Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-13 / 71. szám

1999. március 13., szombat Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 A parlamenti képviselet még messze van Kisebbségiek Orbánnál A kisebbségek parlamenti képviseletének megoldása a választójogi törvény átfogó módosításával együtt képzel­hető csak el - fogalmazott a miniszterelnök azt követően, hogy a parlamentben fogadta a 12 hazai országos kisebb­ségi önkormányzat és a Ma­gyarországi Román Önkor­mányzatok Szövetségének el­nökét. Orbán Viktor szerint a válasz­tási reform kidolgozása során mindenképpen figyelembe ve­szik a kisebbségek létszámából fakadó sajátosságokat. A mi­niszterelnök elmondta azt is: indokoltnak tartja a pozitív diszkriminációs szabályok al­kalmazását. A miniszterelnökkel folyta­tott megbeszélés során egyér­telművé tették, hogy addig is, amíg nem gyakorolhatják joga­ikat, szeretnének bekapcso­lódni a kisebbségeket érintő kérdések megvitatásába. A miniszterelnök egyetértett vendégei azon törekvésével, hogy a kisebbségek átvehessék a kulturális autonómiájuk kiépí­téséhez nélkülözhetetlen állami intézmények működtetését. Ám kijelentette: csak azoknak az in­tézményeknek a fenntartását célszerű átvállalniuk, amelye­ket folyamatosan fenn is tudnak tartani. A mostanihoz hasonló - a ki­sebbségek képviselői által is jó hangulatúnak, és konstruktív­nak tartott - megbeszélésre szükség szerint máskor is lehe­tőséget lát a kormányfő. A Ferenczy Europress kérdé­sére Lásztity Peró kifejtette: va­lamennyi kisebbség igényt tart az alkotmányban biztosított tel­jes jogú parlamenti képvise­letre. - horváth ­Vidéken szolidabbak a bérek Az egészségügyi intézmények megkapták a 13 százalékos béremelés fedezetét. Nem egy kórházban 17 százalékkal is emelkedtek a jövedelmek - közölte Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára pénte­ken a tárca által összehívott érdekegyeztető fórumon. Az államtitkár szerint a telje­sítményarányos finanszírozási rendszerben nem lehet központi garanciát adni arra, hogy min­den egyes kórházban azonos mértékben növeljék a dolgozók bérét. Ma még óriási a szaka­dék a vidéki és a budapesti kór­házak bérszínvonala között. A tárcának a jövőben arról is gondoskodnia kell, hogy meg­szűnjön ez a különbség. Gulyás Judit, az Egészség­ügyben Dolgozók Demokrati­kus Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy az ország 39 in­tézményében egy fillérrel sem emelték a fizetéseket, és még csak ígéretekkel sem biztatják a dolgozókat. Több kórházban elbocsátásoktól tartanak. Egy kormányrendelet nyomán ugyanis március 17-ig a köz­ponti költségvetés által finan­szírozott országos intézetekben 3 százalékos létszámcsökken­tést kell végrehajtani. Dr. Varga Ferenc, a Magyar Kórház Szövetség elnöke azt javasolta, hogy a tárca ne kény­szerítse az intézmények me­nedzsmentjét fedezet nélküli béremelésekre. Ugyanakkor vi­szont elvárhatják a béremelést azokban a kórházakban, ame­lyekben megvan erre a pénz­ügyi háttér. N. Zs. Rendben halad a tankönyvrendelés Meghosszabbított határidő Az általános és a középisko­lák csaknem 90 százaléka már elküldte a kiadókhoz, il­letve a tárcához a jövő tan­évre vonatkozó tankönyvren­delését - közölte Környei László, az Oktatási Miniszté­rium közoktatásért felelős he­lyettes államtitkára pénteken. Az intézményeknek március 1-jéig kellett eljuttatniuk a ki­adókhoz az idei rendeléseiket. Az országban lévő 4739 iskola közül péntekig 4241 küldte el tankönyvigényét. Környei László véleménye szerint így a kiadók nagy biztonsággal kezdhetik meg a tan- és segéd­könyvek gyártásának előkészü­leteit. Gál Ferenc, a Tankönyv és Taneszköz Iroda vezetője el­mondta: az általános iskolai tör­ténelem, földrajz és biológia tankönyvek rendelési határide­jét ebben az évben május 25-ig meghosszabbították. Áz isko­lák április második felében kap­ják meg a pótrendelőlapokat. Az intézmények maguk dönthe­tik el, hogy az említett tárgya­kat milyen tankönyvből tanítják majd az általános iskolák felső tagozatán. A tankönyvjegyzék az Inter­neten a www.tankonyv.info.hu címen is elérhető. A járvány veszély nő, a belvíz apad A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pénteki tájékoztatása szerint 4200 hektárral csökkent a belvízzel bo­rított területek nagysága. A tárcánál döntöttek az árvíz súj­totta területeken tartott jószágok állami felvásárlásáról is. Az agrártárca csupán Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye felső-szabolcsi részén számít a belvízhelyzet romlására, mi­vel a szabolcsveresmarti víz­tározó zsilipjét még napokig nem lehet megnyitni. Kritikus állapotok uralkodnak továbbra is a Bodrogközben és a Takta- közben, ahol a belvízcsatornák medre mindenütt túltelített. Javult viszont a helyzet a Tisza-Szamos és a Sza- mos-Kraszna közötti belterü­leteken. Jász-Nagykun-Szol- nok megyében 2400 hektárral csökkent a belvizes területek nagysága, Hajdú-Bihar megye térségében is visszahúzódóban van a víz. A Budapesti Elekt­romos Művek és az Észak- Magyarországi Áramszolgál­tató Rt. közösen 100 millió fo­rint támogatást ajánlott fel a katasztrófával sújtott települé­sek megsegítésére. Torgyán József földműve­lésügyi miniszter a parlament mezőgazdasági bizottságának pénteki ülésén bejelentette: a járványveszélyre való tekintet­tel a tárca készültséget rendelt el az árvíz sújtotta területeken és megkezdte 20 ezer sertés és az aprójószágok azonnali in­tervenciós felvásárlását. Erre a célra 1 milliárd forintot külö­nítettek el. A kárt szenvedett termelők­nek féláron adják a kukorica- és durumbúza vetőmagot. A tönkrement vetések pótlásá­hoz szükséges, rövid tenyész­idejű kukorica- és napraforgó vetőmag szintén rendelkezé­sükre áll. A keleti országrész­ben az állatállomány beoltásá­nak költségeit az állam ma­gára vállalja. A miniszter elmarasztalta a biztosítókat mondván, ki akarnak bújni kártérítési köte­lezettségük alól, amikor az ár­vízkárok egy részét a belvíz számlájára írják. A probléma rendezése végett a tárca veze­tője tárgyalást kezdeménye­zett a biztosításfelügyelettel. Újvári Gizella Művészeti dijak március 15-e alkalmából. Tegnap az Iparművészeti Múzeum­ban alkotó- és előadóművészeknek adta át a kulturális ügyek minisztere kiemelkedő tevé­kenységükért a különféle művészeti ágak díjait. fotó: feb/diósi imre A munkavállalók érdekvédelmi szervezetei demonstrációra készülnek Tárgyalni szeretnének a kormánnyal Több tízezer embert vár a március 20-ai, parlament előtti demonstrációra a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF). Az érdekvédelmi szervezethez tartozó és a velük szo­lidáris munkavállalók - tárgyalásos megegyezés híján - így próbálják 13,5 százalékosnál nagyobb béremelésre és hatha­tósabb érdekegyeztetésre bírni a kormányt. Szabó Endre, a SZÉF elnöke érdeklődésünkre elmondta: március 10-éig többszöri kez­deményezésük ellenére sem sikerült tárgyalóasztalhoz in­vitálniuk a kormány képvise­lőit, jóllehet az együttműkö­dési fórum hajlandó lett volna megbeszélési alapnak tekin­teni a kabinet által felvetett 13,5 százalékos béremelést. A munkavállalók nyomására ezért úgy döntöttek: megtart­ják a március 20-ai tüntetést a Kossuth téren. Szabó szerint az egészség- ügyiek, a pedagógusok, illetve a közgyűjteményi dolgozók demonstrációkon szerzett ru­tinja átlendíti majd a szerve­zőket az idő rövidsége miatti nehézségeken. A fővárosi és a vidéki koordinátorok 16-án je­lentik a központnak a várható létszámot, de máris biztosnak látszik, hogy több tízezres tö­meg gyűlik majd össze jövő szombaton 11 órára. A kultu­rális szférában és a belügyben dolgozók, valamint az önkor­mányzati köztisztviselők és a nyugdíjasok is képviseltetik magukat a tüntetésen. Szolida­ritásból elmegy a parlament elé az Értelmiségi Szakszer­vezeti Tömörülés (ÉSZT), az Autonómok és a Liga néhány vezetője is. A SZÉF elnöke azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a tiltakozásnak milyen módját választják, ha a mostam tünte­tés nem vezetne eredményre, de szavaiból kitűnt: folytatás következhet. Takács Mariann Hírcsatorna Ybl-díjak. Kiemelkedő szak­mai munkásságuk elismerése­ként öten kapták meg az idén az Ybl Miklós-díjat Torgyán Jó­zsef földművelésügyi és vidék- fejlesztési minisztertől: Andor Anikó táj- és környezettervező, valamint Boros Pál, Czigány Tamás, Kapitány József és Ma­jor György építészek. Hálózati kapcsolat. A kor­mányzat és a civil társadalom viszonyában fontos mérföldkő a két szféra közötti interaktív számítógépes kapcsolat kialakí­tása - mondta Stumpf István kancellária-miniszter a Minisz­terelnöki Hivatal civil honlap­jának pénteki bemutatkozása után. A honlap címe: www.ci­vil.info.hu. Új államtitkár. A köztársa­sági elnök - a miniszterelnök előterjesztése alapján - Med- gyesy Balázs Marcellt nevezte ki a Környezetvédelmi Minisz­térium közigazgatási államtit­kárává. Befejezendő beruházások. Az egészségügyben a stabil és biztonságos betegellátásra kell törekedni. Ezért be kell fejezni a félkész beruházásokat és re­konstrukciókat annak érdeké­ben, hogy az intézményhálózat is stabil és biztonságos legyen - mondta Gógl Árpád egészség- ügyi miniszter egy tegnapi kór­házlátogatása során. MÚK-díjak. Pénteken adták át a Magyar Újságírók Közössége által odaítélt Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjakat az arra érdemeseknek: Dánfalvi De­zsőnek, Obersovszky Gyulának és Szakolczay Lajosnak. Aggódik az MSZP. A szocia­listák számára elfogadhatatlan, hogy az egészségügy forráshiá­nyát a magánbiztosítókkal, végső soron a lakossággal fizet­tessék meg - olvasható az MSZP pénteki közleményében. A párt szerint a beígért béreme­lés és az intézmények biztonsá­gos működtetésének pénzügyi feltételei hiányoznak. Városházi vita. A Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal állásfoglalása szerint Hódme­zővásárhely polgármestere, Rapcsák András állásából tör­tént felfüggesztése alatt nem hívhat össze sem munkaterv szerinti, sem rendkívüli köz­gyűlést - közölte újságírókkal Túri József alpolgármester. Bővülő képkiállítás. Újabb hamis Rippl-Rónai-képeket fog­lalt le a rendőrség - közölte pén­teken a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A rend­őrségi „kiállítóteremben” immár 27 lefoglalt festményt őriznek. Búcsú. Göncz Árpád köztársasági elnök, a Tavaszi Fesztivál fővédnöke nyitotta meg a Bú­csú a „hangos” XX. századtól című kiállítást. Hámori József (képünkön) kultuszminiszter ar­ról szólt, hogy a tavasz mindig a művészetek megújhodását is hozza, fotó: feb/kallus györgy Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Belépő a százmillióhoz! Mindenkit utolér a Nemesis Kacatból óceánjáró Nincs esélyük a gazfickóknak A hét sztárja: Roy Scheider Tvr-hét - a műsorújság Elő is fizethet! Hívja a 488-5656-os telefonszámot! 4 r 1

Next

/
Thumbnails
Contents