Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-24 / 352. szám
24 Dunántúli Napló Karácsony 1998. december 24., csütörtök BÉKÉS SÁNDOR: A nagyháló a halászmester ablaka alatt szárad. Az udvart belengi a háló fonalába ivódott halszag. Egymásba rakott fűzfakosarak, félig partra húzott súlyos faladik ... Piszkos-fehér kacsák gágog- nak az udvaron: alighanem a kutyaház tetején pöffeszkedő kakas beképzeltségéről folyik közöttük a szó. Gerle búg a ház mögött álló öreg fűz göcsörtös ágai között, és persze a verebek sokasága is érzi már az est közeledtét. Véget ért a halászat. Behúzódott házába a halászmester, elmenték a segítői - a pellérdi tavak mára már megszűntek hal- tenyésztő üzem lenni... Az „iparszerű halgazdaságra” már csak a vízen himbálódzó motoros etetőbárka emlékeztet. Varázslat szemtanúi vagyunk: a sással, náddal övezett tóterület új arcot ölt és ezzel együtt új életet kezd — az egyszer volt vadvízország rejtelmes, ezerszám életét. Pellérd község határában vagyunk, autóval alig tízpercnyire Pécstől. Öt halastó sorakozik itt egymás mellett, a Pécsi-víz nevű csatorna által táplálva. A tóvidéket nedves, sásos, szavannaszerű rétek övezik, melyeket ligetes nyárfaerdők tarkítanak. Víz, nád, rét és madár... Szeretem ezt a különös világot, mely évtizedeket, sőt talán évszázadokat repít vissza a múltba, hisz a Mecsek-aljai táj egykori, ősi arcát villantja fel. Északon a Mecsek, a Jakab- hegy kéklő vonulata, valahol messze, délen a Dráva. A pécs-budapesti vasútvonal hosszú kilométereken át fut e nagykiterjedésű berek északi szélén. Gyalán széle, Bicsérdi legelő, Vacsoravesztő, Vasút- alja, Basa-alja, Tomparét... A dűlőnevek egyszerre utalnak az adott hely ma is felismerhető konkrét jellemzőire és a régmúlt idólc történéseire. A Vacsoravesztő út és földdarab egy csárda emlékét őrzi, melyet Gyaláni csárda néven is emlegetnek. A pécs-bicsérdi szekérút haladt erre egykoron. A megfáradt utasok rendre betértek ide, ám az önfeledt borozgatás közben gyakran még a vacso- ráravalót is leengedték a torkukon, vagy elveszítették a kártyán. A Basa-alja (Basa, Kis- Basa ajja, Basa ajja, Kis basa) ma Cserkút község határához tartozik, mely község - a közeli Kővágószőlőshöz, Bakonyához, Bodához és a déli szomszéd Pellérdhez hasonlóan -, a török hódoltság alatt is folyamatosan lakott település volt. Hol van már a török?! De lám, Víz, nád, madár egy földrajzi név, őrzi - és az érdeklődő ember számára fel is idézi a ködbe vesző, ám mégis mindig és mindenütt jelenlévő múltat.. . Mint ahogy erről a múltról mesélnek a berek fűzfái, mocsári növényei, vízi madarai is. Tavasszal a pitypang, később a réti boglárka és a kakukkszegfű színesíti a pellérdi tavakat övező tájat. A nyáron is zöld lápréti részek a kaszálók száraz, meleg, füves térségeivel ötvöződnek. Vannak részek, melyek egész nyáron víz alatt állnak. Ezek a sásos, zsombé- kos, alig-alig járható területek olyan növényi és állattársulások életterei, melyek csak egészen ritkán találhatóak meg egy közel kétszázezer lakosú nagyváros közelében. Szürke gém tűnik fel az égen, éles hangon jeleket küld valahová, valakinek, majd komótos számycsapásokkal a tó közepén álló oszlop felé veszi az irányt. Vacsoraidő... Hosszú, sárga csőre tévedhetetlen halászszigony. A nap a tavat nyugatról szegélyező nyárfák magasában vörösük, ebben a bíborfényben áll a mozdulatlanságában is elemi erőt sejtető nagy, szürke madár. Órákig képes ebben a pozícióban várni, de most erre nincs szükség. Itt, a mesterségesen szaporított és hizlalt nagy és lusta halak birodalmában miért is kellene várni? Itt legfeljebb válogatni kell... Új gémek érkeznek: egy, kettő, majd egyszerre három is. Vajon hol lehet a tanyájuk? Hol fészkelnek, hol töltötték a napot? Behúzott nyakkal szállnak - a halak számára mindmegannyi suhanó halál. A nádi világ minden percében történik valami. Élet és halál felfokozott ritmusú körtánca zajlik itt az élet minden színterén: az életek millióit rejtő víz alatti iszapban éppúgy, mint a vízben, a víz felszínén és a növények, sások és nádak sűrűjében. Sőt: a levegőég magasában is, ahol a szúnyogok és bogarak milliói közt madarak és denevérek sokasága cikázik. Egy ökörszem röppen a nádra elém, rövid farka délcegen felcsapva. Mint egy élő kis morzegép tit-tit hangokat ad, közben pörög, ugrál, körbe futja a nádat. Mozdulatlan a víztükör, mozdulatlan a nád is. Naplementekor gyakran van ez így: elül a szellő, hogy aztán amikor végleg eltűnik a nap és elsötétül minden, ismét feltámadjon a szél. Ezek a búcsúzó nap utolsó percei. Ilyenkor - valami titokzatos belső parancsnak engedelmeskedve -, a tavi világ minden élőlénye megszólal. Ami él, az hangot ad. Búg a gerle, krákog a gém, énekel a rigó, egymást túlkiabálva viháncolnak a verebek. Nagy fekete csapatokban varjak lepik el az eget - és persze ők is kiabálnak. Vajon mi lehet a titka ennek a naplementét kísérő különös hangversenynek? Az erdőben ugyanezt figyelhetjük meg: a nappal és az éj küszöbén az avartól a fák tetejéig az élet minden színterén megszólalnak az élőlények és valakinek valamiről mondanak valamit. .. És aztán hirtelen csend támad. Viszonylag sok idő telik el, míg új hangok kelnek: az éjszakai életet élő állatok hangjai. De ez most még messze van. Még nincs igazi este. A récék még csak most csapnak fel a vízről, hogy kiszálljanak a távoli domboldalak tarlóira. Az idén sokan vannak. A nádrengeteg, a tavi világ megszokott életét néha megmagyarázhatatlan események zavarják meg. Ilyenek a madárvészek is. Az elmúlt években többször is láttunk madártetemeket úszni a vízen - különösen sok vadkacsa pusztult el. A betegség megtörte a kacsák erejét, napokig ültek fátyolos szemmel a parti sás és nád fedezékében - ügyet sem vetve a máskor olyannyira rettegett emberekre. Legtöbbjük el is pusztult ott, az eliszaposodott vízben. De most újra sokan vannak, százak szállnak egy-egy csapatban a terített asztalnak számító gabonatarlók felé. Surrog az ég és hápogástól hangos. De erre már szárnyra kapnak a sirályok is. Éles rikoltásuk teljessé teszi a hangzavart. Ezek a fáradhatatlan, hegyes szárnyú, tiszta madarak különös érzéseket keltenek az emberben. A sirály a tengerre emlékeztet, a tenger pedig a gyermekkor álmaira ... Reccsen, törik a nád. Nem, ez nem madár! Testes, földön futó állat. Róka talán? Vagy vidra? Igen, a pellérdi tavakon valamikor nagyon is sok vidra élt - és néhány példány egészen biztosan él még ma is. De ez alighanem róka lesz, hisz a tó szélén, a száraz parton szalad. Amerre fut, táncol a nád feje. Vajon ki, mi lesz az áldozat? Beteg hal, vagy sásban megbújó kismadár? Itt, nem messze attól a helytől, ahol most állok, Pali bácsi, a vadőr, különös rókakalandot élt át. Fent ült egy vízparti fűzfán, rókalesen. Tél volt, ráadásul karácsony éjszaka. Pali bácsi számára a karácsony éjszakai rókales szertartásszerű kötelezettség volt. Sok éven át minden szentestén egy tóparti lesen ülve várta meg míg eljön az éjfél. Azon a télen, karácsonykor a tavat már jórészt jég borította, itt-ott csillant csak ki a vastagodó víz a jégpáncél alól. Az öreg ült, morfondírozott magában, ahogy mindig is szokott, és akkor egyszer csak feltűnt valami a jégen. De hát mi az?! Mert nem róka, az biztos. Egy vidra volt. De az öreg úgy látta: nincs is egyedül. A vidrát - mint egy árnyék -, követte valami. Egy róka! A vidra a lékhez szaladt, a vízbe vetette magát - és aztán már ugrott is ki, hallal a szájában. De ebben a pillanatban ugrott a róka is - és már övé is volt a hal... A vidra odább szaladt, tanácstalanul forgolódott, majd újra a lékhez futott. Lék, hal, róka... Háromszor ismétlődött e különös eset, háromszor szerezte meg a róka a mind bizonytalanabbá váló vidra zsákmányát, amikor Pali bácsi egy jól célzott lövéssel végre pontot tett a történet végére. Az évek múlásával mind gyakrabban hallottuk az öregtől ezt a történetet - mindannyiszor megcsodálva a valóban hatalmas róka akkor már meglehetősen kopott és molyos gereznáját is. Az öreg már régóta nincs közöttünk. Elmélázok az egyszervolt történeteken, melyek éppúgy őrzik a tovaübbent múltat, mint az erdők, mezők és dűlőutak nevei. Jelenidejű élményeink mindig tartalmaznak valamit a múltból is, mert az ember lényegét és milyenségét saját adottságai, tapasztalatai és vágyai mellett mindenekelőtt az határozza meg, amit az elődeitől örökölt, hallott és tanult. Elsuhant egy róka, de a csend csak pillanatokig tart. Felvisít egy bagoly, majd egy megrémült fácánkakas riaszt. Meghajlik, susog a nád - ez már az éjszaka előszele. z ember elbizonytalanodik a sötétben, különös .-képzetei támadnak. A természetben nincsenek kitüntetett napszakok. Az éjszakák és a nappalok úgy fonódnak egymásba és úgy következnek egymásból, mint az ember életében a jelen a múltból. Felragyog a hold, csobban a víz. Ideje hazatérni. ATRISCHLER FERENC RAJZA A fények útján Oly sokféle magyarázat van! A régmúlt idők kutatói, akik még az írott korok előtti történelemből akarnak kihámozni igaz mondatokat, primitív hitről beszélnek, az ősök égre vetődő tekintetéről, a csillagok törvényszerű mozgását kísérő megfigyeléseikről, az évszakok váltásáról, a gének diktálta megújulás formákba öntött megünnepléséről. Szólnak hittel vallott szavak istenek születéséről, az asztrológusoknak a felfénylő üstökösökhöz fűzött kommentárjairól, a három királyokról, a jászol melegéről is. És megszólalnak az emberi lélek kutatói-ismerői is. Rohanásról és robotról beszélnek, az ember különös tulajdonságáról: az érzelmek szükségességéről, azok átélésének és átadásának fontosságáról. Arról, hogy nincs oly kor, amely az embernek az eredendő tulajdonságait meg tudná változtatni. A rosszakat és a jókat sem. És szól a karácsony arról, hogy a mindenkiben lakozó bűntudat, a rideg szavak és a hideg asztalok évközi kerékcsikorgása a gyertyák meleg fényétől elhalkulnak. Csilingelő hanggal az az ősi vágy kap néhány napra szabad utat, ami bennünk van, amit adni és kapni akarunk, amiről tudjuk, hogy tizenkét hónapon át kellene hogy uralja életünket és viszonyainkat: a béke. A fenyőillatú légkörben, a fények elé hullva láthatóbban mutatja arcát egy halvány, elmosódott képen. Régen élt ősünk csillagokra vetődő tekintete és a szeretet utáni mai vágyunk között ez a közös nevező: a béke nyugalmának kívánata. Korokat és hiteket, magyarázatokat és kommentárokat hidal át. Évezredek óta kíséri létünket, pedig közben voltunk tűzimádók, totemeknek hódolók, bálványtisztelők, sumérek és ógörögök, egyiptomiak és parthusok, katolikusok és mormonok. Régen élt már a bölcs is, aki azt mondta: a barátság. Azért értékes, mert nemcsak szükséges, de szép is. Meglehet, ma nincs közöttünk olyan bölcs, aki hasonlóan örökérvényűen megfogalmazná, miért van szükség a szeretetre, a békére, a békességre. De talán most mondhatjuk: mert nem csak szükséges, de szép is. MÉSZÁROS ATTILA A Dunántúli Napló szerkesztősége és kiadója a pécsi Rákóczi úti bérleményből tegnap új helyre, az Engel János u. 8. szám alatti saját székházába költözött. fotó: laufer László Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.; 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n, a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január 1-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, ^ A fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. ^/AATESZ ISSN 0865-9133 tagja
