Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1999-02-03 / 33. szám

6 Dunántúli Napló 1999. február 4., csütörtök Az internet segítségével letesztelhetjük otthoni számítógépünket Ketyeg a millenniumi PC-bomba Napokon belül megszületik az a határozattervezet, amely a 2000. év számítástechnikai problémájával kapcsolatos kormányzati teendőket írja majd elő. A szakzsargonban csak Y2K-nak nevezett számítógépes kockázatelhárítás a felmérések szerint hazánkban 6,5-10 milliárd forint körüli összegbe kerül. De mitől is kell félnünk? Nem tudni pontosan, milyen hatást okoz majd világszerte, hogy egyes számítógépek és hálózatok 1999. december 31-én éjfél után 1900-as dá­tumra váltanak és újra kezdik a század időszámítását. A takarékossági okokból vagy figyelmetlenségből a számítógépek belső órájából kihagyott évszázadbájt miatti felfordulás olyan komputer­hálózatokban okoz nagy kárt, amelyekben fontos informá­ciót hordoz az időpont: kór­házak betegei kerülhetnek veszélybe, fizetéseket töröl­het a pénzügyi elszámoló programban, utazási tervek mehetnek veszendőbe, nem beszélve a határidőnaplók le- nullázásáról. Eddig nyugodtan ültünk gépünk előtt a karosszékben, mondván, hogy nem ügy ez, csak a multicégeket, banko­kat veszélyezteti a dátumvál­tás. Nos, nem egészen így áll a helyzet! A házi PC-felhaszná- lók is bajba kerülhetnek bi­zonyos esetekben, igaz, a szövegszerkesztőket, s a já­tékprogramok 99 százalékát nem fenyegeti a y2k réme. A pár ezer forintért vásárolt könyvelői programok (egyet­len naplófőkönyvi szoftver sem ment át a szűrőn a felmé­rések során) biztos hogy le­blokkolnak, de az olyan stra­tégiai játékokra is ez a sors vár, amelyek dátumokkal is játszanak. A házilag szerelt elektronikákat - fűtés-, szel­lőztetés-szabályozás, -, a vi­deók jó részét, régebbi típusú kvarcórákat is érintheti az ez­redváltás. Ha a felhasználó nem bízik a gyártók szavaiban, tesztel­heti gépét az internetről in­gyen letölthető, DOS-ban fut­tatható YMARK2000 prog­rammal (www.nstl.com). Az YMARK megvizsgálja, hogy a gép órája valós időbe lép-e át 1999-ből 2000-be, de azt is megnézi, hogy mit csinál a PC az új évezred szökőévei­ben. Nagyobb hardver- és szoftvergyártók pedig közzé­tették már a világhálón 2000- biztos gépeik listáját is - Compaq: www.compaq.com, míg az IBM weblapja lépés­ről lépésre végigvezeti az ér­deklődőt az asztali rendsze­rek felmérésének, javításának és tesztelésének folyama- tán:www.ibm.com/year2000. No, persze házi szinten nem történnek katasztrófák, de városi vonatkozásban már fel kell készülni arra, hogy a gáz-, víz-, elektromos-, vagy közlekedési hálózat össze ne omoljon. Egyre kevesebb idő marad a bajok elhárítására, s tovább mélyülhet a szakadék a gazdag és szegény tábor kö­zött például a bankok kap­csán. Amerikában például 4 mil­liárd dollár szánnak a gondok megelőzésére, Nyugat-Eu- rópa is részletes program alapján tárja fel a várható ve­szélyeket. Földrészünkön Anglia jár az élen ebben a te­vékenységben, itt 140 millió dollárt költenek a munkákra. A jelek szerint hazánkban is komolyan veszik az ezred­fordulós fenyegetést. Az erre a célra szánt 6-10 milliárd fo­rintból a nagy számítógépes hálózatokat veszik górcső alá, a repülőgép-forgalom irányí­tását, a közlekedési lámpák időzítését, a liftek, orvosi műszerek és egyéb technikai eszközök vezérlését, valamint az államigazgatás szerveinél használatos PC-rendszereket. Ezt a jelentős összeget ugyan az idei költségvetésben nem tervezték, de az ilyen jel­legű kormányzati intézkedé­sek 8 milliárdos kiadását vészhelyzet esetén fejlesztési pénzek