Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-02 / 60. szám
1999. március 2., kedd Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Az örökösök is jelentkezhetnek BARANYAI KÖRKÉP A háború előtti és utána megszűnt életbiztosítások után is lehet kártalanítást igényelni. A biztosításfelügyelet megkezdte az igények felmérését. Az 1945 előtt megkötött és a háború befejeztéig működő társaságoknak fizetett életbiztosítások után is lehet igényelni jóvátételt - már aki bejelenti igényét az Állami Biztosításfelügyeletnek (ÁBF). Máté Lászlóné, a hivatal „befagyott” biztosításokkal foglalkozó munkatársa elmondta: a biztosítottnak, vagy annak elhalálozása esetén az örökösöknek írásban kell igazolni a háború előtti szerződések megkötését. Ha a kötvény a birtokukban van, akkor a fénymásolatot is el kell küldeni a felügyeletnek. Ha viszont ez nem áll rendelkezésre, akkor a biztosítással kapcsolatos kötelezvény (melyik biztosítóval, mikor, milyen feltételekkel köttetett a szerződés) is elégséges a regisztráláshoz. A felügyelet munkatársai az 1945 után megszűnt biztosítók levéltárban megtalálható iratai alapján megpróbálják a szerződések eredeti példányát felkutatni. Az ÁBF illetékese elmondja: az igények felmérése után még ebben az évben a kormány dönt arról, hogyan kártalanítja majd a háború előtti pénzügyi szolgáltatást igénybe vevőket. B. G. Búcsú az Erőmű-pályától - Pécsett, az egykor szebb időket látott Edison úti pálya helyén telephely épül. Felvételünk a munkálatokat megelőző tereprendezésről készült. FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Sörhab és körpecsét PÉCS Ki ne emlékezne a Sörgyári capriccio dúsfonatú szépasszonyára, vagy a Szigorúan ellenőrzött vonatokban a kerekded női hátsóra nyomott bélyegzőkre? „Hóvirágünnep” címmel Bo- humil Hrabalra emlékező rendezvénysorozatot szervez március végén a pécsi Parti Galéria. Tátrai Annamária elmondta, hogy szeretnék a feszengős, polgári, kissé sznob világgal szemben a hrabali kisvárosok, kisemberek és kiskocsmák hangulatát megidézni, ennek érdekében képzőművészeti kiállítás készül, jelmezbált rendeznek, és négy Hrabal-ftlm mellett egy hazánkban eddig még nem vetített portréfilm is látható lesz. A szervezők a söröskan- csó-tárlathoz gyűjtők darabjait is várják, vidéki tűzoltózenekart is meghívnának (merthogy Pécsett nincs ilyen), s ha sikerül, cseh ételeket is lehet kóstolni majd. Az esemény a Pécsi Tavaszi Fesztivál rendezvényeihez kapcsolódik. Magyarországon hasonlóra eddig még nem került sor. H. I. Gy. Nem alszik el a piros lámpa PÉCS, RENDŐRSÉG A hét végén újra rendőrségi akció volt az egyik hirdi éjszakai szórakozóhelyen. A bárban prostitúcióra utaló bizonyítékokat találtak - harmadszor egy éven belül. Tavaly áprilisban rajtaütött a rendőrség az egyik hirdi lokálon, az akció eredményeképpen jelenleg bírósági eljárás folyik, üzletszerű kéjelgés elősegítése, valamint kerítés miatt. A bár közben más üzemeltetővel kinyitott, és februárban a rendőrök ismét a helyszínen töltötték az éjszakát, ezúttal sem vendégként. Még nem zárult le a nyomozás, amikor újra jelezték: Hir- den tovább űzik a prostitúciót.-Mi rendre értesítettük az ön- kormányzatot a történtekről, ám jogszabály híján elutasították a kérésünket és . nem zárták be a szórakozóhelyet - mondta dr. Kovács László alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője. - Az új bé- téká már tartalmazza az emberkereskedelem fogalmát, amelynek minősítő körülményei között szerepel az az eset, amikor valakit fajtalanságra, közösülésre kényszerítés miatt adnak-vesznek vagy cserélnek el - mondta az alezredes. S. G. Az ötszázalékos létszámleépítés leginkább az iskolákban lesz érezhető Az egymilliárdos megtakarítás ára négyszáz munkahely lehet A megyeszékhely költségvetése áll vagy bukik azon, sikerül-e végrehajtani a tervezett intézményracionalizálást. A szerkezeti struktúra átalakításával és létszámleépítéssel járó feladatoktól egymilliárdos megtakarítást remélnek a Városházán. PÉCS A költségvetés beterjesztésekor Toller László polgármester úgy indokolta a létszámleépítésre vonatkozó javaslatot, hogy erre elsősorban a költségvetési hiány miatt van szükség. Ameny- nyiben a foglalkoztatottak létszámát egységesen, az úgynevezett „fűnyíró-elv” alapján 5 százalékkal csökkentik, a köz- alkalmazottak és köztisztségviJelenleg is sok a munkanélküli tanár # Március elején megyénkben 79 tanító, tanár és oktató keres munkát. Legtöbben, ötvenötén általános iskolai tanítók vagy tanárok, a középiskolai intézményekben tanítani vágyók száma 15, a többiek egyéb speciális oktatók, szakoktatók vagy gyógypedagógusok. Munkahelyet már sokkal kevesebben kínálnak pedagógusoknak. Általános iskolákban négy tanítót, felsőfokú intézményekben három tanárt, egyéb speciális oktatót mindössze egy főt keresnek. # Tanárként újra elhelyezkedni meglehetősen nehéz. Főként humán végzettségű tanárokból, leginkább magyar és történelem szakosokból van „túltermelés”, némileg keresettebbek a nyelvtanárok és a reáltárgyakat oktatók. A Munkaügyi Központban általában az átképzést javasolják. selők összlét- száma akár 400-450 fővel kevesebb lehet. Ennek a számnak a legnagyobb hányada valószínűleg pedagógus lesz.-A puszta szándékon kívül egyelőre semmilyen információt nem kaptam arról, hogyan is tervezik véghezvinni a rációnalizálást - mondta el lapunknak Staub Emó' (első képünkön), a Közoktatási Bizottság MDNP-s tagja. - Annyi valószínűnek látszik, hogy ez a leépítés az iskolaszerkezet átalakításaitól függetlenül megy majd végbe. Kérdéses persze, van- nak-e olyan tartalékok az oktatási intézményeinkben, hogy egy ilyen mértékű álláshelymegszüntetés ne menjen a színvonal rovására. Az ellenzék úgy véli: egy önmagát iskolavárosként meghatározó településen az egyik legfontosabb befektetés az oktatás fejlesztése lenne, nem pedig további nyesegetése. Az érintettek körében nem kis felháborodást váltott ki, hogy az önkormányzat létrehozott egy, a „szerkezeti struktúra átalakítása feladathoz kötött intézményvezetői jutalomkeretet”. Ennek része az is, hogy ha a vezetők eredményesen végrehajtják a létszámleépítéssel egybekötött átalakításokat, külön pénz illeti őket.- Ezt a lépést különösképpen visszataszítónak tartjuk, hiszen ez valójában vérdíj - vélekedik Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivője. - Azt is el szeretnénk érni, ha nem mindig az intézményekkel kezdenékaz átvilágításokat, hanem most kivételesen a gazdálkodó szervezeteket vennék előre. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt sem tartja biztosítottnak, hogy valóban mindenütt 5 százalékos lesz a létszámleépítés.