Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1999-02-04 / 34. szám

1999. február 4., csütörtök Sport Dunántúli Napló 13 Elhunyt Schirilla György közismert természetgyógyász A jeges folyók királya távozott Szerdán életének 60. évében, lakásán elhunyt Schirilla György egykori szuper-hosszútávfutó, hosszútávúszó és kerékpárver­senyző. A népszerű sportember a jeges folyók átúszásával ala­pozta meg országos hírnevét. Dávid az NBA-ben CHICHAGO Dávid Kornél két idényre szóló szerződést kötött az észak-amerikai profi ko­sárlabdaliga (NBA) elmúlt nyolc idénye során hat bajnoki címet szerzett Chicago Bulls csapatával.- Egyszerűen hihetetlen az egész, minden olyan gyor­san történt. Két héttel ez­előtt még magyar bajnoki mérkőzést játszottam, míg most a világ legeredménye­sebb csapatához szerződ­tem. Igaz, ez a Bulls nem a régi, hiszen Michael Jordan és Scottie Pippen már nincs új csapatomnál, és így sok­kal nehezebb dolgunk lesz. Úgy érzem magam, mintha a fellegekben járnék - mondta Dávid Kornél. Dávid, aki a magyar baj­nokságban legutóbb az Al- bacomp-SZÜV csapatában szerepelt, a Bulls két Indi­ana Pacers elleni előidény- találkozóján nyújtott telje­sítményével érdemelte ki a szerződést. Nagy Gábor, az Albacomp-SZÜV NB I-es férfi kosárlabdacsapatának elnöke természetesen örül Dávid Kornél sikerének, ám szerinte érthető nehézsé­gekkel is szembe kell néznie a fehérvári együttesnek. Az elnöke elmondta: a klub abban állapodott meg Dáviddal, hogy a a Chicago Bulls ingyen szerződtetheti, ám ezért cserébe a kontrak­tus lejárta után egy évre visszatér az Albacomphoz. Nagy hozzátette: Dávid pótlására a 24 éves, 206 centi magas grúz Vahtang Napsvlishvilit tesztelik. BUDAPEST Ezrek várták mindig a Duna vagy a Tisza partján. Sokan be- leborzongtak, amikor a jeges vízbe ereszkedett, és elkezdett tempózni a túlsó oldal felé. A víz ura volt, akit az egészséges életmód egyik apostolaként tar­tottak számon. A televízióban mindig a nap szenzációjának számított, ha futva megérkezett az úszás helyszínére, és ledobta fürdőköpenyét. Egy szál „fecs­kében”, mosolyogva lépett a vízbe. Mikor célhoz ért, volt energiája integetni az ünneplő tömegnek. Hosszútávfutóként és kerékpározóként a triatlon előfutárának is nyugodtan ne­vezhetnénk. Természetgyógyászként a növényi táplálékok elkötelezett híve volt, a húsra rá sem nézett. Sok előadást tartott ország­szerte, melynek központi té­mája a sportszerű élet volt. Betegsége miatt az utóbbi időben nagyon lesoványodott - tudtuk meg az elhunyt sport­ember menyétől, ifjabb Schi­rilla Györgynétől. Mégsem fordult orvoshoz, mert vakon hitt ismereteiben. Aki másokon oly sokszor segített, saját be­tegségére nem talált gyógyírt. Egy életpálya dióhéjban Schirilla György 1939. május 13-án született Budapesten, sportolói pályafutása során hosszútávfutóként és -úszóként vált ismertté. A Vasas SC sportolója volt 1952 és 1980 között, 1973-ban testnevelő tanári oklevelet szer­zett a Testnevelési Főiskolán. 1967-ben a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilomé­tert 32 nap alatt tette meg. 1952 és 1977 között minden év telén átúszta Budapesten a Dunát, il­letve Szegeden a Tiszát. 1975 és 1982 között évente teljesí­tette a Balaton körüli szuper- hosszútávfutást. Sportvezetőként 1978 és 1979 között a Magyar Ököl­vívó-szövetség főtitkára volt. Schirilla György népszerűsí­tette az egészséges életmódot, ezzel kapcsolatosan több könyve is megjelent. Összeállította: Pucz Péter A száguldó Lasse Kjus norvég sílesikló holtversenyben lett világbajnok Coloradóban (USA) Kézilabda megyei hátország NB I., ifi fiú Cegléd - Komló 25-23 (15-14) Komló: Szabó - Gulyás 2, Róth 1, Zörgő 3, DÖMÖS 9, FEUERSTEIN 4, BODACZ 4. Cs.: Kiss P. (kapus), Már­ton, Molnár. Edző: Zimmer Tamás. Országos Serdülő-kupa Komló - Nagykanizsa 27-15 (15-8) Fiúk. Komló: CSIPÁK - Perencz 2, Molnár 6, Péter Szabó 3, SCHMIDT 3, BO­KOR 5, WEIBL 5. Cs.: Papp 2, Márton 1. Edző: Zimmer Tamás. TASI - Nagykanizsa 42-5 (20-3) Lányok. TASI: Vicze - Berta 6, Homung 7, GALLAI 10, Szalai 6, Gaál 6, Somfalvi 1. Cs.: Murai (kapus), PESTI 6. Edző: Danyi Gábor. Térni H.hetény - Tolna 22-12 (11-6) Lányok. Térni Hosszúhe- tény: GUNSZT - Szanati 2, ELTER 4, TAKÁCS 6, Gasteiger, Rudas 4, KRAUT 4. Cs.: Fuchs 1, Mihályi 1, Papp. Edző: Csajkás Géza (képünkön). Szuper Mini Sellye „A”-TASI, A” 4-6 (3-4) G.: Molnár 4, ill. Gász 3, Luczek 2, Garas 1. Sellye „A”- Oroszlánok 9-13 (2-8) G.: Deák 5, Antal 2, Mol­nár 2, ill. Tóth 5, Koroknai 4, Gál 4. Hosszúhetény - Mátyás 10-0 A vendégek csak három já­tékossal jelentek meg. TÁSI „A” - Hosszúhetény 20-1 (15-0) G.: Luczek 7, Gász 6, Läu­fer 5, Tölgyes 1, Varga 1, ill. Papp 1. Sellye „B”-TÁSI „B” 12-6(6-4) G.: Baliga 4, Deák 3, Mol­nár 3, Sebes 1, Matancsics 1,' ill. Szabó Edina 4, Embe- rovics 2. Ördögök - Mecseknádasd 18-10 (9-5) G.: Mecseki 9, Veres 3, Tóth 3, Németh 2, Hundák 1, ill. Kleisz 9, Gungl 1. Tiborc - Mecseknádasd 12-12 (4-7) G.: Lukovics 7, Hetesy 3, Mischinger 1, Kékesi 1, ill. Kleisz 10, Brandt 1, Gungl 1. Mezőszél - Tiborc 10-4 (4-2) G.: Nesz 6, Varga 3, Ostro- sics 1, ill. Lukovics 2, Mis­chinger 1, Pavlik 1. TÁSI „B” - Mezőszél 5-10 (3-6) G.: Emberovics 3, Danyi 1, Szabó Edina 1, ill. Nesz 5, Tüske 3, Varga 1, Polgár 1. Sellye „B” - Ördögök 4-18 (3-9) G.: Baliga 3, Molnár 1, ill. Veres 7, Mecseki 5, Mizsei 2, Tóth 2, Wéber 1, Németh 1. Összeállította: M. Z. Kosárlabda-utánpótlás és alsóbb osztályú mérkőzések eredményei Lepattanó labda helyett PVSK-MiZo - Soproni Pos. 67-58 (46-29) NB I. A-csoport, junior leá­nyok. PVSK-MiZo: Heller 21, Burgmann 6, Pénzes 9, Baba- ics, Szakács 22. Cs.: Sümegi, Hofmann O., Kati 9. Edző: Füzy Ákos. PVSK-MiZo - Szekszárd 83-96 (44-40) NB I., A-csoport, junior leá­nyok. PVSK-MiZo: Heller 31/9, Sümegi 9, Burgmann 11, Babaics 2, Szakács 17/3. Cs.: Pénzes 9/3, Kati 4. Edző: Füzy Ákos. GYSEV- PVSK-MiZo 65-69 (39-38) NB I., A-csoport, junior leá­nyok. PVSK-MiZo: Heller 11, Sümegi 5, PÉNZES 16, Baba­ics 7, Szakács 10/6. Cs.: HOF­MANN 8, KATI 12. Edző: Füzy Ákos. Matáv SE Pécs - Debrecen 96-59 (43-37) NB I. A-csoport, junior fiúk. Matáv SE Pécs: Matus 2, Hoffmann B. 35/18, Sági 16/6, Bartha 19, Buzogány 8. Cs.: Müller 5/3, Pinczehelyi 2, Kun 2, Balassa 7, Urbán. Edző: Za- lay Zoltán. PVSK-Pécsvárad - KKK Szombathely 91-75 (37-33) NB II., férfiak. PVSK-Pécs- várad: Csikós 10/6, Mezőfi, Lázár 17/6, Ribarics 10, Russai 27. Cs.: Szabó, Németh 8, Ba­logh, Bán 19/9, Hartung. Edző: Völgyi Péter. PVSK-Alapítvány - Szeged 88-54 (46-32) NB I. B-csoport, junior le­ány. PVSK-Alapítvány: Hof­mann 12, Oláh 11, Sátori 8, Czukor 19/9, Lerch 8. Cs.: Hesz 4, Kati 8, Kocsis 18. Edző: Szentendrei Áron. KKK Szombathely - Komló 95-99 (48-42) NB II., nők. Komlói Bá­nyász: Vanyek 33, Tokodi 5, Marcsik 34, Grünwald 8, Vil- danger 8. Cs.: Fodor 8, Gere- sics K. 3. Edző: Egri Nándor. Összeállította: Pucz Péter, Móczán Zoltán. Totótippek, két változatban Az ötödik fogadási hét követ­kezik a Totóban. A szelvényen olasz A-osztályú (1-7.), vala­mint olasz B-ligás (8-13.) talál­kozók szerepelnek. A pótmér­kőzés is olasz élvonalbeli meccs. A csapatok neve után záró­jelben a bajnoki táblázaton el­foglalt helyezésük található. Hatalmas rangadóval indul a szelvény. A firenzeiek eddig mind a tíz hazai találkozójukat megnyerték. A második össze­csapáson az Empolinak kevés az esélye a pontszerzésre Milá­nóban. A kilences találkozó kiesést sejtet, ahol szinte minden elő­fordulhat. A „pótos” hazai si­kert ígér, bár a torinóiak tartós hullámvölgyben vannak. P.P. 1. Firentina (1.). - Milan (3.) Nemzeti 1x Új DN 1 2. Internazionale (5.) - Empoli (18.) 1 1 3. Salernitana(15.)-Udinese(8.) x1 X 4. Venezia(14.)-Roma(6.) 21 x x2 5. Bologna(9.)-Bari(10.) X 1 6. Sampdoria(17.)-Cagliari(11.) 1x2 1x 7. Vicenza (7.) - Piacenza (13.) 1x 1 8. Atalanta(8.)-Chievo(13.) 1 1 9. Cremonese(19.)-Reggiana(17.) 12 1x 10. Monza (10.) - Reggina (8.) 1x 1 11. Napoli (11.)- Pescara (7.) 12 1x 12. Ravenna (9.) - Torino (3.) x21 x2 13. Trevisio(13.)-Cesena(18.) 12 1 +1 14. Juventus (7.) - Parma (4.) 1x 1

Next

/
Thumbnails
Contents