Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-31 / 357. szám

12 Szilves^i Napló Baranyai Altükör 1998. december 31., csütörtök Álhírcsatorna Kisdobos helyett. Dr. Toller László, Pécs polgár- mestere úgy döntött, a jövő­ben a Városházán hozott ha­tározatokat kitrombitálják a városban. Jelenleg gyors ütemben keresnek erre a munkára egy sikeres Trom­bitást. (z) Szokatlan szereposztás. A megyeszékhely önkor­mányzatának támogatásával a Pécsi Nemzeti Színház szezon közben új darabot ik­tat műsorába. A négy mus­kétás címszerepeit dr. Toller László, Kerényi János, dr. Papp Béla és dr. Újvári Jenő játssza. A rendező dr. Páva Zsolt lesz, aki a Mylady fi­guráját kettős szereposztás­ban dr. Mikes Évára és dr. Révész Máriára bízta, akik más szerepekben már bizo­nyítottak. (z) Révész Mária, miután megválasztották a Baranya Megyei Munkaügyi Köz­pont vezetőjének, a kirívóan magas munkanélküliségi rá­tától megrémülve a munka- nélküliek újraszámlálását kérte a választási bizottság­tól. (Id) Trombitás Zoltán cáfolta, hogy azért járt Szekszárdon, mert ő lesz a megyei kórház igazgatója. Mint mondta, igaz ugyan, hogy az egész város ezt beszéli, de ez már októberben sem jött be. (Id) Pontosítás. Harács Elek önkormányzati képviselő kérésére közöljük, hogy a tegnapi számunkban megje­lentekkel ellentétben a kép­viselő nem „érintett lehet különböző szabályosnak tűnő pénzügyi tranzakciók­ban”, hanem az elmúlt há­rom évben minden lehetsé­ges módon megszegte a tör­vényt, és egymaga mini­mum 623 millió forintot sikkasztott el. Ezúton kérjük az érintett és olvasóink el­nézését. Pécs-Somogy pajkos so­rozatgyilkosai. Csellengő sorozatgyilkosok riogatják mostanában Pécs-Somogy lakóit, akik kereplővel, ma­dárijesztővel védekeznek a jelentős károkat okozó, ma­gukból kivetkőzött, de egyébként kedves lények el­len. (nf) Vízállások és hőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 485 cm, áradó, 1,8, őrtilos -38 cm, áradó, 1,8, Barcs 75 cm, áradó, 2,3, Nyakasza- bolcs 166 cm, áradozó, 36,6 fok. Aranygól dönt a közgyűlésen Tegnap újabb rendkívüli ülést tartott a város képviselő-testü- lete. A városházára érkező képviselőktől elkobozták a petár­dákat, csillagszórókat, a narancsokat, és főként a sulykokat. PÉCS, VÁROSHÁZA Némi zavart okozott, hogy a 9 órára meghirdetett testületi ülés már 9 órakor 1 perckor meg­kezdődött. Az ellenzék egyes vezérszónokai nem is tudtak időben beskálázni a folyosón. A demokratikus működést súlyosan csorbító atrocitások ellen elsőként a vendégjátékos­ként fideszessé fogadott MDNP-képviselő tiltakozott. Staub Ernő - úgy is mint ma­gyartanár - naiv reménynek nevezte a kormányzók feltéte­lezését, hogy az elkobzások után az ellenzéknek nem lesz mit elvetni a sulykok helyett. Ugyanakkor felhívta a figyel­met arra, hogy az írásos előter­jesztésben a „sulyka” és a „su­lyokja” változatok rapszodikus összevisszaságban szerepelnek. Ugyan elvileg mindkettő he­lyes, de jobb lenne a város ér­dekében, ha a kormányzó koa­líció eldöntené végre, hogy mit akar mondani. Papp Béla alpolgármester a tiltakozásra reagálva rámuta­tott: nem koalíciós alku kér­dése, hogy melyik változat lesz az elfogadott. Az SZDSZ a su­lyok kérdéskörében közismer­ten galamblelkű. Számára kettő a lényeg: legyen benne „ly”, és ne vessék el túl gyakran. Kerényi János alpolgármes­ter viszont bejelentette, hogy a Polgári Kör Pécs a jövő eszten­dőben emlékművet akar állítani a „Pécsi Sulyokvetőnek”. Min­den új közreműködőt, támoga­tót, ötletadót - de nem helyi iparűzésit - szívesen látnak. Ja­vaslat kellene a felállítás he­lyére is. Egy biztos: a Tüke-kút mellé nem illik. Dr. Kékes Ferenc - másodál­lásban a jogi, igazgatási és ügy­rendi bizottság elnöke is - ek­kor már nyomatékosam fi­gyelmeztetett arra, hogy még a napirendről sem volt szavazás, így a vita teljesen SZMSZ-elle- nes. Emlékeztetett rá, hogy a szóvirágokat nem kobozták el a képvise­lőktől. A virágok külcsínyéről, illatáról, ter­mesztésük zártkerti köz- és önköltsé­géről ezek után mindkét oldaltól töb­ben is hozzá­szóltak. Ami­kor a vita a kormánynak a külföldi sajtóban megszavazott Citrom-díj ma­gyarázatáig jutott - mármint, hogy minden tanúság szerint voltaképpen egy magyar na­rancsról van szó -, Toller László (képünkön) polgármester is megtalálta az optimális távol­ságot a mikrofonhoz. Előbb azonban meg kellett igazítania a széke mögött felállított jelképet, a két egymást keresztező nyelű ősi takarítóeszközt az „Új seprő jól seper” felirattal. A hangjához jutott polgár- mester javasolta napirendre venni, hogy a jövőben a köz­gyűlés ülése szünet nélkül folyna kétszer négy órán át. Az ellenállhatatlan kényszert érző képviselőket kézfeltartásos je­lentkezésük után az elnöklő fél­időnként egyszer kiengedheti. A második félidő letelte után a közgyűlést állva és „arany­gólra” játsszák. Minden visz- szamaradt napirendi ponthoz csak az kap hozzászólási lehe­tőséget, aki elsőként találja meg az egyetlen működő mikrofont. A legizgalmasabb műfajban az első opust a Fidesz vezér­szónoka, Körömi Attila követte el. Bejelentette, hogy a közgyű­lés tévé-közvetítései alapján egyes szakorvosok farkas-al­lergiát vélnek felfedezni nála. Ám ennek eredete olyan mesz- szire nyúlik vissza a pályáján, hogy nem hiszi; ma hír lehetne ennek a felkutatása. Az allergia nem akadályozza abban, hogy ön- és kormánypárti képviselői ténykedését, éber információ- szolgáltató tevékenységét to­vábbra is kifejtse. Ä második napirendi pont előtti hozzászó­lásában a közutak állapotát os­torozta, és eközben - nosztalgi­kusan - követendően példásnak minősítette a Kaposvári út jár­hatóságát. Az MSZP részéről válasz­ként elhangzott, hogy annak az útnak a burkolata nem eléggé tartós, néhány év alatt elkophat. A kisgazdafrakció vezetője, Galbáts András - a mindig kö­vetkezetes pártálláspontra hi­vatkozás kényszere után - java­solta, hogy a közbiztonság javí­tása érdekében fel kellene állí­tani az ismeretlen pécsi rendőr­járőr elrettentő hatású lovas­szobrát valamelyik peremterü­leti városrészben. A képviselő közölte: az ötletről a megyei rendőrfőkapitány véleményét is megkérdezte, aki szerint ez a lépés egy újabb fejezet lesz a rendőrség történetében. Telje­sen biztos, mert ezt is ő fogja megírni. A napirend tárgyalása lapzár­tánk idején a helyi füstadó be­vezetése parázsló vitájánál tar­tott. De Blasio Antonio (Fidesz- WHO) nyomatékos felszólítá­sára Toller László polgármester kötelezettséget vállalt arra, hogy lemond. Legalábbis a do­hányzásról. Feltéve, ha Pécs Önkormányzata másfél milliárd forint rendkívüli támogatást kap 1999-ben a kormánytól. Dunai Imre Félhold virít a város felett A kórház pénzügyi gondjait kívánták megoldani török segítség­gel, de az egész város megérzi a hatását. Holnaptól a város hivata­los nyelve a török, az oktatás anatóliai tanárok segítségével folyik tovább, míg a keresztvetésért jobb esetben csak kézlevágás jár. SZIGETVÁR A törökök a pénzeszsák mellett szpáhikat és janicsárokat is hoztak, hivatkozva a török nyelvű szerződésre, amelyet az immár egykori polgármester nem jól értelmezett. A kisváros új vezetője, MCMLV. Szulejmán pasa (ké­pünkön) nyilatkozatban tette közzé a januártól érvényes vá­rosi törvé­nyeket. Ezek szerint a török lesz a hivata­los nyelv, de a magyart is engedélyezik - igaz, csupán házi haszná­latra. A misék helyett ezentúl müezzin szólítja a hívőket az oroszlán helyén felépülő új mecsetbe.- A lakosság kitörő örömmel fogadta a felszabadítókat - tá­jékoztatta lapunkat a város új pasája -, hiszen mindenki em­lékezik török őseire, illetve va­lódi nemzetiségük vállalásának eddigi tiltására. Ezért nem is tartjuk szükségesnek a nyelvok­tatást, hiszen mindenki folyé­konyan beszél törökül. A város tiszteletbeli magyar konzuljának kinevezett Mozs- gai Péter első intézkedéseként a törökök megérkezése óta egy­folytában bődülő oroszlánt - kínjai enyhítése céljából - ide­iglenesen Egerben helyezték el. Giorfoglu Zultan Klónozott anyós. Egy harminc éve házas fakir új éle­tet kezdett. A szöges ágy, a kardnyelés és a feleség már nem nyújtott élvezetet, ezért anyósát klónoztatta. Az anyós az első percben összeveszett önmagával. fotó: wéber andi Megszűnt a diszkrimináció SÁSD Tegnap este tartotta idei utolsó, egyben rendkívüli ülését az önkormányzat. Az ülés összehívását halasztha­tatlan ügy indokolta. Ahogy azt testvérlapunk, a Sásd és Vidéke már megírta, újságíróink nagy szeretetnek örvendenek a városban. Ezért a testület — Kovács Sándomé polgármester előterjesztése alapján - úgy döntött, néhány utca ezentúl lapunk munka­társainak nevét viselheti. Ez­zel egyúttal megszűnik az a diszkrimináció, melynek elő­nyeit 1999. január 1-jéig e so­rok írója élvezte, lévén, hogy Deák tér már van Sásdon. A testület közfelkiáltással elfogadta, hogy a derékszög­ben ívelő, eddig kákóczi út néven ismert főutca a Csuti sugárút, a Sásdcsat Kft.-t a vastalanítóval összekötő allé a Lendvai fasor, míg az onnan a semmibe vezető bekötőút a Nyaka sétány nevet viselje. Az igazsághoz hozzátartozik: a demokratikus döntésben közrejátszott a polgármester asszony azon ígérete, misze­rint lemond, ha előterjesztését azonnal meg nem szavazzák. Az ülés víg kártyázással foly­tatódott, melynek a piros ÁSZ oszt, nem oszt felkiáltás vetett véget. Deák G. A Bajszos nem enged SELLYE­DRÁVASZTÁRA Utolsó csepp vérünkig el­lenállunk a sellyei agresszi­ónak - mondta televíziós beszédében a drávasztárai polgármester. A világsajtóban csak Bajszos Diktátorként emlegetett Hor­váth Ferenc drávasztárai pol­gármester azután állt a falute­levízió kamerái elé, hogy Sellye polgármestere, Nó- rántné dr. Hajós Klára kato­nai és arculcsapásokat helye­zett kilátásba, amennyiben Horváth továbbra is hátrál­tatja Borbás Károly sellyei al­polgármester sztárai munká­ját. A falu iskolájában dolgozó Borbást a Bajszos Diktátor először Karcsikámnak, majd kémnek nevezte, és kiutasí­totta Drávasztáráról. A Drá­ván ezután megjelent több sellyei repülőgéphordozó anyahajó, és Tarackos Jónás zughorgász. (Ez utóbbinak semmi köze a történethez.) A Baranyában élő Hörváth- szimpatizánsok megyeszerte tiltakozó akciókat szervez­őnek. A nagyhatalmi fenyege­tésre akarta felhívni a figyel­met az a mindenre elszánt sztárai fundamentalista diák is, aki tegnap éjjel Pécsett a CNN kamerái előtt felgyúj­totta - a szobájában a villanyt, ezt követően pedig tizedik emeleti lakásából a mélybe vetett - egy pillantást. N. F. PORTRÉ A malac, aki túl sokat tudott Dezsőnek meg kell halnia. A Tanú című film halhatatlan mon­data most újra aktuális. Rengeteg malacot ölnek le ma szerte az országban. Lapunkat az a szerencse érte, hogy egyikükkel a kivégzése előtti utolsó órában tudtunk beszélgetni.-Megbocsásson a durva kez­désért, de önnek ma cseppet sem lesz malaca.- Disznóság. Pedig Magyar- országon már eltörölték a ha­lálbüntetést. Sajnos csak tegnap tudtam meg, hogy mire készül­nek ellenem, így nem volt időm az állatvédők segítségét kérni.- Mások épp a halálbüntetés visszaállítása miatt éhség­sztrájkolnak. Furcsa parado­xon. Tudja, hogy megeszik?-Tudom. Most képzelje el, itt beszélgetek magával, aztán jön a böllér a nagykéssel és nyissz. Majd kibeleznek, be­vágnak a sütőbe, pecsenyebar­nára pirítanak és kétpofára megzabálnak. Az a legrosz- szabb az egészben, hogy hajnal­tájt már nem fogok kelleni nekik. Egy­szerűen taccsra tesz­nek. Akkor meg minek ez a nagy felhajtás?- Meg tudjuk érteni. Nem fél a haláltól? Ha szabad ezt amúgy Frei Tamás módjára, keményen megkérdeznem.-Félelmet szerencsére egy­általán nem érzek, csak sajnos jól tudom, miről maradok le amiatt, hogy idő előtt kioltják az életemet. Még rengeteg moslékot etethettek volna meg velem. Ifj. Malacz Dezső 1998. XI. 10-én született Alsótárogatópusztán. Apja nagy disznó, anyja bűvös koca. Eddigi rövid élete során az ólban élt, szüleivel és testvéreivel együtt. Etetője, Vájú István szerint az egyik legjobb étvágyú malac az összes között. Nőtlen, gyermeke nincs (Mármint Vájúnak).- Ezt nem kell sajnálnia, mi már unjuk is. Mivel töltötte ed­dig az idejét?- Röfögtem, visítoztam és dagonyáztam. Főként. Életem néhány hete alatt ezenkívül megtanultam beszélni, olvasni és írni, letettem egy angol és egy német felsőfokú nyelv­vizsgát, franciából és kínaiból egy középfokút, olaszul pedig már alapfokon tudok. Tervez­tem három Nemzeti Színhá­zat, egy monu­mentális katedrá- list, kiderítettem, hová tűntek a Postabank és a Globex Holding keresett milliárd- jai, hogy kik állnak a Tocsik- ügy hátterében, kik az alvilág kulcsfigurái, hogy ki követte el a nagy vihart kavart robbantá­sos merényleteket sőt azt is, ki lőtte le Fenyő Jánost. Minder­ről természetesen bizonyíté­kaim is vannak.- Ez egész egyszerűen elké­pesztő. És ezt a szenzációt már másnak is elmondta?- Persze. Mégis, mit gondol, miért akarnak levágni? Lendvai Dávid Mától határzár BEREMEND A határátkelő problémája im­már hetek óta gyűrűzik. Az utolsó csepp a pohárban a la­kosság aláírásgyűjtő akciója volt, amikor is több mint 4 személy hiteles szignóját adták át a polgármesternek az átkelő bezárása érdekében. A tiltako­zók legfőbb célja a település gyorsuló fejlődésének megállí­tása. Mint azt lapunknak el­mondták: tűrhetetlen, hogy megszűnt a munkanélküliség. A képviselők, átérezve a prob­léma súlyát, azonnali határzárat rendeltek el, amelyhez a határ­őrség is csatlakozott, hiszen így példát tudnak statuálni más te­lepüléseknek is, ahol - eléggé el nem ítélhető módon - még mindig örülnek a működő ha­tárállomásoknak. Gy. Z. A f I 4

Next

/
Thumbnails
Contents