-A szociális vagy kulturális területről már szinte nincs mit vagy kit leépítem, így az is bekövetkezhet, hogy akár 300-350 közoktatásban dolgozó közalkalmazottnak mondanak fel gondolja Nagy Erzsébet.- A városnak nincs pénze, ezzel a ténnyel szembesülni kell. Mivel nem lehet több bevételre számítani, kénytelenek vagyunk véghezvinni ezt az 5 százalékos létszámcsökkentést - indokol Meixner András (második képünkön), a Közoktatási Bizottság MSZP-s elnöke. - Tudatában vagyunk, ez nem egy népszerű lépés. Az intézmények vezetőivel közösen kell kidolgoznunk, hogy hol, mekkora leépítés valósítható meg. Az is lehet, hogy nem egyenlően valósul meg: a lehetőségeket és a pénzügyi helyzetünket mérlegelnünk kell. Győrffy Z. Kegyeletsértő tolvajok ítélete A temetőkből a meghatározott fazonú vázák egy évvel ezelőtt kezdtek sorra eltűnni. A városból, illetve a térségében lévő három községből néhány hét alatt 259 személy tett bejelentést a rendőrségre a sírok rongálása miatt. MOHÁCS ÉS KÖRNYÉKE Amint világossá vált, hogy a temetőkből ellopott vázák alapanyaguk révén a nemesfémátvevőknél értékesíthető áruvá alakulnak, célirányosan keresték a nyomozók az elkövetéssel gyanúsíthatókat. Két mohácsi fiatalembernél aztán a házkutatás során rá is leltek egy halomban a felismerhetetlenségig összekalapált tárgyakra. Somberek, Bár, Himesháza, Majs, és a mohácsi római katolikus temetőben nyugvók hozzátartozói összesen kétszázöt- venkilencen tettek bejelentést a városi kapitányságra, s bár a nyomozás során B. S., valamint O. V. gyanúsítottak elismerték a vázalopásokat, sőt a bizonyítási eljárás alkalmával azt is megmutatták, a temetőkbe hol mentek be, a bírósági tárgyaláson B. S. elsőrendű vádlott visszavonta a vallomását. Egyébként a dr. Jörg Éva büntetőbíró vezette tanács az ügyben helyszíni tárgyalásokat tartott, hogy a nagy számú sértettnek ne kelljen Mohácsra utaznia. Az elmúlt hónapokban Himesházán, Somberekén, Bárban és Majson a községházi házasságkötő termek alakultak át egy-egy napra tárgyalóteremmé, majd az ítéletet Mohácson mondták ki: e szerint az elsőrendű vádlott egy év nyolc hónap, míg a másodrendű vádlott négy hónap letöltendő szabadságvesztést kapott. Hétezer forint bűnügyi költséget róttak ki rájuk, továbbá 880 ezer forint illeték megfizetésére, valamint a sértetteknek okozott kár megtérítésére kötelezte őket a bíróság. Az elsőrendű vádlott ítélete nem jogerős. B. M. (A> Kommentár az 1. oldalon) Fizetni biztos nem fognak A bíróság az ítéletében kihangsúlyozta az elkövetők kegyeletsértő cselekedetét, ám a'vázák nemesfémként történő értékesítése a BTK alapján lopásnak minősül, s így a példás büntetés is enyhének hat. Ráadásul a sértettek nem remélhetik, hogy az ítélet szerint nekik okozott kárt valaha is megkapják, hiszen lefoglalható értéke nincs a két munka- és jövedelem nélküli fiatal- embefnek. E tényből kiindulva behajthatatlan követelése lesz feltehetően az igazságszolgáltatásnak is az elsőrendű vádlottra kirótt 880 ezer forintos illeték a perköltséggel együtt. Az ellopott vázák darabja egyébként 5-6000 forint volt, a bennük lévő nemesfém mennyisége pedig elenyészően kevés. Beteg kórháznak keserű orvosság A szigetvári kórház tartozásainak rendezésére felkért csődbiztos állítja, ilyen