Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1999-02-28 / 58. szám

1999. február 28. illllipi Ötödik oldal MM iiililliliílliÉillilBiiiil Koppány a Desedán Majd’ ezer évvel a történelmi esemény után Koppány a Deseda-tó partján fog fellázadni Szent István ellen. Már ha lesz pénz, jó vert magyar forintból sok millió a millenniumra Kaposvárott. Klujber László, a programok fő koordinátora elmondta, hogy az egyszerűség és na­gyobb nyomaték kedvéért a város és a megye közösen adott be egy sereg szinopszi- sos pályázatot január végén a kormánybiztos hivatalához. A palettán valóban minden szerepel, hiszen a hagyomá­nyos, ezúttal az ünnephez igazított tárlatok, vers- és prózamondó-versenyeken kívül tervezik Árpád-házi Szent Margit legendájának megrendezését egy profi, fia­talos, zenés előadásban, va­lamint a Csiky Gergely Szín­házzal Koppány történetét játszanék el a Deseda-tónál Babarczi László rendezésé­ben.- Egészen más lenne, mint hajdanán az István, a király. Más az üzenete, a tartalma, a célja. De egyszeri előadás­ként roppant költséges. Sajnos, az ország sok száz más pályázójával együtt nem tudják, milyen tematikát fa­vorizálnak majd, és mit csi­nálnak akkor, ha - mondjuk - tíz Szent Margit-legendára érkezik még ajánlat. . . Méhes K. mmmmm wtc. .j. . I Mentőöv a mentőknek Persze, csak lelki szemeik előtt lebeghet ez a mentőöv, fő­képp Komlón. Abból kell főzni, ami van - és együtt kell élni a lakossági panaszokkal. Felháborodottan mondja egy komlói polgár, hogy amikor ott­hon anyósa elesett és kifordult a válla, egy óráig vártak, mire jött a mentő.- Becsületesen megmond­tam, miről van szó. Talán azt kellett volna füllentenem, hogy szívrohamot kapott, akkor azonnal jöttek volna? Tény, hogy a rosszullétekhez egy esetkocsi tud kimenni, és a meglévő három szállítókocsiból is csak kettő dolgozik általá­ban, mert a 200 túlórát éven­ként és fejenként nem lehet túl­lépni. Dr. Varga Irén, a komlói mentőállomás vezetője arról tá­jékoztatott, hogy mindig volt (és lesz) besorolás, melyik eset a sürgősebb, ám ha az említett túlórára lenne pénz, sok min­den megoldódna. Eszerint a komlóiaknak in­kább ezért kellene a város is­mert szülöttéhez, Gógl Árpád egészségügyi miniszterhez for­dulniuk - mint néhányan terve­zik -, és nem a mentőautók szá­mának növelése végett. M. K. mmmmm A hagyma foka ■ I Egyesek szerint a cigánypecsenyéhez csak azért adnak húst, hogy az ember ne üresen egye a fokhagymát. Pedig van, aki úgy is szereti. Meg pirítós kenyérrel. Mert az évszázados népi bölcsesség azt tartja, hogy a fokhagyma nem pusztán fűszer, hanem gyógyszer. A népi gyógyászatban, a ter­mészetgyógyászatban kitün­tetett helye van a fokhagy- mának, kevés olyan nya- valyát ismerni, amit ez a növény ne orvosolna - mt véli az évszázados ta- pflÉkfy pasztalat. A „hivata­los” medicinában el­sősorban az érelme­szesedés elleni harc­ban tulajdonítanak szerepet e hagymá­nak, ezért azt is megol­dották, hogy szagtalan for­mában, vagyis gyógyszerszerű kapszulában is forgalomba hoz ták. Azonban mint kiderült, 1998-ig tudomá­nyosan, kísérletekre alapozva még sose vizsgálták, hogy a fokhagyma valóban csökkenti-e a vér koleszterin (zsír) szintjét és védi-e az infarktustól, agyvérzéstől az embert. Egy kanadai és egyesült államokbeli kí­sérletsorozat során magas koleszterinszin­tű gyerekek, illetve felnőttek egy része ka­pott fokhagyma-kivonatot, míg a társaság másik része placebót szedett 8 és 12 héten át. Az eredmény: a fokhagymával „táp­lált” betegek vér-zsírösz- szetevői nem változtak a másik csoportéhoz képest! A szakorvosok sze­rint ez még persze nem szól a fokhagyma ellen, csak arra a ve­szélyre hívja fel a fi­gyelmet, hogy a fok­hagyma-tabletta fogyasz­tása senki érintettnek nem teszi lehetővé, hogy „büntet­lenül” zabálja a jóféle zsíros kosz- tot (mondván: hiszen abban is ott a csoda­szer) ! Méhes Károly Mi B—B— Ez nem fénykép, hanem számítógépes grafika A fénykép bizonyíték, mondja Susan Sontag, világhírű.ameri­kai esszéista. Amiről hallunk, de amiben mégis kételkedünk, az bizonyosságot nyer, ha fényképet látunk róla. A fo­tó megfellebbezhetetlen bi­zonyítéka annak, hogy egy bizonyos dolog megtörtént. A kép ugyan torzíthat, de mégis mindig megmarad a föltevés, hogy létezik vagy létezett valami olyasmi, ami a képen látható, elmélkedik Sontag. Mert a fény a lefényké­pezendő dologról visszaverődve nyomot hagy a fényérzékeny anyagon, létrehozva ezáltal a vi­lág kicsinyített, kétdimenziós lenyomatát, a valóság leheletnyi szeletét. A fotográfiát ennek ellenére, vagy tán éppen azért, mert hite­lesnek tűnt, gyakran manipulál­ták, nemritkán politikai meg­fontolásból, eltüntetve a nem ki­mmmmmmmmmmmmmmsmm gs gg§| wm g§gg Nem tudhatjuk, hogy amit látunk, valóság vagy káprázat vánatos személyt, mint például Trockijt vagy Pozsgay Imrét, mikor ki vált éppen fölösleges­sé. Ezek az eltüntetések persze, sohasem voltak tökéletesek, szakértő szemek észrevették a manipulációt, mert valamilyen árulkodó nyom mindig maradt, a képet alkotó ezüstszemcsék fi­nom halmaza a leghozzáértőbb beavatkozást is jelezte. Mára megváltozott a helyzet. Az elektronikus fényképezés és a számítógép immár avíttá tette Sontag állítását: a fénykép nem bizonyíték. A digitális képen a számító­gép segítségével észrevehe­tetlen változtatásokat lehet végrehajtani, s készültek már olyan képek is, me- "* lyeknek minden elemét a számítógép állította elő, de a megszólalásig valósághűek. A fotográfia másfél évszázadig tar­tó varázsa elveszni látszik, hi­szen tudható, hogy a hagyomá­nyos technika visszaszorul az elektronika térhódítása révén, amely egyben persze, egy új va­rázslat kezdete. Cseri László Egy vár gazdára vár A szigetvári önkormányzat vetélytársak nélkül vett részt az Állami Vagyonkezelő Igazgatóság (KVI) által kiírt pályáza­ton, mégsem nyert. Lassan elkezdődik a turistaszezon, de a várnak még mindig nincs gazdája. A KVI egysoros tájékoztatást küldött minderről, mondja Ravazdi László, a Szigetvári Könyvtár igazgatója, a Várbará­ti Kör elnöke, az elutasítás rész­letes megokolása egyelőre várat magára. Előzetes információk szerint azonban a KVI az idén több, mint nyolcmilliót költené a várra. Az ideális minimum százmillió lenne, mondja az igazgató, de az sem oldana meg minden problémát. A legfonto­sabb teendők egyike ugyanis a kazamaták helyreállítása nyolc­van-százmillióért, amely lehe­tővé tenné olcsó turistaszálló kialakítását, s a szálló bevételét vissza lehetne forgatni a helyre- állításra. Hiszen nagyon sok di­ák érkezik a városba a bakan­csos turistákon kívül, s az isko­lai kirándulókon kívül mások­nak is lehetne nyáron tábort szervezni. A fal, amely a töröknek job­ban ellenállt, mint az időnek, nyolc-tíz helyen is omlik, s léte­zik egy nagy belső omlás, amelynek helyreállítása önma­gában vagy százötvenmilliót emésztene föl. A múzeum épü­letének a földszintje jó állapot­ban van, csupán a külső festés­re vár, de a felső szint már kí­vánnivalókat hagy maga után, a tetőszerkezet pedig újjáépítésre szorul. Ravazdi László szerint az államnak nem lenne szabad kivonulnia a várból, s nagyon megnyugtató lenne egy hossszú távú