Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-24 / 352. szám
20 Dünántúli Napló Karácsony 1998. december 24., csütörtök A kereszt hordoz majd téged, fiam Beszélgetés Kozma Imrével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével Némi büszkeség van bennem, hiszen 1989 tavaszán lapunk mutatta be a hazai sajtóban első alkalommal Kozma Imrét, az akkor megalakult Német-Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjét. Jól emlékszem a beszélgetésre: nehezen induló, visszafogott volt. Kozma Imre plébános önmagáról alig-alig mondott valamit. Éreztette: a sajtóval kapcsolatos tapasztalatai nem a legjobbak. Egyébként is rosszkedvű volt, hiszen a plébánia előtt néhány kamion állt vámkezelésre, benne egészségügyi berendezések, gépek, milliós értékek, de az ügyintézés hetek óta nem mozdult. Az azóta eltelt közel tíz esztendő azonban megfordította a világot; Kozma atya nemrégiben az év embere lett, mindenki megismerte, a máltai címer pedig útlevéllé lett e keleti régióban is. Mindenki tudja már, hogy a máltaiak a szegények, az elesettek és rászorulók segítői. Most Kozma Imrével az Országos Reumatológiai és Fiziko- therápiai Intézet épületének hatodik emeletén, az irgalmas rend szerzetesi szobájában beszélgetek. Mindenekelőtt arról, hogy a rend felélesztését, újra- alapozását szeretné segíteni, minél több fiatalt megnyerni arra, hogy a beteg emberek ápolása, szolgálata milyen nagyszerű és szép feladat. Ott lenni a kórházakban, lelki vigaszt, a gyógyulás reményét adva. Az a hír járja országszerte, hogy az egykori zugligeti plébános a rend öltözékét felöltve, végleg új életet kezd. Kézenfekvő tehát, hogy megkérdezzem:-Igaz-e a hír, hogy Kozma Imre éppen most lesz hűtlen a Máltai Szeretetszolgálathoz, amikor alapításának tízesztendős jubileumára készülünk?- A szolgálathoz soha nem leszek hűtlen. De nem tagadom, hogy csodálatos találkozás játszódik le bennem, a máltai szeretetszolgálatnak és az irgalmas rendnek a találkozása. Nemrégiben még dúlt a harc, de mára béke van lelkemben. Hiszen tudom, hogy amióta élek, a szegények és a betegek szolgálata vezérelt. S ebben az országban akkora a szükség, a nyomor, hogy nem maradok feladatok és teendők híján.- Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a máltaiak rövidesen új vezetőt kapnak, s ön -jelenleg mint az irgalmasrend novíciusa - szerzetesként új célokra tekint?- Két válla van az embernek, s egyelőre még úgy érzem, hogy a Jóisten ad elég erőt és energiát ahhoz, hogy ezt a kettős terhet vigyem. Már jó ideje szívemben hordozom a szociálisan kiszolgáltatottak és a betegség miatt kiszolgáltatottak ügyét. Szeretnék hinni abban, hogy e kettő megfér egymás mellett. Az én Mesterem azt mondja, hogy vegyétek maga-, tokra az igám és tanuljatok tőlem. S amikor Jézus erről az igáról beszél, a mi szóhasználatunkban ez azt jelenti, hogy az ember soha sincs egyedül. Az iga egyik oldalán a krisztusi erő. S ha az ember mindkét vállát odaadja és még Jézus Krisztusnak a bátorítását is magáévá tudja tenni, nincs nehéz dolga. Tehát vezető vagyok itt is, ott is. Naponta néhány órát a máltaiak között, néhányat pedig a rendben töltök ezután is.-Az elmúlt tíz esztendő mit adott az ön számára; hogy telepedett meg, s nőtt óriássá a máltai szolgálat? Hogyan jellemezhetnénk azt a munkát, melyet önkénteseik végeztek?-Nem felejtem; úgy indultunk el, mint egy apró ma- gocska, mustármag. A biblia szerint e mustármagból kinövő fa ágai között a madarak megpihennek. A Máltai Szeretetszolgálat is fává lett, s merem remélni, hogy az ágai között sok-sok ember megpihent az elmúlt évek során, kapva talán bátorítást az életre is. Amikor elkezdtük a munkát, egy sajátos névváltoztatással indultunk, hiszen a világban mindenütt segélyszolgálatnak neveztetnek a máltai szolgálatok. Mi magyarok vagyunk az egyetlenek, akik nem ezt a nevet választottuk, hanem a szeretetszolgálat kifejezést. S evvel már a kezdeteknél azt akartuk kifejezni, hogy bizonyára nem tudunk majd akkora elvárt támogatást adni, amekkora a szükség.- Pedig abban az időben még nem tudtuk, hogy lesznek erdélyi és keletnémet menekültek, szétesik a keleti tábor, lesz délvidéki háború, nem tudtunk arról, hogy lesz lengyel árvíz majd kárpátaljai katasztrófa.- Úgy van. A névválasztással egy kicsit azt is szerettük volna kifejezni: akkora az emberiség nyomora, hogy sohasem lehet megszüntetni. Még a jóléti társadalmak sem birkóznak meg vele. Viszont a karitatív szervezeteknek az anyagi segítségen kívül a legfontosabb dolguk - küldetésük lényege -, hogy szóljanak az emberhez is. A munkatársaimnak sokszor elmondtam: a magányos életnek nincsen értelme; az ember nem élhet önmagáért és egyedül. Csak a másikért és a másiknak élhetünk, s ebben a szolgálatban - ami csodálatos ajándék - az ember élete is kiteljesedhet, kibontakozik igazi személyisége, s nem lesznek hiábavalók a mindennapok.-A máltaiak holdudvarában ma már rengeteg önkéntes dolgozik. — A civil szervezetek legnagyobb kísértése az, hogy mindazokat az anyagi és pénzbeli támogatásokat, amelyeket kapnak, maguk élik föl. Kifizetik munkadíj, költség gyanánt alkalmazottaiknak, s ezzel elvesztik céljaikat is. A Máltai Szeretetszolgálat azért tudott fává nőni - több mint öt- venfajta tevékenységet végzünk az országban a szociális étkeztetésektől az éjjeli menedékhelyekig -, mert nem tud kitérni a szembejövő igények elől és mert a munkásai önkéntesek. Több mint hetven intézményünk van már Magyarországon. Az önkénteseink tehetségüket, idejüket, energiájukat adják, alkalmazottaink pedig minimális bérekért dolgoznak és nem meggazdagodni akarnak. Fölfogták azt, hogy ha igazán segíteni akarunk ennek a rengeteg rászorulónak - több millió ember él létbizonytalanságban Magyarországon -, akkor le kell mondani a hívságokról. Ha nem így élnénk, nem volna jogunk se a szegényeket megszólítani.- Tíz esztendő öröme ez?-Talán a legnagyobb. Természetesen amellett, hogy több tízmilliárd forintnyit juttathattunk természetben és anyagiakban a magyar szegényeknek. Az országon belül, tudatosan társadalomformáló tényezővé szeretnénk válni, befolyásolni a belső légkört, mindennapi életünket, hogy egymásra találjunk segíteni tudók és rászorulók. Tehát nemcsak a konkrét bajokat látjuk és megoldásukban veszünk részt, hanem valamiféleképpen az embereket is formáló társadalmi tényezővé szeretnénk válni, a jövőképet gazdagítani. Ugyanakkor szervezetünk a határainkon kívül is megalakította egységeit, tekintettel arra, hogy küldetésünk szerint a körülöttünk élő népekkel, a nem magyarokkal is munkáljuk és mélyítjük a kapcsolatokat, országunk önkéntes KELLE SÁNDOR: ÜNNEP (TUS) nagyköveteiként. A nagy bajok idején a máltai keresztre szinte mindenütt útlevélként tekintettek.