Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-06 / 64. szám
1999. március 6., szombat Sport Dunántúli Napló 19 Pénz és sport BUDAPEST A nemzeti sportélet működő- képességének fenntartása érdekében javasoljuk egy többszintű, sokszereplős érdekegyeztető rendszer kialakítását. A Kék Szalag Társaság által összehívott tanácskozáson megjelent sport- és civilszervezeti vezetők fogalmazták meg a fenti megállapítást. Az állásfoglalást eljuttatták Stumpf Istvánhoz, a Miniszterelnöki Hivatal miniszteréhez és Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszterhez is, jelezve, az összejövetelen - amelyen Deutsch Tamás is részt vett - aggodalmuknak adtak hangot a magyar sport egyre mélyülő és általánossá váló válsága miatt. A sport- és civilszervezeti vezetők - köztük nagymúltú sportklubok elnökei, képviselői - ugyanakkor leszögezik: megítélésük szerint a válság nem számolható fel kizárólag kormányzati eszközökkel, hanem ez csak az érdekeltek - az érdekelt önkormányzatok - bevonásával lehetséges. A megbeszélés résztvevői állásfoglalásukban is felkérték Deutsch Tamás sportminisztert, hogy az ország sportéletének alakulását meghatározó, a minisztérium által dokumentált szakmai és finanszírozási elképzeléseket mielőbb tegyék közzé. Ezek mellett sürgetően javasolják egy többszintű, sokszereplős érdekegyeztető rendszer kialakítását is. Ökölvívóverseny Az ökölvívó diákolimpia baranyai döntőjét (ifi és serdülő korosztályban), továbbá a sportág megyebajnokságát (felnőtteknek, junioroknak, ifjúságiaknak) ma rendezik meg Pécsett, a Vasutas sportcsarnokban, 15.00 órától. Összesen 30 induló lesz, a legtöbben a házigazda vasutasok színeiben állnak rajthoz 18-án. A diákolimpián résztvevők számára az a tét, hogy a legjobban szerepeltek ott lehetnek az országos fináléban, ami március végén szintén Pécsett lesz. (n) Az orosz vasutasok sínen vannak A labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupája negyeddöntőjében csütörtökön lejátszották az első mérkőzéseket, ketten már továbbjutónak tekinthetik magukat. A Chelsea norvég sztárja, Tore Andre Flo (jobbról) nem szerzett gólt honfitársai ellen Lokomotiv Moszkva (orosz) - Macc. Haifa (izraeli) 3-0 (0- 0) Moszkva, 30 000 ezer néző. Gólszerzők: Dzsanasija (47. perc, 77. p., 89. p.). Varteks Varazdin (horvát) - Real Mallorca (spanyol) 0-0 Varasd, 10 000 néző. Panioniosz (görög) - Lazio (olasz) 0-4 (0-2) Athén, 30 000 néző. G.: Stankovic (3., 60.), Gazisz (14. - öngól), Nedved (63.) FC Chelsea (angol) - Valerenga (norvég) 3-0 (2-0) London, 34 ezer néző. G.: Babayaro (10.), Zola (30.), Wise (85.) A legfőbb ügyész válasza A Legfőbb Ügyészség továbbra is fenntartja álláspontját, mely szerint törvényes felhatalmazás hiányában nincs hatásköre arra, hogy felülvizsgálja Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter február 4-én hozott, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét, elnökségét és ellenőrző bizottságát felfüggesztő határozatát. A felfüggesztéssel kapcsolatban Kovács Attila korábban levelet küldött a Legfőbb Ügyészségre, amelyben kérte: vizsgálják felül a miniszter döntését. A Legfőbb Ügyészség állásfoglalása az volt, hogy a sportági szakszövetségek felügyelete az 1996-os sporttörvény alapján az ifjúsági és sportminiszter hatásállásfoglalás megváltoztatását. Dr. Sátori János, a legfőbb ügyész helyettese elmondta, hogy a Legfőbb Ügyészség fenntartja korábbi álláspontját, mivel nem talált olyan hatályos jogszabályt, amely alapján annak megváltoztatására kényszerült volna. Erem a fedett pályás atlétikai vb-n Szabó Zsuzsa rúdugrásban a harmadik, Czingler