Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)
1999-02-05 / 35. szám
1999. február 5., péntek Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Nemcsak a nézők, néha a szolgáltatók is vétkeznek Lopott műholdas tévéműsorok A kábelhálós tévéző főként az HBO-adáshoz igyekszik ingyen hozzájutni, míg a hálózat üzemeltetői esetenként „elfelejtenek” jogdíjat fizetni egyes csatornák után. A megtévedt nézőt egy évre kizárhatják a szolgáltatásból. A feledékeny működtető pedig évekre visszamenőleg fizethet. BARANYAI KÖRKÉP A megyében több, mint száz településen működik már kábeltévé-hálózat, s ennek csak harmada készült úgynevezett csillagpontos rendszerben, ami á csatornák illetéktelen vételét a legjobban akadályozza. Többnyire ott lopnak, ahol az HBO-adás vételére frek- venciaszú'rőt, ujjnyi hosszú dugaszt építettek be. Ezek az elemek ugyanis a feketepiacon 1-2 ezer forintért megszerezhetők, és házilag is könnyedén beszerelhetők. További gond, hogy a maszekolt vezetékrész zavart kelt a környező lakások műsorvételében, sőt, a légi irányítás frekvenciáján is káros sugárzást produkál - tudtuk meg Hrubi Györgytől (kis képünkön), a Dél-Magyarországi Hírközlési Felügyelet szakemberétől. Az elkövetők többnyire abban bíznak, hogy nem engedik be majd otthonukba a szolgáltató technikusait. Az ellenőrzést azonban évente egyszer kötelező biztosítani, a dugaszbeépítés pedig nyom nélkül nem tüntethető el. Ilyenkor a szolgáltató vagy megegyezik a lakóval a visszamenőleges díjfizetésről, vagy egy évre kizárja a kábelhálózatból. Az erre vo-* natkozó jogszabály ugyanis nem írja elő az alapszolgáltatás biztosítását. A megye kábeltévés szolgáltatói ma mind kevesebben választják a „dugaszos” megoldást, inkább olcsóbban kínálnak az illegális műsorvétel kiskapui. Az üzemeltetők is vétkeznek. A régióban több per folyik olyan szolgáltatók ellen, akik jogdíjfizetés nélkül sugároztak egyes csatornákat. Pedig nem nagy díjakról van szó. A harminc csatornás csomagnál egy előfizető után megközelítőleg havi 300 forintot kell jogdíjként kifizetni, HBO nélkül. A legjobb saját parabolaantennát felszerelni - gondolnánk. De így a csak kábeles adások eleve nem foghatók, másrészt az alapeszközök árába beépítik a jogdíjakat. Mészáros B. Endre nak teljes műsorcsomagot, vagy bevezetik a csillagpontos rendszert (1998. január 1-jétől már csak ilyen építhető, s Pécsett a Kábelkom már átállította hálózatát). Az új változatnál a villanyoszlopokon vagy a tömbházak alagsorában, lakattal zárt dobozban találhatók az egyes lakásokhoz irányított műsorcsomagok elosztói. Komoly szakképzettség kell ahhoz, hogy valaki megtalálja a magáét a hatvan becsatlakozás közül, majd kedvére igazítson rajta. Mi több, a szekrényeket negyedévente ellenőrzik. A jelek szerint tehát sorra bezárulTilalmak és tarifák A DSF sportadó Magyarországon tiltja műsorai vételét, csak német területre engedélyezi a sugárzást. A közszolgálati adók (CNN, MTV1, stb.) a szolgáltatónak előfizetőnként havi 1,60 forintba kerülnek. Ennyi az ára a kereskedelmi csatornák vételének is - RTL Klub, TV3, MSAT stb. Nem sokkal drágább (4,94 forint) a külföldi közszolgálati és a legtöbb német nyelvű adás: Rail, SAT1, RTL, ViVa, Pro7. Egy nagyságrenddel többe kerül a National Geographic, a Music Tv (13,92), az Eu- rotica (25,52), a Z+ (21). A leghúzósabb a Eurosport (59,6) és a Spektrum (52) díja. Az HBO kivételével, mert az után a szolgáltató 1550 forintot fizet előfizetőnként. Röviden Feladta magát a postarabló A pécsi Szigeti út egyik nyilvános telefonfülkéjéből hívta fel a rendőrségi ügyeletet szerdán este egy férfi és bejelentette, hogy ő követte el aznap délelőtt a pécsi postarablás-kísérletet. A járőrök a megadott helyszínen elfogták B. G. húszéves komlói fiatalembert, aki beszélt a fegyverről, és megnevezte azokat a helyszíneket is, ahová a rabláskor viselt ruháit rejtette. (sn) Nem lesz Pécsett gumigyár Az Eürópa-hírű német Continental gumiabroncsgyártó cég olyan üzemet akart létesíteni a mecseki uránbánya egykori ércdúsító üzeménél, melyben évente 10 millió autógumi készül. Az esztendőnként 50 