- Sajátos evangelizáció tehát a máltaiak munkája.-Való igaz. Most, amikor annyit beszélünk a közös Európáról, akkor e leendő Európának is a fennkölt szolgálata.- Beszélgessünk egy kicsit magáról Kozma Imréről. Azt tudjuk már, hogy merre tart. De honnét jött? Kicsodák szülei?- Az én családom elsősorban a nagyszüleim családja. Édesapámat egyéves koromban veszítettem el, s igazából csak mások elbeszéléséből ismerem. Édesanyám csodálatos asszony: nagy családból jött, heten voltak testvérek. Sajnos éppen nagy beteg, s tegnap fájdalmasan tapasztaltam, hogy már nem ismerte fel a telefonban a hangom. Győrzámolyban él, ahol én is megszülettem, ott a Szigetközben.-A nagyszülők indították útnak? 1- Édesapám halála után hozzájuk költöztünk; ők és özvegy édesanyám neveltek az életre. Nagyapám középparaszt volt, gazdálkodó, de a faluban sok szempontból meghatározó személyiség. Mélyen vallásos. Nekem példaképem munkaszeretetében és abban, hogy paraszt létére naponta láttam olvasni, művelődni. Érdekelte a nagyvilág. Édesanyámmal később kettesben éltünk, s a vele való együttlé- tekről ma is sokat álmodom. Egészen közel a nagyszülői házhoz állt a nagyszülők és a testvérek segítségével épített kicsi házunk. A falunak akadt két nagyon szegény embere és két bolondja is - szellemi fogyatékosok. És érdekes módon ezek az emberek naponta fordultak meg az én özvegy anyám házában és naponta ültek le az asztalunkhoz ebédelni.-Kezdem a dolgokat érteni.-Én is csak utólag mondom, tudatosítom magamban, hogy valóban mindez mennyire formálta gondolkodásomat. Hiszen nálunknál jobb módú emberek éltek Győrzámolyban, s mégsem az ő asztalaiknál ültek le ezek a szerencsétlenek, akiket többnyire inkább kicsúfolnak, mintsem ember számba vennék. Nálunk viszont teljes jogú polgárok lehettek.-Innen vezetett az út egyenesen a papi pályára 1958-ban. A döntése érdekelne; édesanyja egyetlen gyermeke volt és az akkor nem éppen karrierpályát választotta. Miért?- Győrzámolyban azért az emberek szerették és segítették egymást, s úgy éltünk, mint egy nagy család. A falu papja meghatározó ember volt: negyven évig szolgálta a népét. Másrészt azért tudni kell azt, hogy a Szigetközben volt az Esztergomi Egyházmegye intemálótáborá, ahová száműzték az összes olyan papot, aki veszélyes volt az akkori hatalom számára. Csupa nagyszerű és kiváló ember, akik úgy gondolták, hogy a papi hivatásuk az, hogy teljesítik a küldetésüket mindenféle politikai és egyéb megfélemlítés ellenére. Jóra, szépre, nemes dolgokra oktatták a környezetüket. Olyan papok, akik már vagy börtönből jöttek vagy éppen börtönbe készültek.- Édesanyja miképpen fogadta a fiú döntését?- Amikor felvettek a szemináriumba, úgy köszöntem el édesanyámtól, hogy az én utam is nagy valószínűség Szerint a börtönbe fog vezetni. Sokat beszélgetve rávettem arra, hógy menjen újra férjhez - hiszen nagy a valószínűsége annak, hogy nem tudom őt többet segíteni, támogatni soha. Édesanyám korábban azért nem ment férjhez, mert nem szerette volna, hogy esetleg rossz mostohám legyen.- Kapcsolatuk állandó?