Zsolt hármasugrásban a negyedik helyen végzett a pénteken Maeba- siban (Japán) megkezdődött 7. fedett pályás atlétikai világ- bajnokságon. MAEBASI Szabó Zsuzsa előbb a 4,20, majd 4,35 m-es magasságon jutott túl első kísérletére, a 4,56-os világrekordot 10 napja felállító német Nicole Rieger- Humbert ugyanezt ismételte meg, így ők ketten holtversenyben érdemelték ki a bronzérmet. A számot a 4,50 méterig jutó, szintén német Nastja Ryshich nyerte meg, mögötte az ex-világcsúcstartó izlandi Vala Flosadottirnak jutott az ezüstérem. Meglepetés, hogy a szabadtéren világcsúcstartó ausztrál nemzetiségű Emma George (szintén 4,35 m) csak 8. lett. A férfi hármasugrók között Czingler Zsolt utolsó, hatodik kísérletére 16,98 métert ugrott (előtte 15,46, 16,50, 16,71, 16,83, 16,78 m volt a sorozata), ugyanannyit, mint az amerikai LaMark Carter. Mivel azonban az amerikai versenyző második legjobb ugrása nagyobb volt (16,90 m), mint Czingleré, így ő végzett a harmadik, míg Czingler a negyedik helyen. A győzelmet a német Charles Michael Friedek szerezte meg 17,18 méteres ugrásával. A nyitó napon még két magyar állt rajthoz. 800 méteren Korányi Balázs előfutamából másodikként, 1.48.10 perces idővel továbbjutott a szombati középfutamba, Varga Judit viszont 1500 méteren futamában, 4.15.99 perccel, csak negyedik lett és kiesett a további küzdelmekből. Sampras ismét kikapott SCOTTSDAL A világelső amerikai Pete Sampras továbbra sem szerepel tudásának és hírnevének megfelelően, mivel a Scottsdale-ben zajló 350 ezer dollár összdíjazású férfi tenisztorna 2. fordulójában 1 óra 36 perces találkozón kikapott honfitársától, Jan- Michael Gambilltől - jelentették pénteken a hírügynökségek. A világranglista 45. helyén jegyzett Gambill élete legnagyobb sikerét érte el. Eddig az ATP-laj strom korábbi éllovasának, a szintén amerikai Andre Agassinak legyőzését könyvelhette el pályafutása csúcsaként. A scottsdale-i összecsapás előtt Sampras toronymagas esélyesnek számított, nemcsak 11 Grand Slam-tomagyőzelmé- nek, és vitathatalanuí nagyobb tudásának, hanem eddigi egymás elleni mérlegüknek köszönhetően is. A két amerikai tavaly két alkalommal csapott össze, s Sampras Stuttgartban és Cincinnatiben sem veszített játszmát. Az első játszmában még a világelső akarata érvényesült, 6-4-es részsikerrel jutott lépéselőnyhöz. A folytatásban viszont Gambill ragadta magához a kezdeményezést, kiváló adogatásfogadásaival és elütéseivel lepte meg riválisát. A döntő játszma 9. játékában, Sampras adogatásánál a 21 éves Gambill 40-15-ös előnyre tett szert. A fiatal amerikai egy hálón megpattant fogadása révén végül elvette Sampras adogatását, majd két breaklabda megvédését követően megnyerte a találkozót.- Adogatásaim nem sikerültek a legjobban, de fogadásaim és elütéseim még soha nem voltak ilyen sikeresek. Ez volt életem legnehezebb mérkőzése - nyilatkozta Jan-Michael Gambill. A világelső nem keresett kifogásokat, inkább riválisát dicsérte:- Csalódott vagyok, mivel esélyem volt a győzelemre. Nem szidhatom magam, mivel a megfelelő agresszivitással teniszeztem. Gambill már korábban is jó játékosokat győzött le, s ezt most megismételte - így Sampras. Gambill a következő fordulóban honfitársával, Justin Gimelstobbal csap össze. A torna második forduló- jánának eredményei: Gambill (amerikai) - Sampras (amerikai, 1.) 