Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-06 / 64. szám

8 Dhnántúli Napló Gazdasági Tükör 1999. március 6., szombat Eurorégiós feladatok PÉCS Az együttműködés főbb pontjait rögzítette tegnapi ülésén a Duna-Dráva- Száva Eurorégió gazda­sági munkabizottsága Pé­csett. Az összeállított nem­zetközi programot az inte- regionális szervezet elnök­sége márciusi ülésén hagyja jóvá. Mint Weller János (képün­kön), a munkabizottság el­nöke tájékoztatott, a közel­jövő teendőit négy fő pont­ban határozták meg a ma- gyar-horvát-bosnyák tár­gyaló felek. Az euro­régió bemu­tatására a KSH-k be­vonásával egységes statisztikai információs rendszer bevezetését, kiadvány készí­tését tervezik. Ehhez szoro­san kapcsolódik az a törek­vés, hogy a felek megismer­tessék egymással saját in­tézményrendszerüket. Ugyancsak fontos feladat a gazdasági kapcsolatok fej­lesztése. Ennek a törekvés­nek túl kell mutatnia a ha­gyományos üzleti találko­zókon, gyakoribbá kell tenni a vásári és konferencia­részvételeket, élénkíteni kell a privatizációs, beszállí­tói kapcsolatokat. Az együttműködés ugyancsak sarkalatos pontja a három nemzet régiós gazdaságfej­lesztési programjainak ösz- szehangolása. K. E. Röviden Számvitel, elszámolás. Ez a címe a Vezetési Tudomá­nyos Társaság (224-024) már­cius 18-19-i szakmai fóru­mának. A rendezvény fog­lalkozik a törvényi változá­sokkal, az éves beszámo­lókhoz kapcsolódó teen­dőkkel, a tb-járulék és -hoz­zájárulás számviteli kérdé­seivel, a gazdálkodási eredmények pénzügyi szem­léletű értékelésével. (k) Előkészületek. Sztrájkbi­zottságot hozott létre a Közúti Közlekedési Szak- szervezet, mert úgy látja, nem teljesül az általuk köve­telt 17%-os béremelési kö­vetelés. A Volán társasá­goknál helyben is sztrájkbi­zottságokat szerveznek, (k) Beszállítói példa helyben Több százmilliós beruházásra készül a Segerström & Svensson lenleg folyamatban van az autó­iparban különösen elismert QS 9000 tanúsítvány auditálása. A bővülő piac reményében a közeli hónapokban kezdi meg bővítő beruházását a társaság. A program keretében több százmillió forintot fordítanak egy új, 4000 négyzetméteres csarnok kialakítására. A gép­park bővítése mellett várhatóan a foglalkoztatottak létszáma is a jelenlegi többszörösére duz­zad. A cég főként férfi munkaerőt alkalmaz géplakatos, szer­számkészítő munkakörökben. A megrendelői igényeket spa- ciális, nem ritkán saját kivitele­zésű présgépekkel állítják elő. A cserkúti telephelyre a napok­ban érkezett meg az a 62 tonna önsúlyú, 300 tonna nyomótelje­sítményű gép, amelynek befo­gadására egy 5,5 x 6,5 méteres kaput kellett építeni az üzem­csarnok keleti homlokzatára. További előrelépést jelenthet majd a társaság életében, ha tel­jesül az a célkitűzés, hogy az eddigi külföldivel szemben magyar alapanyagból, például székesfehérvári alumíniumle­mezből készítsék a különböző alkatrészeket. Kaszás E. Az egyik fő profil a fémalkatrészek gyártása Egyik fő megrendelőjét, a Nokiát követve érkezett Pécsre a Se­gerström & Svensson. A három éve érkezett cég saját telephe­lyén most egy több százmilliós beruházásra készül, amely tevé­kenységi körét és foglalkoztatását is bővíti majd. PÉCS A Svédországból induló, ma már a világ több országában jelen lévő vállalkozás kifejezetten a beszállítói kapcsolatokra épít. Három évvel ezelőtt kifejezetten ezzel a céllal követték a Nokia monitorgyárát, amellyel már Finnországban is gyümölcsöző kapcsolatot építettek ki.