Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-19 / 77. szám

4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1999. március 19., péntek Hírcsatorna Mindszentgodisán ismét van pénz arra, hogy mű­ködhessen a korábban be­zárt könyvtár a kultúrház- ban. A megyei könyvtár se­gítségével rendezték és gaz­dagították az állományt, amely most már csaknem kétezer kötetes. Az iskola és a község vezetősége együtt pályázik, hogy a további bő­vítés is sikerüljön. (cs) Ibafán az elszármazott Tamási család kezdeménye­zésére és anyagi támogatá­sával az önkormányzat köz­ségjelképeket terveztetett. A címer pajzsában és a lobogó mezejében templom, bá­rány, szarvas, tölgyfa és sárkány szimbolizálják az egykori történelmi, gazdál­kodási és mondái esemé­nyeket. (cs) Belvárdgyulán szerdán este kigyulladt egy lakóház. A tűzoltók hajnalra fékezték meg a lángokat, melyek kö­zel 850 ezer forintos kárt okoztak. (td) Felfüggesztették a polgármestert BÜKKÖSD A tegnapi rendkívüli testü­leti ülésen a képviselők fel­függesztették a falu pol­gármesterét. Nagy József azonban úgy döntött, to­vább dolgozik. Az ügy várhatóan a közigazgatási hivatalnál folytatódik. A képviselők a tegnapi rendkívüli testületi ülésen felmentették a munkavégzés alól a falu polgármesterét, Nagy Józsefet. Amint arról tegnap beszámoltunk, a tes­tület tizenegy pontban kí­vánta elmarasztalni a veze­tőt. Kiderült, hiába alakult meg a fegyelmi bizottság, az eljárás megindításának té­nyét nem jegyzőkönyvez­ték, így a fegyelmit ismét le kell folytatni. A vádpontok tegnap óta tovább szaporodtak, már több mint tizenöt ügyben vizsgálódhat a háromtagú bizottság. A polgármestert egyébként éppen azért füg­gesztették föl, hogy ne aka­dályozhassa az eljárás le­folytatását. Ennek ellenére Nagy József lapunknak el­mondta: tovább dolgozik, nem érdekli a döntés. Az ügy minden bizonnyal a közigazgatási hivatalnál folytatódik. L. D. Csökkent a közgáz és a jog népszerűsége, nőtt néhány bölcsész szaké Egyetemi felvételik: az első drukk Idén csaknem 139 ezer jelentkezési lap érkezett be a március 1- jei határidőre - derült ki a feldolgozások után. Az összesítések­ből kiviláglik: továbbra is népszerű a JPTE és a POTE több kara, azonban vannak olyan szakok, amelyek iránt megcsap­panni látszik az érdeklődés. Némi meglepetésre ezek között eddig divatosnak számító pályák is vannak. szik, annak már inkább meg kell izzadnia a vizsgákon, hi­szen 12-14-szeres a túljelentke­zés.- A POTE orvosi karára mintegy 1400 diák adta be a je­lentkezési lapját, ez körülbelül A pécsi egyetemre felvételizők száma (Az adatok nem véglegesek, nappali és levelező tagozategyütt) PÉCS-BUDAPEST Kevesebben jelentkeztek a jogi és a közgazdaságtudományi karra, mint tavaly - ez az egyik érdekessége az idei felvételik­nek. Azt azonban senki se gon­dolja, hogy emiatt sokkal egy­szerűbb lesz bejutni erre a két tradicionálisan erősnek számító karra, hiszen a jogra mintegy hatszoros, a közgázra pedig jó­val több mint ötszörös a túlje­lentkezés. Mivel azonban mindkét fakultáson működik már költségtérítéses képzés is, ez talán re­ményt nyújt­hat azoknak, akik másként kiszorulnának az egyetem­ről.