Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)

1999-01-09 / 8. szám

1999. január 9., szombat Háttér - Riport Dünántúli Napló 7 A forrásház tájképe Pécs alatt közel 800 kilométer hosszúságú vízvezeték-hálózat van. A legrégebben lefektetett csö­vek 1892-ben kerültek a földbe, öntöttvasból készültek, és ezekkel van a legkevesebb baj. Ha el- • törne egy 500 milliméteres vezeték, percenként húsz köbméter víz öntené el a környéket. Csőtö­rések nélkül is nagy a hálózati veszteség: az évi 12 millió köbméterből 4 millió „eltűnik.” Az arány európai mércével mérve feltűnően rossz. goztak. A száz évvel ezelőtti közúti forgalom összehasonlít­hatatlan a jelenlegivel, ám ők már akkor kellő mélységbe fek­tették le a vezetékeket.-Amikor a pécsi vezetékes vízszolgáltatás elindult, egy- egy kiviteli terv még művészi alkotás is volt - mutat a szoba falára, ahol a terv fedőlapja lóg szép mívű keretben. Akvarell, az akkor még szellős Tettyét mutatja: „A forrásház tájképe, a havi boldogasszony hegyen levő kőkereszt felől nézve - Knuth Károlytól. ” Az öntöttvaskorszakot kö­vette - már az 1910-es évek vé­gétől - az azbesztcement, s vagy ötven évig ezeket használ­ták. Sajnos, teszi hozzá az igazgató, mert „az egészségnek nem használnak, és a megbíz­hatóságuk sem jó.” S bár fo­lyamatosan cserélik az azbeszt- cement vezetékeket, még min­dig vagy 100 kilométer van használatban. A csőtörés veszé­lyével is elsősorban ezeken a szakaszokon lehet számolni, de nem sokkal jobbak a nagy át­mérőjű PVC-csövek első gene­rációjának termékei sem. Attól azonban, hogy olyan csőtörések lennének Pécsett is, mint voltak a legutóbbi időben a fővárosban, nem kell félnünk. Már csak azért sem, mert a bel­városi rész alatt a legvastagabb vezetékek 300 milliméteresek - Budapesten 500-as törött s bár a pécsi rendszerhez is tar­toznak 500-asok, ezek azonban a víznyerő helyek - Üszög­puszta, Tortyogó, Pellérd - fe­lől csak egy darabig futnak a város felé, majd leszűkülnek. Ezzel együtt előfordulnak út- leszakadások az alámosás mi­att, az épület­kárral járó csőtörések azonban rit­kábbak. A vezeték- rendszer tu­lajdonosa a pécsi önkor­mányzat, ke­zelője a Köz­üzemi Rt., az utóbbitól bérli a Pécsi Vízmű. A tel­jes víziköz- művagyon ér­téke milliár- dokban mér­hető. Az éves bérleti díj 180 megrendelésétől függ, az árát neki kell fizetnie. A rekonst­rukció azonban drága. Az egyik tortyogói 500-as cső sokszor hibásodott meg, most már négy éve üzemen kívül van a 35 éves vezeték, felújítása 100 millióba kerülne. Néhány éve a cég szakembe­rei lelkesen láttak hozzá egy ná­lunk újszerű munkához: digitá­lis térképre vinni a város vízve­zeték-hálózatát. Számos előnye volt. Pontosan tudhatták egy mdlió fonnt. A kisebb javí­tási munkák költségei a bérlőt terhelik de a csere, a rekonstrukció A Vízmű pécsi múzeumában előzetes bejelen- már a kezelő tés után megtekinthetők a vízellátás emlékei A közelmúltban Pécsett, a Koller utcában szakadt be az út­test. Még korántsem biztos, hogy egy korábbi csőtörés okozta a mély üreget. fotók: laufer László gombnyomás árán, hol és mi­lyen cső, leágazás, tolózár és egyéb műszaki berendezés van. A térképet olyan részletesség­gel kellett megcsinálni, hogy gyakorlatilag bekötési pontokig- például egy-egy családi házig- lebontva kinagyítható volt a képernyőre a rendszer meghi­básodott, megvizsgálandó ré­sze. Ez a munka jelenleg 90 szá­zalékos készültségi fokban van. Teljes használati értékét azon­ban csorbítja, hogy minden közművet egységes térképre vetítve még nem készült el. Ezért fordulhat elő, hogy a vi­zesek markológépe valamilyen kábelt szakít, vagy gázvezeté­ken koppan a markoló kanala. Márpedig gyakorta végeznek földmunkát. A vezetékcseréket is az határozza meg, hogy egy szakaszon milyen gyakoriságú a meghibásodás. S bár a szakma szerint 50 évenként „il­lene” kicserélni a teljes hálóza­tot, a gyakorlatban erre nincsen szükség, mert a jó minőségű vezetékek képesek 100 évnél is tovább szolgálni. Amennyiben csak a csövön múlik. A víz minősége azonban erősen beleszól a „kihordási időbe”. Márpedig a pécsi veze­tékekben kemény, mangán- és vastartalmú víz folyik. Az előbbi következménye a vízkő, a lerakódás lehet olyan vastag, hogy cserélni kell a csövet. Más oldalról viszont egy darabig véd a korrózióval szemben. Ad feladatot a vas- és mangántarta­lom is, de a valódi problémát a fertőtlenítésre használt klór je­lenti: oxidálja a vascsöveket. A pellérdi víznyerőnél van vastalanító, de nincs olyan be­rendezés, amely kivonná a mangánt, a Tortyogón pedig mindkettő hiányzik. Pécsett a vezetékes ivóvíz-el­látottság 94-95 százalékos, né­hány év múlva eléri a 98-at, en­nél feljebb csak elvileg lehet menni, vagyis a gyakorlatban 100 százalékos lefedés nincsen. Az ellátottság mértéke azonban nem jelenti a növekvő vízfo­gyasztást. Nyirati István több okot is említ: alig tíz éve egy köbméter ára 1,50 volt, most 130 forint. A ’80-as években a város vízfogyasztása még napi 80 ezer köbméter volt, most csak valamivel több mint fele. Márpedig ez a 43 ezer köb­méter sem „fogy el”. A veze­tékrendszerbe egy évben 12 millió köbméter vizet táplálnak be, ám ennek csak kétharmadát mutatják a vízmérők. Hova lesz a többi? Például az acélból ké­szült vezetékek apró lyukain úgy folyik el, hogy a felszínen ezt nem látni, s a nyomásmérő műszerek sem érzékelik. Más­részt az átalánydíjasok közül sokan többet fogyasztanak, mint amennyit fizetnek. Végül vannak olyan „ügyfeleik”, akikről nem is tudják, hogy rá­kapcsoltak a rendszerre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kárt szenved a Vízmű. A cég az eddig nem értékesített vizek feltárásával, eladásával oldja meg, hogy eredményes­sége jobb legyen. A 12, illetve 8 millió köbmé­ter között azonban feltűnően nagy az eltérés. Az európai or­szágok átlagában ez csak 20 százalék. Mészáros Attila PRÍMA ■■■■■■■■■■■■■■ // I LEHETŐSÉG 30% KEDVEZMÉNY Januárban és februárban a megje­lenő PR-cikkek árából nem csupán 30 százalék kedvezményt adunk, de az elkészítéshez minden techni­kai feltételt biztosítunk Önnek. Kell ennél PRímább lehetőség? A részletek miatt hívja az 505-066-os, vagy az 505-068-as te lefon számot. >1 miénk. ÚDN Keresztrejtvény Beküldendő a helyes megfejtés január 15-én déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134. ÚDN Szerkesztősége, Pécs, Engel J. u. 8. (II. emelet). Előző számunkban megjelent rejtvényünk he­lyes megfejtése: „Maradjatok itt vacsorára, majd elosztjuk a költségeket.” A sorsoláson a szerencse Gellért Bálint pécsi olvasónknak kedvezett, aki ébresztős rádiót nyert. A nyeremény átvételével kapcsolatosan értesí­tést küldünk. Mostani rejtvényünk megfejtői között szintén ébresztős rádiót sorsolunk ki.- Az elődeink mondja Nyirati István (kis képün­kön), a Pécsi Vízmű Rt. műszaki igazgatója - jó szakérte­lemmel dől-

Next

/
Thumbnails
Contents