- A cég filozófiája, hogy mindig közel kell lenni a vásár­lókhoz. Ennek teljesülését bi­zonyítja, hogy Svédországon és Finnországon kívül ma már Magyarországon, Brazíliában is rendelkezik egységgel, sőt valószínűleg a Nokia mexikói beruházását is követjük - mu­tatta be az S & S terjeszkedési módszerét Vörös Éva, a pécsi egység képviselője. A cég termékeinek jellem­zője, hogy nem igazán láthatók - a termelőegységek a közleke­dési-, telekommunikációs-, il­letve a háztartási gépipar szá­mára gyártanak alkatrészeket. A Segerström & Svensson Pécsett jelenleg 34 dolgozót foglalkoztat három műszakban. Fő megrendelőjük a pécsi mo­nitorgyár, de komoly remény van arra, hogy rövidesen a fej­lődő hazai autóipar is beszállí­tói között üdvözölheti a céget. A beszállítói kapcsolatok bőví­tése érdekében a cég már ren­delkezik ISO 9002-es minő­ségbiztosítási rendszerrel, je­Sietni kell az új szőlők telepítésével A borágazat az egyik olyan terület, ahol a rendszerváltás óta látványos minőségi fejlődést sikerült elérni - mondta Szabadi Béla, a Fölművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára. Az államtitkár leszögezte: ah­hoz, hogy a magyar bor minő­sége tovább javuljon, meg kell újítani az ültetvényeket, szélesí­teni kell a nyilvántartási rend­szert, valamint erősíteni a származás- és eredetvédelmet. A magyar borászat évezredes múltra tekint vissza. A tokaji aszú 1635 óta létezik, s a ma­gyar országgyűlés Európában elsőként 1735-ben elfogadta azt az eredetvédelmi szabályozást, amelyben rögzítették, mely te­lepülések tartoznak a tokaji borvidékhez. Az ország 1926 óta tagja a Nemzetközi Borá­szati Szervezetnek - mondta. Hazánk földterületének 1,4 százalékán, 131 ezer hektáron folyik szőlőtermesztés, ezen be­lül 100 ezer hektáron áruterme­lés. A szőlőtermés 93 százalé­kából bort készítenek: 64 száza­lék fehérbor, 20 százalék pedig vörösbor készítésére alkalmas, a fennmaradó rész pedig cse­megeszőlő. Ezen az arányon változtatni kell, s a fehérszőlő rovására kékszőlőt kell telepí­teni - közölte az államtitkár. Az előadók figyelmeztettek az Európai Unióhoz való csat­lakozásból adódó feladatokra. Németh Zsolt, a Külügyminisz­térium politikai államtitkára például emlékeztette a gazdá­kat, hogy európai uniós csatla­kozásunk, vagyis a kvóták el­fogadása után nehéz lesz Ma­gyarországon új területeket be­telepíteni szőlővel. Megígérte: a Külügyminisztérium segít abban, hogy a nemzetközi pia­cokon megismertessék a jó mi­nőségű borokat. Vajda László, az FVM főosz­tályvezetője kifejtette: az euró­pai uniós csatlakozás első nap­jától alkalmazni kell majd Ma­gyarországon az ottani szabá­lyozást. így például egységesen 0,75 literes üvegekbe kell pa­lackozni a magyar borokat. Ha ettől valamelyik borvidéken el akarnak térni, azt külön be kell jelenteni Brüsszelnek. Az Európai Unióval 1993 novemberében megkötött bor­kereskedelmi és eredetvédelmi megállapodás 1998 végén le­járt, de újabb egy évre meg­hosszabbították, közölte Vajda. Ezt követően új egyezséget kell kötnünk Brüsszellel, amely már az uniós szabályozáson alapul majd. Ehhez viszont módosí­tani kell a magyar bortörvényt. Az energiamegtakarítás új hitelprogramjai Tanácsadó hálózat épül Egyegységnyi energiával kétszer-háromszor több, dollárban kifejezett értéket állítanak elő az európai or­szágokban, mint hazánk­ban. A különbség csökken­tése gazdasági feladat, de nagyrészt energiatakaré­kosság kérdése is.-Évekkel ezelőtt indult az úgynevezett német szénse­gély, amelyért a jegybanki alapkamat 70 százalékának megfelelő „dijat” kellett fi­zetnie a felvevőnek a kezelési költséggel együtt. Ez a hitel­forma ma is létezik - mondta dr. Szerdahelyi György, a Gazdasági Minisztérium ta­nácsadója. Energiatakarékos­sági Hitel Alap a neve és az ABN Amro Bank kezeli.-Hat évvel ezeló'tt az or­szággyűlés elfogadott egy energiapolitikáról szóló tör­vényt. Ez még ma is érvény­ben van?-Az abban foglaltak már nagyrészt megvalósultak, most ennek újabb változatán dolgozunk. Egy hitelforma a régebbiek közül is „él”, ez az Energiatakarékossági Hitel Program, amely az önkor­mányzatok intézményeinek támogatását szolgálja. Isko­lák, könyvtárak, művelődési házak és seregnyi más intéz­mény üzemeltetésére, működ­tetésére kevesebbet költeni, ha a szokásos kamat feléért felvehető hitel révén energia- takarékos berendezésekkel és rendszerekkel tudják ellátni azokat.