átütemezésével te­remtik elő. Kérdés, hogy a vészt mikor és ki minősíti, mert több terü­leten máris elkéstünk, de­cember 31-e után pedig már csak kárelhárításról lehet be­szélni. Ugyanakkor a PC-haszná- lók körében egyre inkább fel­erősödik az a vélemény, hogy míg a magukra valamit adó autógyárak szériahiba esetén a teljes sorozatban ingyen és bérmentve kijavítják a ve­szélyt hordozó alkatrészt, akár 20 ezer autót is vissza­rendelve, addig ez az önkont­roll a számítógépgyártóknál nem jelentkezik. Pedig a hiba az ő készülé­kükben van! Mészáros B. Endre A Sydney Klub Pécsett Február 6-án világhírű magyar sportolókkal találkozhatnak Pécsett, a Stoll Rt. FIAT márkakereskedésében Olimpiai, világ- és Európa- bajnok sportolókkal talál­kozhatnak, s tölthetnek el néhány órát az érdeklődők február 6-án 10 órától Pé­csett, a Stoll Rt. Diósi út 49. szám alatti márkakereske­désében. A Sydney Klub csillagtúra második állomásaként sorra kerülő nem minden­napi eseményen 35 világ­hírű sportoló vesz részt, közöttük olyan nagyságok, mint az úszó Darnyi Tamás és Czene Attila, az öttu­sázó Fábián László, a kaja­kozó Gyulay Zsolt, a kenus Zala György és Ipacs Endre, a kalapácsvető Gé- csek Tibor, a tornász Csol- lány Szilveszter, a cselgán- csozó Hajtós Bertalan, a vízilabdázó Tóth Frank, a vívó Mincza Ildikó, a profivá lett boxkirály Koko, azaz Kovács István. „Hajtsunk együtt a sike­rért!” A FIAT Autó Magyar- ország Kft. és az Eurolea- sing kezdeményezésére és támogatásával megalakult Sydney Klub - további tá­mogatók a Hungária Bizto­sító Rt. és Nemzeti Sport - azzal a céllal jött létre, hogy felkarolja a magyar sportot, segítse az élsportolókat. A 2000. december 31-ig meghirdetett mozgalom ke­retében folyamatosan 50 FIAT Seicento személy- gépkocsit bocsátanak a ki­választott sportolók rendel­kezésére. Rendszeresen megvá­lasztják a hónap sportoló­ját, aki egy FIAT Coupe 2.0 Turbót kap használatra. A gépkocsik átadására szí­nes, műsoros rendezvény keretében ünnepélyes kö­rülmények között kétha­vonta, különböző FIAT márkakereskedésekben kerül sor. Egy hét múlva, szombaton a pécsi Stoll FIAT-autószalon lesz a há­zigazdája az érdekesnek ígérkező eseménynek. Délelőtt 10 órától a re­mélhetően minél nagyobb számban jelenlévők be­szélgetést hallgathatnak meg a sportolókkal, fellép Hevesi Tamás, s játékos ügyességi versenyre is sor kerül. Az, hogy milyenre, egyelőre maradjon titok­ban, annyit azonban elárul­hatunk, hogy senki nem „ússza meg” a szereplést ajándékok nélkül... Ter­mészetesen egész nap le­hetőség lesz a FIAT és az Alfa Romeo valamennyi személygépkocsi-típusá­nak a kipróbálására - még pedig nem is akármilyen módon: a tesztelőket ugyanis a sportolók is elkí­sérik. Azt pedig talán említeni sem kellene, hogy a ren­dezvény ideje alatt az autogramgyűjtőknek sem kell tétlenkedni, az olimpiai és világbajnokoknál mindig kéznél lesz egy (S)toll... A délutáni órákban fellép Nagy Bandó András, a SA­SOK aerobic világbajnok­csapat, a Fordán Rock’N’Roll Klub, a műsort Bencze Attila vezeti. A szervezők minden sport- és autóbarátot szere­tettel meghívnak és várnak a rendezvényre! (hirdetés) Üzenj Valentin napján a Dunántúli Naplóban titkos imádottadnak, szerelmednek, kedve­sednek, vagyonnak, akinek csak szeretnél. Vigyázz, mert könnyen lehet, hogy épp ez az üzeneted talál célba. Ámor nyilát nálunk most 400 forintért kilő- heted, ennyibe kerül ugyanis egy 1 cm-es Valentin-napi üzenet. Légy óvatos! Neked is üzenhetnek. A legjobb helyen, a legjobb időben. 4 Az esemény helyszíne és a Sydney Klub emblémája

Next

/
Thumbnails
Contents