Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1999-02-05 / 35. szám

1999. február 5., péntek Hazai Tükör Dunántúli Naptó Eredménytelen egyeztetés A NATO-csatlakozásig nem lesz megállapodás Üjabb fejek hullanak a Döcher-gyilkosság kapcsán Vége a zsebszerződések idejének? Az igazságügy-miniszter által a Döcher-ügyben elrendelt vizsgálat lefolytatása után a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka fegyelmi eljárást indított a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka, gazdasági vezetője, illetve egyik ügy­intézője ellen - jelentette be Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet csütörtöki ülése után. A fegyelmi eljárás a keddi, budapesti leszámolásos gyil­kosság miatt indult az említet­tek ellen. Dávid Ibolya szerint súlyos mulasztások történtek akkor, amikor engedélyezték Döchemek az enyhébb végre­hajtási eljárást. Az érintetteket felfüggesztették az állásukból. Kiderült, hogy a presszót, amelyben a bíró engedélye nyomán dolgozhatott, az a be­téti társaság üzemeltette, ame­lyiknek Döcher és felesége társtulajdonosai voltak. A kormány a termőföldről szóló törvény módosítását célzó előterjesztést fogadott el tegnapi ülésén. Az új törvény kötelezővé tenné az egy hektár feletti termőföldek használa­tára irányuló szerződések nyilvántartásba vételét. Ezen kívül be kellene jelenteni a sa­ját tulajdonú, vagy használatra átvett földrészlet adatait, a használat jogcímét és időtar­tamát. A jelenlegi korlátozá­sok kijátszására irányuló, leg­többször valamilyen jogcím­mel palástolt zsebszerződések felfedése, valamint az agrár- támogatások igénybevételé­nek feltételét jelentő föld- használat megbízható igazo­lása érdekében szükség van olyan hiteles, hatóság által ve­zetett nyilvántartásra, amely minden jogcímen történő földhasználatot regisztrál - mondta Borókai Gábor. A szerződések regisztráció­ja által láthatóvá válnak a kül­földiek által kötött haszonbér­leti vagy hasonló jellegű szer­ződések is. A nyilvántartás bevezetésének anyagi feltéte­leit a 2000. évi költségvetés teremtené elő. A nyilvántartás bevezetése 575 millió fo­rintba, működtetése évi 100 millió forintba kerül. Nyolcvanéves a térképészeti hivatal. „Lépést kell tartanunk a térképészet fejlő­désével annak érdekében, hogy a katonai topográfia ki tudja elégíteni a NATO szükségleteit” - mondta Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Honvédség Térképészeti Hivatala fenn­állásának 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen, fotó: feb/diósi imre A költségvetési törvény biztosítja a fedezetet Támogatás kisfalvak iskoláinak Kiegészítő költségvetési támogatást igényelhetnek az idei év­től az 1100-nál kevesebb lelket számláló települések iskolái annak érdekében, hogy anyagi okokból ne kényszerüljenek bezárni kapuikat, és így a 6-10 éves gyerekek helyben tanul­hassanak. A feltételeket a napokban hozzák nyilvánosságra. Megegyezési szándék van, de megállapodás ennek ellenére nem született a csütörtöki hatpárti egyeztetésen, amely­nek témája a NATO-csatla- kozással kapcsolatos alkot­mánymódosítás volt - derült ki a megbeszélést követően. Mint Simicskó István frakció­vezető-helyettes, a Fidesz kép­viselője kijelentette, a csütör­töki hatpárti megbeszélésen nem született ugyan megegye­zés, de véleménye szerint a pár­tokban megvan a megegyezés szándéka, s az álláspontok is közeledtek egymáshoz.