Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-12 / 70. szám

24 Dunántúli Napló Sport 1999. március 12., péntek Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM Mindenhol helyt állt a PVSK-MiZo női kosárlabdacsapata Újabb fejezet ért véget a PVSK-MiZo női kosárlabdázóinak életében, lezárult a bajnokság alapszakasza, amelyben a má­sodik helyen végeztek, emellett bejutottak a Magyar Kupa négyes döntőjébe, az Euroligában pedig hatodikok lettek. PÉCS- Azzal kezdem, amire a leg­büszkébb vagyok, megmaradt a folyamatosság - mondta Rátgéber László, a PVSK- MiZo edzője. - Hat éve kerül­tem Pécsre, azóta állandóan a magyar bajnokság és a kupa legjobb négy csapata között vagyunk. Ez a minőség garan­ciája.-Igen, de az eltelt időszak alatt senki sem lett fiatalabb.- Miért lett volna?-Arra gondolok, hogy a csapat átlagéletkora ma már a harminchoz közelít.-Valóban keveset játszat­tam a fiatalokat, ennek egyik oka az, hogy ők a korosztályos bajnokságokban is megszerez­hetik az úgynevezett meccsru­tint. Segítőm, Füzy Ákos dönti el, hogy a fiatalok közül kit ja­vasol, én hiszek benne, ő pedig mindig elmondta a véleményét arról, kik üljenek a padra jelen­leg. Tudom, hogy a helyi fiata­loké a jövő, de most minden­képpen a lehető legjobb helyen akartunk végezni az alapsza­kaszban, tudomásül véve azt, hogy az elért második helyünk csupán „startpozíció”. Úgy ér­zem egyébként, hogy a fiatalok beépítése folyamatos.- Nem is elégedett a lányok­kal? — Ezt nem mondtam. Örülök a teljesítményüknek. Szerin­tem mindent megtettek saját sikerükért és a közönség ki­szolgálásáért. Elhihetik, renge­teg stressz, hatalmas edzési munka, sok fárasztó utazás áll mögöttünk, és mindenhol helyt álltunk: a bajnokságban, az Eu­roligában és a Magyar Kupá­ban is.- Feltűnő volt, hogy sok kül­földi jött és ment a csapathoz és a csapattól.- Mindig arra a posztra iga­zoltunk külföldit, ahol ném volt megfelelő saját játéko­sunk. Valóban nem vált be Mosley és csalódtunk McKen- zee-ben is. Reméljük, a most igazolt brazil játékos érvénye­síti az első pillantásra látott te­hetségét.- Hat éve az együttes edzője. Változott a kapcsolata a játé­kosokkal?-Egyikünk sem lett fiata­labb. Ha ugyanolyan lenne a kapcsolatunk, mint a kezde­tekben volt, senki sem járna jól. Megismertük egymást, úgy érzem a bizalom maradt, nem tagadom, hogy érezhető egy idő eltelte után monotónia is az edző és játékos kapcsolatában, de ez nem zavarja a munkát.- Tervek?- Félrebeszél, aki azt mondja, hogy akár a kupában, akár a bajnokságban megelé­gednénk a második vagy a harmadik hellyel. Maximumra törekszünk, mint mindig.- Rátgéber László a magyar válogatott szövetségi kapitá­nya is. Mintha erről a tevé­kenységéről kevesebbet lehetne manapság hallani.- Megváltozott a versenyki­írás. Most a nyár a felkészülés időszaka, a jövő héten hirdetek húsz fős keretet a november­ben esedékes EB-középdöntő meccseire.- Pécsi játékosok is lesznek a keretben?- Természetesen. Neveket egyelőre nem szeretnék mon­dani, de három jelenlegi és egy, most éppen külföldön sze­replő pécsire is számítok. Bozsik László Rátgéber László és Csák Magdolna időkérés közben Röviden Bodor a keretben. Kihirdet­ték a főiskolai világbajnokságra készülő magyar felnőtt úszóvá­logatott keretét. Ebben helyet kapott Bodor Richárd, a TASI sportolója, a JPTE első éves hallgatója is, aki Rózsa, Czene és Zubor társaságában készül a július 11-15. között, a spanyol- országi Palma de Mallorcán sorra kerülő úszó-világese­ményre. (n) Felhívás. A Káplán Tenisz Park értesíti junior sportolóit, hogy számukra az edzés az új idényre március 16-án, 15.00- kor kezdődik. (n) Freyt megműtötték. Megmű­tötték a nemrégiben kézsérülést szenvedett komlói kézilabdázót, Frey Jánost. Az átlövő előrelátha­tólag már nem léphet pályára