Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-06 / 334. szám
Néma a B52 diszkó néhány napja, ugyanis Pécs város jegyzője ideiglenesen bezáratta. Hallgatnak hát a máskor dübörgő hangfalak, de mintha azok is hallgatási fogadalmat tettek volna, akiknek közük van az ügyhöz, és bizonyára többet tudnak, mint amit elárulnak. Ezért - részben - a városban kerengő mendemondákra is kénytelenek voltunk hagyatkozni, mégha több kérdőjellel is. Kezdődött rögtön azzal, hogy a fáma két diszkó bezáratásáról szólt. A B52-höz csapván rögvest azt a másik illusztris létesítményt is, melynek hasonló sorsán néhányan nem csodálkoztak volna. De maradjunk a tényéknél! Az ideiglenes bezárást elrendelő dr. Papp Judit városi jegyző annyit közölt lapunkkal, hogy egy ellenőrzés során hiányosságokat állapítottak meg, amik törvényileg előírt dolgok voltak. Ha ezt a magánvállalkozó pótolja - és úgy tűnik, igyekszik ezt megtenni -, újra kinyithat. Az „ideiglenességen” egyébként maximum 90 nap értendő. A diszkó tulajdonosa, bérlője és reklámosa érthetően nem repes a dolgok ilyetén alakulásától. Nem is az ellenőrzés ténye a fájó igazán, hanem a városban burjánzó pletyka. Egyikük szerint már maguknak is terjedelmes listájuk van a bezárásról hallott - és állításuk szerint teljességgel légből kapott - okokról. Azonban míg a jogvita el nem dől, nem tartanák etikusnak a nyilatkozatot, így ettől (is) kénytelenek vagyunk eltekinteni. A B52 egyik italbeszállítójának alkalmazottja, aki napi kapcsolatban állt a diszkóval, a következőkről szerzett tudomást:- Ha jól tudom, múlt pénteken éjszaka megjelent a rendőrség, a tűzoltóság, az APEH meg a Vám- és Pénzügyőrség. Az volt a gond, hogy a pultosoknak nem volt képesítése, a telefon fölé, nem volt kiírva a f mentők meg a tűzol-' tók száma. Megejtett gyeiek- lányok Ugyanerről a témáról helyszíni riport Drágább a fogoly, mint a fegyor Az egri kislány hivatalosan még öt évig nem is házasodhat, és jogilag nem lehet a saját gyereke nevelője. Csak anyja! Ami a gyermektársadalomnak évről évre örömöt jelent, a hó, az a felnőttek világában gyakran okoz gondot és megbirkózni való feladatot. A „váratlanul” lehulló égi áldás ellenére, ha késve is, de mindenhová eljutottak a buszok, a vonatok és az élelmiszer- szállítmányok. Jancsó Miklós különös halála álriportere Kissé bugyutára vett arckifejezés, kidugott nyelv, hegyezett plajbásszal, radírral(i) a jegyzettömb fölé hajolva tenni fel eszement kérdéseket a riportalany-áldozatoknak. Erre a hahotára ingerlő feladatra szerződött Beleznay Endre a Friderikusz- show-ban. A nemzedékekre visszamenően komoly színész-hagyományokkal rendelkező fiatalember a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, majd négy vidéki és fővárosi színházi évad után egy karitatív alapítványban dolgozott. Jelenleg is ezt tekinti fő foglalkozásának, amellett, hogy az Új Reneszánsz Színház tagja, ahol felfigyelt rá Friderikusz Sándor egyik asszisztense, és a látottak alapján úgy vélte: ez a fiú kell nekünk!- Már láttak, mit műveltél Kokóval és Bocskor Gáborral. Kik a „Keszthelyi Global TV" következő áldozatai?- Nem árulok el mindenkit, legyen elég Koltai Róbert, Gyarmati Andrea és az erős ember, Fekete László neve.- Milyen volt a tűrőképességük?- Volt, aki azt mondta, hogy a szakma (ti. újságírói) környékén se lásson többé, egy énekesnőnk pedig annyira kiborult néhány perc alatt, hogy le se tudtuk adni a vele készült „műsort”.- Miképp áll össze egy álriport?- A gag-team kitalálja, mi legyen a kérdések fő vonala, tehát van egy keret, de persze a többi improvizáció, hiszen a válaszoktól és a reakcióktól függ minden.- Milyen Friderikusz Sándorral együtt dolgozni?- Nekünk nagyon jó a viszonyunk, és ez ezért nem mindegy, mert láttam, milyen az, ha nem jó! Friderikusz - a szakmában így mondják - többnyire egykezesezik, vagyis mindenütt ott van, irányít, felügyel, ami egyrészt jó, de neki borzasztóan fárasztó. Az nagyon profi, hogy az élő show még alig ér véget, a jelenlévő nézők között máris megkezdi a közvélemény-kutatást, és ha kell, változtat a dolgokon.- A gázsi mesés?- Nem nagy összeg. A Friderikusz ugyanis azt tartja - és ebben én maximálisan igazat adok neki -, hogy a show igazi hozadéka az országos ismertség. Méhes Károly ©KM t. * A gyerekek kedvenceiből, a _ csoklmikulásból és nagyszakállú földi I Mikulásból az idén jó volt a termés. Égi Mikulás azonban csak egy akadt, bár az sem tudott repülni, csak kötélen mászni. ■■r" • . ti a mar i íom Bírságok és adóbehajtás: csak az állam érdekelt? A ló is megbotlik. A polgár bizonyos esetekben a botlásért bírságot fizet. Ha nem törleszti időben az adóját, az illetéket, ha a közterületen gépjárműjével szabálytalankodik. Annak néztünk utána, hogy vajon a bírságoló érdekelt-e a bírság kivetésében és behajtásában? A bírósági végrehajtók érdekeltsége természetes: számukra az eredményesség az érvényesülés záloga. Az egyéb hatóságoknál nem ilyen nyilvánvaló és egyértelmű az érdekeltség, bár közvetve tetten érhető. Főleg azokban az intézményekben, ahol a teljes vertikum lényege e köztartozások behajtása. Hiszen az eredményességük attól függ, mennyi pénzt tudtak egy adott időszak alatt előteremteni az állam számára. Nos, az adóbeszedés hatékonyságának növelésétől (napirenden az adórendőrség fölállítása) a kormányzat 23 milliárd többletbevételt remél, s a tervek szerint kiemelt személyi juttatást - prémiumot - helyez kilátásba arra az esetre, ha mind a személyi jövedelemadó frontján, mind az általános forgalmi adó behajtásakor, az APEH megyei igazgatóságai túlteljesítik az 1999-es esztendő előirányzatait. ffj' if L JlLíK II cl ,I Hl ..ML# MS..J álltul térségére Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI szolgalat Kereskedelmi Nom/kai Szolgáltató Iroda IN§9yKa/J Várható időjárás vasárnap estig: A többször erősen megnövekvő felhőzetből csak elszórtan fordulhat elő havazás,hózápor. Az időnként élénk lökésekkel kísért nyugati szél néhol hófúvást okozhat. Hideg, igazi téli idő várható, a hőmérséklet délután is csak -1,-2 fok körül lesz. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 A szolgáltatás Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc Faxbank info: 06-90-304-100 Élőszavas tájékoztatás: 06-90-504-001 díja: 180 Ft/perc Jelcin munkára kész Az orosz államfő kész bármikor munkába állni a Kremlben vagy a Moszkva melletti Gorki-9 rezidencián - jelentette ki az elnöki szóvivő, aki szerint azonban Borisz Jelcin - akit két hete a moszkvai Kreml- kórházban kezelnek tüdő- gyulladással - ezúttal hallgat az orvosokra, és csak engedélyükkel veszi fel a munkát, igaz, a kórházban is dolgozik a dokumentumokkal. Az orosz elnök felel a nagyhatalom nukleáris erejéért, s az „atombőrönd” változatlanul nála van. Fridi Egy diszkó hallgatása i ♦ «