-A Fidesz változatlanul a korábban már öt párt által elfo­gadott megállapodást tartja el­fogadhatónak - közölte Si­micskó, majd hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy a párt el­lenezné az apróbb korrekciókat. A kormánykoalíció 1999-es terveiről beszélt tegnap Or­bán Viktor miniszterelnök a Magyar Polgári Együttmű­ködés által szervezett gyűlé­sen. Az idei év legörvendetesebb eseménye a miniszterelnök sze­rint a márciusi NATO-csatla- kozás lesz, hiszen Magyaror­szág ezzel a világ biztonságo­sabb feléhez kötődik majd. Orbán Viktor a kormánykoa­líció gyökeresen új gazdaság- politikájáról is beszélt, melynek köszönhetően ebben az évben kedvezően alakulnak a gazda­ság fő mutatói. A keresetek vá­sárlóértéke 3,6 százalékkal, a nyugdíjak 4 százalékkal növe­kednek 1999-ben, az infláció pedig egy számjegyű lesz - állí­Megfelelő szakmai eszmecse­rék és véleménygyűjtés után 2000 végéig az Országgyűlés elé kerül az egységes közigaz­gatási rendszer kiépítésének programja - közölte csütör­töki sajtótájékoztatóján Bal- say István. A Miniszterelnöki Hivatal poli­tikai államtitkára hangsúlyozta: a régiók kialakításának folya­matában az Európai Unió in­tézményrendszeréhez való csat­lakozás és az eltérő adottságú térségek felzárkóztatása az alapvető cél. Ehhez az előcsat­lakozás, majd pedig az uniós tagság időszakában megfelelő támogatási forrásokhoz szeret­nénk jutni. Arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt az alkotmány módosítá­sára a március eleji NATO- csatlakozás időpontjáig, Si­micskó azt válaszolta: ezt nem tartja valószínűnek. A Fideszt képviselő politikus pesszimista előrejelzését alá­támasztja az a tény, hogy a teg­napi megbeszélés kezdete után nem sokkal a Szabad Demokra­ták Szövetségét képviselő Szent-Iványi István távozott az ülésteremből, mert a parlamenti vizsgálóbizottságok kérdéskö­rét nem vették napirendre. Avarkeszi Dezső (MSZP) szerint ha a vitás kérdésekben meg tudnak egyezni és hetente ülésezne a parlament, akkor a csatlakozás időpontjáig el lehet fogadni a módosítást. Lányi Zsolt (FKGP) szor­galmazta az alkotmány javasolt módosítását. tóttá beszédében a kormányfő. A költségvetés helyzete vi­szont az államadósságok tör­lesztése miatt továbbra is ked­vezőtlen, magyarázta Orbán Viktor, aki elmondta: a szegé­nyek segítése mellett a legfon­tosabb feladat a dolgozó, gyer­mekeket vállaló polgárok tá­mogatása. A miniszterelnök aggasztó­nak tartja, hogy még soha nem volt ilyen magas az inaktívak száma, s hogy tovább fogy a népesség. A kormányfő kilá­tásba helyezte a Nemzeti Alap­tantervvel kapcsolatos viták le­zárását, és a közoktatási tör­vény módosítását. Rámutatott: az egészségügy kiemelt támo­gatása a koalíció az egyik leg­fontosabb feladata. N. F. A korszerűsítés folyamatá­ban - mutatott rá - szükség van a régió- és társrégióközpontok tudományos megalapozottságú kialakítására. Nem gyengíteni, inkább erősíteni kívánják az önkormányzati megye és a me­gyei jogú városok szerepét, va­lamint az önkormányzati jel­legű társulások támogatását. Külön foglalkoznak a közhasz­núságukat igazolni képes civil szerveződések segítésének kér­désével is. Mindehhez hatékonyabb ál­lamigazgatás és kormányzás kell, ezért is folytatják az 52 or­szágos hatáskörű szerv felül­vizsgálatát és kezdik meg a mi­nisztériumok létszámának há­rom százalékkal való leépítését. Az Oktatási Minisztériumban elmondták: a kisfalvak szá­mára a támogatás lehetőségét a költségvetési törvényben biztosította az Országgyűlés, amikor egymilliárd forintot bocsátott rendelkezésre. Ez az összeg az előzetes számítások szerint elég lesz. A minisztérium abból az elvből indult ki, hogy az első négy osztályt minden gyerek lehető­leg saját lakóhelyén végez­hesse el. A pályázat feltétele, hogy az adott településen négyosztályos alsó tagozat le­gyen, amelynek a működését akár teljes egészében is finan­szírozhatják a pályázati úton elnyert pénzből. Fejleszteni ebből a keretből nem