milliárdos forgalommal kalkuláló vállalkozás már biztos, hogy nem települ Pécsre, ugyanis szerződést kötöttek egy romániai várossal. (c) Tart a munkaügyi huzavona PÉCS-BUDAPEST Miközben a Szociális és Családügyi Minisztérium öt megyei munkaerőpiaci szervezet élén már előkészítette a vezetőváltást, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazgatójának ügyében nincs előrelépés. Mint Gyöngyösi Péterné igazgatótól megtudtuk, ő a mai napig nem kapott semmilyen hivatalos tájékoztatást a tárcától sem tervezett leváltásával, sem pedig a munkaügyi központban folytatott vizsgálatok eredményével kapcsolatban. Lapunkat a minisztérium sajtóosztályán úgy informálták, hogy még nem született meg a vizsgálatok végeredménye, ugyanakkor jelenleg is zajlik az igazgatójelöltek személyes meghallgatása. Két szervezeti váltásról viszont már döntés született. A jövőben tervezik a munkaügyi felügyelet és ellenőrzés újbóli leválasztását a munkaügyi központoktól. A források decentralizált elosztása érdekében hét térségi közmunka- tanácsot hoznak létre. A régióközpontok helyét még nem jelölték ki, de a minisztérium tájékoztatása szerint azok nagy valószínűséggel a regionális átképző központokhoz kapcsolódnak majd. A hír ellentmond annak a korábbi információnak, miszerint Dél-Dunántúlon Kaposvár már „megkapta” a közmunkatanácsot. K. E. Télre felkészített sofőrök: sikamlós utak BARANYAI KÖRKÉP Bár igény lenne rá, az országban egyetlen buszvezetőket oktató cég sem készíti fel gyakorlatban a leendő sofőröket a csúszós utakra. Általános tendencia, hogy a kezdő baranyai sofőrök az első télen szerzik meg jeges tapasztalataikat - tájékoztatott Balogh Károly tanácsos, a Közlekedési Felügyelet munkatársa. Szavaiból kiderült, a sofőrképzési anyagban gyakorlati téli felkészítés Magyarországon nincs, a buszvezetők túlnyomó többsége „élesben” kénytelen megismerni a csúszós utak veszélyeit. Lehetséges ugyan, hogy egyes cégek saját költségükre továbbképzik alkalmazottaikat, de erre a megyében nincs lehetőség: a legközelebbi jeges utat szimuláló pálya Budapesten található. További problémát jelent, hogy a sofőrképzést folytató cégek nagy része a szabályozás által engedélyezett legkisebb járműveket használja, ráadásul azokat is csupán alapkiépítésben. A vezetőknek így gyakran a nagyobb buszokkal végrehajtandó alapmanőverek is gondot okozhatnak. A baranyai közúti közlekedési cégek késő ősszel csupán oktatófilmekkel kiegészített elméleti képzést tartanak sofőrjeiknek - tudtuk meg a Pécsi Tömegközlekedési Rt. illetékeseitől. A felkészítés egyébként a Közlekedési Fő- felügyelet szabályozta tanagyag szerint történik. T. G. Azonos a termék, különböző az adókulcs - A kiskereskedőt büntetik Kamilla az áfa labirintusában Idén az ITJ-számot felváltotta a vámtarifa-besorolás. Az átállás nem zökkenőmentes; például olyan probléma is jelentkezett, melynek következtében egyetlen termék akár három különböző áfa-kulccsal is forgalomba kerülhetett. PÉCS Szerkesztőségünkbe számos olyan jelzés érkezett, melyek szerint ugyanazokat a termékeket egyes nagykereskedők különböző vámtarifa-besorolással hozzák forgalomba. Ebből adódóan az áruk áfa-kulcsa is más, amely a továbbértékesítés során számos problémát vet fel. Úgy tűnik, hogy a felvetés több termékcsoportot is érint. Egy konkrét példa vizsgálata során birtokunkba jutott három számla, amelyet három egymástól független nagykereskedő állított ki ugyanarról a termékről - esetünkben a tasakos kamilláról. A számlákon 0, 12 és 25%-os áfa-besorolás egyaránt szerepel. Az APEH Baranya Megyei Igazgatóságán azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a forgalomba hozott termékek vámtarifa-besorolása az érintett cégek kötelessége. Felvetésünk kapcsán elmondták, hogy a nagykereskedők valamelyike biztosan hibát követett el. Az ügy azonban a kiskereskedőket is érzékenyen érintheti. Ha ugyanis egy ellenőrzés során kiderül, hogy hibás áfa-kulcsot használtak, őket terheli a felelősség, és velük szemben indítanak eljárást. Dr. Bús Szilvia (képünkön) a vám- és pénzügyőrség pécsi sajtóreferense szerint a vámtarifa-besorolással