- Gyakor­latilag 1996 óta nem vál­toztak az államilag finanszíro­zott keretszámok, viszont a költségtérítéses képzés csak az egyetem befogadóképességén és elhatározásán múlik ­mondta Novák Sarolta (képün­kön), a JPTE oktatásszervezési osztályvezetője. Azonban nemcsak a jogi vagy a közgazdasági pálya csá­bítja a fiatalokat, hanem a so­káig kevésbé vonzó bölcsész vagy természettudományi karra is sokan szeretnének bejutni. Persze nem mindenhová; egyes tanári képesítést nyújtó kurzu­sokra viszonylag könnyebb fel­vételt nyerni, viszont aki pél­dául a kommunikáció képzésre vagy a biológus pályára igyek­száz fővel kevesebb, mint az előző évben - tájékoztatott Kálmán Sándomé, a kar tanul­mányi osztályvezetője. - Az ál­lamilag finanszírozott képzés­ben 150 általános és húsz fog­orvosi hely van. Ebből is lát­szik, hogy a túljelentkezés sok­szoros, de a kép csalóka, hiszen az új rendszer szerint a tanulók több helyre is jelentkezhetnek. Dr. Boncz Imre, a POTE Egészségügyi Karának tanul­mányi osztályvezetője összes­ségében elégedett a felvételi számokkal, hiszen a 735 helyre 2315 jelentkező próbál bejutni. A főiskolai képzésben is van­nak olyan szakok, amelyekre szinte tolonganak a diákok. Ezek közé tartozik a gyógytor­nász, a védőnő, valamint az 1997-ben indított egészségbiz­tosítási és orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus szak, amelyekre 4-5-ször többen je­lentkeztek a keretszámnál. Ha valakit nem vesznek fel, egy reménye még mindig lehet: július 20-a után a legtöbb egye­tem pótfelvételit hirdet. Ny. Sz. (<& Kommentár az 1. oldalon) Egy kis hátszél a diáknak A felvételiző a kijavított írásbeli dolgozatába betekinthet, és ha bármilyen problémája van a kapott pontszámmal, az értékelés­sel kapcsolatban, az adott intézmény vezetéséhez fellebbezhet - tájékoztatott Bakos Károly, az oktatási tárca főtanácsosa. Az is­kola vezetése - az igazgató vagy a dékán - köteles három napon belül az esetet kivizsgáltatni, ennek eredményéről értesíteni a felvételizőt. A szóbeli vizsgán minden nyilvános, éppen a szabályok be­tartása miatt tartózkodik a teremben az egyetemi hallgatók kép­viselője is. Ha valamelyik diák úgy érzi, hogy méltánytalanság érte, szintén az adott oktatási intézmény vezetéséhez fordulhat panaszával. A templomokra idén nem telik A belülről tavaly helyreállított belvárosi templom falai kívül repedeznek, a Zárda utcai ferences templom padozata besza­kadt. Az egyházmegyének idén sincs pénze a helyreállításra. SZIGETVÁR A Zrínyi téri Szent Rókus, azaz a belvárosi műemlék templom belső felújítását tavaly fejezték be, ám a külső homlokzat fel­újítására már nem tellett. Egy helyi cég négyszázezer forintos támogatást adott a munkák el­végzéséhez, azt az önkormány­zat háromszázezerrel, a hívek hétszázezerrel toldották meg. Csorna Dezső' római katolikus plébános szerint a külső tataro­zásra legalább négy-négy és félmillió forint kellene. A Zárda utcai ferences, ba­rokk műemlék templom pado­zata több mint két éve besza­kadt, az alatta lévő kripta víz­ben áll. Ott januártól már csak egy misét tartanak vasárnapon­ként, de az ideiglenesen pallók­kal, szőnyeggel és padtömbök- kel takart üregű templomban a húsvétot követően már a hét­köznapi misékre is várják a hí­veket. Wolf Gyula, a pécsi római katolikus egyházmegye va­gyonkezelője semmi jóval nem tudja vigasztalni a