Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)

1999-01-14 / 13. szám

4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1999. január 14., csütörtök Hírcsatorna Halálos gázolás. Tegnap este Pécsett, a Szigeti vám 6-os úti gyalogátkelőjénél, az autó­buszpályaudvar mellett egy személygépkocsi gyalogost gá­zolt. A 30-40 év közötti férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrségi helyszínelés lapzár­takor még tartott. (dg) Lopják a csikktartókat Komlón. Az elmúlt napokban tíz darab utcai csikktartó edény­nek kelt lába Körtvélyesben. A kár csaknem 100 ezer forint. A városban már alig található né­hány az alumíniumöntvényből készült tartályokból. (dg) Ajándékműsor. Beteg, hátrá­nyos helyzetű, nagycsaládban élő kisgyermekeket várnak ma délután fél háromra a pécsi Gyermekklinika (Bajnok u. 2.) tantermébe Nemes László bábművész díjtalan műso­rára. (p) Megvan a Jókai utcai bolti gyilkosság gyanúsítottja? Egy év után vallott a szemtanú Csaknem két évvel a bűncselekmény elkövetése után elfogta a rendőrség a Jókai utcai nonstopboltban elkövetett gyilkosság gyanúsítottját, az ügyet a megyei főügyészségnek vádemelési javaslattal átküldték. Az eset felderítését nehezítette, hogy a szemtanú csak bő egy évvel a bűntett után jelentkezett - igaz, erre jó oka volt. Pályáznák, hogy ne emelkedjen a víz ára KOMLÓ-MOHÁCS­SZIGETVÁR A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz ja­nuár 20-áig adhatják be pá­lyázatukat azok az önkor­mányzatok, amelyeknél a rá­fordítási költségek miatt a la­kossági vezetékes ivóvíz díja a 185, a csatornahálózaté a 140 forintot meghaladja köbmé­terenként. Tavaly a pályázati összeg felső határa 150 forint volt köbméte­renként, ám azt végül a szak­tárca felemelte 162 forintra. Idén tovább emelkedtek a szi­vattyúkat, átemelőket és a kü­lönféle tisztítási technológiákat működtető szolgáltatók üze­meltetési költségei. A Komlót és térségét ellátó vízmű a szigorú feltételeket be­tartva 38 település vízellátásá­hoz kéri a támogatást, amit ta­valy is megkapott. A szennyvíz- csatoma-hálózat működtetésé­hez 6 településen számítanak a központi kiegészítésre. Pécsvá- radon hétfőn döntenek a vízdíj­ról; ha az több lesz 185 forintnál, ők is támogatást kémek. Hidas régi vízhálózatán a gyakori cső­törések is viszik a pénzt, ezért is kerül 224 forintba a víz köbmé­tere, tehát pályáznak a víz, de a szennyvíz-támogatásra is.- A tizenhárom települést el­látó kistérségi vízműrendsze­rünknél egységes a vízdíj, azt nyújtjuk be állami támogatásra - mondja Cspllák István (ké­pünkön), a Mohácsvíz ügyve­zető igazgatója. A Bolyt és térségét ellátó vízmű területén mindenhol más a vízdíj, tavaly egyetlen pályá­zatukat sem utasította el a B------ KHVM. Vé­mé nd, Sze- bény, Palko- I nya és Homo­rúd a vízhez, | Udvar és § Majs a vízhez 1 és a szenny­vízhez, míg------- Sátorhely, Nagynyárád, Villány, Sombe­rek és Palotabozsok csak a csa­tornához kér anyagi segítséget. Ha idén átveszik Bürüs-Vá­rad és Rózsafa vízműrendsze­rét, akkor összesen már 67 vízmüvet üzemeltet a Sziget- Víz, a sellyei térségből 41 víz­műre adnak be pályázatot. Sik­lósról és térségéből tavaly még nem kértek állami támogatást. Javában végzik a számításokat, de az már biztos, hogy Bere- mend a szennyvíz, míg várha­tóan Kémes és térsége, Har­kány, Ivándárda-Sárok és Má- rok-T öttös-Lippó-B ezedek ivóvíz pályázatot nyújt be a minisztériumnak. B. M. L. PÉCS Több mint tíz késszúrással vé­geztek a Jókai utcai nonstop­bolt alkalmazottjával az 1997. április 17-ére virradó éjjel, majd a gyilkosság után a tettes a kasszából harmincötezer fo­rintot vitt magával.