szerződés, amely biztosítana évenként legalább tízmilliót; ezzel már az önkor­mányzat tudna tervezni. Jelen­leg azonban minden bizonyta­lan. Az elmúlt évben a város a könyvtárnak adta a kezelői jo­got, de az idén ez idáig még ez sem történt meg. Pedig lassan itt a tavasz, s legalább a takarí­tást el kellene kezdeni. Cs. L. Vigyázz, újra itt van az a szemét! Ma már közhely felhánytorgat- ni a tiszteletlen mozinézőnek, amiért vadul ropogtatja a patto­gatott kukoricát, vagy a sava­nyúcukrot, míg a film végén megjelenik a megváltást hozó szavacska: „Konyec”. A tévé - az más. A készülék előtt az em­ber azt csinál, amit akar, csend­ben elmélkedhet, hangosan fel­röhöghet, és jólesően veheti tu­domásul, hogy az összes gengsztert felpofozták, karóba húzták, kinyírták, vagy bünte­tésből a tévé-híradó elé kötöz­ték, fene a disznó fajtáját. Mindezt megteheti, ha egyedül ül a készülék-előtt. Ám mi történik, ha a tévé előtt népes társaság ül - túlsúly­ban idősebb hölgyekkel -, akik a kora délutáni órákat már az intézmény tévé-foteljeiben töl­tik el, áhítattal élvezve a külön­böző nemzetiségű szappanope­rákat, s akik már keresztnevü­kön szólítják a sorozatok sze­replőit? „Vigyázz, mert már megint itt van az a szemét az ajtó mö­gött! - figyelmeztetik a gyanút­lan főhőst, ezúttal Esmeraldát, a gyönyörű, ám a forgatókönyv­író jóvoltából vak lányt, aki ugye, nem lát és a hölgyeket minden délután megríkattatja, amíg csak a sorozatnak vége nem lesz. E mexikói sorozat elején többen szívműtéten es­tek át, utókezelésre visszatértek ide az intézménybe, felgyó­gyultak, hazamentek, de a so­rozat még mindig tart délutá­nonként, a szívbeteg hölgyek legnagyobb örömére. Hogy hangosan és jólértesül- ten minden délután kommen­tárt fűznek a történethez és fi­gyelmeztetik a Jólelkűt a Go­noszlelkű cselszövéseire, az már természetes kollektív őrü­let, hiszen - emlékezhetünk rá - ezért utálta az egész világ több száz milliós nézőserege a Dallas szegény Dzsokiját, hol­ott civilben egy családját szere­tő, rendes férfiú. Amikor a bájos brazil Isaura lopta be magát a nézők szívébe (szem nem maradt szárazon), és egy alkalommal itt járt Buda­pesten, nem akartam elhinni: azt beszélték, hogy valahol az Alföldön pénzt gyűjtöttek szá­mára, hogy kiváltsák a rabszol­gasorsból. Azt mondtam, ilyen buta em­ber nincs a világon, aki a való­ságban keresi egy szappanope­ra sérültjeire a gyógyírt. És most mit tesz Isten, Esmeralda szemműtétjére gyűjtenek, vala­hol a keléti részen. Nem mások mesélték, én lát­tam a tévében azt a tizennyolc év körüli fiatalembert, aki szándékáról nyilatkozott a ri­porternek, sőt, „munka köz­ben” is láthattuk, amint az ut­cán leszólítja a járókelőket: csekélyke összeggel hozzájá­rulnának-e Esmeralda szem­műtétjének költségeihez? „Ki az az Esmeralda, miről be­szél?” - kérdezte vissza egy nő, aki - eléggé el nem ítélhető mó­don - nem tudja, ki az az Esmeralda. A fiatalember azt mondta es­tefelé, hogy már összejött vagy ezernégyszáz forint, de ez ke­vés, mert legalább kétszázöt­venezer kellene, amit majd ő át ad neki Pesten, miután Esmeralda tényleg vendégünk volt a napokban. A fiatalember arcáról csak úgy sugárzik az ér­telem. Nemkülönben a köny­vesbolt vezetőjéről is, aki több képes könyvet ingyen felaján­lott, ha majd Esmeralda sikere­sen átesik a műtéten és újra lát. És aztán egy molett ifjú is be­mondta a helyi tévében a gyűj­tés célját. És komolyan mondta. Én meg a fejemhez kaptam, és csak azért nem káromkod­tam, mert mi értelme lenne, ha egyszer egyedül nézem a tévé­met? oJb-

Next

/
Thumbnails
Contents