4-6, 6-3, 6-4. Gimelstob (amerikai) - Vicente (spanyol) 7-6, 6-2. Bicskei 22 fős kerete BUDAPEST Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya pénteken kijelölte a szerdai Bosznia-Hercegovina elleni barátságos mérkőzésre készülő 22 fős keretét. A kapitány elmondta, hogy a labdarúgók vasárnap 11 órakor találkoznak a Ferencváros Népligeti Sportcentrumában. A szövetségi kapitány a kezdőcsapatot előreláthatóan csak kedden hozza nyilvánosságra. A keret. Kapusok: Király Gábor (Hertha BSC), Babos Gábor (MTK Hungária FC). Hátvédek: Szekeres Tamás, Fehér Csaba (Újpest FC), Lakos Pál. Korsós György (Győri ETO FC), Sebők Vilmos (Bristol City), Hrutka János (1. FC Kaiserslautern), Nagy Norbert (Ferencvárosi TC). Középpályások: Halmai Gábor, Illés Béla (MTK Hungária FC), Csiszár Ákos, Somogyi József (Győri ETO FC), Dárdai Pál (Hertha BSC - képünkön), Pi- sont István (Eintracht Frankfurt). Csatárok: Dombi Tibor (DVSC-Epona), Zavadszky Gábor (Dunaferr SE), Tóth Norbert, Kovács Zoltán (Újpest FC), Egressy Gábor (Diósgyőri FC), Fehér Miklós (FC Porto), Sztipánovics Barnabás (NK Rijeka). Kukorica Termelők! Ismét győzedelmeskedtek a KISKUN hibridek! Minősített fajták eredményei az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetnél, 1997-98. év átlagában FAO 200-299 KISKUN 4282 ZSUZSANNA I. hely 10,61 t/ha szemtermés FAO 300-399 KISKUN 4337 IZABELLA I. hely 12,14 t/ha szemtermés FAO 400-499 KISKUN 4474 TORNÁDÓ III. hely 12,16 t/ha szemtermés HOGY MIÉRT? O mert magyar nemesítésű hibridek, c> mert magyarországi éghajlatra és talajra adaptáltuk, O mert kiváló szárazságtűrők, a légaszályt jól tűrik, O mert szárszilárdságuk és terméshozamuk kiváló, d> mert homok és gyenge talajon is gazdaságos a termelésük, O mert gyors a vízleadó képességük, O mert a legkedvezőbb áron kapható. Hektáronként Ha KISKUN vetőmagot vásárol, már termését visszavásároljuk! 5800 Ft-tól Információ: KISKUN Kutatóközpont 6400 Kiskunhalas, Füzespuszta 42. Telefon: 77/423-323 Telefax: 77/422-755 Az ár az áfát nem tartalmazza! Magyar földbe vessen KISKUN hibrideket! AUDI HUNGÁRIA MOTOR KFT. 9027 Győr, Reptéri út Tel.: (961 501-227 Fax: (96I 501-261 Auöl • Világszínvonalon, magyar szívvel! További információkkal szívesen állunk rendelkezésére minden munkanap 8-16 óráig az alábbi telefonszámon, valamint kérésére megküldjük a jelentkezéshez szükséges pályázati lapot, amelyet magyar és német nyelvű önéletrajzzal kiegészítve várunk. AUDI HUNGÁRIA MOTOR KFT. Auöi Amit kínálunk: • biztos munkalehetőség, versenyképes fizetés, modern munkakörülmények • letelepedési támogatás: albérleti támogatás és munkáltatói kölcsön formájában. Vállalatunk a gépjárműgyártáshoz és a motorgyár bővítéséhez munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: LOGISZTIKAI MUNKATÁRS KISZÁLLÍT ÁSSZERVEZŐ Feladata: • a motorkiszállítás tervezése és felügyelete a VW-konszern gyárai felé • ügyfelekkel való kapcsolattartás • a motorkészlet optimalizálása • a rövid távú motorgyártás darabszámainak tervezése. Feltételek: • szakirányú végzettség • jó kommunikációs és szervezőkészség • jó németnyelv-tudás. LOGISZTIKAI MUNKATÁRS PROGRAMIRÁNYÍTÓ Feladata: • a motorgyártási program nyomon követése, irányítása • kapcsolattartás a termelési területek és a logisztika között • a termelési sorok zavarmentes anyagáramlásának felügyelete. Feltételek: • szakirányú végzettség • jó kommunikációs és szervezőkészség • jó németnyelv-tudás. LOGISZTIKAI MUNKATÁRS PROGRAMTERVEZŐ Feladata: • az ügyfélmegrendelések feldolgozása • a középtávú motorgyártás programjának elkészítése • gyártási megbízások telepítése • hosszú távú anyagrendelések biztosítása. Feltételek: • szakirányú végzettség • jó kommunikációs és szervezőkészség • jó németnyelv-tudás. > L k köre. A felfüggesztett MLSZ- elnök ezután újabb levélben - az úgynevezett ügyészi törvényre hivatkozva - kérte az