- Eléggé nyomszegény volt a környezet, ami hátráltatta a nagy erőkkel meginduló vizs­gálatot. Az áldozatot olyan sok, több testtájra mért szúrás érte, hogy feltételeztük: a tet­tes valamilyen szer vagy ital befolyása alatt állt, esetleg or­vosi kezelésre szorul - tájé­koztatott Gulyás József őrnagy (kis képünkön), a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának kiemelt főnyomozója. - Arra nem ta­láltunk bizonyítékot, hogy a gyilkosságot bosszú, nő- vagy adósságügy motiválta volna. A rendőrség a nyomozás so­rán több lehetséges elkövetőt is számba vett, de a gyanú egyikük esetében sem állt meg. A hatóság nem talált ösz- szefüggést a nagy port felvert tavaly januári, Abaligeti úti gyilkossággal kapcsolatban sem. így 1998 februárjában a nyomozást megszüntették.- Ez azonban nem jelenti egyetlen esetben sem, hogy az ügyet végképp elfelejtjük - hangsúlyozta Gulyás József. - Azután 1998 októberében jó információra leltünk: egy szemtanú jelentkezett. Jogos kérdésként merülhet fel, hogy a szemtanú miért hallgatott több mint egy évig? Indoklása szerint azért nem vallott korábban, mert bünte­tett előéletű, így attól tartott, ő is gyanúba keveredik. Amikor azonban vállalta a tanúvallo­mást, érdekes dolgok derültek ki szavaiból. A tanú állí­tása szerint aznap hajnal­ban cigarettát akart vásá­rolni, a Szé­chenyi térről indult az ál­lomás irá­nyába, így került a Jókai utcai nonstop­bolt közelébe. Ekkor látta az ott történteket, sőt az elkövetőt is felismerte. A rendőrség ezek után elfogta a feltételezett tet­test, egy harminc év körüli pé­csi férfit, aki azonban máig nem ismerte be a gyilkosságot. A szemtanú a szembesítés so­rán kitartott állítása mellett, sőt A vérnyomok nem vezettek eredményre vállalta az esetleges bírósági procedúrát is. A rendőrkapi­tányság az ügyet nyereség- vágyból, különös kegyetlen­séggel elkövetett emberölés vádjával átadta az ügyészség­nek. Persze, a non-stop boltok alkalmazottai továbbra sem lehetnek nyugodtak, hiszen a legtöbb üzlet igencsak védte­len. A rendőrség védekezés­ként a néhol már bevezetett éj­ILLUSZTRÁCIÓ: M. A. szakai rácsot ajánlja, így a ki­szolgálás során nem kerül közvetlen kontaktusba az el­adó az esetleg agresszív vevő­vel - ezáltal a rablás esélye is csökkenhet. Önvédelemként pedig csak olyan cselekedet törvényes, amely arányban áll a támadással. Azaz például tettlegességre nem lehet még engedéllyel tartott fegyverrel sem válaszolni. Nyaka Sz. Kapcsolódni, nem beolvadni Javában folynak még a viták, de a törvény a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola pécsi tagozatát is kötelezi, hogy csatla­kozzon az Universitáshoz - itt a JPTE Művészeti Karához. Dr. Sasvári Attila zeneigazgató nem szkeptikus, s mint mondja, elő­ítéletek nélkül várja a fejleményeket, bár vannak kétségei.- Milyen előnye vagy hátránya lehet a változásnak?- Előnyének a gazdaságossá­got, az átjárhatóságot, a képzési lehetőségek kibővülését emh'tik. A mostani szerkezetnek három évtizedes múltja van. A Zene- akadémia néven is ismert Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisko­lának a nagyvárosokban létesült egy-egy tagozata. Kialakultak kapcsolataink, egységessé vált a nemzetközileg is kiemelkedő szakmai színvonal. A győri ta­gozat lépett ki elő­ször a struktúrából a helyi főis­kolákhoz kapcsolódva, majd Miskolc. Tavaly a debreceni és a szegedi in­tézmény is az ottani egye­temi szövet­séggel társult. Pécsett az egyetem Mű­vészeti Kará­hoz kapcso­lódhatnánk, de azon belül is szeretnénk megőrizni a bevált oktatási formát.- Milyen akadályai vannak?-Nem gyártunk előítélete­ket, az egyetemmel a tárgyalá­saink rendkívül korrektek. Fé­lelmünk az, hogy a szakmai kapcsolataink megszakadnak. A másik gond a Liszt név el­vesztése, amely világszerte jelzi rangunkat.-A neve mellett a telefon­könyvben az olvasható, hogy pszichológus.- A Kaposvári Tanítókép­zőben olyan egyéniség, mint Bárdos Lajos, nemcsak zenére tanított. Mindig érdekelt az ember is, aki a zenét hallgatja. A nyolcvanas évek elején az ELTE-n pszichológiát is vé­geztem. Félállásban a Rét utcai betegek közt dolgozom, a zene gyógyító hatását kutatom. Az or­szágban egyedü­liként 1992-ben mi indítottunk zeneterapeuta- képzést - 1998- ig 18-an végez­ték el nálunk a hároméves kurzust. A képzést mozgás- és képzőművészeti te­rápiával szeretnénk bővíteni. Dr. Sasvári Attila, a pécsi tagozat igazgatója 1939-ben született Segesden, Somogy megyében. 1963-ban végzett a Zeneakadémián. Szülei tanítók voltak, felesége egészségügyi fó'iskolán tanít. Fia angoltanár, lánya Budapesten pszichológus. Az igazgató az iskola zökkenó'mentes továbblépését élete egyik főfeladatának tekinti.- Úgy tudom, Mozart vagy Bach zenéje gyógyító erejű.- Smetana Moldvája, Dvo­rak „Új világ” szimfóniája ugyan így - és sorolhatnánk tovább. Bármilyen jó zenével elérhető terápiás hatás, ám na­gyon eltérően reagálunk ugyanarra a zenére is. Különö­sen körültekintően kell eljárni betegek esetében. B. R. A* első világháború képekben - Nyolcvan évvel ez­előtt készült felvételeket, Maiorkovics huszárkapitány fotóit rendezte és állította ki a Mecseki Fotóklub Pécsett, a Civil Kö­zösségek Házában. fotó: wéber tamás Nehézkesen működik a gázgépezet, több havi díjat kell egyszerre fizetni KOMLÓ Bár a gázfűtés már ősz óta működik a városban, az első gáz­számlákat csak decemberben kapták meg a lakók. Vannak városrészek, ahol még mindig várják az első számlát és an­nak összegét, holott a szolgáltató havi elszámolással dolgozik. rei ismét az adott városrészre érkeznek. Bessenyei Gábor szerint a mérők felszereléséről készült jegyzőkönyvek számítógépre vitele egyelőre az említettek miatt sem követi a bekapcso­lás ütemét. Éppen, ezért sok fogyasztónak most, de ezúttal utoljára, egyszerre több havi díjat kell fizetnie. Az osztályvezető elmondta, hogy a gázmérési osztály munkatársai a feldolgozás le­maradását két héten belül, te­hát január végére megszünte­tik. Jelenleg is emelt létszámú az a gárda, amely a jegyző­könyvek adatait számítógépre Ahogy arról a DDGáz Rt. gáz- fogyasztás elszámolási osztá­lyának vezetője, Bessenyei Gábor lapunkat tájékoztatta, megalapozottak a komlói fo­gyasztók észrevételei. Ugyan november vége óta tart a gáz­mérők leolvasása, december­ben már több helyütt a szám­lák is megérkeztek, de egyes területeken még most is foly­nak a bekapcsolási munkála­tok. A bekötésekkor, ha valaki csak egy nappal is később je­lenti be szándékát, várnia kell, amíg a szolgáltató szakembe­viszi. A komlói gázfogyasztók számíthatnak arra, hogy feb­ruártól már havonta kapnak számlát. A díjat nem átalány­ban - ahogy sok komlói fo­gyasztó vélelmezi -, hanem a mindenkori havi fogyasztás alapján számlázza a DDGáz. Az eddig a fogyasztóknak kipostázott számlák alapján megállapítható, hogy a tömb­házas lakásokban 4 ezer és 7 ezer, a családi házaknál 15 ezer és 30 ezer forint közötti az az összeg, amit a polgár a fűtési idényben havi díjként fizet. A számla értéke persze függ a lakás, illetve családi ház korától, nagyságától, álla­potától, szigetelésétől, de attól is, hogy melyik lakó milyen hőmérsékletű hajlékban kíván élni. Deák Gábor PORTRÉ Jákli Péter Somogy Megye Közgyűlése nevében mély megrendülés­sel tudatjuk, hogy Jákli Pé­ter, Somogy megye főjegy­zője, a Magyar Vállalkozás- fejlesztési Alapítvány Kura­tóriumának elnöke január 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetéséről, illetve a végső búcsú formájáról ké­sőbb történik intézkedés, az elhunyt végakarata és a csa­lád kívánsága szerint. Jákli Péter kilencéves te­vékenységével maradandót alkotva járult hozzá me­gyénk fejlődéséhez, az ön- kormányzat munkájának eredményességéhez. Jákli Pétert Somogy Megye Ön- kormányzata saját halottjá­nak tekinti, és emlékét ke­gyelettel őrizzük. Dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents