Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)
1999-02-18 / 48. szám
10 Dhnántúli Napló Hitélet 1999. február 18., csütörtök Funk Gusztáv Ma 11 órakor temetik Villányban Funk Gusztávot, Egerág, majd Boly és környékének plébánosát. Családja 1944 októberében menekült Nagybecske- rekről Pécsre. A semmiből kezdtek új életet. Funk Gusztáv a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumba járt, a teológiát Győrött végezte. Alsószentmár- tonban, Egerágon és 18 éven át Bolyban volt plébános. Szívügye a templomok rendbetétele. Meghatározó szerepe volt a bólyi Kolping Ház, majd kolping iskolák létesítésében, és a cserkészmozgalom újjászervezésében. Szolgálatát mindenütt lelkiismeretesen látta el, és szívesen kisegítette kollégáit. Nyelvtudását nagyra értékelték. Szívproblémái miatt nyugalomba vonult, de betegen is felvállalta a szajki és ver- sendi plébániát. Paptársai, hívei, iskolatársai szeretete kíséri utolsó útjára. Emlékeztető A Keresztény Értelmiségi Fórom februári nyílt rendezvénye 19-én 17 órakor lesz a Nagy Lajos Gimnázium dísztermében. Előadó: Tomka Miklós, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója. Téma: A vörös, a fehér és szürke ateizmus és a mai egyház. A szenvedélybetegekkel foglalkozók szokásos havi találkozóját február 27-én tartják a katolikus Karitász- ban délelőtt 9 órakor. A pécsi Drogambulancia munkatársai számolnak be munkájukról, különösen a fiatalkorúak helyzetéről. A találkozóra meghívják az intézményeket, az iskolai védőnőket és minden érdeklődőt. A vidékiek útiköltségét megtérítik. Cím: Pécs, Janus Pannonius u. 4. Telefon: 72/327-352. Szeretetláng engesztelés lesz Pécsett a Zárdatemplomban február 20-án és 27- én, 14 és 17 óra között. Lelki életjelenségek mottóval hitmélyítő alkalmakat rendeznek Pécsett, a Bokor utcai baptista templomban 21-én, 22-én és 23-án. A kezdés vasárnap 17, hétfőn és kedden 18 órától lesz. A Szerzetesi Kongregáció legfrissebb adatai szerint a világon 1 070 000 az Istennek szentelt személyek száma: közülük 140 687 szerzetes pap, 58 210 szerzetes testvér. A klauzúrás nővérek száma 55 709. A Miniszterelnöki Hivatal egyházügyi titkárságának adatai szerint 1997 végén 76 felekezet működött hazánkban. Tavaly 14 egyházat vagy vallási szervezetet jegyeztek be a magyar bíróságok. Az újonnan alakultak között van a Magyarországi Örmény Egyház, az Emberi Lehetőség Független Szellemi Rend, illetve a Hit Gyülekezetéből ősszel kivált Autonóm Gyülekezet. Az elmúlt években hét vallási közösség vagy szervezet szűnt meg, közöttük kettőt - az Evangéliumi Gyülekezetei és a Sarutlan Karmelita Nővérek szerzetesrendjét - tavaly töröltek a nyilvántartásból. Jelenleg az épület belső munkálatai folynak l'OTÓ: WÉBER TAMÁS Megkezdődött az iskola felújítása A Pécsi Zsidó Hitközség közösségi házról álmodik A hét elején kezdődött meg a Pécsi Zsidó Hitközség egykori iskolájának a felújítása a Fürdő utcában. Remélik, hogy az épületben a kulturális életük, hagyományaik, hitéletük gyakorlására méltó környezetet tudnak kialakítani, s a munkálatokat a pészáh, a „zsidó húsvét” kezdetére befejezhetik. Kicsiny közösség a pécsi zsidóságé, de mégis egyre többen és egyre nagyobb akarással ápolják a kibontakozó hitéletet. Nagyobb ünnepeken száz-százötven ember is összejön, hogy együtt éljék meg a napot, s tulajdonképpen igazi közösségi otthonuk nem volt. S talán kevesen tudják: a vidéki zsidóságnak egyedül Pécsett van rabbija - Schönberger András személyében -, aki hitbéli épülésük, egyházi ünnepeik ková- szolója, hagyományaik ápolója. A Fürdő utcai iskola az 1800-as évek végén épült, a hitközség tanintézete volt egészen az 1945 utáni évekig. Az államosítás után többféle oktatási intézetnek adott otthont, itt A brit lapok a Canterbury érsek, az anglikán egyház vezetője vatikáni látogatásáról beszámolva adtak hírt arról, hogy II. János Pál pápa és James Carey érsek egyetértettek abban: „valamiféle drámai cselekvés szükséges ahhoz, hogy a keresztény egyházak eleget tegyenek bibliai kötelezettségüknek, s egyek legyenek a következő évszázadban.” Elhatározták, hogy az anglikán és a katolikus egyház valamennyi érsekének találkoznia kell 2000 májusában Kanadában. A Canterbury érsek szóvivője elmondta, hogy az érseki volt többek között a szerb-horVát tanoda, a katolikus iskola, majd az elmúlt időszakban a műszaki középiskolások bérelték. Mint azt Krausz István, a Pécsi Zsidó Hitközség ügyvezetője (kis képünkön) elmondotta, megérett az idő arra, hogy a hitközség ismét birtokába vegye, hiszen helyhiánnyal küszködnek. Összesen 6700 négyzetméteren áll a háromszintes épület, szintenként 500 négyzetméternyi hasznos alapterülettel, lehetőséget adva arra, konferencia részleteit még nem dolgozták ki, de a napirend szerint megvitatják majd a jövőbeni együttes tevékenység átfogó stratégiáját. A várakozások szerint az érzékeny kérdéseket sem kerülik. A két egyház számos, a pápa jogkörét, a női egyházi méltóságokat, illetve Szűz Mária szerepét illető kérdésben nem ért egyet - emlékeztetett a szóvivő. A katolikus egyházfő és a Canterbury érsek megvitatta azon közös elképzelésüket is, hogy 2000-re a nyomor enyhítésére valóra váljon a harmadik világ adósságainak elengedése. hogy kultúrtermet-báltermet, irodákat, klubtermeket és egy kistemplomot kapjanak az átépítés-rendbetétel után. Szeretnék a korábbi, iskolákat ellátó hatszáz adagos konyhát is megőrizni, sőt a hitközség tagjai számára vidéken az első kóser éttermet kialakítani. Persze gondolva a közösségi ház fenntartására is, az alsó szinten bérleti rendszerben különböző célokra helyiségeket adnak ki. Gondoltak különféle boltra, orvosi rendelőre, gyógyászati segédeszközök forgalmazására, vagy éppen egyéb irodákra. Pályázók akadnak. A felújítás üteme gyors: a burkolatok cseréjét, a világításkorszerűsítést és a festést alig néhány hét alatt elvégzik. Hiszen azt szeretnék, hogy a pészáh, az egyiptomi megszabadulás ünnepét márciusban már itt töltsék. Kozma F. Püspöki konferencia Kubában Amerikai katolikus főpapok konferenciája kezdődött vasárnap Havannában. A tanácskozás fő témája azok a feladatok, amelyeket az ezredfordulón a szegénység, a dél-amerikai országok eladósodása, a kábítószerek terjedése, az emberi jogok védelme, a halálbüntetés és az abortusz állít az egyház elé. Amerika-közi püspöki konferenciát először tartanak a kommunista Kubában, ahová öt bíboros és 25 püspök utazott el ebből az alkalomból. A rendezvény nyilvános eseményei a havannai katedrálisban, az Újvilág egyik legrégibb székesegyházában zajlottak. Anglikán-katolikus párbeszéd 2000 májusában Kanadában nemzetközi konferenciát tartanak az anglikán és a katolikus egyház érsekei, hogy megvitassák, miként gyógyíthatják be több mint négy évszázados szakadásuk sebeit. Böjti idő Véget ért a farsangi időszak. Vége a karneválnak, Mohácson eltemették a telet, vele együtt a farsangot is. Hamvazószerdával elkezdődött a böjt, hogy az ünnepkör negyven napján próbáljuk meg megérteni az emberélet egyik legnagyobb titkát, a szenvedést. Mi végre van szenvedés, van-e, lehet-e értelme a szenvedésnek? Ösztönösen irtózunk minden olyantól, ami fájdalommal jár, gyorsan nyúlunk a fájdalomcsillapító után. Szeretnénk megspórolni a verítéket is, szívesen választjuk a könnyebb megoldásokat. A mindennapi tapasztalat mégis azt mutatja, vannak megkerülhetetlen helyzetek. Számtalanszor részünk van olyan előre nem tervezett eseményekben, amelyekben bizony a rövidebbet húzzuk. Lehet ez ragályos betegség éppúgy, mint baleset. Ilyenkor bosszankodunk a tehetetlenségünk miatt. Máskor talán elevenünkbe vág, ha becsapnak, megaláznak, megcsalnak. A reakcióink sora az apró bosszankodástól a tragédiáig tarthat. A szenvedésben mindig utolérhető elem a bűn. Valaki, valami miatt történik a rossz. A böjti időben éppen azt próbáljuk megérteni, hogy Jézus szenvedése, kereszthalála miért történt, mit jelent ez az én életemben. Eljött az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét. Megváltó műve, áldozatos élete és halála igazából a feltámadás misztériuma felől kap értelmet. Minden szenvedő, bűnös ember sorsában, fájdalmában osztozik, hogy az élet teljessége reményével ajándékozzon meg. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! Varsányi Ferenc „Az; évszázad látogatása” II. János Pál pápa romániai látogatása nagyon nagy mértékben hozzájárulhat a Romániáról kialakult külső kép és megítélés javításához - hangsúlyozta a román sajtó. Valamennyi román lap kiemelte, hogy a katolikus egyház feje most először keres majd fel egy ortodox többségű országot. A Curentul című „az évszázad látogatásának” minősíti az utat. „Ezzel a nyitással Románia és a Nemzeti Egyház (azaz a román ortodox egyház) tényként igazolja, hogy visszafordíthatatlanul a demokráciát választottuk, és tíz évvel a kommunizmus megdöntése után végleg szakítottunk a múlttal” - írja az újság. Hajléktalanság Barátságos, langyos, napsütéses volt az ősz, mintha ő is a kilakoltatott családnak szurkolt volna. Egyszer-kétszer esett valami jelentéktelen zápor, akkor már volt fóliájuk, letakarták vele a bútort. Nem koldusok voltak, ez abból is látszott, hogy eleinte elbújtak a holmi közé, onnan lestek ki a járókelőkre. A park vaskerítése mellett halmozták föl vagyonukat, szekrényeket, ágyakat, tűzhelyet, asztalt, nájlonzsákokban a ruhaneműket. Kopott és szegényes volt mindenük. Egy nap megjelent náluk a tévéhíradó, s zokogó, elfúló hangon, könnyekkel a szemükben elmondták, hogy becsapták őket, el akarták cserélni a lakásukat, eladták a blokkot, amelyben addig laktak, átadták a pénzt a közvetítőnek, akit azóta nem láttak. Önként mentek ki a régi lakásukból, hiszen eladták, és most nincs hová menniük. Nem, nem tudják mit tegyenek. Ugyan a járókelők megszánják őket, sokan dobnak némi aprót a kirakott bádogdobozba, de kizárt, hogy ilyen módon összejöjjön egy lakás ára. És mint az állatkert vadjai, egy idő után élték a természetes életüket. Az asszony főzött a gázon, a gyerekek hevertek az ágyon, a félj újságot olvasott, vagy szögelte-fűrészelte a tűzifának való bútort. Talán asztalos volt a szakmája, és nem bírta a tétlenséget. Valahonnan egy telepes rádiójuk is került, azt hallgatták naphosszat. Úgy látszott, semmiben sem különböznek egy átlagos családtól, leszámítva azt, hogy a fedél hiányzott a fejük fölül. Hosszú hetekig láttam őket nap mint nap, gondoltam rájuk, amikor az éjszakák kellemetlen hűvösre váltottak: vajon milyen lehet az idő a fóliával letakart paplan alatt? Aztán eltűntek onnan. Jó lenne remélni, hogy nemcsak a hatóságok unták meg őket a város frekventált pontján... Krebsz János Ismerni, érteni Jézus nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is hirdette Isten országát. Környezetében csodái következtében a vakok láttak, a sánták jártak, a leprások megtisztultak, a süketek hallottak, a halottak feltámadtak, a szegények pedig hallgatták az evangélium örömhírét. Ezek voltak Isten új országának jelei. A csodákkal Jézus nem magára, hanem Isten hatalmasságára irányította a figyelmet. Csodatételei által maga az Isten nyilatkozott meg az emberek előtt. Erről az első keresztény közösség is tanúbizonyságot tett. Amikor Jézus megváltói hatalmáról szóltak, felidézték csodatételeit, melyeket Istennek tulajdonítottak (Ap. csel. 2,22). A legfontosabb, amit Jézus tanításáról megtudunk, hogy milyen az Atya és hogyan kell viszonyulnunk hozzá, ő az egy igaz Isten, akit „lélekben, igazságban és mindenütt” imádnunk kell. Isten, akit Jézus élete, személyisége, tanítása és csodatételei által ismertünk meg, a mi mennyei Atyánk, aki megváltásunk érdekében feláldozta egyszülött Fiát, aki különös figyelmet fordít a szükséget szenvedőkre, és aki megjutalmaz minden jó cselekedetet. Jézus halála után az első keresztény közösségek felismerték, hogy tanításával és életpéldájával közénk hozta az Atyát. Jézus révén Isten fiainak érezték magukat. Ez Isten igazi arca, amit Jézus által ismerhettünk meg. Rozs Szilvia A mágocsi orgona Vasárnap szentelik fel a felújított mágocsi orgonát. Amikor 1914-ben az Angster cég elkészítette, tizenkét regiszteres volt. Egy évvel később újabb tizenkét regiszterrel bővült, és mint ilyen, faluhelyen egyedülálló. Szabad kombinációjával előre be lehetett állítani, nyelves regiszterei miatt másképp szól, mint az orgonák általában. Lábfújtatással működött, 1927-ben villanymotort kapott, az elsők között az egyházmegyében. A felújítás a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra munkája, másfél millióba került. A vasárnap 9 órakor kezdődő szentmisén a Mágocsi Egyházi Kodály Kórus Balatoni Mátyás hálaadó himnuszát énekli. ♦ t 4 t 1