Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-23 / 351. szám
1998. december 23., szerda Sport Dünántúli l>apló 15 Szerződéstervezet BUDAPEST Eddig még nem jutott el hozzám a Football Duó Kft. legutóbbi taggyűlésén a televíziós közvetítésekkel kapcsolatosan elfogadott szóbeli megállapodás írásos szerződéstervezete, tájékoztatta az MTI-t kedden Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. A taggyűlésen találkozott és tárgyalt először a televíziós közvetítések ügyében perben álló Kovács Attila MLSZ-elnök és Bodnár György, a kft. ügyvezetője. Akkor szóbeli megállapodás született: a jövőben Bodnár György tárgyalhat a bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről közvetíteni szándékozó televíziós társaságokkal. Abban maradtak, hogy december végéig írásban is rögzítik a szóban elhangzottakat.- A Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga tanácsa előtt van a szerződés tervezete, ami várhatóan a napokban kerül majd az MLSZ elnökéhez — mondta Bodnár György. - Bízom abban, hogy rendeződik a helyzet, mert a legfontosabbnak azt tartom, hogy minél több bajnoki labdarúgó-mérkőzés kerüljön újra a tévéképernyőkre. Kopeczky Lajos lemondott Az előre megadott kísérleti idő végéig, december 31-ig biztosan folytatja adását a Hungary Sport televíziós sportcsatorna, de valószínű, hogy a jövőben is képernyőn marad, mondta az MTI-nek Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Kovács Attila szerint a sportcsatornával kapcsolatos szövetségi döntést, a korábbi megegyezéseknek megfelelően, az MLSZ elnöksége hozza meg.- Hivatalos nézettségi felmérések ugyan nem történtek, de a nagyon sok személyes visszajelzés alapján megállapítható, hogy igény van az ilyen típusú műsorra - nyilatkozta Hámori Tamás, a Hungary Sport igazgatója. A Hungary Sporttal kapcsolatos az a hír is, hogy az eddigi főszerkesztő, Kopeczky Lajos ideiglenesen lemondott vezetői tisztéről. Adminisztrációs ok Az FTC-Whirlpool jégkorongszakosztálya az év végéig rendezi a Magyar Jégkorong-szövetséggel szemben fennálló tartozását. A szakosztály egyúttal tudatja, hogy adósságát eddig adminisztrációs okok miatt nem állt módjában teljesíteni. A német Hilde Gerg nyerte az alpesi sí világkupa lesikló számát. Ezzel Gerg az egész idei sorozatban is az élen végzett a svájci, Veysonnazban megrendezett verseny után. AP: a franciák vb-elsősége a csúcs Az AP hírügynökség világméretű szavazásán 639 ponttal a francia labdarúgó-válogatott világbajnoki győzelme bizonyult az év legkiemelkedőbb sporteseményének. LONDON A kedden nyilvánosságra hozott végeredmény szerint a száznál is több véleményalkotásra felkért sportszerkesztőség és szakíró a Tour de France profi kerékpáros körversenyen kirobbant széleskörű nyári doppingbotrányt rangsorolta a második helyre (369 pont), míg a finn Mika Häkkinen Forma-l-es vb- győzelmét, illetve az előzőleg a német Michael Schumacher- rel folytatott kiélezett küzdelmét a harmadikra (289). Az értékelés szabályai szerint minden szavazó tíz eseményt nevezhetett meg, és azokat 1-től 10-ig pontozhatta. A voksolás még azelőtt lezárult, hogy a NOB valószínűleg sokak által kiemelt, decemberben feltárult korrupciós ügye napvilágot látott volna. Az AP szavazásának első tíz helyezettje (zárójelben az 1. helyre jelölő voksok): 1. A francia labdarúgó-válogatott nyári vb-elsősége 639 pont (45). 2. A Tour de France-on kitört kerékpáros doppingbotrány 369 (7). 3. Mika Häkkinen Forma-l-es győzelme 289 (4). 4. A Ronaldo egészsége körüli rejtély a vb-döntő előtt 243 (6). 5. Florence Griffith-Joyner hirtelen halála 204 (0). 6. Michael Jordan hatodik NBA-győzel- mére vezeti a Chicago Bullst 143 (0). 7. Murdoch egymilli- árd dollárt ajánl a Manchester Unitedért 124 (0). 8. A naga- nói téli olimpia februárban 108(1). 9. Az NBA-ben július óta érvényben lévő kizárás (lockout) 105 (1). 10. Pete Sampras sorozatban 6. év végi világranglista-elsősége és Björn Dahlie rekordja, nyolcadik olimpiai aranyérme révén 102(0). Olimpiai járadék az érmeseknek is Az országgyűlés kedden egyhangúlag, 262 igen szavazattal elfogadta Deutsch Tamás kijelölt ifjúsági és sportminiszternek az olimpiai bajnoki járadékról szóló indítványát.------------------------------------- lóan járadékban részesülnek BUDAPEST az ötkarikás játékok ezüst- és------------------------------------- bronzérmesei is. A javaslat Deutsch Tamás elmondta az kárpótlást nyújt azoknak, akik olimpiai bajnokokhoz hason- 1984-ben nem vehettek részt a Los Angeles-i olimpián, számukra az akkor rendezett A- kategóriás nemzetközi játékokon elért helyezések alapján biztosítják a járadékot. Az indítvány szerint lehetőség nyílik a paralimpiákon legkiválóbbaknak bizonyult fogyatékos sportolók támogatására. Bransonek folytathatják útjukat A kínai hatóságok kedden mégis engedélyezték Richard Bransonnak és két társának, hogy hőlégballonjukon folytassák útjukat az ország területe fölött, közölte a brit külügyminisztérium szóvivője. A szóvivő szerint Nagy-Bri- tannia kínai nagykövete üzenetet kapott a kínai hatóságoktól, amely szerint „a brit nagy- követség kérésére engedélyezték, hogy a hőlégballon folytassa útját az ország fölött, annak ellenére, hogy illegálisan lépett be Kína területére”. Peking azután hozta meg döntését, hogy London és Washington diplomáciai lépésekkel próbálta engedékenységre bírni. Nem állnak csehül PRÁGA Csehország ugyan az elmúlt évtizedekben is bővelkedett a világ élvonalába tartozó sportolókkal, de ezek, - ha nem maradtak kinn Nyugaton, mint Martina Navratilova és Ivan Lendl teniszezők - az 1989-es bársonyos forradalom előtt nem igen bővelkedtek anyagiakban. Például az 1976-ban Európa- bajnoki címet nyert futballisták fejenként csak 10 ezer koronát kaptak, ami akkoriban négyhavi átlagfizetésnek felelt meg. Manapság az ilyen teljesítményekért ez még zsebpénznek is kevés lenne. A rendszerváltás után a sportolók jutalmazásában is alapvető változásokra került sor, egyrészt mert létjogosultságot nyert a profizmus, másrészt számos cseh sportoló, elsősorban a jégkorongozők és futballisták nagy amerikai és nyugateurópai klubokhoz szerződtek, s ma csillagászati összegekért kamatoztatják tudásukat, mégpedig anélkül, hogy le kellene mondaniuk cseh állampolgárságukról, ahogy ez az említett Navratilova vagy Lendl esetében történt. Napjainkban a legjobban kereső cseh sportolóként az amerikai-kanadai profi jégkorongbajnokságban (NHL) a Buffalo kapusát, Dominik Haseket tartják számon. Hasek bevételei az idei évben a prágai sajtó szerint 330 280 000 koronát, (egy korona valamivel több, mint hét magyar forint) tesznek ki, és messze meghaladják a többi sportoló bevételeit. A második helyen Jaromír Jagr, a Pittsburg gólgyárosa áll. A kitűnő jégkorongozó az idén 195 234 730 koronát tett zsebre. A két hokistától eléggé lemaradva, a harmadik helyen van Jana Novotna női tenisz- csillag, akinek idei bevételei 118 197 360 koronára rúgnak. Őt követi Patrik Berger, a Liverpool futballistája, aki az idén 113 000 000 koronát keresett. A legjobb cseh profi teniszező Petr Korda keresete ötödikként szintén átlépte a bűvös százmilliós határt. Keresete 101 637 360 korona. Az első tízesbe még három jégkorongozó, Roman Hamrlík, Martin Rucinsky és Robert Reichel és két futballista, Pavel Nedved és Karel Poborsky tartozik, de az ő évi keresetük százmillió korona alatt van. A csehországi klubokban játszó sportolók keresete ezeket az összegeket meg sem közelíti. Csehországban a legjobban fizetett sportoló Jin Dopita, a vsetíni hokiklub gazdája, aki évente 15 millió koronát tehet zsebre. Hasekhez képest ez szinte semmiség. Václav Havel évi államfői keresete 2 800 000 korona, Milos Zeman kormányfőé I 400 000, míg egy-egy képviselő átlagban 700 000 koronát kap. A középszintű menedzserek átlagban 480 000 koronát, a banki hivatalnokok 270 000 koronát, míg a takarítónők mindössze 85 000 koronát kapnak. Idén decemberben az országos havi bruttó átlagbér mindössze II 000 korona volt. Pisont új edzője Frankfurt. Reinhold Franz lesz a német Bundesliga I. osztályában szereplő Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatának új vezetőedzője - jelentette be kedden az Eintracht sportigazgatója, Gernot Rohr. A 44 éves szakvezető a másodosztályú Hannover 96 kispadját cseréli fel az Eintrachtéval. Reinhold Franz a téli felkészülés kezdetekor, január 11-én áll munkába új csapatánál, szerződése 2000. június 30-ig köti a magyar Pisont István klubjához. Düsseldorf. A horvát Mario Amizic tizenkét év után elhagyja a kontinens egyik legjobb férfi asztalitenisz-klubcsapatát, a német Borussia Düsseldorfot. A 44 éves szakvezető irányítása mellett nyolcszor szerezték meg a német bajnoki címet a düsseldorfiak. A horvát edző munkáját fémjelzik Jörg Rosskopf és az Európa-bajnok fehérorosz Szamszonov kiváló nemzetközi eredményei is. Hamburg. A német labdarúgó Bundesliga II. osztályának 19. fordulójában a volt élvonalbeli Karlsruhétől hazai pályán súlyos vereséget szenvedő ulmi csapat egyetlen gólszerzője és egyik legjobbja a magyar Bódog Tamás (képünkön) volt. A PMFC és a PMSC egykori játékosa az egész idényben kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Együttese a mostani kudarca ellenére a tabella első helyén maradt: SSV Ulm - Karlsruher SC 1-5. Elfogták Dino Baggio támadóját. A lengyel rendőrség Krakkóban letartóztatta Pawel Michalskit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az október 20-án lejátszott Wisla Krakow - AC Parma UEFA-meccsen késsel fejbe dobta Dino Baggiót, a Parma válogatott játékosát. Mi- chalskiról már november 12-e óta tudták, tanúvallomások alapján, hogy ő a tettes, de csak most fogták el. Területi képviseletünkön ünnepi nyitva tartással várjuk Ont. Címünk: Pécs, Ferencesek utcája 6. Ünnepi nyitva tartás: december 18., péntek - 9.00-13.00 óráig december 19., szombat - 11.00-17.00 óráig december 20., vasárnap - 9.00-14.00 óráig december 24., 25., 26. - zárva december 31., csütörtök - 9.00-13.00 óráig január 1., péntek - zárva január 2., szombat - 9.00-13.00 óráig PANNON ▼▼▼▼▼ Az élvonal. I ▲▲▲AAAA GSM