Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-05 / 333. szám
1998. december 5., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Napló 11 Ihlető világ a Duna partján Valaminek lennie kell a Mohács környéki tájban, fényben vagy levegőben, ami alkotásra ösztönzi a város polgárait. Néhányan közülük most a Mohácsi Képző- és Iparművészeti Szalon kiállításán lépnek a közönség elé. Tájképek, portrék, csendéletek, kisplasztikák és életképek éppúgy vannak az alkotások között, mint elvont tartalmakat hordozó munkák vagy iparművészeti tárgyak. A Szalont már harmadszor rendezi meg a Bartók Béla Művelődési Központ, s az idei a legsikeresebbnek mondható, hiszen az előzőeknél több, ösz- szesen 37 alkotó adta be 173 művét. A szakmai zsűri a legjobbnak Babos Máriát, Csanda Józsefet, Egervári Józsefet, Fülöp József Andrást, Eberszt Ló'rincnét, Kedves Istvánt, Kovács Jánosnét, Po- dobni Sándort és Sas Zsuzsát találta. A különdíjat Horváth Zoltán kapta, akinek „Szent család” című képéről így vélekedtek a bírálók: „A képet valódi áhitat, expresszív, erőteljes festésmód hitelesíti. ” Mint a művelődési központ igazgatóhelyettese, Köveskuti Péter elmondta, a különdíjas önálló tárlatra is lehetőséget kap, és az is, akire majd a december 20-áig tartó kiállításon a legtöbb szavazatot adja a közönség. Mohács egyébként nemcsak a Szalon miatt lett a képzőművészet városa. — Itt mindig pezsgő' képzó'művészeti élet volt - tette hozzá az igazgatóhelyettes. - A két világháború között működött a Glatz Oszkár-féle alkotótelep, Kolbe Mihály és tanítványai pedig itt éltek köztünk. A filmszínház épületének felújításával több kiállítótér létesült. A cél mindig is az volt, hogy a baranyai művészek mellett a régió alkotóit is megmutassák a mohácsiaknak, évente pedig egy-két nemzetközi válogatás is helyet kapott. A Szalont viszont kifejezetten a helyi művészeknek találták ki. Az érdeklődés általában nagy. A megnyitók társasági eseménnyé váltak, sőt olyan semleges tereppé, ahol még az ellentétes nézeteket is összebé- kíti a művészet. Hodnik I. Gy. Horváth Zoltán „Szent család” című alkotása a zsűri különdíját kapta Magyarul magyarán Hagyományteremtés November 27-én és 28-án másodszor rendezte meg a Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma a Babits Mihályról elnevezett Szép Magyar Beszéd Versenyét. A versenyzők Pécs és Baranya megye gimnáziumainak, a rend más középiskoláinak, sőt a határainkon túli magyar iskoláknak a tanulói voltak, összesen huszonheten. Az idén is három verseny- feladatot kellett megoldaniuk: Babits prózájából egy szövegrész felolvasása, egy Babits- vers elmondása és egy Babits- regény alapján a főhős ellen vagy mellett vád-, ill. védőbeszéd elmondása. A feladat a tavalyihoz képest annyiban módosult, hogy a nagylelkű alapítványtevő László Károly Bázelban lakó műgyűjtő, műkritikus és író, az iskola egykori diákja javaslatára nem volt ún. kötelező prózaszöveg és vers, hanem minden versenyző csak egyetlen szöveget és egyetlen költeményt kapott. Mindegyiket a föllépése előtt fél órával vehette kézbe, és ennyi idő alatt ismerkedhetett vele. A zsűri a helyes és tiszta artikulációt (hangképzést), a modorosságtól és beszédhibától mentes szövegmondást tekintette alapkövetelménynek. Figyelemre méltó eredményként könyvelhető el, hogy ennek kivétel nélkül minden versenyző megfelelt. A két felolvasás az elé a feladat elé állította a szereplőket, hogy sikerül-e megérteniük viszonylag rövid idő alatt a tartalmat (értelmi-érzelmi), és ehhez megtalálni a nyelvi formát. Ez nem más, mint a szöveg interpretációja, azaz a tartalom hű közvetítése a hallgatók számára. A szereplők egy része csak improvizált, azaz rögtönzött, mert a beszédhang fő sajátságait (hangerő, hangmagasság, tempó, hangszín, ritmus) nehezen tudta a kifejezés szolgálatába állítani. A harmadik feladat megoldása viszont minden fogyatékosságot feledtetett. A Gólyakalifa főszereplője, Tábory Elemér és álombéli Alte- regója két valóságos személynek volt tekintendő. A versenyzők választhattak. Lehettek bármelyiknek az ügyésze, ill. ügyvédje. A verseny kiírásakor ezt a regényt jelölték ki tanulmányozásra. A konkrét feladatot a szereplés előtt egy órával ismerték meg. Ez alatt az idő alatt kellett kinek-kinek elrendeznie gondolatait. Utána élőszóban és szabadon 5-7 percnyi időben tarthatta meg vád-, ill. védőbeszédét. A tanulók ebben a versenyszámban idén is remekeltek. Közéleti szereplőket, magas rangú politikai személyiségeket megszégyenítő logikával, találékonysággal, folyamatos, spontán beszéddel fejtették ki gondolataikat. Örvendetes, hogy az élőbeszédbeli nyelvhasználat legmagasabb rendű műfajában, a spontán beszédben nyújtották ezt a teljesítményt. A legteljesebb elismerés illeti az iskolát, az intézmény vezetőit, a szervezőket a verseny gördülékeny lebonyolításáért. Rónai Béla Az irodalom és fogyasztása Az irodalom befogadásának, újmódi, tudományos „elfogyasztásának” törvényeiről ma többek közt dr. Bókay Antalnak, a JPTE Bölcsészettudományi Kara tanszékvezető tanárának kitűnő könyvéből is tanulhatnak a hallgatók. — Tanár úr, könyvében izgalmas áttekintést ad arról, hogy milyen viszonyban is vagyunk az írott szóval. — Hasonló könyv született már; Thinemann Tivadar professzor, aki a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen a német tanszéket vezette, 1928-ban „Az irodalom története” címmel kiadott munkájában tulajdonképpen az irodalmiság történetét foglalta össze. Az orális kultúra - az élőbeszédé - eleinte a mindennapi világgal ösz- szeolvadva létezett. A magányos olvasó csak a könyvnyomtatás után, a polgárosodással jelenik meg. A polgár számára a könyv, a kulturálódás azért lesz fontos, mert ezzel - Habermas- szal szólva - azt a reprezentatív nyilvánosságot teremti meg magának, amellyel a nemesség tradícióinál fogva már rendelkezik. A könyv az önnevelés eszköze lesz számára, amely segíti megteremteni az önazonosságát. — A magányos olvasóval megjelenik az a mú'élvezó' is, akinek - ahogy fogalmaz - a titkos vágya már az önélvezet.-Ez későbbi fejlemény. A századelőig még a közösség által támogatott értékek - a példaszerű hős, a nevelő jelleg dominál. A XX. század elején Musillel, Joyce-szal a kérdés már az; ki is vagyok, hogy legyek „én”. Az olvasás centruma már az önismeret, az önteremtés lesz. A mélyreható fordulat a hatvanas években következik be. Ekkor lép az önteremtés helyébe az önélvezet. — Nálunk még a jól vagy rosszul diktált értékek védelmében folyik a vita realizmusról, pornográfiáról, noha már tudunk a francia újregényről, Beckettról és sorolhatnám.- Kelet-Európábán a nemzeti eszmék és a marxizmus valamiféle elegyét próbálták ösz- szehozni, de az USA-ban, Franciaországban már a szórakozás modellje érvényesül. Az üzleti alapú fogyasztásé. Azt olvassák, ami a lefelé nivelláló tömegízlést, az azonnali tetszést, az élvezetet szolgálja. Ezt emeli ki a pornográfia, a horror.- Meglehetősen komor képnek tűnik.- A művészet ugyan elveszti a morális küldetéstudatát, de a benne rejlő formaelv ettől még érvényesül. Ez a posztmodern kor, amikor mindenki „önélvezni”, szórakozni akar - az író is -, de ez megváltoztatja az olvasót is. Rájön, hogy a jelentést ő maga is teremti, szabaddá válik a befogadásban, hatalma lesz és súlya. A posztmodem kornak ezt a hipertextualitását - amely - leegyszerűsítve - a Gu- tenberg-galaxis megszűnésével, a videoklippek, a komputer révén egy új, asszociatív, jelentésteli környezetet is jelent - tényként kell elfogadni. Ha képernyőn hívunk le egy szöveget, linearitásából kilépve különböző szintekre ugorhatunk - mindig más olvasatot kapva. Hogy ez játék-e vagy erény? Azt hiszem, ezt egyszerűen tudomásul kell venni. Ma már nem lehet hagyományosan irodalmat tanítani sem - Petőfit, Aranyt a régi, kronologikus sorolással. És a hallgató unni fogja, ha egy izgalmas video- klipp után ül le például Petőfi „István öcsémhez” című verséhez. A szent tehenek is eltűntek a kortárs irodalomból. Kedvencek természetesen vannak - Esterházy vagy a video műfajával is élő Kukorelly Endre vonzó a fiatalok számára. B. R. Ma már nem lehet hagyományosan irodalmat tanítani Megjelent az Echo Az Echo, a pécsi kritikai szemle decemberi száma a jövő hét elején kerül az árusító helyekre. Az Echoban ezúttal a „pécsiséget” megtestesítő fogalmak, építészet- és ipartörténeti emlékek, képzőművészeti bemutatók, szobrok, rendezvények, szerveződések és intézmények tükrözik a „tüke”, a vidékiség, a provincializmus és „kulturális érték” egymást gyakran fedő kérdéseit. A bevezetőben a főszerkesztő, Aknai Tamás művészettörténész tűnődik a Csontváry Múzeum és a Modem Magyar Képtár baljós jelenéről, veszélyeztetettségéről. Pilkhoffer Mónika a modem várostervezés egyik korai pécsi előképét idézi fel, a Pécsi Szimfonikus Zenekar legújabb teljesítményeiről írt kritikát Székely András. Ivasivka Mátyás a Pécsi Kamarakórus négy évtizedére emlékezett. A színházi előadások kritikáit Balogh Róbert, Cseri László és P. Müller Péter jegyezték. A Feketén fehéren rovatban jelent meg Gyenis Tibor cikke Fürtös György Tüke c. kerámiaszobráról, a MATÁV támogatta képzőművészeti, zenei rendezvényekről, Kelemen Károly kiállításáról, a „Pécsi portrék 1995-98” című kiállításáról. A „Kis Képes Krónikában” többek között olvasható egy hosszabb interjú Pinczehelyi Sándor festőművész galériaigazgatóval. Koszits Attila az Arco Trio hangversenyéről írt kritikát és közölt interjút Szabó Dániel jazz-muzsikussal. Thália papjai Pécsett Mikor 1983-ban az Országos Színháztörténeti Intézet megkereste a Baranya Megyei Levéltárat, hogy a helyi színjátszás gyökereit kutassák fel levéltári források alapján, bizonyára nem sejtette Márfi Attila főlevéltáros, hogy másfél évtized múltán ír könyvet a kezdetekről és reformkorról „Thália papjai Pécsett” címmel.-Nagyon fontos volt, hogy 1780-ban Pécs elnyerte a szabad királyi város rangot, hiszen ezzel együtt lassan kialakult a polgári elit. Ez pedig már egy más értékrendet képviselt, aminek része és nagyban alakítója is a kezdődő színjátszás. Ugyanis a színészek - és persze még vándorszínészekről beszélünk - sokfelé megfordultak a világban, új mentalitást, új szokásokat hoztak, amelyek szépen beépültek a városba. Jelzi ezt az is, hogy először csak néhány napra vertek itt tanyát, majd jöttek az egyhetes megyegyűlésre, később pedig még hosszabb időre.-A 17-18. század fordulójáról persze tudnivaló, hogy a prímet, mint az országban szinte mindenhol, a német ajkú polgárság vitte, ám épp a már kialakult német színjátszásnak köszönhető, hogy a magyar is megerősödött, sőt a magyar színészeket egyenesen a „nyelv papjainak” nevezték! De a német színészek is fontosak, hiszen ők a császár- város, Bécs ízlését terjesztették az országban. Lássunk néhány érdekességet!- Az 1821/22-es évben a híres Déryné egy egész évadot Pécsett töltött a Jókai téri „színházban”, ahol röpke három hónap alatt mintegy 100 (!) művet vittek színre. Itt ugyan nem a teljes Hamletra vagy Faustra kell gondolni, hanem ezek rövidített változataira, amiket inkább rögtönzések tettek teljessé. A fogadókban, kocsmákban sebtében kialakított színpadok sem a mai színházat jelentették, ám később, a (mai Janus Pannonius Gimnázium helyén) megépült kőszínházban sem volt zsöllye, a földszinten ki-bemászkáltak az emberek, csak az emeleti részen ültek „rendesen” a polgárok. Ám minden lassacskán a helyére került, a színház kezdte elveszteni cirkuszi látványosság mivoltát. Ez érdekes módon köszönhető volt a cenzúrának is, hiszen rendeletekben szabályozták, kiből lehet színiigazgató, milyen szövegtár kell a működéshez és sok mindent engedélyhez kötöttek.- És hát a szegény színészek! Pécsett játszott a németek közül Alexander Schmidt, August Roll és Ferdinand Johann Kübler, aztán Déryné mellett a kor sztárjának számító Lendvai Márton és neje, Hivatal Anikó. Ők akkoriban még nem tudtak a polgári miliőbe beilleszkedni, nem volt kialakult életformájuk, nem érték el a művész státust. De mégis le a kalappal a sok bohém és kalandor színész előtt, mert ha ők nem szenvedik meg a magukét, akkpr bizony a mai színházi kultúránk sem tartana ott, ahol. Méhes K. Kulturális ajánlatok Tájképek Sásdon. December 7-én 17 órakor a Sásdi művelődési központban Márkus Ilona lírai hangulatú tájképeiből nyílik kiállítás. A tárlaton dr. Baráth Árpád mond bevezetőt, közreműködnek Völgyi Melinda színművésznő és a Sásdi Zeneiskola növendékei. Csorba Győző-est. A „Drámafordítások” és „Csorba Győző, a fordító” című köteteket mutatja be Tüskés Tibor író december 10-én 17 órakor pécsett a Művészetek Háza Fülep Lajos termében. A művek a Pannónia Könyvek sorozatban jelentek meg, az eseményen Szirtes Gábor szerkesztő mond bevezetőt, a költőre Kalász Márton emlékezik. Karácsony a díszítőművészetben. A „Karácsony a díszítőművészetben” címmel néprajzi kiállítást nyílt a hét közepén Pécsett a Petőfi Sándor művelődési házban. A december 17-éig naponta 13-tól 18 óráig látogatható tárlaton a karácsonyt ünneplő gazdag népi ornamentikával ismerkedhetnek meg a látogatók. Pécs szépe a Dominikánus Házban. December 9-én 18 órakor a Dominikánus Házban Szabó Anita, a városi szépségverseny idei győztese és Karácsony Ferenc orvos-természetgyógyász lesz az Exluzív Teaház vendége. Házigazda Bükkösdi László. A A f A 1