eb­ben a bajnoki szezonban. (z) Mai sportműsor KÉZILABDA. NB I. fér­fiak: PMKC - Ózd, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 18.00. KOSÁRLABDA. NB II. férfiak: PVSK-Pécsvárad - Hévíz, Pécsvárad, 19.00. TENISZ. Thom Makár Open fedett pályás női torna, Pécs, Makár Tanya, 9.00. (n) Szinte a teljes hazai férfi kézi­labda NB I-ben volt játékosok a gyúrók. Ebből a sorból a PMKC, illetve jogelődje, a PMSC sem akart kilógni. Erős kézzel bánik a „munkada­rabokkal” Taskó Imre, így aztán jobban is szeret férfiakkal dol­gozni. Igaz ugyan, hogy a na­gyobb termetű játékosok szinte Folytatódik a bajnokság a labdarúgó NB Ill-ban és a megyei I. osztályban is Megerősödött a Pécsi Postás A hét végén beindul a foci nagyüzem, megkezdődik a tavaszi idény minden osztályban, így a labdarúgó NB III. Dráva-cso- portjában és a megyebajnokságban is. BARANYAI KÖRKÉP Az NB Ill-ban három baranyai csapat szerepel, ezek közül kettő, a Pécsi Postás és a Mo­hácsi TE a nyitányon egymás ellen szerepel Pécsett, a Matáv- pályán. A Harkány Balaton- földváron játszik, mind a két meccsre szombaton kerül sor. A postások a téli szünetben megerősödtek, két volt NB I-es játékos, a PMFC-ből Balázs és Hofecker is hozzájuk került.- Bízom a győzelmünkben, amire az is alapot ad, hogy si­került pótolnunk az eltávozott játékosokat - hallottuk Csordás Istvántól, a Pécsi Postás szak­vezetőjétől. A mohácsiak nem a legjobb összeállításban állnak ki, Ja­kab, Bódis és Kajtár sérült, Szugfill Lánycsókra igazolt, Megyeri három sárga lap miatt hiányzik majd.- Nehéz lesz számunkra a tavaszi szezon, mert generáció- váltás zajlik nálunk, de nem megyünk feltartott kézzel Pécsre - nyilatkozta Megyeri Károly, az MTE játékosedzője. Óbert Béla, a harkányiak ve­zetőedzője (képünkön) azért panaszkodik, mert sérülés, be­tegség és eltiltás miatt kevesen vannak, Balatonföldvárra 11 felnőtt játékossal utaznak, a kispadra ifisták ülnek majd le. A Dráva-csoportban ez lesz a nyitányon: Dombóvár - Duna- szentgyörgy, P. Postás - MTE, Balatonföldvár - Harkány, MÁV NTE - Nagyatád (mind szombat), Bátaszék - Kaposfü- red, Balatonlelle - Balatonfü- red, Tihany - Bonyhád, Paks - Marcali (mind vasárnap). Az NB III. állása Dráva csoport 1. Balatonlelle 15 11 4 _ 28- 7 37 2. Marcali 15 9 4 2 29-11 31 3. Harkány 15 8 5 2 28-15 29 4. Pécsi Postás 15 7 5 3 24-15 26 5. Nagyatád 15 7 4 4 22-24 25 6. Kaposfüred 15 7 2 6 23-20 23 7. Bonyhád 15 7 1 7 17-17 22 8. Dombóvár 15 5 5 5 19-20 20 9. MÁV NTE 15 5 4 6 27-20 19 10. Balatonfüred 15 5 4 6 23-24 19 11. Dszentgyörgy 15 5 4 6 19-23 19 12. Mohács 15 4 5 6 18-24 17 13. Paksi SE 15 3 5 7 23-26 14 14. Tihany 15 3 3 9 14-34 12 15. Bátaszék 15 2 3 10 16-28 9 16. Balatonföldvár 15 1 4 10 12-34 7 A megyei I. osztályban ta­vaszra meggyengült a Kozár- misleny, a Somberek edzőt vál­tott, a Dunaszekcsőnek pedig 150 ezer forint büntetést kell fi­zetnie, mert visszaléptette a bajnokságtól az ificsapatát. Ha­bár több sportegyesületnél nincs pénz, mindegyik elkezdi a tavaszi idényt, abban a reményben, hogy be is tudja fejezni. A tavaszi első forduló: Fel- sőszentmár- ton - PEAC- Femex (szombat), Boly - Szentlőrinc, Hosszúhetény - Újpetre, Szi­getvár - Somberek, Sellye - Dunaszekcső, Kozármisleny - Siklós-Márvány, Pécsvárad - Bicsérd, Szederkény - Lány­csók (mind vasárnap). A megyei I. o. állása 1. Felsőszmárton 15 9 2 4 33- 7 29 2. Siklós 15 9 2 4 23-16 29 3. Lánycsók 15 8 4 3 31-16 28 4. PEAC-Femex 15 8 3 4 39-18 27 5. Sellye 15 8 3 4 27-20 27 6. Kozármisleny 15 7 4 4 26-16 25 7. Boly 15 7 3 5 28-21 24 8. Szigetvár 15 6 6 3 24-17 24 9. Szederkény 15 6 3 6 16-19 21 10. Hosszúhetény 15 5 4 6 20-22 19 11. Dunaszekcső 15 5 4 6 19-22 19 12. Újpetre 15 4 6 5 17-25 18 13. Pécsvárad 15 4 3 8 17-32 15 14. Bicsérd 15 4 1 10 15-25 13 15. Szentlőrinc 15 3 2 10 11-28 11 16. Somberek 15 1 2 12 11-53 5 Horváth László------------------- Sportré -----------------— A gyúró már meccs előtt megizzad eltakarják a gyúrópadot, a több izom pedig több munkát is igé­nyel. Mire egy bajnoki találkozó elkezdődik, addigra a gyúrónak már legalább egyszer illik meg­izzadnia, ha mindenkit előké­szít a játékra. Amennyiben ez nem így van, akkor nem teljes erőbe­dobással vé­gezte a fel­adatát, amiből könnyen lehet sérülés.-A méltán elismert Karsai Ottó volt a mes­terem - idézte fel a tanulóévet a PMKC gyúrója. -Persze egy gyúrónak az izmokon és a sérü­léseken kívül mással is kell fog­lalkoznia. A kezem alá kerülő játékosok nagyon gyakran a pádon mesélik el összes búju­kat, bánatukat, no meg persze örömeiket is.- Ezek szerint szinte mindent tud a fiúkról?- Sokat, de a hallgatás nagy erény ebben a szakmában. Fe­csegni nem szabad, mert akkor oda a bizalom.- Sok titkos szert rejt a tás­kája?- Majdnem csak olyan dol­gok vannak benne, amit bárki beszerezhet. Bár mi is keverünk különleges krémeket, de egyik receptet sem őrizzük hét lakat alatt. Akik ezt az ipart űzik, azok összetartanak, segítik egymást. Ha az ellenfél játé­kosa sérül meg, akkor természe­tesen rajta is se­gítünk, a mez színétől függet­lenül. Nekünk az a legfontosabb, hogy ismét a pá­lyára léphessen a páciensünk. Sokszor persze az első ijedtség nagyobb, mint a valódi baj. Mégis minden pilla­natban ugrásra készen kell ül­nünk a kispadon. Pucz Péter Békésszentandráson, 1951-ben született Taskó Imre. Szarvason géplakatos szakmát tanult. 1978-tól a PMSC-ben több, mint száz NB I-es kézilabda-mérkőzésen szerepelt. 1984-ben lett az egyesület gyúrója. Rövid ideig a nőknél is dolgozott. Második felesége Babos Gyöngyi igazságügyi szakértő. Gyermekük nincs. Pellérden élnek. Sporthétvége - baranyai események Rangos női teniszverseny PÉCS, MAKÁR TANYA Péntektől jövő hétfőig ren­dezik a Thorn Makár Open elnevezésű, 500 ezer forint összdíjazású fedett pályás női tenisztornát. A viadalon nem indul a cím­védő Földényi Annamária, viszont a mezőny nagy rész­ben megegyezik azzal, amely a múlt vasárnap befejeződött országos bajnokságon vett részt. A 48 tagú főtábla küzdel­mei valamennyi versenyna­pon 9 órakor kezdődnek. Március 15-én előbb az elő­döntők kerülnek sorra, majd 13 órakor kezdődik a finálé. A mérkőzések a Makár Ta­nyán a hárompályás fedett csarnokban zajlanak, amely­nek lelátójáról ingyen lehet élvezni a játékot. A győztes 155 ezer, míg a másik finalista 80 ezer forin­tot kap teljesítményéért. A szervezők jövőre már 10 ezer dolláros nemzetközi versenyt kívánnak lebonyolítani. Ezzel a magyar versenyzőknek sze­retnének segíteni, mivel azok kevés hazai WTA-viadalon gyarapíthatják világranglista­pontjaik számát. H. L. Horváth Judit emlékére PÉCS, LAUBER DEZSŐ SPORTCSARNOK Fel akarják állítani a „Kosár­labdázónő” szobrát, amivel a tragikusan elhunyt pécsi vá­logatott játékos, Horváth Ju­dit emlékének adóznak. A műalkotást Bocz Gyula, Munkácsy-díjas baranyai szobrász készíti el Pécsett, a Lauber Dezső sportcsarnok mellett. A nemes cél érdeké­ben többen kezdő adomá­nyokkal kuratóriumot alapí­tottak, amelynek elnöke dr. Fendler Kornél, titkára Lá- bady Imre lett. A sport- és művészetsze­rető polgárok adományaikat a Sporttámogatási Közalapít­ványhoz juttathatják el, ame­lyet a Magyarországi Volks­bank Rt. pécsi fiókjánál ke­zelnek, számlaszám: 14100017-10443049- 01000000. H. L. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. ‘ Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n, a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január 1-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, ^ A fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. ^/6ATESZ ISSN 0865-9133 tagja

Next

/
Thumbnails
Contents