Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-11 / 69. szám

1999. március 11., csütörtök Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Leváltották a kórház igazgatóját Kedden délutántól az éjszakába nyúlóan tárgyalták rendkívüli testületi ülésen a képviselők a Városi Kórház és Rendelőintézet helyzetét. A nyolcórás vita végeztével titkos szavazással dr. Ve- rasztó Hermin (képünkön) orvosigazgató magasabb vezetői megbízását azonnali hatállyal visszavonta a testület. SZIGETVÁR A kórházat fenntartó önkor­mányzat biztosaként kirendelt tanácsadó cég igazgatója, Pe- rényi László beszámolója némi­leg sokkolta a képviselőket: a keddi nappal bezárólag a kór­háznak 254 millió forint a fize­tési kötelezettsége. Abban benne van az a 33 milliós hitel, amit 2002-ig vissza kell fizet­nie az intézménynek, a 13. havi illetmények hitelelőlege, a bankszámlán szereplő több mint 12 millió forint is. A képvise­lők azt firtat­ták, miként került ilyen helyzetbe az intézmény. Véleményük szerint annak ellenére, hogy általában a kórházak nem kapnak elegendő' pénzt a gyógyításra, a tetemes hiány felróható a kórházi veze­tésnek, de a jogszabályban elő­írt kötelezettségeit nem vagy csak részben teljesítő önkor­mányzat is hibás. Az orvos­igazgató ellen a legfőbb vád az, hogy tavaly nem jelentette rög­tön, amikor a kórház kinnlevő­sége először haladta meg a százmillió forintot. Egy korábbi döntés értelmében ilyen vész­helyzetben azonnal önkor­mányzati biztost kell kirendelni a kórházba. De minderről már többször beszámoltunk. Maradjunk a kedden történteknél. Az önkormányzati biztos egy hónapos vizsgálódásaiból né­hány megállapítás: súlyos hely­zet miatt hamarosan el kell bo­csátani 88 dolgozót, s a végki­elégítésükhöz 20-30 millió fo­rint kell. Egyelőre még bizony­talan, hogy áprilisban a kórház biztosítani tudja-e a betegek élelmezését és a gyógyszereket. A kórházi belvillongások is nehezítik a helyzetet: mindhá­rom érdekképviseleti szervezet bizalmatlansági indítványt nyújtott be az orvosigazgató el­len. Hogy az elmarasztaló vé­lemények mögé valójában hány ember sorakoztatható fel, nem derült ki. Ezzel szemben leve­lek és aláírások tucatjai dicsérik az orvosigazgató emberségét, eredményes gyógyító tevé­kenységét, új egységek beindí­tásával szerzett érdemeit. Egy asszony - állampolgár­ként szót kapva az ülésen - ki­jelentette: „Önök egy fejet akarnak.” Dr. Verasztó Her­min vállalva a nyílt megméret­tetést, nem kért zárt tárgyalást az ülésen. Reményét fejezte ki, hogy a kórházi dolgozók összértekezletén az önmaga ellen indítandó bizalmatlan­sági indítvánnyal tisztázhatja a félreértéseket. A testület elfogadta az általa kiküldött négytagú vizsgálóbi­zottság elmarasztaló jelentését. (Vajon miért nem hallgatták meg az igazgatót is?) A fe­gyelmi biztos javasolta: szün­tessék meg a fegyelmi eljárást. A testület átalakult fegyelmi tanáccsá. Döntöttek a titkos szavazásról, melyet két fordu­lóban tartottak. Az elsőben a többség nem látott okot fe­gyelmi eljárás indítására, a má­sodikban az kapta a legtöbb szavazatot, hogy az orvosigaz­gató magasabb vezetői megbí­zását azonnali hatállyal vissza kell vonni. Az önkormányzat péntek reggel 7 órakor rendkívüli tes­tületi ülésen dönt az orvosigaz­gatói pályázat kiírásáról, a megbízott vezető személyéről. A halaszthatatlan ügyekben péntek reggelig a rangidős kór­házi orvos dönt. B. M. L. Vita az ingatlankezelésről KOMLÓ A napokban az önkormány­zati tulajdonban lévő, bér­beadással hasznosított in­gatlanok kezelésének át­szervezésére készült javas­lat a városházán. A rendszerváltáskor 5000 bér­lakás és több, mint 200 nem lakás célú bérlemény volt a Városgazdálkodási Rt. keze­lésében. Mára a városi tulaj­donú ingatlanok száma jelen­tősen csökkent. A cég 1015 lakás és 77 egyéb bérlemény ingatlankezelését végzi. A javaslat készítője, dr. Somogyi Károly jegyző arról tájékoztatott, hogy a csökkent és leegyszerűsödött tevékeny1 séget olcsóbban el tudná látni a hivatal intézménye vagyis a városüzemeltetési gondnok­ság. Ha a jelenlegi 11-tagú ingatlankezelési részlegből 6 fő a gondnoksághoz kerülve végezhetné a munkát, 5 fő bérköltsége megtakarítható lenne. • Prohászka István, a Város­gazdálkodási Rt. elnöke más­képp vélekedik. Szerinte, mi­vel a városban az ingatlan­gazdálkodás sajnos nem üz­leti, hanem sokkal inkább szociális tevékenység, csak újabb problémákat okozna a hivatalnak. A szolgáltató most is a hivatal előírta köte­lezettségeit végzi. Az elnök szerint nem lenne szerencsés a dolgot hatóságra bízni, hi­szen a 24 órás karbantartási ügyeletet sem tudná ellátni. Az ingatlankezelési tevé­kenység amúgy nem csök­kent, hanem a társasházak egyéb elszámolási kötelezett­ségei miatt még nőtt is. D. G. Találkozó MAGYARBÓLY Szinte biztos, hogy a húsvéti ünnepek alatt nem nyitják meg ideiglenesen a bere- mendi határátkelőt. Tegnap második alkalommal, ezúttal Magyarbólyban ren­dezte meg a Pécsi Határőr Igazgatóság a határmenti te­lepülések polgármestereinek találkozóját. Az országgyű­lési képviselők és a Baranya Megyei Közgyűlés részvéte­lével lezajlott tanácskozást élénk érdeklődés kísérte.- Összességében pozitívan befolyásolták a lakosság és a a végeken határőrség kapcsolatát a ha­tárőrizeti törvényben foglalt új jogköreink - mondta dr. Bakondi György vezérőrnagy, a határőrség országos pa­rancsnok helyettese. - Véle­ményem szerint javította az emberek közbiztonság-érzetét az, hogy nyomozó- és idegen- rendészeti hatóság lettünk és szabálysértési ügyekben is el­járunk. Lovász József pécsi határőr igazgató a találkozón el­mondta, hogy minden bi­zonnyal a húsvéti ünnepek alatt is zárva tart majd a be- remendi határátkelő, és az ál­landó nyitva tartás ügyében sincs fejlemény. S. G. ................. Do mbay-tó - szép kilátások FOTÓ: WÉBER TAMÁS Megtisztul a tó környéke is Hosszú évek után idén nyáron talán újra lehet fürödni a Dom- bay-tóban, mert a víz minősége az utóbbi időben sokat javult. Az önkormányzat - összefogva a környékbeli üdülőtulajdono­sokkal - most a szennyvízelvezetés problémáját kívánja meg­oldani. PÉCSVÁRAD A tavasz eleji sok csapadék az ország több táján kárt okozott, a Dombay-tónak azonban kifeje­zetten jót tett, mivel az azt táp­láló patak vízhozama megnőtt, ezért jelentősen tisztult a tó vize. így esély van rá, hogy nyáron - hosszú évek után - ismét alkalmassá válik a terület fürdésre, vízisportokra. Persze, ehhez az is kellett, hogy az önkormányzat kitisztít- tassa a patakot. Ezzel azonban a munkák nem fejeződtek be, a közeljövőben a mintegy száz üdülőbe eljuthat a vezetékes ivóvíz, és ismét szóba került, hogy meg kellene oldani a szennyvíz elvezetését.- Tárgyaltunk a tó körül nemrég megalakult víztársulat­tal, és megállapodtunk, hogy az önkormányzat 600-700 ezer forint értékű földmunkát vállal a vízvezeték kiépítésében - mondta lapunk kérdésére Zsáli János polgármester. - Társa­dalmi összefogással megoldjuk a közeli fenyveserdő kitisztítá­sát. Az is tovább javíthatja a tó vízminőségét, hogy az üzemel­tető vállalta: nyárig egyszer le­engedi a tavat, a patak friss utánpótlása pedig várhatóan még tisztább lesz. Arra egyelőre nincs pénz, hogy a környéken megépítsék a szennyvízcsatornát, erre csak pályázat révén lenne pénz. A korábban kihelyezett mobil WC-k mellett azonban a turis­ták használhatják majd a büfé mellékhelyiségét is. A tó mel­letti ifjúsági tábor a vizsgálatok szerint szintén nem szennyezi a vizet. Az önkormányzat tervei­ben szerepel egy szennyvíztá­roló kiépítése is, ahonnan rend­szeresen elszállítják majd a hul­ladékot. Nyaka Sz. Hírcsatorna Mágocsi kezdeménye­zésre borösvény kialakí­tását fontolja a Hegyhát- Észak Térségi Egyesület. A falusi turizmus fellendítését tervezik a mágocsi Ibolya­völgyben, Egyházaskozár- ban, Alsómocsoládon. Nyílna például lovarda, és épülne egy horgásztó is. (cs) Szemtanúk kerestetnek. „A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat ismeret­len tettesek ellen, akik 1999. február 17-én 18.30 óra kö­rül feltehetően benzinnel fellocsolták a Pécs, Nagy I. u. 146. sz. alatt lévő „Ibo­lya” presszót, majd felgyúj­tották. Kéri a rendőrség, hogy aki ekkor a a helyszín közelében tartózkodott és látta a tűzesetet, jelentkez­zen munkaidőben a 72/504- 436-os, munkaidőn túl a 72/504-400/10-06-os tele­fonszámon. Szászváron néhány kép­viselő azért lobbizik, hogy az önkormányzat önmaga üzemeltesse a helyi víz- és szennyvízvezeték-rendszert. A képviselők azt állítják, hogy a Keleti-Mecsek tér­ségében itt fizetnek a lakók a legtöbbet egy köbméter vízért. (cs) A Hegyháton védik azt a fát, melyen fekete gólya fészke található. A pontos helyszínt azért titkolják, mert tartanak a vad tojás­gyűjtőktől. Meződ határá­ban egykor nagyobb fekete gólya-kolónia létezett, (cs) A veszélyes alom SÁSD Ne almozzunk fűrészporral az istállóban, figyelmeztet­nek a Baranya megyei Ál­lat-egészségügyi és Élelmi­szer-ellenőrző állomás szakemberei. A város egyik tenyésztelepén, ahol fűrész­port használtak, az üszőál­lomány valamennyi ügye­dében gümőkórtünetet jel­zett a legutóbbi oltáspróba. Érzékenyek tehát a tehenek a különféle finom fa apríté- kokra, és még nem tudni, hogy miért. Szerencsére a ragályos kór egyik állatban sem alakult ki, de a több hó­napos vizsgálat alatt egyik jószágot sem adhatták el és nem vághatták le. Kell tehát az óvatosság, és jobb, ha szalmával terítenek a gaz­dák. Cs. J. Gyorsabb megoldást keresnek A környezetvédelmi bizottság a jövő héten tárgyal a szennyvízcsatornákról Az országban több helyen is lelassultak a szennyvízelvezetési beruházások, ezért az Országgyűlés környezetvédelmi bizott­sága a jövő héten napirendre tűzi az állapotfelmérés összegzé­sét, és várhatóan újabb megoldásokat javasol a kormánynak. PÉCS - BUDAPEST A korábban megkezdett szennyvízcsatorna-építések Ba­ranyában is egyre több helyütt húzódnak el vagy állnak le. így van ez az ország más területein is, ezért kezdeményezték a honatyák egy átfogó felmérés készítését.- Megyénkben is legalább száz települést érint ez az átte­kintés, ugyanakkor egyelőre még csupán másfél tucatnyi te­lepülés küldte vissza a kért helyzetjelentést - foglalja össze az eddigi tapasztalatokat dr. Kurucsai Csaba (képünkön) or­szággyűlési képviselő. Leggyakrabban már a pályá­zati kiírásoknál elakadnak a községek, hiszen nem tudják határidőre megszerezni a tulaj­donjogokat igazoló dokumen­tumokat, illetve költségvetésük nem teszi lehetővé az önrész kigazdálkodását.-Sejteni lehet, hogy ezek a leggyakoribb észrevételek, de jó lenne, ha minden érin­tett reagálna az általam ki­küldött körle­vélre - amely eljutott vala­mennyi jegy­zőhöz -, hi­szen így na­gyobb esélyük van arra, hogy egy újabb lehetőség, egy kö­vetkező, más típusú pályázatnál felkészültebben tudnak reagálni - vélekedik dr. Kurucsai Csaba. A képviselők március 18-án tárgyalják ezt a kérdést, így a megyénkből még 16-áig el­küldhető az országgyűlési kép­viselők budapesti irodaházának címére a települési helyzetkép, amely elősegítené, hogy Bara­nyában komplex módon kerül­jön tárgyalásra a szennyvíz ügye. A környezetvédelmi bizott­ságnak a szennyvíz kérdését mindenképpen meg kell olda­nia az uniós csatlakozásig, hi­szen a jelenlegi állapotot már többször kifogásolták. A kör­nyezetvédelem a csatlakozási tárgyalásoknak amúgy is ké­nyes pontja, és a csatornázott­ság hiánya komoly problémá­kat vethet fel. Ilyen például az ivóvízbázisok elszennyeződése vagy a talajvíz szintjének emelkedése. Győrffy Z. Lebukott a drogkereskedő SIKLÓS A bíróság előzetes letartóz­tatásba helyezte P. T. vál­lalkozót, aki alaposan gya­núsítható azzal, hogy kábí­tószert terjesztett Siklóson. Az előzetesben léyő fiatal férfi saját maga termesztette az indiai vadkendert, ugyan­akkor a készlet mellé más ca- nabis tartalmú drogot is vásá­rolt a megyeszékhelyen, mondta el dr. Mogyorósi Gá­bor, a siklósi rendőrkapitány­ság bűnügyi osztályának ve­zetője. P. T. ismeretségi körében terjesztette a kábítószer tar­talmú cigarettákat. Ismerősei közül eddig 13 gyanúsítottat tart nyilván a rendőrség, ám ez a szám várhatóan növe­kedni fog. A fogyasztók kö­rében több fiatalkorú személy található, ők mindannyian be­ismerő vallomást tettek, s egybehangzóan állították, hogy a drogos cigarettákat az előzetesben lévő gyanúsítot­tól kapták. Az osztályvezető tájékozta­tása szerint az ügyben további gyanúsítottak - kábítószer­fogyasztók - is látókörbe ke­rülhetnek, lévén az eladó egy vendéglátó egység vezetője. A hatályos - március l-jé- vel módosult - büntető tör­vénykönyv szerint a drogke­reskedő 5—10 éves büntetéssel sújtható, míg a fogyasztók csekélyebb mértékben ítélhe­tők el. A „délvidéki bódulat” ügyében tovább folytatják a vizsgálatot. K. J.

Next

/
Thumbnails
Contents