- Igen. Amikor elvégeztem a szemináriumot, megölelt és azt mondta: édes fiam eredj az utadra, és eztán csak a hivatásoddal törődj. Én nem szeretnék közéd és a híveid közé állni, de tudnod kell, hogy azaj- tóm mindig nyitva áll. Nagyon bölcs és csodálatos útravaló volt. De hasonlót kaptam nagyapámtól is: „Nehéz útra irj- dulsz, de Krisztus azt mondta, hogy aki őt akarja követni, vegye föl a keresztjét. Egyet ne felejts el: ha elvállalod az élet keresztjeit, akkor egyszer csak azt fogod tapasztalni, hogy a kereszt hordoz téged és könnyű lesz az életed. Ha viszont nem vállalod el az élet keresztjeit, hatalmas teherré nő a kereszt és agyonnyom.”- Karácsony ünnepe van.- Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. A megtestesülés, az Isten emberré válása az emberi életet igazolja; van értelme, ha egyszer Istenünk értelmét látta abban, hogy emberré legyen és vállalja sorsunkat. Ebben a viszonylatban, a másokért való szolgálatban lesz igazán emberré, s teljesedik ki mindannyiunk élete. KOZMA FERENC Kicsi házban nyolc mackó Alig öt négyzetméter jut így telente a Maczkó család tagjainak a kicsi házikóban, de ha bejön a jó idő, bizonyára övék a végtelen; a kert és a nagyvilág. Tízen élnek Királyegyházán a kicsi házikóban, amely akkora, mint másutt a nagyszoba. Édesanya, édesapa és a nyolc gyerek. Mind a nyolcán fiúk. Nagy a fölfordulás egyébként is, hiszen meglehetősen fürgék a kis Maczkók. De ma éppen vízhiány van, s ekként tele a mosogató. Még nincs ünnep, csak előkészülete. Jó illatot áraszt a sütő: odabent mézestészta teteje emelkedik. A tepsi átlagos méretű, csak éppen a család nem az, úgyhogy amint megsül, el is fogy egy szempillantás alatt. Mint a mesében. Maczkó József és felesége egy osztályban érettségiztek Pécsett 1982-ben, a vegyipariban. Mindketten 35 évesek és bizony keményen küzdenek a mindennapok öröméért. A legidősebb fiú, Gábor 16 esztendős, iparista Pécsett. Magának való gyerek. Norbert 15. Barcsra jár középiskolába. Kollégista, s ezért nagyon hiányzik, hiszen csak a hé.tvégeken jön haza. Rajmund 13, Renátó 9, Miklós 7,Álmos 5, Manó4 évesek, s a legkisebb, Patrik még csak hét hónapos. ők az igazi boldogság. Amikor születtek, sorjában, mindig a legkisebb kapta a becéző manó nevet, aztán úgy esett, hogy a hetedik igazából Manó lett, aki tudja: volt Manó néven Nobel-díjasunk is. Dolgozni reggeltől estig. Ez a gyermekek követelése. Az édesanya gyesen van, apu éppen munkanélküli; jövedelem- pótló segélyt kap, de egy ekkora családban nincs nagyon pihenő. Nem élnek fényűző módon, de a gyerekek mindig tiszták és mindegyikre odafigyelnek a szülők. Jól tanulnak. Okosak és kitűnők. A nyolcból kettő már országos tanulmányi versenyeken is részt vett, s Miklós, a legkisebb általános iskolás pedig félévkor különbözetit tesz és elsőből egyből a másodikba megy. Nem álmodtak Maczkóék nagy családról. Az első néhány fiú a dolgok természetéből fakadt, aztán meg - hogy lányt is szerettek volna - néhány újabb próbálkozás következett. A hetedik, nyolcadik becsöppent csak, s ha már jött, jöjjön. Mondják, hogy még orvosi konzilium sem tudta megválaszolni, hogy vajon miért csak fiút hoz a gólya Maczkóékhoz. Karácsonykor fenyőt állítanak, s talán vendég is érkezik a pici házba. Talán az egyik nagymama. Vagy apu édesanyja Kisszállásról, vagy anyué Pécsről. Mindkét nagymama nagy családban nőtt fel, s ezért aztán nem szokatlan nekik, ha megérkezvén, egyszerre rohanja le őket e kicsi hadsereg. KOZMA FERENC HINCZ GYULA GRAFIKÁJA
