Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1999-02-18 / 48. szám

1999. február 18., csütörtök Sport Dünántúli Napló 15 Kívül maradt Kovács Attila, az MLSZ egy nap híján két hete fel­függesztett elnöke szerdán reggel többek között arról tárgyalt a szövetség és az ISM munkatársaival, hogy tegyék lehetővé számára a bejutást az irodájába. A hosszas egyeztetés ered­ménytelen volt.- Csak akkor megyek be az irodámba, ha ezt a kül­döttközgyűlésig folyamato­san biztosítják számomra. Ha nem, akkor egyáltalán nem kívánok bemenni - je­lentette ki a rádióinterjűban Kovács Attila. Téli diákolimpia PÉCS, MISINA Tegnap megkezdődött a Mecseken, a misinai pá­lyán a téli diákolimpia Ba­ranya megyei és Pécs vá­rosi döntője. Az első napon az alpesi sí- zők versenyeztek. A hóvi­szonyok jók voltak, ennek örülhetett a 120 induló. Győztesek. I. korcsoport. Fiúk: Kemesei Mirkó (Bel­városi Isk.) Leányok: Pethes Szonja (Jurisics). EL kcs. Fiúk: Füzesi Szabolcs (TÁSI). Leányok: Forintos Zsófia (Mezőszél). III. kcs. Fiúk: Király Attila (Komló). Leányok: Rádóczy Blanka (Janus). IV. kcs. Fiúk: Ka- rancsi Tamás (Komló). Le­ányok: Jillek Réka (Leő- wey). V. kcs. Fiúk: Alkonyi Csaba (ANK). Leányok: Kelemen Noémi (Janus). Ma a szánkóversenyekre kerül sor. H. L. Aláírás előtt a tv-szerződés Várhatóan ezen a héten szentesítik a labdarúgó Professzionális Nemzeti Bajnokság mérkőzéseinek közvetítési jogát közösen elnyert Magyar Televízió Rt. és a Duna TV, valamint a sugár­zásról határozott illetékesek közötti szerződést. BUDAPEST-LONDON Ahogy Gyalog András, a klu­bok megbízásából a jogokról tárgyaló bizottság vezetője fogalmazott: még nem tisztá­zott, hogy sportági oldalról ki vagy kik írják alá a megálla­podást. Knézy Jenő, az MTV Sport­osztályának vezetője elmondta, a tavaszi első fordulóból várha­tóan a Kispest - Videoton és a Siófok - Újpest mérkőzést közvetítik. A Duna TV ebben a kérdésben még nem döntött. Az már biztos tehát, hogy a nézők láthatják a képernyőn az egykori pé­csiek közül Győri Jánost (képünkön), Pest Kriszti­ánt, Pest Ro- landot és va­lószínűleg Bérczy Ba­lázst a Sió­fokban, Fehér Csabát az Új­pestben, esetleg Schneidert a Videotonban. Keegan a kapitány Még a szerdai nap folyamán kinevezik az angol labdarúgó­válogatott szövetségi kapitá­nyává Kevin Keegant, a har­madosztályú Fulham vezető­edzőjét, adták hírül az angol sajtóban. Televíziós híradások és lapértesülések szerint Kee­gan megállapodott az Angol Labdarúgó-szövetséggel (FA), hogy a nemzeti tizenegy szak­vezetői posztja mellett meg­tarthatja a Fulhamnél betöltött tisztségét. A hírek szerint az FA Kevin Keegannek négy évre szóló szerződést kínált, amely körülbelül 2 millió fontot jelen­tene a szakember számára. Geoff Thompson, a szövetség ügyvezető elnöke elmondta, hogy a Keegan kettős foglalkoz­tatásából fakadó gondokat legké­sőbb nyárig meg kell oldani. Az FA február 2-án menesztette Glenn Hoddle-t, a korábbi szö­vetségi kapitányt, aki sértő kije­lentéseket tett a szellemi és testi fogyatékos emberekre. Totótippek, három változatban Megkezdődik a Bundesliga ta­vaszi idénye, csúcsrangadó lesz az olasz bajnokságban, több olyan találkozó is várható, ame­lyen a papírformának megfe­lelő eredmény születhet. Egy­szóval igen változatos a heti szelvény. Az első meccsen a negyedik a tizenötödiket fo­gadja, a hatodikon a kilence­dikhez a tizennyolcadik látogat. Mégis, gyanúnk szerint, lesz­nek meglepetések. A helyezé­sek szerinti legkisebb különb­ség a harmadik meccs csapatai között van. A Hertha lehet, hogy azért is nyer, mert pécsi kedvenceink közül Dárdai is ott szerepel. Az olaszok csúcs- rangadóján a két és fél évtized után újra bajnokesélyessé elő­lépett Lazio látszik esélyesebb­nek, bár az Inter... Bozsik L. Nemzeti Telesport Új DN 1. 1860 Münch. - Frankfurt xl2 1 1. 2. Duisburg - B. München 2x 2x 2 3. Hertha - Dortmund 12 1 1 4. Stuttgart - Schalke 04 lx 1 X 5. Nürnberg - Bremen x2 x2 1 6. Bologna - Empoli 1 1 1 7. Juventus - Vicenza 1 1 1 8. Lazio - Internazionale 1x2 x2 1 9. Salernitana - Parma 2 2 X 10. Sampdoria - Piacenza x2 2 1 11. Udinese-Bari lx 1 1 12. Venezia - Perugia x21 12 1 13. Fiorentina - Roma +1 lx 1 1 14. M’gladbach - K’lautern x2 X 2 csch 1 HIHETETLEN, 7 jTN i DE MÉGIS v!S8/V r \m-kereskedés-szerviz-alkatrész Most érdemes KlA-t vennil ett Komlói ÜT 94-98. PÉCS TEL HA i :72/23-88*88 400.000 Ft készpénzkedvezményt + ajándék klímát adunk a következő modelleknél*: - KIA Sephia- KIA Sportágé- KIA Clarus ' A készlet erejéigl PÉCSI ORIGÓ KFT. Pécs. Komlói út 94-96. T.: 72/23-88-88/29 ^RENAULT ^ Citroen $ Peugeot 0R1G0 FRANCIA alkatrész SZAKS2erviz kereskedés Rossz hír: Megsérült, karambolózott az autója vagy "csak" kilyukadt a kipufogó. Jó hír: Mi gyorsan, szakszerűen és igen mérsékelt áron megjavítjuk. Nem kell mindent újra cserélni! Francia vagy keleti autójához alkatrészt ilyen alacsony áron csak nálunk vásárolhat! Tegyen próbára minket! A megrendelt alkatrészt 24 órán belül kiszállítjuk! Váijuk Önt hétköznap 8.00-17.00-ig, szó.: 12.00-ig. ORIGÓ-SOPIANAE KFT. Pécs. Komlói út 94-98. T.: 72/23-88-88/16 I DAIHATSU-kereskedés -szerviz -alkatrész DAIHATSU Terios 1298 cm3, 4 henger, 16 szelep, állandó 4-kerékhajtás, szabadonfutóval, kapcsolható differenciálzár 1.600.000 Ft befizetésével már elvihető! 3 vagy 5 éves igen kedvező hitelkonstrukciói Terepjárók és összkerékmeghajtású járművek 4WD MEDITERRÁN-AUTÓ KFT. Pécs, Komlói út 94-96. Tel.: 72/23-88-88/31 MÉRNÖKÖK, ÜZEMMÉRNÖKÜK FIGYELEM! A Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Zalaegerszeg) 1999 februárjában indítja Pécsett levelező formában a KÖZGAZDASÁGI SZAKOKLEVELES _______JVIÉRNÖK má soddiploma képzést Vállalkozási szakirányon. A képzés 4 féléves és fél évvel történő meghosszabbításával mérlegképes könyvelői oklevelet is lehet szerezni. Szervezi: a ^/fjttCPVíU Kft. a főiskola megbízásából. Érdeklődni: Minerva képviselet Somogyi Béláné 7624 Pécs, Hungária u. 49/A Telefon: hétfőn és szerdán 16.30-19 óráig (72) 322-756 Óriási i, engedmény az apróra! 50% I Most különösen érdemes kicsiben hirdetni, mert a Dunántúli Napló saját hirdetés felvevő helyein feladott lakossági apróhirdetései csu­pán feleannyiba kerülnek! A kedvezmény a február 17-24.-ig feladott és megjelenő apróhirde­tésekre érvényes. Kézilabda megyei hátország NB I., ifi fiú PMKC - Kiskőrös 47-17 (25-10} PMKC: BARABÁS - IL- DZSA 8, KATZIRZ 9, VAJDA K. 7, Hőgye, VAJDA P. 10, Zádori Cs. 4. Cs.: SÁTORI (kapus), Csikós 4, Subert 1, Kokas 4. Edző: Kovács Jenő. Dunántúli Napló-kupa Serdülő leány Hosszúhetény - Beremend 15-7 (5-2) G.: Takács 7, Rudas 4, Gas- teiger 2, Elter 2, ill. Gergics 2, Tarjányi 2, Juhász 1, Mathe- isz 1, Németh 1. Radnóti - Beremend 22-15 (11-8) G.: Bozó 7, Baumann 5, Szalay 4, Illés 3, Francsics 2, Gergics 1, ill. Tarjányi 9, Cving 4, Laki 2. Radnóti - Kozármisleny 20-11 (9-3) G.: Bozó 10, Baumann 4, Szalay 3, Illés 2, Francsics 1, ill. Lukács 4, Láng A. 3, Láng É. 2, Somogy vári 1, Udvaráé 1. Kozármisleny - Radnóti 15-19 (6-8) G.: Lukács 10, Láng É. 4, Láng A. 1, ill. Szalay 7, Bozó 4, Baumann 4, Francsics 3, Böröcz 1. TASI - Kozármisleny 17-13 (6-8) G.: Marát 7, Bencze 6, Po- zsega 2, Dómján 1, Szekán 1, ill. Lukács 6, Láng A. 4, So­mogy vári 2, Láng E. 1. Hosszúhetény - TÁSI 17-7(7-4) G.: Rudas 7, Takács 6, Szanati 2, Török 2, ill. Bencze 3, Pozsegá 2, Marát 2. Ifjúsági leány TASI - Hosszúhetény 34-7(17-2) G.: Székely 11, Szűcs 6, Schmidt 5, Homicz 4, Kő­szegi 3, Gál 3, Vétek 2, ill. Rudas 2, Gasteiger 1, Takács 1, Tóth 1, Kraut 1. Radnóti -50819-5(9-4) G.: Bareith 10, Kőszegi 6, Bartha 2, Schiebelhut 1, ill. Szemmelroth 4, Visnyei 1. 508 DS - Radnóti 9-22 (4-11) G.: Szemmelroth 5, Szász 3, Kámán 1, ill. Bareith 8, Kőszegi 8, Schiebelhut 4, Lőwey 1, Bartha 1. TÁSI - Kozármisleny 28-10 (16-3) G.: Székely 9, Szűcs 5, Schmidt 4, Vétek 3, Kőszegi 3, Bodor 1, Gál 1, Homicz 1, ill. Bodrogi 4, Láng A. 2, Keszthe­lyi 1, Dankó 1, Wagnerül. Kozármisleny - TÁSI 9-27 (4-14) G.: Bodrogi 6, Lukács 2, Láng É. 1, ill. Kiász 13, Schmidt 6, Homicz 3, Bodor 2, Vétek 1, Szűcs 1, Kőszegi 1. 508. DSK - Hosszúhetény 17-32 (5-14) G.: Emei 11, Németh 6, ill. Gasteiger 13, Görföl 9, Kis- kovács 6, Tóth 4. Serdülő Hú Janus-TÁSI 18-27 (9-12) G.: Fodor 3, Radó 3, Antal 2, Bűcs 2, Szekrényes 2, Széplábi 2, Pandúr 2, Kellé­nyi 2, ill. Gadár 7, Stemler 5, Kázmér 5, Novák 4, Szul- csány 4, Fodor 1, Kislantos 1. TÁSI - Janus 18-17 (9-10) G.: Szemler 7, Kázmér 5, Gadár 2, Fodor 1, Novák 1, Bé­res 1, Szulcsány 1, ill. Szekré­nyes 4, Antal 3, Bűcs 3, Szép­lábi 3, Radó 2, Pandúr 2. TÁSI - Janus 22-21 (8-12) Ifi fiú. G.: Wemer 6, Kokas 4, Duga 4, Csendes 3, Limbe­ridisz 2, Subert 2, Petz 1, ill. Jolántai 9, Wiedemann 5, Sághi 3, Radó 2, Schaller 1, Balázsi. M.Z. K - FÜLÖP V FAKERESKEDES- T deszka 2-6 m-ig 32.000-42.000 Ft/m3- 40-50-75 mm-es palló 3-6 m-ig 46.000 Ft/m3- gerenda 4-8 m-ig 43.000-47.000 Ft/m3- lambéria 1.500-1.650 Ft/m2- hajópalló 2.300-3.500 Ft/m2-tetőléc 25-30/50 58-70 Ft/fm Pécs, Légszeszgyár u. 38. Tel.: 72/314-139 Az árak az áfát tartalmazzák. Tavaszváró akció Pécsett, a Király utca két végén, a°CSEMEGE Julius Meinl » üzleteiben február 28-áig Mecsek kenyér 1 kg 62 Ft Félfehér kenyér 0,75 kg XJ&fí. 62 Ft Zsemle, kifli db csak 8 Ft Vénusz étolaj 1 1 263-Ff 259 Ft Szezon rizs 1 kg 144-Ff 139 Ft Nagyatádi zöldborsó 450 g \2$rPi 109 Ft Globus csemege uborka 370 g U^Fr 99 Ft Olympos citromlé 1 1 ÜS9-FT 152 Ft Limessa alma ital 11 csak 69 Ft Limessa narancs ital 1 1 csak 62 Ft Szalon sör 0,5 1 Fu 75 Ft+Ü Olaszrizling 1 1 csak 99 Ft+ü Ultra Daisy mosogató 0,5 1 1B9-FÍ 169 Ft Crepto eü. papír 4 tek. 129-Pf 115 Ft Figyelem! Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! MINDEN JÓT KÍNÁLUNK! > 4

Next

/
Thumbnails
Contents