Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-25 / 83. szám

1999. március 25., csütörtök Háttér-Riport Dunántúli Napló 7 Romok és katonák között Bosznia-Hercegovinában Bár az egyre fenyegetőbbé váló szerb-albán konfliktus miatt sokat hallani arról, hogy Boszniá­ban is megbolydult a nagy nehezen megteremtett rend és nyugalom, a volt jugoszláv tagköztár­saságban a koszovói események ellenére viszonylagos béke van. Igaz, az itt állomásozó SFOR erők csak szigorú szabályok szerint mozognak és mindig felkészültek az esetleges zavargásokra. A háború nyomai mindenütt láthatók, de a viharos évek közvetlenül érzékelhető jelei mellett sokkal nagyobb veszélyt rejt a háború nem látható hagyatéka, az a több millió taposóakna, mely még hosszú évekig keseríti meg az itt élő emberek életét. A városokban már megindult az élet, de az elszórtabb, kisebb településeken sok helyütt az életben maradásért küzdenek. A kisfiú valamikor a háború elején születhetett, és eddigi, rövid élete alatt hamar megta­nulhatta, hogy mi az a nélkülö­zés és szenvedés. Most itt áll előttem, apró kezei hatalmas, szakadt kesztyűben vesznek el. Nem sír, nem nevet. Fázik. Lá­bai időnként meg-megrogynak, foga vacog, és az apró test egé­szében megborzong, amikor egy nagyobb széllökés átfúj a hiányos, vékony öltözékén, az alig két fokos melegben. Djordje az édesapjával legelteti a néhány tucat birkából álló nyájat Studenci lerombolt házai között. - Csak a túlélés a cé­lunk - mondja az apa -, sem­mink sincs ezen a pár birkán kívül. A ház, amiben lakunk? Dehogy, dehogy a miénk. Az egyik kocsit visszaküldi a csoport parancsnoka a táborba meleg ruháért. Magukra ha­gyom a többieket, a szerencsét­len juhászt még szerencsétle­nebb fiával és a környék romos házai felé tartok. Pár lépés után utolér magyar kísérőnk óvatos figyelmeztetése: saját épségem érdekében eszembe se jusson, hogy lelépjek a betonútról. Alig egy napja érkezett meg a csoportunk Pécsről Dobojba, az SFOR erők Északi-Lengyel Dandárénak parancsnoki tábo­rába. Az itt szolgáló mintegy háromezer katona ellátását többnyire Pécsről, a Verseny utcai logisztikai központból (NSG) szervezik. Tőlük kapott három napos meghívást néhány baranyai újságíró. A látogatás az utolsó pillanatig bizonytalan volt, mert az indulás előtt né­hány nappal véget ért a nyuga­lom Bosznia-Hercegovinában. A nagyhatalmak semleges ön- kormányzati településsé minő­sítették Brckót. Mivel a Bosz­nia egyik részét alkotó Szerb Köztársaság számára stratégiai fontosságú lett volna az állam két felét összekötő folyosóban fekvő város kizárólagos uralma, a szerbek azonnal rea­gáltak a számukra kellemetlen döntésre: megszakították a kapcsolatot a boszniai unióval és a nemzetközi közösséggel. Több helyütt pattanásig feszült a helyzet, Dobojban nemkívá­natos személyekké minősítették a külföldieket. A feszültséget csak növelte, hogy Carlos Wes­tendorp, a nemzetközi közösség boszniai képviselője leváltotta Nikola Poplasent, a Boszniai Szerb Köztársaság nacionalista beállítottságú elnökét. Az apára és a fiúra a lengyel zászlóalj járőrkocsijai kíséreté­ben, Komusina felé menet akad­tunk rá. Az ilyen ellenőrző uta­kat az SFOR nyelvén social pat- rol-nak nevezik. Néhány katona terv szerint bejárja a jelenleg szerbek lakta vidéket, kérdez, lá­togat és segít rajtuk, ha tud. Fel- íiják, ellenőrzik, hogy mi van a háznál, megkérdik, mi történt az utóbbi látogatás óta. Igyekeznek minél elfogadhatóbb képet ki­alakítani magukról, ami nem is olyan könnyű, hiszen sok em­berben igen erős ellenérzés buj­kál a külföldi katonák itt-tartóz- kodása miatt. Amikor a dombok között megállunk egy pillanatra, egy-egy fegyveres lép a rövid konvoj két szélső kocsijához. Jobb, ha a védekezés erősebb, mint a valódi veszély. Miközben a lakatlan, kihalt házakat nézem, jó húsz perc el­teltével egy zsák ruhával meg­érkezik a századhoz visszakül­dött járőrkocsi. Kabát, sapka, meleg ruha kerül elő és Djordje szégyenlősen bújtatja vékony karjait a soha nem látott tiszta­ságú és minőségű kabát ujjába. Egy gyerek a sok ezer közül, akin most egy hajszálnyit segí­tettek. De mi van, mi lesz a többivel? Az NSG meghívásának egyetlen feltétele volt: csak ak­kor indul el az újságírókból és kísérőikből álló csoport Bosz­nia felé, ha az utasok személyi, vagyoni biztonsága teljes mér­tékben garantálható. Bár veze­tőnk, Sven Nelson őrnagy több­ször is hangoztatta, hogy a dandár által felügyelt terüle­ten béke van, amikor Bosznia- Hercegovina határától néhány kilométerre, még a horvát te­rületen megállt a kocsi, majd előkerültek a golyóálló mellé­nyek és a páncélsisakok, vala­hogy gyanakodni kezdett az ember. Sven csőre töltött fegyverrel tekerte a kormányt az egyre vékonyodó, betonról földútra váltó kis csapáson, mely a Száva-parti átkelőhöz, Svilajhoz vezetett. Az út két oldalán, az erdőkben piros ka­rók jelezték a föld alatt lapuló taposóaknákat. A becslések szerint négy-hatmillió van még belőlük a földeken Bosz- nia-szerte. Az északi dandár által fel­ügyelt terület a legjobban alá­aknázott vidéke Boszniának. Az SFOR csak a saját célra igénybe vett részeken mentesít, a többit a helyi katonai erőknek kell elvégezniük. A munka na­gyon lassú, centiméterről cen­timéterre haladnak a szakembe­rek. A földek negyven százalé­káról semmit sem lehet tudni. Teslic környékén, a lengyel zászlóalj parancsnokságától nem messze az elmúlt napok­ban egy ló lépett éles aknára, de két héttel ezelőtt sokkal ször­nyűbb dolog történt. Egy ártat­lan kisgyerek tévedt a tiltott te­rületre. Djordje tudja, hogy mit je­lentenek az aknák. Ha új terü­letre mennek, először a birkákat hajtják az ismeretlen részre és megvárják, hogy mi történik. Igaz, nagy a veszteség, ha egy- egy jószág elvész, de nincs más megoldás. Az idáig vezető út során sok­A pusztítás itt módszeres és teljes körű volt A dán zászlóalj nehézfegyverzettel van jelen a térségben szór kilométereken keresztül csak kiégett, elpusztított háza­kat láttam, embereket alig. A rombolás módszeres volt. A házak falai szinte mindenütt állnak, és tetők, ajtók, ablakok nélkül meredeznek a szürke ég felé. Azt mondják, sokat maguk a menekülő tulajdonosok pusz­títottak el, csak azért, hogy más ne költözhessen be az épületbe. Az Északi-Lengyel Dandár­ban kilenc nemzet katonái, svédek, dánok, finnek, norvé­gok, lengyelek, észtek, lettek, litvánok és amerikaiak dolgoz­nak együtt 1995 óta. A kőbari­káddal és szögesdróttal körül­vett tábor valamikor szerb lak­tanya volt, de a bevonuló dán harckocsik erőfölénye meg­győzte a helyi hadsereg vezeté­sét, akik átadták az épületeket. Még ma is látszik, hogy az SFOR ideiglenesen rendezke­dett be, igaz, az elmúlt ősszel döntés született arról, hogy to­vábbi öt évig maradnak, ezért most nagyobb munkálatokba is belefogtak, például kiépítik a központi fűtést és lecserélik a maradék kerozinos kályhákat is. Egyszerű, praktikus és tiszta a berendezés mindenütt. A régi épületek és a lakókonténerek között néhány szaunának, né­hány klubnak, pubnak is helyet szorítottak. Este héttől biliárd, darts, sör és whisky, többnyire nem a lerészegedésig. Az itt állomásozó SFOR fel­adata mindenekelőtt a béke megőrzése, és ez most, a feszül­tebb helyzetben Boszniában sem jelent feltétlenül erőde­monstrációt. Ha nem muszáj, akkor a katonák nem hangsú­lyozzák a jelenlétüket és inkább a táboron belül maradnak. Kint a terepen a helyi rendőrség mel­lett egy nemzetközi rendőri szervezet is dolgozik. Tegnap óta a katonák szabadidejükben sem mehettek ki a városba úgy mint máskor, és az autók is csak párosával hagyhatták el a tábort. Pedig a romok között van néhány igen szépen felújí­tott épület, mondjuk night klub, mely félre nem érthető módon csalogatja a szolgálatban meg­fáradt fiatal katonákat. Közben visszaülünk a terep­járókba és folytatjuk az utat Komusina felé. A település egykor kedvelt horvát zarán­dokhely volt. Emlékeznek még arra is, hogy ötvenezer horvát jött el az egykori templomban elhelyezett legendás madonna­képet csodálni. A háborúban a híres festményt elmenekítették. A szerbek elfoglalták, lerom­bolták az épületet, a földszintre a birkákat költöztették, míg maguk az emeleten húzódtak meg. Az egykori templom ma romokban. Az egyik lépcső mellett mintha akna lapulna. Vezetőink próbálják megtisztí­tani a gyanús dolog környeze­tét, de a megmozdításáról szó sem lehet. Inkább odébb állunk. A béke fenntartása mellett az SFOR legnagyobb feladata, hogy Bosznia két része, a musz- lim-horvát föderáció és az azt szinte körülölelő szerb köztár­saság között biztosítsa a szabad átjárhatóságot. A különbség egyébként szemmel látható a szerb és a szövetségi területek között. Míg az előbbiben még mindenütt a háborús pusztítá­sok nyomai láthatók, addig az utóbbiban lassan megindult már az élet, a városokban zajlik a kereskedelem, itt ott hyper- marketek épültek, az utcákon világos, színes kirakatokba bot- lik az ember és vannak nők, akik már megtehetik, hogy csi­nosak, szépek legyenek. Csak az arányok miatt: szerb terüle­ten százötven, a szövetségi ré­szen négyszáz márkát keres egy rendőr. Egyébként mindenütt márkával fizetnek. Két évvel ezelőtt egy ilyen járőrözésre még két kocsival és tizennégy katonával indultak el a lengyelek. Ma már nem kell ekkora készültség. Persze nincs mindig nyugalom, robbant már fel gránát a lakossági kapcsola­tokat ápoló katonák autója előtt. Az út, amelyen továbbha­ladunk a háború előtt tranzitút volt a tengerpart felé. Magya­rok is sokan jártak ezen az Usora menti vidéken. Ma még nagyon kevesen veszik a bátor­ságot arra, hogy civilként neki­vágjanak a korántsem veszély­telen útnak. Visszatérünk a Doboji tá­borba. A tankcsapdákkal tarkí­tott bejárat mellett vagy tíz CD- sátor áll. Mind feketeárut kínál, és a katonák ötösével veszik a lemezeket. Hét márkáért? A kőbarikádokon belül más az élet. Az étteremben nehéz vá­lasztani a harmincféle saláta között és senki sem szól, ha harmadszor járulok a gaméla- rákos tálca elé. Üdítő, tea, kávé ízlés szerint. A dandár tábor­noka, Hakan Espmark egyéb­ként svéd, vagyis nem NATO tagország katonája. A magas, visszafogott, határozott férfi 1994 óta dolgozik Dobojban. korábban Cipruson szolgált mint békefenntartó. A katonák között sokan nem hivatásosak. Jens, akivel tegnap este a kantinban beszélgettem, Dániában média szakember. Most másodszor van Boszniá­ban. A féléves szolgálati időt ki lehet bírni, és itt majdnem két­szer annyit keres, mint otthon. Este tizenegy óra körül já­runk. A pub bezárt, de a termet még nyitva hagyják a későn fekvők miatt. Lassan a négy­ágyas konténerhez érünk. Hol­nap reggel egy rövid látogatás a dán zászlóaljnál, aztán Ma­gyarország felé vesszük az irányt. Csönd van. A környék­beli dombokon a háborúban gazdájuk vesztett kóbor kutyák vonyítanak. Schneider Gábor »■ wH&m n velünk 500 000 forintért! Ötödik születésnapunk alkalmából egy kis játékkal szeretnénk kedveskedni Önnek. Látogasson el területi képviseletünkre, és töltsön ki egy totószelvényt! Ha 13+1 kérdésünk mindegyikére helyesen válaszol, Öné lehet az 5 darab, egyenként bruttó 500 000 Ft értékű Pannon GSM vásárlási utalvány egyike, amelyet többek között készülék, illetve előfizetés vásárlására vagy egyéb szolgáltatás igénybevételére fordíthat bármely területi képviseletünkön vagy bemutatótermünkben. Hívja információs vonalunkat: 06 20 911 2222 Területi képviseletünk címe: Pécs, Ferencesek utcája 6. ▼▼▼▼▼ az élvonal. PANNON I ▲▲▲▲▲▲▲ GSM

Next

/
Thumbnails
Contents