lehet, a program csupán arra vállalkozik, hogy a kis­falvak iskoláinak elsorvadá­sát, megszűnését akadályozza meg. Gyakran ugyanis az egy­séges általános iskolai norma­tívák, a cigány tanulók után járó juttatás, a háromezer la­kosúnál kisebb településeket illető pénz, valamint az ön- kormányzat saját forrásai együttesen is kevésnek bizo­nyulnak a kislétszámú alsó­tagozatok fenntartásához. A feltételek teljesítése’ esetén minden pályázó iskola része­sülhet támogatásban. A kisfalvas program mind­amellett nem csupán a gyer­mekek közvetlen érdekét szolgálja - hangsúlyozták a tárcánál. A múltban már bebi­zonyosodott, hogy a települé­sek iskola, helyi értelmiség nélkül halálra vannak ítélve, létkérdés tehát a pedagógusok megtartása. Deregán Gábor Hírcsatorna Vita nélkül döntenek. Az ügyrendi bizottság állásfogla­lása alapján a tavaszi ülésszak munkarendjéről vita nélkül ha­tároz a T. Ház, kivéve, 'ha a képviselők négyötöde el akar térni a házszabálytól. Az MSZOSZ nem ért egyet. A Magyar Szakszervezetek Or­szágos Szövetsége nem ért egyet a Munka törvénykönyve módosítására tett kormányzati javaslattal - mondta csütörtö­kön Sándor László, a szövetség elnöke. Sándor reméli, hogy az Érdekegyeztető Tanács mai zárt ülésén érdemi tárgyalások folyhatnak a Munka törvény- könyve módosításáról, vala­mint a szociális párbeszéd rendszerének átalakításáról. A mezőgazdaság éve. Az idei év rendkívüli az agrártárca számára, hiszen elkészült a kö­zéptávú mezőgazdasági fejlesz­tési stratégia. Ennek fő eleme a változatlan birtokpolitika és a támogatások földregisztráció­hoz való kötése - közölte Sza­badi Béla, a mezőgazdasági tárca politikai államtitkára. Belügyi létszámcsökkentés. A Közszolgálati Szakszerveze­tek Szövetsége megdöbbenés­sel értesült arról, hogy a Bel­ügyminisztérium vezetői a köz- alkalmazottak és köztisztvise­lők idei bérfejlesztését kizáró­lag létszámcsökkentéssel tud­ják biztosítani - közölték teg­nap az érdekképviselet vezetői. Ólmozott benzin nélkül. Háromféle ólmozatlan motor­benzin marad forgalomban áp­rilis 1 -je után, s megtiltják az ólmozott benzin forgalmazását Magyarországon - közölte teg­nap az Agip Hungária Rt. Iskolatej-akció. Több me­gyére is kiterjesztették a tavaly szeptemberben Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében beindított iskolatej-akciót - közölte a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium. Február 1 -je óta Szabolcson kívül Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Hajdú- Bihar, Heves és Somogy megye gyermekintézményeiben, va­lamint Székesfehérváron a gye­rekek minden tanítási napon té­rítésmentesen kapnak 2 decili­ter tejet. Ingyenes telefon. Február 3-a óta immár 60 vonalon fo­gadja a hívásokat a FreePhone Telekommunikációs Kft. A zöld számot feltárcsázva bár­melyik budapesti előfizető in­gyen beszélhet az általa meg­adott bármelyik számmal abban az esetben, ha vállalja, hogy beszélgetése során 2-3 percen­ként végighallgat egy 20-30 másodperces hirdetési blokkot. 1999 - a kormányfő szerint Reménykeltő régiós tervek Újjászületett az Akadémia. A Széchenyi adományából a Lánchíd pesti hídfőjénél épült palota már összeomlott volna, ha az utóbbi években nem költenek felújítására több mint másfél milliárd forintot - jelentette ki Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az újjáépített székház tegnapi ünnepélyes átadása alkalmából, fotó: feb/körmendi imre KÉTSZÁZEZER FORINTNYI NYEREMÉNY! Február 5-én már kapható az Ügyes 3. száma! HARMINC SKANDINÁV ÉS SZÖVEGES REJTVÉNYT VALAMINT 101 VICCET KÍNÁL AZ ÜGYES NŐI REJTVÉNY- ÉS VICCMAGAZIN. Az Ügyes továbbra is az igényes olvasók kedvence. * ti A

Next

/
Thumbnails
Contents