is ihletet adott Hospital-dog-rajzaimhoz... ” A BETEG KISLÁNY NAPLÓJÁBÓL Egy ritka betegség miatt hátul púpos, elől beesett mellű volt. Csigolyái összecsúsztak, elmozdul- £ tak, a bordái megtekeredtek, a nyaka szinte eltűnt. És mégis... Aki a régi fényképeket vizslatja, j majd belenéz a tizenhat esztendős Szonday Szandra csészealjnyi, égszínkék szemébe, nem az _L* önsajnálatot, hanem a szépséget és a vidámságot láthatja. Pedig Szandra eddigi rövid életé- w Ti' ben annyit szenvedett, amennyit emberi ésszel felfogni is nehéz. ' •.ffe, jl' 7-én indultak a nagy és j beláthatatlan kimenetelű ^ útra. „Reggel fél hatkor riad­tam fel, pedig az óra ' nem csörgött, már So­ma sem volt otthon, hogy ébresszen... . Nem voltam álmos, ► pedig éjfélig beszél­gettem Olivérrel. Nehezen bú- ' csúzkod- tunk. Anyám szalámit szele- I telt, kenyeret \ vajazott. Kér­deztem, hogy ilyen sokat ' csinál? Azt mond­ta: hosszú az út..." 1 z asztalon markáns arcélű fér- ■ i fi portréjának fénymásolata. JLSzandra elmélyülten erősítge- ti rajta a vonalakat. Az eredetije Je­szenszky Dezső doktornál maradt a németországi kórházban. Ő az a naplóban lazán csak Jeszinek becé­zett, magyar származású or­vos, aki Szand­rának visszaad­ta veszendőnek hitt életét. „Felsorolni is nehéz, kik segítettek, hogy kiutazhassak a műtétre... A kez­deményező józsefvárosiak, az Egész­ségbiztosítási Pénztár, színészek, ala­pítványok, ismerősök, ismeretlenek, és nem utolsósorban Friderikusz Sán­dor, aki azt intézte és fizette, hogy anyu a kórházban lakhasson..." i zandra jót nevet. Szegény Fri­di! Csak két hónapra számí­tott, aztán sorra kapta a faxo­kat, hogy még egy hónap, meg még egy... de állta a költségeket. Június < osszabb volt a hosszúnál. Hat hónap! Eltelt a nyár, az ősz, és még decemberben is azon tréfálkozott Jeszivel, hogy ők a doktor Mikulás-ajándékai. „Este 11 körül, szakadó esőben ér- | kéziünk meg Langensteinbachba. Reggel anya elment a felvételi irodá­ba, majd a gyerekosztályon megmu­tatták a helyemet. Jeszenszkyvel csak késő este tudtunk beszélni, ad­dig nagyon idegeskedtem. A szobám sem tetszett. Féltem. Láttam Debo- rát, aki ugyanolyan eset, mint én: és | őt már két hete nyújtják. Megijed­tem a »koronától«, amelyet a fején kellett hordania...” g-y zandra sejtette, hogy rá is a * * „koronázás” vár, de a környe- Fzet hamar megtette a hatását. Ez egy igazi fekete-erdei klinika, lelkendezett. Van uszoda, lehet naponta zongorázni, internetezhet Olivérrel és az ONIC-tagokkal, va­gyis az „osztályból nekem írók clubjához” tartozókkal. Miközben egyenes derékkal ül - milyen nagy szó ez neki! -, sovány, még erőtlen felsőtestén a pólót mutat ja, amelyet a kórházban festett. Ott díszeleg az összes orvos, nővér aláírása. ..Elmaradt az angolórám, mert jött az elektromágneses rezonanciavizs­gálat. Minden fémtárgyat le kellett vennem, kaptam két viasz füldugót, és egy tepsibe feküdtem. Betoltak egy csőszerűségbe, anya ott ült az alagút szélénél, a fején óriási fülvédővel, és a kilógó lábamat fogta. Bár nem akartam, mégis féltem. Azért tartott sokáig, mert eldeformálódott gerince­met nehéz volt lefényképezni. ” lérkezett a nevezetes „koroná­zási nap” (1998. július 2.), amely csak a kínszenvedések kezdete volt. Szandra két rajzon is mutatja. Az egyiken ő látható teljes harci díszben - „Először megkoro­náztak, aztán felakasztottak, mint egy átlagkirályt!” felirattal -, a mási­kon meg Soma, akit minden póz­ban, helyzetben ábrázolt, amelyet maga átélt. így került a tárlatba So- : ma a vérvételen, Soma a röntgengép mögött, Soma a műtét előtt nem akar levest enni, Soma az intenzív osztályon... „Öten gyűltek körém a tornaterem­ben: Jeszi, a főkoronázó, Lamos doktornő, Liz, az »abendes«, a ked­venc nővérem, egy ismeretlen nővér, és persze anyu. Jeszenszky megkér­dezte tőle, bírja-e a gyűrődést? Egy speciális ágyra fektettek. Iszonyúan féltem, képtelen dolognak éreztem, hogy a fejembe csavarok kerüljenek. Jeszi mellém ült a borotvával, mert :: oldalt néhány hajtincset el kellett tá­volítani. Ekkor már nevettem: Euró­pa egyik legjobb gerincspecialistája a fülem mögött borotvál!" egkoro- 1%. názva, egy toló­székben ülve, később speciális járókerettel köz­lekedve, miköz­ben egyre több súllyal nyújtják, és a furcsa póz miatt nem tud rendesen se enni, se inni - más fon­tos életfunkciók­/e! ^ rOr Ni ról nem is beszélve! | —, ez nem tartozik I éppen a leányálmok kategóriájába. „Ma először fürödtem »akasztva«. Muris volt. Anya segített, Elke beöl­töztette műanyag köpenybe, gumi­csizmába, mintha lovat csutakolná­nak... Miután visszajöttem, elkapott Käthe, a gyógy tornászná, és mutat­ta, hogyan kell az ágyban feküd­nöm, mert állítólag nem csináltam | jól, haha! Megint nőttem, ülve 10 centit, állva 11,5 centit. Hallottam, \ amint az orvosok és a nővérek azt mondják: egészen különleges, hogy valaki így nyúljon, mint én. Anya j szerint is szépen alakul a hátam. A mai nap sutty, gyorsan eltelt!” Aztán elérkezett a szeptember, az OP, vagyis az operáció ideje. | „Izgulok? Nem tudom. Alig tudok l rendesen beszélni, röhögcsélek és j | fel vagyok dobva. Ez lenne a nagy beletörődés jele? Végül is örülök, hogy holnap túl leszek az egészen. Úristen, már másfél éve készülök erre az eseményre! Érdekes, éppen ma vettem fel azt az édes zoknit, amelyet tavaly augusztus 4-én vett nekem anya Pécsett. Ez az a dá­tum, amikor dr. Illés Tamás közöl­te, hogy operáció nélkül nincs sem- | mi esélyem az életre, de a kettős { műtétet se bírom ki. Akkor anya j I úgy döntött, hogy nem lesz OP, és j élek, ameddig élek. ” jé mama szeme még az emlék felidézésekor is elhomályo-: | A sLsul. Az első OP nem sikerült! Szandra nyaki artériája megsérült, a mellkasa tele lett vérrel. Ugyan hal­lotta a szirénázó rohamkocsit, de honnan sejthette volna: a lányával rohannak az érsebészetre. „Ébredés. Éreztem, hogy lélegezte­tőgépen vagyok, automatikusan fú- jódik fel a mellkasom. Láttam a mennyezeten a fura formájú szellőz- tetőket. Az ágyam fölé a régi kapasz- kodórúd hajolt, levontam a követ­keztetést: már biztosan nincs a feje­men a korona..." któber 16-án ismét indulás a műtőbe. Gyötrően hosszú idő múlva Jeszenszky doktor fáradt hangja a telefonban: „Kész a műtét, mozog keze, lába, és nincs púpja, a bordát is sikerült rendbe tenni!” Utána a napok egybefoly­tak, Szandra rémálmokat látott. Hat napig hallncináltam. A nővér kérdésére, hogy mikor jön be a ma­ma, azt feleltem, nem jön többet, mert meghalt. Amikor anyu betop­pant, nem akartam elhinni, hogy visszaengedték a túlvilágról... Lekö­tözték a kezemet, mert kirángattam az infúziót, piros masnis kényszer- zubbonyt is kaptam. Senki sem akarta megérteni, hogy süllyed a ha­jó, közeleg a vihar, és a falon egy ronda pók mászik! Szegény anyuval levetettem a falról az órát, mert azt hittem: a hátára van írva, hogy meg akarnak ölni! Ez nagyon szörnyű le­hetett...” A rémálmok elmúltak, Szandra el­indult a lassú felépülés útján. | „Hogy vagy? - mindenki ezt kérdezi. \ Kezdem unni. Hát nem látják, mi- j lyen boldog vagyok? Minden séta, te- | vékenység örömet szerez. Büszke va- | gyök, ha megmosom a fogamat, vagy I egyedül felöltözöm, és csodálkozom, \ milyen kicsi lett a póló. Anyám, í Käthe, mindenki összement, és én l belenőttem a kabátomba!” j <sT'sf zandráék december a 11-én repülőn in­dultak haza, de a | kislányt előbb a Sváb­hegyre egy szana­tóriumba vitték „Nemrég hívott | anya. Soma I nála van, ott­hon. A kutya keresett j engem a szobámban. Keresett... Én olyan boldog vagyok! És amikor végleg hazaértem, fantasztikus érzés volt, hogy az emberek mennyire örül­tek a viszontlátásnak, mosolygós bó­kokat kaptam, érdeklődve hallgatták locsogásomat a távoli klinikáról..." \ íjr j- icsit még lassan mozog, óva­tosabban viháncol Somával, és kíséret nélkül nem mer buszra szállni. A Fazekas-suliban is | - ahol kitűnő volt - egyelőre magán­tanuló. De amikor a zongorához ül, hogy játszani kezdjen, olyan egye­nes a dereka, mintha vonalzóval húzták volna meg. Riport 1999. április 25. Negyedik oldal FRIDERIKUSZ HAT HÓNAPIG SS SOMOS ÁGNES ÍRÁSA FOTÓ: DIÓSI IMRE A MAMA KÖLTSÉGEIT • AZ ÁLLAM . ) EZER MÁRKÁVAL SEGÍTETT Szandra mesfkoronazasa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents