Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-06 / 334. szám

1998. december 6. Magyarország - Dól-Dunántúl (Folytatás az 1. oldalról) Ez talán még nem lett volna fő­benjáró bűn - megadva, hogy a törvény persze törvény azon­ban mások másról is tudnak. A szintén kereskedelmi kap­csolatot ápoló dohánygyári ügynök is hallott harangozni a fentiekről, azonban ő már egy kicsit keményebb témát pendít meg:- Zárjegy nélküli italokat árultak. Ennyi. Ez a vád máshonnan is visz- szaköszönt.- Sok volt a csempészett pia - közölte egy fiatalember, aki .ha aznap épp nem is volt jelen, mi­kor az ellenőrzés történt, de amúgy meg-megfordult a B52- ben. (Érdekes módon, a diszkó képviselőjével beszélve is azon­nal az illegális alkohol került szóba, ám abban a szövegkör­nyezetben mint teljesen elkép­zelhetetlen vádról). Az is figyelemre méltó - már- már megnyugtató -, hogy ma­napság a diszkókkal szinte au­tomatikusan összefüggésbe ho­zott drogokról egyetlen interjú- alannyal társalogva sem került említés - tehát a pörgés, a szpinyó ezúttal teljességgel ki­zárva. M. K. Rekord alkoholfogás Tizenhétmillió forint ér­tékű alkohol csempésze­tét akadályozták meg Rédicsnél tegnap, miután egy cseh kamion pilótáját 1036 karton papaya gyü­mölcsléről szóló tranzit­szállítmányról adott át okmányokat. A pénzügyőrök 84 kar­ton gyümölcslevet talál­tak, a többi azonos felira­tú kartondoboz 954 mű­anyag kannát rejtett, amelyek 19 ezer liter, 96 százalékos alkoholt tar­talmaztak. [d) Közös végállomás - kié a végtermék? Ahová a király is gyalog megy, van, aki busszal megy. Már ha épp egy tá­volsági járaton utazik, és van rajta WC. És beengedik. A fővárosi buszok állítólag nem tudják hol leereszteni a „fáradt anyagot”, a vidéki te­lephelyű nemzetközi járatok - így informált több, sokat próbált utas - nem is nagyon engedik be a pácienseket a luxusfokozatnak számító fe­délzeti budoárba. Albert Ferenc a Pannon Vo­lán részéről csak részben ad helyt ez utóbbi népi megfi­gyelésnek:- Mivel a WC takarítása is a sofőr dolga, előfordulhat, hogy megkéri az utasokat, le­hetőség szerint ne használják a mellékhelyiséget, ám ez nem jelentheti azt, hogy akut esetben is zárva marad az aj­tó. De a sofőr rendszeres „egészségügyi” megállásokat biztosít, kiépített helyeken, tehát már rég nincs az, mint valaha, hogy „fiúk jobbra, lá­nyok balra”, a kukoricatábla szélén. Ami a tisztítást illeti, kemikáliák segítségével a szagot és terméket elzárjuk, a végén pedig az egész egy mű­anyag betétben kiemelhető. A Pécsett működő egyik szállító cég tulajdonosa, Var­ga Gyula azzal büszkélked­het, hogy a buszaiban vegy­szeresen átalakított hul­ladékanyagot saját emésztő­ben tüntetik el.- A határállomások előtt és külföldön megvannak azok a helyek, ahol ezek az ügyek problémamentesen elintéz- hetőek. Egyébként szerintem ha nem kulturált a sofőr, nem lesz az az utazóközönség sem. Méhes K. Komló új műhelye Komlón sokan némi értet­lenséggel fogadták azt, hogy miközben létezik Szo­ciális Bizottság és Népjóléti Iroda is, ráadásul a humán ügyeket külön alpolgármes­ter felügyeli Szarka Elemér személyében, mi az ördög­nek kellett létrehozni egy vadonatúj Szociális Műhelyt is? Akadtak, akik éltek a gyanúper­rel, hogy „helyosztogatásról” lehet szó, ám a legilletékesebb ezt csuklóból cáfolta. - A Szoci­ális Műhely helye-szerepe telje­sen más, mint a bizottságé, hi­szen csak intézményvezetők a tagjai - mondta Páva Zoltán polgármester. - Ők egy előké­szítő csapat, és a fő feladatuk az, hogy Komlón, ahol a szociá­lis kérdés minősített, hiszen a lakosság egyharmadát érinti, létre tudjon jönni egy tudato­san elgondolt feladatsor, ami megelőző lenne, de nem pusz­tán elvi síkon. Az intézményve­zetők ismerik a várost, tudják, kiket kell támogatni, ám azt is, kitől kell kőkeményen behajta­ni a kintlevőségeket. Tudjuk, hogy vannak olyanok, akik fe­ketén dolgoznak, és vadonatúj autón jönnek, hogy felvegyék a segélyt! Az a célom, hogy egy bizonyos réteg igenis dolgoz­zon meg a jövőben a szociális segélyért! A Szociális Műhely élére Páll Lajost nevezték ki, azonban az említett intézményvezetők se erről, se konkrét munkáról nem kaptak semmiféle értesítést. Méhes K. Mohácsi pofonok „Alsóbb szintű” szórako­zóhelyeken Mohácson is bizony egyre gyakrabban elcsattan egy-két pofon. A rendőrség tudja, hogy akad néhány olyan hely - mint pél­dául az újvárosi italbolt -, ahol nem megy csodaszámba a testi sértés, de a garázdaság sem. A rendőrjárőrök feladata lenne ezen inkriminált he­lyek ellenőrzése, ám ezt se a személyi, se a pénzügyi hely­zet nem teszi lehetővé - pa­naszkodott a helyi kapitány­ság részéről Mondom Attila. Ami a kocsmárosokat illeti- mint egyikük fogalmazott -, ők azt szeretik, ha a vendég jókedvű az „egységen” belül, minden egyéb ügyet intézzen el az utcán (?). És akkor még nem is szól­tunk a falusi hacacárékról. A legutóbbi hét végén éppen­séggel a szederkényi bál tor­kollott össznépi pofozkodás­ba, mikor is a helyi és a berkesdi erők mérkőztek meg néhány rövid menetben: egy korábbi vélt sérelmen (nem nehéz kitalálni: egy lá­nyon) vesztek össze a borgő­zös ifjak: közülük tizenkettőt előállítottak. M. K. 120-130 éne vagyunk hitelesítve A közelmúltban röppent fel a szenzációs tudományos hír, miszerint tudósok megtalálták az „öregedésért felelős gént”, amit sokan rögtön össze is kötöttek az emberiség ősi vágyálmával, az örök élet titkával. Ám a dolog egyelőre nem az, aminek látni akarjuk. Azt, hogy miért is -kiáltottak heurékát és hogy miért nem ennyi az annyi, lapunknak dr. Szeberényi József professzor (kis képünkön), a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem Biológiai Intézetének vezetője magya­rázta el.- Az emberben 46 kromo­szóma felelős az örökítésért. A kromoszóma-pálcikák végein nagy méretű DNS-régiót fedez­tek fel - a neve: telomér -, amelyről kiderült, hogy az öröklésben ugyan nincs sem­milyen szerepe, ám védi a kro­moszómákat. Ahhoz, hogy a teljes örökítőanyag megkettő­ződjön a telomérekkel együtt, egy speciális enzim szükségel­tetik, amit telomeráznak hív­nak. Ha ez a bizonyos enzim nincs meg, akkor a kromoszó­ma említett vége szép lassan kopni kezd, minden egyes sejt- osztódással rövidül. Egy embe­ri sejt élettartama során mint­egy 80-100 alkalommal képes osztódni, majd megáll az osz­tódás, illetve elpusztul. Ennek a folyamatnak a gyorsasága egyenes arányos ennek a bizo­nyos telomérnek a kopásával. Ezért hívják ezt a felfedezést telomér-órának, mert „számol­ja az osztódá­sokat”, és ha elfogy, nincs több sokszo- rozódás, a sejt életének is vé­ge szakad.- Úgy vél­ték, hogyha az emberi telo- meráz gént beviszik sejtbe - a fentiek sze­rint -, mintegy 20-30%-kal megnövelhetjük annak élettar­tamát. Azonban amit ma biz­ton kijelenthetünk, csupán ennyi. Ez pedig nem jelenti azt, hogy megvan az „örök élet titka”, mivel - most jön a csa­var! - sejtjeinkben (az ivarsej­tek kivételével) nincs is telom- eráz. Mégpedig azért nincs, mert csak így történhet meg, hogy azok a sejtek, amiknek kell, rendjén elpusztulnak. Ha nem így van, daganat képző­dik, ami rendszerint tele van telomerázzal! Vagyis azok a daganatsejtek a „halhatatlanok”, amik vala­milyen egyensúly-felborulás miatt alakultak ki. Azaz - bár­milyen furcsa is - számunkra az ép sejtek halhatatlansága válik halálossá!- Ami az élettartamot illeti: génállományunk szerint kb. 120-130 évre lennénk hitelesít­ve, azonban túl sok káros ha­tás ér mindenkit! M. K. Ilyen a mi decemberünk A népszokások többnyire faluról ered­nek, de - érdekes módon - a város né­pe is ismerte, jómagam két kisváros­ban éltem le évtizedeimet, de a decem­beri játékok szép emlékei gyermekko­romat átszőtték, feledhetetlenül. Öröm és szeretet? Hát, ahogy vesz- szük. Háborús decemberek, melasz­ból sütött ragacsos karácsonyi sütemé­nyek, olvasztott cukorból gyúrt sza­loncukrok a silány kis fán, németor­szági répaleves szentesti eledelként, háborús, majd később inflációs tiné­dzser éveim, azokban az években játé­kok, csecsebecsék soha, semmikor, csak álmaink és esti bibliai mesék, Anyám ajkairól. Szerettük egymást. Semmi több. Vagy az volt a minden? Mikulás, Luca-nap, karácsonyi mendikálás lányos házaknál... A vá­rosszéli patak partján vágott fűzvesz- szőkből kilences-tizenegyes-tizenhár- mas fonatú korbácsokat fontunk és es­ténként az utcán kódorgó lányok hátát kocogtattuk gyengéden, „szép és gaz­dag életet” kívánó mondókák kántálá- sa kíséretében. Már december elején építgettük funérlemezből a betlehemi jászolt, fa­ragott tehénkékkel, bárányokkal, szí­nes papírból komponált Jézuskát, Má­riát és Józsefet, az ácsot és a háromkirályokat, tépett füvet terítet­tünk a ládikó fenekére, és amikor be­zörögtünk a külvárosi kis házak kapu­ján, már égett a pirinyó kis gyertya is a jászol mentén. Énekeltük a karácsonyi dalokat vékony cérnahangon, vagy mutálva a „pásztorok” korától függően és örültünk a diónak, almának, mákos kalácsnak, amivel ajándékozott ben­nünket a házak népe. A mendikálás már tinédzser korom­ban vonzott bennünket, lányos házak­hoz osontunk esténként és szerená- doztunk. Néha szenténekekkel, néha „világi” nótákkal, például, hogy „Ki tanyája ez a nyárfás”, mire a pitvarra néző kony­haajtó kivágódott és a két szép lány­testvér rabiátus apja bőszen ordítva káromkodott: „Az enyém az anyátok úristenit, összetapostátok a friss ce­mentet!”, mi pedig a téglákra fektetett pallón bukdácsolva menekültünk a sö­tét éjszakába, megalázva, porig sújtva. Akkor már bizton tudtuk, hogy a kará­csonyi szeretet néha nagyon is vi­szonylagos. Emlékezhetünk a „karácsonyi ke­reskedelmi” felkészülésről, a cégek je­lentették, hogy „az idén több narancs és banán kerül a boltokba", aztán lett is, ami megmaradt, ahelyett, hogy a szegényeknek; hajléktalanoknak (pe­dig már voltak!) kiosztották volna, több mázsát a szemétre hordtak teher­autókkal. Most van narancs. Banán is. Datolya is, egész évben, ám sok-sok tízezer ember ma sem jut hozzá. Ne kérdezzék, miért. A napokban egy testvérpárt muta­tott be a tévé. Apjuk négy esztendeje, anyjuk a nyáron halt meg. Másfél mil­liós adósság gyötri a tízvalahány éves húgot és húszesztendős bátyját. A fiú keresete alig húszezer forint. A meleg vizet már kikapcsolták, a villanyt rövi­desen megszüntetik. A torkomat sírás fojtogatta. Másnap visszatértek a ri­porterek az ügyre. Egy magát meg nem nevező idősebb férfi átadott a ri­portereknek másfél millió forintot, hogy vigyék ki adósságuk rendezésére a testvéreknek. A fiatalember elsírta magát. Csak sírt, arcáról álláig csurgott a könnye. Mégiscsak jók az emberek. Még akkor is - ha az aznapi esti króni­ka ismét beszámolt közéleti gyűlölkö­désről. Mert nemcsak szeretetben - gyűlöletben is élünk. Ilyen az idei de­cember. ►

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents