Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-19 / 77. szám
1999. március 19., péntek Magazin Dunántúli Napló 7 Viktória királynő esete a fővadásszal Nap mint nap olvashatunk magas rangú politikusok félrelépéseiről, szerelmi kapcsolatairól. Van, akiről kiderül, s akadnak olyanok is, akik még a botrány esetleges kirobbanása előtt saját maguk bevallják házastársi hűtlenségüket. Aztán vagy megbocsát nekik a világ, vagy sem. Gyakran még özvegyek is bűnösek maradnak a közvélemény szemében. Itt a „szappancipő” A görgős korcsolya után a találékonyságban kifogyhatatlan amerikai ipar ismét gondoskodott valamiről, amire a fiatalok sok pénzt kiadhatnak. „Szappancipőnek” hívják az újdonságot, amely kívülről egy szokásos sportcipőre emlékeztet. De a cipő talpába, a sarok és a lábfej közötti részbe rugalmas, hajlított műanyag darabot építettek be. Ennek köszönhetően a lábbeli - ellentétben a hagyományos sportcipővel, - a csúszást szolgálja, mert a talp ellenállása csekély. A „szappan- cipővel” vidáman le lehet csúszni például a lépcsőpárkányokon, de akár közönséges járdákon is. Ez úgy történik, hogy a cipő viselője magasra ugrik, a visszaérés után nagyot csúszik az aszfalton, majd épp úgy lefékez, ahogyan a jégen, korcsolyával szokás. A sikamlós csukákból már negyedmilliót sikerült átlag 100 dolláros áron eladni. Ez volt a helyzet például Jacqueline Kennedy, az amerikai First Lady esetében, akinek sohasem bocsátották meg, hogy miután férjét, J. F. Kennedyt meggyilkolták, nem maradt hű az özvegyi fátyolhoz, hanem hozzáment a görög iparmágnáshoz, Onassziszhoz. S most megint kiderült, nincs új a nap alatt. így történt ez Viktória angol királynővel (1819-1901) is, akinek német származású hitvese, Albert herceg 42 éves korában tífuszban meghalt. Az özvegy uralkodónő élete hátralévő részében állandóan gyászruhát viselt, jelezve a számára pótolhatatlan veszteséget. De bebizonyosodott, hogy a gyászt sugalló kelme alatt szenvedélyes szív lüktetett. Az angol történelemben eddig legtovább, 64 évig uralkodó királynő nem sokáig bírta elviselni az özvegységgel együtt járó kínokat, és titokban szerelmi partnert választott magának. Egyértelmű adatok kerültek nyilvánosságra arról, hogy Viktória intim kapcsolatban állt testőrével, J. Brownnal, aki fővadásza és vadőre is volt. A titkos szerelem írásos bizonyítékai - egy köteg szerelmes levél a királyi és császári felségtől, illetve kedvesétől - John Brown egyik skóciai leszármazottja házának padlásáról, egy poros, pókhálóval beszőtt tengeri utazóládából kerültek elő, egészen véletlenül. Történt ugyanis, hogy John Brown egyik Kanadában élő leszármazottja tudomást szerzett arról, hogy a BBC filmet akar csinálni Viktória életéről. A rokon ekkor felvette a kapcsolatot Douglas Rae-vel, a producerrel és Jeremy Brooks-szal, a forga- tókönyvíróval, és beszámolt arról, hogy Skóciában élő nővére őrzi a királynő és szerelmese leveleit. Az a pletyka, amely szerint Viktória titokban férjhez ment volna a vadőréhez, sőt egy gyermeket is szült neki, nem derül ki a levelezésből. A brit királyi család elhatározta, hogy addig a részleteknek nem szabad nyilvánosságra kerülniük, amíg a királyi család azon tagjai életben vannak, akik ismerték Viktóriát. Elsősorban II. Erzsébet királynő édesanyjára gondolnak, aki most 98 éves. A BBC által a „Mrs. Brown” címmel sugárzott film viszont nem volt tekintettel a Windsor- családra, és szerelmi történetként mutatta be Viktória és Brown kapcsolatát. Ferenczy Europress KELL MÁRCIUS 19-20-21. HASZONJÁRMŰ-FESZTIVÁL A SPECIALISTÁKNÁL A FIAT HASZONGÉPJÁRMŰ , SPECIALISTA! a legkorszerűbb modelljeinket és kimagasló szaktudásukat kínálják Önnek Q MEGHOSSZABBÍTOTT NYITVA TARTÁST + SZÉLES TERMÉKVÁLASZTÉKOT, KÉSZLETRŐL + KÜLÖNLEGES GÉPJÁRMŰ-FELÉPÍTMÉNYEKET + HASZONGÉPJÁRMŰVEKRE SPECIALIZÁLÓDOTT SZAKEMBERGÁRDÁT + BŐVÍTETT ALKATRÉSZ-RAKTÁRKÉSZLETET + GÉPJÁRMŰKÖLCSÖNZÉST ÉS CSEREAUTÓ- SZOLGÁLTATÁST Stoll Rt., 7630 Pécs, Diósi u. 49. Tel.: 72/327-575 A FIAT HASZONJÁRMÜVEK AZ ÖN ÜZLETTÁRSAI BOESO Március 17-én avatták föl Sydney kikötőjében a világ legnagyobb sörösdobozát. Négy és fél méter magas és 300 liter sör fér bele - amit valamilyen módon meg is lehet majd belőle inni. És biztosan hamar el is fogy, hiszen Gui- ness sörből az ausztrálok isszák a legtöbbet feb Reuters Atomtemetőkre épült lakónegyedek Műanyag dobozkára lettek figyelmesek a Moszkva Bratye- jevo kerületében dolgozó építőmunkások. Az ártatlannak vélt leletről kiderült: nagyon is veszélyes, mivel 700 mikroröntgen teljesítménnyel sugároz. Az atomhulladék ártalmatlanítását végző Radon cég szakemberei szerint a városok átlagos és még természetesnek tartott sugárzási értéke 13-20 mikroröntgen. A doboz radioaktív tórium 232-t tartalmazott. Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy miként jutott a földbe a nukleáris anyagot tartalmazó doboz. Hozzávetőlegesen fél Moszkva radioaktív hulladékkal szennyezett, egykori szemétlerakóra épült - állítja a Radon vezérigazgatója, Szergej Dmitrijev. Cége 150 ezernél több, az egészségre ártalmas radioaktív sugárforrásról tud a kilencmilliós városban. A sugárforrások az ötvenes, hatvanas, sőt hetvenes években keletkeztek, amikor meglehetősen köny- nyelműen bántak a nukleáris hulladékokkal. A szemétbe dobták és szállították az akkori városhatárban kijelölt hulladéklerakókba a sugárfertőzött anyagokat. Közben Moszkva jócskán terjeszkedett, így ma a város peremén magasodó csaknem valamennyi épület atomszennyezett szemétgödrön nyugszik. A Novije Cserjomuski metróállomás közelében és a Bo- riszov-tavaknál magasodó házakat „erős sugárforrások” övezik. A föld mélye sok helyütt olyan fertőzött, mint Hirosimáé. Az életveszélyt megszüntetni hivatott kormányrendeletet 1995-ben hozták, és a Radon emberei tavaly már 156 moszkvai épületet sugármentesítettek. A Greenpeace közlése szerint Moszkva határain belül 13 atomreaktor működik. Sűrűn lakott negyedekben atomfizikusok azon kísérleteznek, miként lehetne energia- forrássá alakítani a hidrogénbombákat. Pénz hiányában nem tudják lakatlan vidékre telepíteni a tudósokat és bombáikat. Ilyen és hasonló intézetből 1400-at tartanak nyilván az orosz fővárosban és közelében. Műhold viszi az üzenetet az utókornak Francia tudósok 2002-ben a mai világ üzenetét tartalmazó műholdat akarnak az űrbe juttatni. A KEO nevű szatellitét úgy programozzák, hogy csak 50 ezer esztendő elteltével érkezzék vissza bolygónkra. A mesterséges égitest konténerében száz lézerlemezen (CD- ROM-on) egymilliárd oldalnyi digitális (számítógép- programmal olvasható) üzenetet rögzítenek mai életünk minden vonatkozásáról. A legkorszerűbb adathordozók színes fényképfelvételeket is tartalmaznak a ma élő összes emberfajról, a Földről. Az 52. évezrednek szóló küldeményben lesz néhány gyémántba ágyazott aranygolyó is, amely víz-, levegő-, emberivér- és talajpróbát foglal magába. Azért kell ekként csomagolni őket, hogy sértetlenül átvészeljék a ma embere számára beláthatatlan, irdatlanul hosszú időt. A legnehezebben megoldható probléma a csaknem 10 méter hosszú műhold fizikai megóvása a következő 50 ezer évben reá váró megpróbáltatásoktól. Védeni kell a kozmikus sugárzástól, a meteoritoktól, az ütközésektől és a hatalmas hőmérsékleti változásoktól egyaránt. A parányi mesterséges hold megépítésére még két évük van a tudósoknak és a mérnököknek. Ferenczy Europress