szigetvári híveket és a városba látogató­kat, mert a tavalyi elképzelése­ikkel szemben idén egyik temp­lom felújítására sem tudnak pénzt fordítani. A belvárosi templomnak a tornya is dől ki­felé, a ferences templomban meg először a talajvizet kellene elvezetni, és csak utána jöhet szóba a tömedékelés. B. M. L. Ezredfordulós készülődés PÉCSVÁRAD Széles körű műemlékvé­delmi és rekonstrukciós pá­lyázattal készül a város az ezredfordulóra. Az épületek helyreállítása mellett kiállí­tásokkal, szoboravatóval ünnepelne a település.- 2000. vagy 2001. augusztus húszadikán szeretnénk a vár bejárata előtt avatni Asztrik apát szobrát - mondta el Zsáli János polgármester. Pécsvá- rad 40-50 millió forintra pá­lyázik az ezredfordulós ün­nepségekkel és restaurációs munkákkal kapcsolatban. Re­gionális, kiemelt ünnepsége­ket terveznek - folytatta a polgármester. A város a me­gyei múzeummal együtt hosszú távú kiállítást szeretne a magyarországi keresztény­ség, illetve a magyar állami­ság témakörében. Mint Zsáli János említi, az együttes pá­lyázatot január 31-éig elküld­ték a Millenniumi Kormány- biztosi Hivatalba, ahonnan egyelőre csak a pályázat rész­letekre bontásával kapcsolat­ban érkezett jelzés. A város az Országos Mű­emlékvédelmi Felügyelőség­gel egyetértésben szeretné a volt gyógyszertár épületét helyreállítani, és benne a helytörténeti gyűjteményt el­helyezni. A rekonstrukciós munkák során restaurálnák az altemplom freskóját, s az ál­lagóvás érdekében a padlóza­tot is kicserélnék. Folytatódna a déli várudvar feltárása és helyreállítása is. T. G. Az idő, úgy tűnik, nem számít a közgyűlésben PÉCS Háromórás, napirend előtti felszólalásokkal tarkított vita után kezdte meg har­minchét pontos napirendjé­nek tárgyalását a városi közgyűlés. A legizgalma­sabb kérdésekről csak késő éjszaka esett szó. Elfogadták a pénzbeni és természetbeni szo­ciális ellátásokról szóló rendelet módo­sítását, amellyel - szándékuk szerint - méltányosabb elbá­násban részesülhetnek a rászorulók. Ezt kö­vetően másfél órás vita következett a II.- világháborús em­lékmű sorsáról. Végül úgy határoztak, a má­sodik világháború hő­sei és áldozatai emlé­kére készül majd el a Barbakán mellett fel­állítandó szobor, amelyre a Pro patria és az In memóriám feliratok kerülhetnek. Ennél jóval több időt szen­teltek az új részönkormányza­tok megalakulásának. A vég­eredmény: a Pécs-Pécsúj- hegy-Üszögi részönkormány­zat létrehozásával egyetértet­tek, míg nemlegesen szavaztak a meszesi létesítésének elutasí­tásáról. Eszerint itt is lehet részönkormányzat, de ennek részleteiről csak a következő ülésen döntenek. Hasonló aprólékossággal tárgyalták meg az ivóvíz és a csatornaszolgáltatás jövőbeni rendszerére és a kintlevősé­gek kezelésére benyújtott vízműjavaslatot. A határozat szerint a 40 milliós kintlevő­ség jelentős részét az önkor­mányzat téríti meg, egy ha­sonló összeget a közüzemi rt. enged el a cég bérleti díjából, a maradékot pedig megpró­bálják behajtani a nem fizető fogyasztókon. A legnagyobb érdeklődés­sel várt, a közoktatás átszer­vezésével foglalkozó napi­rendi pont tárgyalása az esti órákban kezdődött meg, és lapzártakor még tartott. A ter­vezet kapcsán már napirend előtt is elhangzottak ellenzéki és kisebbségi bírálatok, de a vita a részletes tárgyalás so­rán éleződött ki. Erről és a többi, éjszakai döntésről hol­napi számunkban olvashat­nak. Gy. Z. PORTRÉ A legkisebb szerepet is komolyra veszi „Furcsa, hogy az engem ért sok szerencse - mi mindent el­játszhattam - mekkora terheket ró rám. Nem akarok csaló­dást okozni, hogy magammal szembe tudjak nézni. Egyre na­gyobb elszánás kell, hogy kilépjek a színpadra, vén fejjel kezdtem szorongani. Sokkal fölszabadultabban érzem ma­gam a színpadon, mint az élet egyéb területein”.- Emlékezetes a pontossága; 1985-ben szerződött el Pécsről, megváltozott azóta?- Mindig hiú voltam ezen a téren. Sokat öregedtem Pécs óta, de alapvető dolgokban nem változtam. Jöttem át a városon Komló felől kocsival, végig az Engels úton, arra laktam régen. 18 éve szerződtem ide, de nem tűnik távoli múltnak. Színész voltam, ma is az vagyok. Egyre szebb emlék az a négy év.- Pécs után Kaposvár...- Sokkal szigorúbb hely volt, jobban megnyúzták az embert egy alakításért. A legjobb ren­dezőkkel dolgozhat­tam, de el nem múló há­lával gondo­lok Szegvári Menyhértre és Nógrádi Ró­bert re. Nem értem, hogy mer­tek egy 22 éves fiatalemberre akkora terheket rakni. Ma cso­dálom a bátorságukat, akkor természetesnek tűnt az évi öt bemutató, Hamlet, operett bonviván. . . Talán azért men­tem el, mert valamit megérteni véltem, megijedtem attól, hogy úgy maradok, ahogy idejöttem. Talán szerettek a városban, a Kulka János 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1985-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja, 1993-ig a Kaposvári Csiky Gergely Színház egyik vezető' színésze. Jelenleg a budapesti Radnóti Színházban dolgozik. Országos ismertségéhez hozzájárult egy tv-sorozat: a Szomszédok. Nó'tlen, gyermeke nincs. közönség, a színháziak is, de úgy éreztem, nem tudok fej­lődni a szakmámban. Ésszel nem volt fölfogható, miért is akarok innen elmenni.- Mire Kaposvárról távo­zott, már az egész ország is­merte, de Ön egy francia „ki­rándulásra ” is elmerészkedett.-Életem legnehezebb idő­szaka volt az öthetes francia tartózkodás. Nem a nyelv mi­att. Nagyon kifá­rasztott, szinte teljesen tönkre­mentem benne, de erőt adott. Vi­szont nem szere­tek franciául énekelni. Az egy póz, hogy Kulka János bánatos francia sanzo­nokat énekel. Egyszer a tévé­ben énekeltem Malek Andreá­val franciául, elterjedt, hogy én ezt tudom. Szívesebben éneke­lek magyarul, de az is csak já­ték! Kiáll egy kopasz ember, franciáknak franciául énekel. Olyan, mintha nem én lennék. Ám a legkisebb szerepet is komolyan veszem, nem akarok leégni sem a közönség, sem magam előtt. Balogh R. Nagy bandák PÉCS Nemzetközi Big Band Feszti­vált tartanak Pécsett hétfőtől. A találkozóval a 40 éve, vidé­ken elsőként alakult Pécsi Big Bandre is emlékeznek. Első alkalommal szervez a Ma­gyar Jazz Szövetség együttmű­ködésével Nemzetközi Big Band Fesztivált a pécsi Art-Tour Alapítvány. A szövetség alel- nöke, Bornemissza Géza el­mondta, hogy a 22-én 19 órától a Művészeti Szakközépiskolá­ban zajló eseményen a Harkány Big Band, a Dániel Speer Réz­fúvós Együttes és a német Green and Blue Big Band lép fel. A műsor egyben országos Duke Ellington premier is lesz, a száz éve született jazz-muzsikus emlékére. H. I. Gy. i i <

Next

/
Thumbnails
Contents