nehéz dolga még nem volt. Mégis úgy érzi, egy év alatt a betegellátás színvonalának növelésével, az elkerülhetetlennek ítélt létszámcsökkentéssel 100 millió alá csökkenthető az adósságállomány. SZIGETVÁR A kórház 260 milliós adósság- állománya több tételből áll ösz- sze - mondta Perényi László, a MŰVEK Tanácsadó és Szolgáltató Kft. egyéves megbízatással rendelkező csődbiztosa, aki bízik abban, hogy ennyi idő alatt 100 millió forint alá vihető a tartozás mennyisége. Az önkormányzat a kórház teljes csődjét szeretné elkerülni, a csődbiztos első dolga a beszállítókkal való kapcsolatfölvétel, az intézmény fizetési készségének kinyilvánítása, hogy a kórház folyamatos működéséhez szükséges beszállítások nem maradjanak el. A kórház nagyobb, mint a térség igénye, a teljesítmény növeléséhez szinte teljes reorganizáció szükséges, ugyanis megállapításaik szerint kaotikus állapotok uralkodnak a kórházban. Úgy ítélik meg, hogy nemcsak a gazdasági eredményeket, a betegellátás színvonalát is növelni kell. A béralap csökkentése érdekében a kórház 80 dolgozójától kénytelen megválni, nemsokára tárgyalásokat kezdeményeznek a helyi Munkaügyi Központtal. Az elkészült vizsgálat föltárt hiányosságokat, például pontosítani kell az orvosok által elvégzett gyógyító tevékenység elszámolását: a pontatlanságok milliós veszteségeket eredményeztek. A kihasználatlan osztályokon az ágyak számának csökkentése, a jól menő osztályokon viszont a betegforgalom növelése a cél. Megtakarítás lehetséges, ha a túlságosan magas fűtés- és vízdíj felülvizsgálatra kerül, hiszen a kórház a nagy- fogyasztók közé tartozik. Javítani kell a kórházon belüli információáramlást, a belső viszonyokat is tisztázni kell. A szigetvári önkormányzat március 9-én dönt a vizsgálat eredményeiről, addig szakbizottságok folytatnak vizsgálatot a jelentésről. Balogh R. Hírcsatorna Téves nyomtatvány. Az építményadó 8 napon belüli rendezéséről kapott felszólítást az elmúlt héten több ezer pécsi háztulajdonos. Sokan nem értették a sietség okát, hiszen tudomásuk szerint a helyi adókat március 15-ig kell kiegyenlíteni. Az iroda elismerte tévedését, olyan nyomtatványt küldtek el minden adózónak, amely a hátralékosoknak szól. A befizetési határidő természetesen változatlan. (I) Sorban álltak a pécsi parkokban és grundokon a meteorológiai tavaszt megelőző hét végén. Minden játék és sportterület órákon át foglalt volt a déli órákban is. A Krisztina téren egyszerre legkevesebb kétszáz gyerek játszott és futballozott, míg folyamatosan kb. félszázan várakoztak. Szombaton a pogányi meteorológiai főállomáson plusz 18 fokot jelzett a hőmérő. (cs) Templomi tolvajok Pécsett. Egy réz gyertyatartót és egy réz keresztelő- kút-tetőt loptak el a hét végén Pécsett, a Berzsenyi utcai római katolikus templomból. A nyitott ajtón besurranó tolvajok négyszázezer forint kárt okoztak a plébániának. (sn) Abaligeten és Orfnn lakossági kezdeményezésre új környezetvédelmi közösség szerveződik. Az ügyet felkarolta a pécsi székhelyű Dél-dunántúli Regionális Állat- és Természetvédő Egyesület, amely fontosnak tartja a tavak élővilágának megóvását is. (cs) A görösgali kápolnát is elérte a belvíz. Az alkalmi tó már annyira körbeveszi a kastélypark műemléki értékű létesítményét, hogy azt nem lehet megközelíteni. (cs)