Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-03 / 331. szám
10 Dlinántúli Napló Hitélet 1998. december 3., csütörtök Emlékeztető Az elsősegélynyújtást oktatja dr. Buda Péter főorvos, a Karitász szociális tanfolyamán december 5-én, szombaton 9 órától 15 óráig Pécsett, a Janus Pannonius u. 4. szám alatt. A részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szívesen látnak. Templombúcsú ünnepét tartja a pécsi Görög Katolikus Egyházközség december 6-án, vasárnap a Xavér templomban. Az ünnepi liturgia délelőtt 10 órakor kezdődik, melyen Pacsai János atya prédikál. Ő egy éve ebben az egyházközségben töltötte pappá szentelése előtti lelkipásztori gyakorlatát, s most először mutat be papként szentmisét ennek a közösségnek templomában. A mise végén új- misés áldásban részesít egyenként minden jelenlevőt. A Pax Et Bonum ferences diákszövetség pécsi régiója által meghirdetett „Betlehem-készítő pályázat” elkészült alkotásait december 13-éig, advent 3. vasárnapjáig lehet leadni a görög katolikus parókián (Pécs, Alajos u. 21. Tel.: 72/328-793). Roráté. Pécsett az adventi hajnalok karácsonyi felkészítő szentmiséire reggel 6 órakor a hagyományokhoz híven a belvárosi templomban, a pálosoknál és a székesegyházban kerül sor - az utóbbiban agapéval. Csodák a Bibliában címmel hirdetett országos gyermekrajz-pályázatot a siklósi Szent Imre Általános Iskola és Gimnázium. A pályázatra közel 1200 rajz, festmény, tűzzománc és kerámia érkezett. Az eredményhirdetésre szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor. A pályamunkákból kiállítás nyílik a pincegalériában. Véradás és közgyűlés. A pécsi evangélikusok közgyűlését december 13-án tartják: a 10 órai istentiszteleten Krähling Dániel, a Tolna—Baranya Megyei Evangélikus Egyházközség esperese mond igét. Az istentisztelet után a Dischka Győző utcai Véradóállomáson a pécsi evangélikus gyülekezet váradást szervez, ahol minél több embert várnak. Adventi istentiszteletek. A pécsi Bokor utcai baptista gyülekezet adventi istentiszteleteit december 6-án délelőtt valamint 20-án délelőtt és délután tartja. December 8-án a Mária- kongreganisták felajánlásának megújítása a Zárda templomban. 4 órakor áldás, fél 5 órakor ünnepi szentmise. December 6-án fél 3 órakor süketek miséje a Zárda templomban. Utána agapé és vetítés. A Magyar Cserkészszövetség közgyűlése a távozó Katona Tamás utódaként Gyulai Endre szeged-csa- nádi megyés püspököt választotta országos elnökévé. Ügyvezető elnök: Vikár Béla református lelkész lett. A pécsi német misén vasárnap a hímesházi ifjúsági kórus énekel. Az istentiszteletet fél 11-kor közvetíti a Magyar Rádió Pécsi Nemzetiségi Szerkesztősége. A nagy család szolgálatában Pavlekovics Ferenc helynök a Pécsi Egyházmegye főtemplomának új plébánosa Pavlekovics Ferenc 1955 decemberében, Luca napján született Szigetvárott. Szülei földművesek, mélyen hívő, szorgosan templomba járó emberek, akik mindig vitték magukkal, még a délutáni litániákra is egyetlen fiúkat. Nem papnak készült, de az esztergomi gimnázium és a diáktársak nagy hatással voltak rá, életét döntően befolyásolták. Pavlekovics Ferenc ekképpen került a Győri Hittudományi Főiskolára, 1981-ben szentelték pappá. Pavlekovics Ferenc helynöki - püspökhelyettesi - megbízatása október 12-étől szól, s december elsejétől a pécsi székesegyház plébánosa is. Előtte közel nyolc esztendeig Máriagyűd plébánosa volt, s mint említette, gyönyörűen szép éveket hagyott a háta mögött. Kézenfekvő, hogy megkérdezzük:-Helynök úr! Mit jelent ön számára ez a gyorsnak mondható, az egyházi pályán is jó értelemben vett karrier?-Nem tudom mi az, hogy gyors vagy lassú karrier. Mindig igyekeztem a lehető legjobb tudásom szerint végezni a munkámat, s eztán is így lesz.-Hogyan fogadta a változást?- Új feladatok állnak előttem és én szeretnék a megbízatásoknak maximálisan megfelelni, természetesen azzal, hogy megmaradok annak, aki voltam, s azzal, hogy minden erőmet és tudásomat az egyházmegye szolgálatába állítom.-A szülői ház, mint háttér, ma is a rendelkezésére áll. Bizonyára nagyon büszkék a fiukra.-Szüleim segítettek mindig és mindenben, különösen a pályaválasztás idején. Édesanyám mind a mai napig imáival támogat. Legutóbb, amikor beszélgettem vele azt mondta: tudod fiam, én már csak érted imádkozom, magamra nincs időm. De ha meghalok egyszer, ugye, te pótolni fogod?- Szülei mit szóltak ahhoz, hogy egyetlen gyermekük a papi pályát választotta? Mindenesetre nem volt szokványos a hetvenes években ilyen döntést hozni.- Ezt a kérdést sokan feltették már. Elég jó tanuló voltam, és édesapám a kapcsolatai révén azt gondolta, hogy Pécsre, a Gépipariba fog bejuttatni. S akkor, az első hivatásjelet ott láttam, amikor nem Pécset, hanem a számomra teljesen ismeretlen Esztergomot, az egyházi gimnáziumot választottam. De oda is úgy mentem, mint egy általános gimnáziumba, nem kacérkodva a papság gondolatával. De a miliő megfogott, s döntésemet szüleim a lelkűk mélyén támogatták.-Mi lehet a nehezebb: a helynöki megbízatás, vagy az egyházmegye főtemploma plébánosának lenni?-Mindkettő komoly próbatétel. A székesegyházban négy éven keresztül káplán voltam, s volt módom megismerkedni a pasztorációs teendőkkel. De azért az elmúlt években sokat változott az élet, sok új arcot látunk már - miközben hála a Jó Istennek - még mindig akadnak olyanok, akiket régi ismerősként üdvözölhetek, akikkel együtt dolgoztam, s akikkel a kapcsolatom azóta is élő. Hiszem azt, hogy mellém állnak és segítenek majd. Atyaként és barátként érkezem, a szó legnemesebb értelmében. Ami az egyházmegyét és a helynökséget illeti, álmom, hogy a fiatal papok bizalmát ne veszítsem el, az idősebb papok pedig látnák bennem azt a fiatal testvért, akinek szüksége van a tanácsaikra és bölcsességükre.- Az egyházmegye?- Nagy család. A püspök úr vezetésével a közelmúltban fejeződött be az az egyházmegyei zsinat, melynek ránk vonatkozó elvei és parancsai rövidesen napvilágot látnak. Számomra jó lesz evvel a családdal menni tovább azon a szép és biztató úton, melyet egyre többen választanak és választhatnak szabadon már.-Kétezerre készülünk, s az elkövetkező nagy jubileum bizonyára sok-sok szép feladatot tartogat. De tekintsünk egy kissé vissza, Máriagyűdre.- Egy kissé fáj érte a szívem. Azt szokták mondani, hogy az első szerelem felejthetetlen. Hát én így vagyok, hiszen plébánosként ott kezdtem a pályafutásomat. Persze Gyűd is meglehetősen nagy kihívás volt, hiszen nem egy szokványos plébánia. Nem város, és nem falu, hanem búcsújáróhely. Az alkotás, a munka örömeivel ott szembesülhettem. Ahogy a helybeliek megfogalmazták; az utóbbi nyolc-tíz év majdnem mindegyikében akadt egy-egy nagyobb beruházás; megszépült a templomkülső-templom- belső, a kálvária. De öröm volt számomra az is, amikor Gyű- dön a lelkekkel, a lelkiséggel foglalkozhattam. Utóbbi jelenti a településen élőkkel való napi kapcsolatot és a zarándokokkal való kontaktust.-A történelmi idő is kedvezett. Hiszen a nagyvilágból is sokan érkeztek az idén, a jubileumi évben.- Hogyne. Szerencse dolga: ebben az időben került vissza Gyűdre az eszéki Mária-szobor, ekkor járt itt először Paskai László bíboros úr. Az idén volt templomunk 850 éves, a kegyszobor 350 éves és éppen ötven éve fordult meg a búcsújáróhelyen Mindszenty József. Ezek az események szinte fölkínálták a lehetőséget arra, hogy az embereket Baranyába csalogassuk, s mi éltünk a lehetőséggel.- Tehát akad élmény bőven ?- Természetesen. Élmény az is, hogy nekem ott a környéken minden kő mond valamit. S ha végigmentem a falun, az emberek mosolya, köszönése mindennél többet jelentett. Kozma Ferenc Kisdedvárás Egyre többször megdöbbenve halljuk, olvassuk az abortuszok számának növekedését, és a titokban megszült és anyák által megölt gyermekek növekvő számát. És ami ezzel együtt jár: népességünk, nemzetünk aggasztó fogyását. Gondolunk-e arra, hogy az advent lehet az anyaság adventje is? Jézus mondta: „Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. ” (Mt.18.5.) Készülünk-e úgy a karácsonyra, hogy ki-ki saját gyermekében magát Jézust lássa? Vagy ha nem vállaljuk ezt az adventét, megrekedünk a novemberben? A november pedig a temetők hónapja, a sírok, a halál hónapja. Fenyeget bennünket a tizedik egyiptomi csapás fordítottja: akkor az öldöklő angyal megölte minden házban az elsőszülötteket, ma ez a halál angyala viszont betér minden házba és megöli a családokat, a nemzetet, ahol nincsenek már sem elsőszülöttek, sem másodszülöttek. Az biztos, hogy a múló idő roppant hatalmával nem a sírok fognak dacolni, hanem a bölcsők, halottak napjával pedig a karácsonyok. Minden város, falu szélén ott vannak a temetők, de nálunk - sajnos - közelebb kúsztak, már az asszonyok keblénél, méhénél kezdődik, akik már nem életet fakasztanak, nem bölcsőt készítgetnek, hanem sírt ásnak. A mai emberből kiveszett a hit, kihűlt a szívük és kihunyt ennek parazsa: a szeretet. Ez a hiányzó szeretet a kisded Jézus jászolából árad, és csak azok tudnak igazán szeretni földi kisdedet, akik az isteni Kisded Szívén hallgatóznak. Maga az élet kényszerít bennünket arra, hogy Betlehem felé induljunk. Becsületet kell szereznünk a gyermekeknek, az anyaságnak, a kisdedvárás adventjének. Sem vallási, sem nemzeti szempontból nem szabad belefáradni a gyermekért folytatott küzdelembe. Legyen áldott minden anyaság adventje, mely egyet e kisdedek közül befogadva, magát az isteni Kisdedet látja vendégül. Báthory László apátplébános Segélyek az árvízkárosultaknak Három kamionnal a baranyai reformátusok Kárpátalján Az elmúlt hét végén négy kárpátaljai településen osztották ki a baranyai adományokat az árvízkárosultaknak a reformátusok, Feketeardón, Váriban, Visken és Tivadar- falván. Mint azt Darvas Miklós, a Délvidéki Református Szeretetszolgálat sajtóreferense elmondotta: reménytelen helyzettel szembesültek, az emberek szinte mindenüket elveszették. Az ár elvitte a házukat, s a házzal együtt szinte mindenük megsemmisült. A szolgálat három kamionnal vitt ki ruhát, tartós élelmiszert és több mint 300 kilogramm kenyeret. Ez utóbbit Kari Sebestyén siklósi pék sütötte, s talán a kenyéradomány okozta az éhezőknek a legnagyobb örömet, amellett, hogy volt helye a ruháknak és az egyéb élelmiszereknek is. Az ár már elvonult, de óriási a sár és a fertőzésveszély: a kutak vize ihatatlan. Próbálják szervezni az új életet a romok felett, de mint Horkai László, a Beregszászi Református Egyházkerület püspöke mondotta, nagyon sok gonddal kell megküzdeniük. E gondok közepette örömük, bogy egyedül Magyarország nem feledkezett meg róluk - mindenki más, igen -, s Magyarországon keresztül jutott el a nagyvilágba tragédiájuk is. Főleg építőanyagokra és pénzre volna szükség Kárpátalján. Ehhez ad segítséget talán az is, hogy a Délvidéki Református Szeretetszolgálat filmet forgatott, melyet angol, német és holland nyelven eljuttatnak az egyház európai központjaiba is. Ezzel adnak újabb hírt Kárpátaljáról, s remélik, hogy a folyamatos segítség - a tél folyamán erre nagy szükség lesz - nem marad majd el. A baranyai segélyeket tovább gyűjtik. Bóka András esperes, a Délvidéki Református Szeretetszolgálat vezetője szerint a baranyai templomokon, parókiákon keresztül lehet a pénzadományokat a legbiztonságosabban célba juttatni. K. F. Ismerni, érteni Bizonyára sokunkkal megtörtént már, hogy nagy ünnepre készülve, gondolatban jó előre átéltük annak örömeit, átérez- tük közelségének varázsát. Ez a készülődés hozzásegít, hogy mélyebben átéljük az ünnepet. Karácsony ünnepét ádvent időszaka vezeti be. Jézus Krisztus születését és az Ő eljövetelét várjuk. Hogy ezt a titkot megértsük és fel tudjunk készülni a fogadására, ádventben törekedjünk arra, hogy minél jobban megismerjük Jézus egyéniségét. Először is származását kell tanulmányoznunk, mert egyénisége ebből fakad. Ennek alapján Jézus az Isten Fia, tehát Isten, mint a mennyei Atya, ám egyúttal földi anyától, Szűz Máriától született, tehát ember is. Szent Lukács evangéliumában találhatjuk meg Jézus születésének részletes leírását, a megtestesülés előzményeivel együtt. Ez akkor valósult meg, amikor Mária igent mondott Istennek és méhébe fogadta a Megváltót. Ilyen egyszerű formában jutott el hozzánk a megtestesülés titka, amely által Isten fia magáévá tette az emberiséget, ő maga is emberré lett Szűz Mária méhében. Ez az esemény misztérium. A misztérium olyan valóság, amely természetfeletti elemeket tartalmaz, ezáltal emberi értelemmel felfoghatatlan. A megtestesülés misztériumát Szent János úgy értelmezi: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) Rozs Szilvia Megszépült a templom az Olaszhoz tartozó Hidorban. A kívülről és belülről is felújított templomot Mayer Mihály megyés püspök áldotta meg a hét végén. fotó: wébert.