kapcsolatos kérdésekkel a megyeszékhelyi vámhivatalokhoz fordulhatnak a kereskedők. Az itt megkapott tarifaszám alapján könnyen meghatározható egy termék áfa-kulcsa. A probléma a tavaly megszüntetett ITJ-besorolás következménye. A kereskedők egy része a vámtarifatörvény elkapkodott gyakorlati alkalmazásával oldotta meg a kérdést, vagyis az általa forgalmazott terméket rossz kategóriába sorolta. A vásárlókat ez közvetlenül nem érinti, hiszen nem kötelező megjelölni a nettó és a bruttó árat is. Alacsonyabb árakat azonban ez nem jelent, hiszen a fogyasztó által fizetendő összeg szinte azonos - és nem csupán a kamilla esetében. Gy. Z. - M. B. A kultúra háza és a városkép SZENTLŐRINC A város művelődési háza jelenleg a volt pártházban működik, amelyet kétségkívül nem ilyen feladatok ellátására építettek. A mozi épülete és a hozzá tartozó telek alkalmas lenne egy új kulturális központ létrehozására. Önkormányzati körökben felmerült az is, hogy egy látványosabb városközpont kialakításában jól mutatna, ha az új kultúr- ház a polgármesteri hivatallal szemben épülne meg. Mindössze a városrendezési terv felülvizsgálata készül el még az idén - a nemrég elfogadott szűkös költségvetés nagyobb beruházásokat egyelőre nem tesz lehetővé. Gy. Z. Jódhiányban szenved a megye A megyében jóval a kívánatos szint alatt van a talaj és az ivóvíz jódtartalma. Ez súlyos egészségkárosodást okozhat, de a baj jódpótlással megelőzhető. Ennek legegyszerűbb módja, ha rendszeresen jódozott konyhasót fogyasztunk. Az ivóvíz jodidtartalma néhány baranyai településen BARANYAI KÖRKÉP Megyénk vizeinek jódellátott- sága a legrosszabbak közé tartozik. Ez derült ki abból a bonyolult módszerekkel történt országos felmérésből, melyből tavaly elkészítették az ország jódtérképét. A jód, mint a pajzsmirigy- hormon része, szerepet kap az anyagcsere szabályozásában, befolyásolja az idegrendszer működését és közvetve hat a vérkeringésre - ezért hiánya súlyos megbetegedésekhez vezethet. Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének információi alapján térségünkben egyre növekszik a jódhiányra visszavezethető betegségek száma. Ennek megelőzésére és visszaszorítására az ÁNTSZ városi intézetei körlevélben hívták fel a vendéglátóipari egységek és a szociális otthonok menzáinak figyelmét a jódozott konyhasó rendszeres használatára. Mivel ez a megelőzés legegyszerűbb módja, minél szélesebb körű forgalmazását ajánlják a szakemberek az élelmiszer-kereskedelmi üzletekben. Dr. Bényi Mária, a megyei ÁNTSZ munkatársa elmondta, hogy az ivóvízben kívánatos jodidtartalom 100 mikrogramm literenként. A napi jódszükséglet gyermekeknél életkortól függően 40-120, felnőtteknél 150 mik- rogramm/liter. Ám terhesség és szoptatás alatt ez az érték 200-ra emelkedik. A 25 mik- rogramm/liter érték alatti vizek az alacsony kategóriába tartoznak; ezekben az esetekben nyomatékosan fel kell hívni a figyelmet a jódozott konyhasó kizárólagos, rendszeres használatára. Baranya megye 302 településéből .kétszáznyolc helyen a fent említett határ alatt van ez az érték, és mindössze két községben, Hegyhátmarócon és Tófűn emelkedik az 500 mikro- gramm/liter fölé. E két faluban a jódozott termékek fogyasztása nem ajánlott. Ezek alapján mindenképpen szükséges, hogy egészségünk megőrzése érdekében a jódozott sót használjuk. Ennek a táplálkozásunkba való beépítése nem igényel különösebb anyagi ráfordítást; egy kilogramm asztali só huszonnégy, míg ugyanennek a jódozott változata harminckilenc forintba kerül. Akit érdekel saját lakhelye ivóvízének jodidértéke, körzeti orvosához, vagy az ÁNTSZ területileg illetékes városi intézetéhez fordulhat. Szigeti Tamás Milyen betegségek alakulhatnak ki? A terhes anyáknál gyakoribbak a spontán vetélések, valamint nő az ismétlődő koraszülések száma. Újszülöttek és gyermekek esetében csökken a testi és szellemi fejlettség, megnagyobbodhat a pajzsmirigy. Felnőtteknél fáradékonyság, levertség, fejfájás léphet fel. Csökken a szellemi teljesítőképesség, emelkedik a vérkoleszterinszint. Megnagyobbodik a pajzsmirigy, és gyakoribb annak rákos megbetegedése.