- Közismert, hogy az egyik legnagyobb energiapazarló „üzem” a panelház. A panel­program, a lakások hőszigete­lésének elősegítésére szánt hi­telkeret iránt mégis csekély az érdeklődés.- Emellett egy újabb támo­gatási rendszer is bevezetésre vár, ha a kormány jóváhagyja. Tudjuk, hogy a nem megfele­lően szigetelt távfűtővezeté­keknek milyen nagy a hővesz­teségük. Télen a hőt szállító vezetékek felett elolvadó hó kirajzolja a vezetékek térké­pét. A panelházakban a távhő- ellátó-rendszer szerényen szólva nem kielégítő, és ezért energiapazarló. Egy új prog­ram keretében a távfűtőmű- vek vezetékeinek rekonstruk­cióját szeretnénk elősegíteni. A lakásokban pedig a fűtési rendszereket és a melegvíz­szolgáltatást kívánjuk korsze­rűvé tétetni. A távfűtőművek részére 1 milliárd forintnyi hi­telt, a lakosságnak pedig 150 millió forint vissza nem térí­tendő támogatást kívánunk az idén a Környezetvédelmi Mi­nisztériummal együtt adni.-A lakosságnak, akár új lakást épít, akár a régit kor­szerűsíti, szüksége van szak­tanácsokra, hogy lakásában a továbbiakban gazdaságosan bánhasson az energiával. Hol kérhet segítséget ma egy állampolgár?- A Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szö­vetségének (MTESZ) 12 na­gyobb városban van már energiahatékonysági köz­pontja, és a közeli jövőben a többi nagyvárosban is folya­matosan hozzák létre ezeket a központokat, ahol minden ér­deklődő állampolgár pontos, szakszerű felvilágosítást, ta­nácsot kaphat. Koós Tamás M Részvények árfolyamalakulása a BÉT-en III. 5-én Részvény megnevezése Záréár Változás Forgalom (db) BÁV 1125 \ 10 BorsodChem 3870 \ 92 279 Danubius 4050 \ 92 301 Egis 4390 / 24 478 Fotex 97 / 40 665 Matáv 1187 / 1 694 930 Mezőgép­—­Mól 5285 979 956 OTP 8700 312 344 Pick 6550 — 8563 Prímagáz 2250 / 2513 Rába 1820 / 96 833 Richter 7400 / 31 461 TVK 2200 / 318 636 Zwack 1800 / 702 Kárpótlási jegy 388 / 5386 A BUX-index alakulása: 5335,58 (+82,55 pont) Elkelt a bútorgyár, megmaradt a munka Eladta hidasi bútorgyárát a Konzum Rt. Az egységet a ha­sonló profillal rendelkező Általános Faipari Kft. vette meg, amelynek képviselői ígéretet tettek a dolgozók megtartására, sőt a tevékenység további fejlesztését tervezik. PÉCS-HIDAS-A faipari tevékenységi kör értékesítésére a Konzum-cso- port profiltisztításának kereté­ben került sor - ismertette a friss hír hátterét Fischer János, a részvénytársaság vezérigaz­gatója. - A társaság vezértevé­kenysége az építő- és tüzelő­anyag-kereskedelem, ennek megfelelően e köré csoporto­sítjuk fő erőforrásainkat. Mint a cégvezető elmondta, a választás több indok alapján esett az esztergomi székhelyű Általános Faipari Kft.-re. A vásárló szakmai befektetőként hasonló profillal rendelkezik - ugyancsak fatiplik gyártásával foglalkozik - mint a hidasi gyár. Ennél is fontosabb volt, hogy a társaság a meglévő hi­dasi állományra foglalkoztatási garanciát vállalt olyan módon, hogy munkajogi jogutódlással vette át a munkásokat. A Konzum Kereskedelmi és Ipari Rt. Hidasi Bútorgyára 1971 óta gyárt konyhabútoro­kat, a bútoriparban használt tipliket pedig 1986 óta. Túlzás nélkül állítható, hogy Európát Hidasról „látják el” tiplivel, ugyanis évente 360 milliárd darab készül - 350 tonna -, amelynek döntő többségét ex­portálják. A gyár mintegy más­félszáz embert foglalkoztat, az árbevétel tavaly elérte az 500 millió forintot. Ennek kéthar­madát a tizenegy féle bútorcsa­lád hozza. Az új tulajdonos szándéká­ról kiderült, hogy nemcsak a dolgozókat, hanem a tevékeny­ségi kört is meg akarja tartani. Hidason továbbra is fatiplik, il­letve konyhabútorok készülnek majd, sőt, nem elképzelhetet­len a profil további bővülése sem. Reménykeltő tényező, hogy az Általános Faipari Kft. többek között a hazai palettán a skandináv stílust képviselő IKEA régi beszállítója. Ez a kapcsolat Hidasra is új meg­rendeléseket hozhat. K. É. Konyhabútorok továbbra is készülnek a hidasi gyárban FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents