Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-22 / 350. szám

6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1998. december 22., kedd Elégséges tárolókapacitás December elején megkez­dődött a kukorica állami garantált áras felvásár­lása. A rendeletben megje­lölt határidőig - augusztus végéig - 25 ezer termelő 600 ezer hektár vetésterü­letről jelezte igényét a hi­vataloknál. A Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium illetékesétől megtudtuk: a gazdálkodók hektáronként 3,2 tonnás kvótával szá­molva összesen 1,9 millió tonna kukoricát ajánlottak fel garantált áras felvásár­lásra. Ugyanakkor a bejelen­tett vetésterület hatvan szá­zalékán éltek az állami se­gítséggel, a tonnánként 3000 forintos támogatás igénybevételével, azaz eny- nyiben lemondtak a garan­tált áras felvásárlásról. így a bejelentett mennyiségnél kevesebb, 630 ezer tonna takarmánykukorica felvá­sárlására kell a szaktárcának lehetőséget biztosítani. E mennyiségből - a szak­emberek szerint - 300 ezer tonna művi raktározásra, 210 ezer tonna pedig a már kibérelt búzaraktárakba ke­rül, s az új tárolókapacitás­igény 120 ezer tonna. - ug ­Az MNB Hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 358,41 Francia frank 38,13 Japán jen (100) 184,45 Német márka 127,87 Olasz líra (1000) 129,12 Osztrák schilling 18,17 Svájci frank 157,49 USA-dollár 212,82 ECU 251,26 Családi műhelyből fejlődő vállalkozás Vállalkozása a pécsi Csillag utca egyik családi házának műhe­lyében indult, ott létesített először autószervizt. Végigjárva az autóértékesítés és a kapcsolódó szolgáltatások gyors fejlődési útját, ma az egyik elismert márkakereskedést és szervizt irá­nyítja sikeresen. Valószínűleg ez is hozzájárult, hogy a vállal­kozói szféra estélyén Baranyában az év vállalkozójának válasz­tották Vörös Gézát. Az elmúlt 10 év nem telt ese­ménytelenül a sikeres vállal­kozó életében. Elég, ha csak a családi műhely és a most mű­ködő márkaképviselet méreteit tekintjük.- Bizony az egy, maximum két autó befogadására alkalmas kis műhely ma már a múlté. A Magyarországon egymás után nyíló márkaképviseletek óriási versenyt generáltak az ágazat­ban. Ennek keretében jött létre a Vörös Autóház, amelyben a három márka értékesítése mel­lett szervizszolgáltatást, futó­műbeállítást és zárt technoló­giás vizsgáztatást is végzünk. A versenyben az ember rákény­szerül a komplexitásra, ennek keretében hoztuk létre a laka­tos- és fényezőműhelyt is. A kívülről látványos fejlődés azonban nem volt mentes a ne­hézségektől.- A fejlődés komoly beruhá­zásokat követelt, ami az indu­láskor jellemző magas hitelka­matok mellett nagyon nehéz feladat volt. A másik komoly megpróbáltatást a Bokros-cso­mag hatása jelentette, amely mintha teljesen megszüntette volna az érdeklődést az új au­tók iránt. Talán idén lélegezhet­tünk fel egy kicsit újra, bár Ba­ranya megyében még nem ta­pasztalható a kereslet országo­san jellemző fellendülése. A pangó piac ellenére a vál­tozások egymást követik az ágazatban. Ennek okáról így nyilatkozott Vörös Géza.- Erre a pályára ráállva egy pillanatra sem szabad lazítani, lelépni a megkezdett útról. Az autóipart jellemző technikai fej­lődés és a piaci elvárások is arra ösztönzik a szereplőket, hogy folyamatosan fejlesszenek, ami egyfajta beruházási kényszerrel jár. Esetünkben ez a folyamat azt jelenti, hogy a jelenleg több mint 50 embert foglalkoztató vállalkozás is tovább fejlődik. A most kezdődő fejlesztések­nek köszönhetően rövidesen két szalonra válik külön a Volkswagen és az Audi márkák értékesítése. Ez jelenti most a legkomolyabb feladatot a vál­lalkozás számára. Kaszás E. Januártól feláll az adórendőrség Elsősorban az adómorál javulását várjuk az APEH Bűnügyi Igazgatóság felállításától - jelentette ki tegnap Kántor Tibor, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettese azzal kapcsolatban, hogy január elsején megkezdi már korábban be­jelentett működését az APEH Bűnügyi Igazgatósága. Varga Sándor, a Bűnügyi Igaz­gatóság egyik leendő vezetője kifejtette: a szervezettől azt vár­ják, hogy javuljon a járulékfize­tési fegyelem, arányosabb le­gyen a közteherviselés, és az államháztartás bevételi érdekeit kiemelkedően veszélyeztető bűncselekményeket minél na­gyobb számban előzzék meg, illetve tárják fel. Varga Sándor hozzátette: to­vábbi elvárás az is, hogy az or­szág európai uniós csatlakozá­sának idejére a jelenlegi 30 százalékról 20 százalék alá csökkenjen a feketegazdaság aránya. Ugyanígy célként emlí­tette a hamis csődbejelentések által okozott károk mérséklését, valamint annak megakadályo­zását, hogy jogosulatlanul ve­gyenek igénybe költségvetési támogatásokat. A 240 fővel induló bűnügyi igazgatóság jövő évi költségve­tése 2,8 milliárd forint lesz. Az egy lakosra jutó ipari termelési érték régiók szerint, 1998 január-szeptember 1200, 400 200 0 . 1 ■&-S N C :0 3 X Q zágos átlag *2 n Dinamikus exportnövekedés BARANYAI KÖRKÉP Az országos mutatónál (14%) nagyobb ütemben (21%) élénkült az Ipari ter­melés az idei első három ne­gyedévben Baranya megyé­ben. Örvendetes, hogy az eredménnyel térségünk ma­gasan vezet a Dél-Dunántúl megyéi között. A KSH Baranya Megyei Igaz­gatóságának felmérése szerint az esztendő első kilenc hónap­jában mintegy 140,5 milliárd forintnyi volt a megyei székhe­lyű cégek ipari termelési ér­téke. Áz ágazatokat tekintve tovább csökkent a bányászat súlya, a villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás terme­lési volumene is csekély mér­tékben (2%) elmarad az egy évvel korábbi értéktől. A növekedésben elévülhe­tetlen érdeme van a feldolgo­zóipar fejlődésének, amelyhez nagy arányban kötődnek a ré­gió fejlődő exportkapcsolatai. Egy másik jellemző mutató, hogy szeptemberig idén 22 milliárd forintot meghaladó összeget költöttek beruházá­sokra a gazdasági szervezetek. Ezek megközelítőleg felét épí­tési beruházások tették ki, a szintén jelentős gépi beruházá­sok előtt. Kaszás E. Megépül az atomtemető A Tolna megyei Bátaapáti környékén biztonságosan kialakítható egy kis és kö­zepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére szolgáló tározó - közölték a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság illetékesei a közelmúltban befejezett földtani elemzé­sekre hivatkozva. A vizsgálatok szerint 150-200 méter mélyen a gránitban biz­tonságosan elhelyezhető a paksi atomerőmű hulladéka, valamint a létesítmény 2010- es évekre tervezett leállítását követő bontás anyaga. A paksi atomerőmű a leállí­tásáig minden megtermelt ki­lowattórányi áram után 50 fil­lért fizet be az országos nuk­leáris alapba, ez 200 milliárd forintot jelent. További 200 milliárd forintra kalkulálható a pénz felhasználásáig elér­hető kamat. Ez a mai árakon számított 400 milliárd forint szükséges ahhoz, hogy az atomerőmű üzemeltetési és bontási hulladékait elhelyez­zék, és a bontást elvégezzék. A tervezett hulladéktároló 5 kilométeres körzetében lévő 8 település közül 6 társaságot alapított, ezek a községek egyetértenek a létesítmény építésével. Mérlegelésüknél szerepet játszott, hogy az elő­készítésre, beruházásra fordí­tott éves keretösszeg 5 száza­lékát megkaphatják ezek a községek, javul infrastruktú­rájuk, több adóbevételhez jut­nak, illetve várhatóan kedve­zőbbé válik a környéken a foglalkoztatás is. hívjon most' Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 553 pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 555 M (Újrahívható! HerczSjTKafir asztrológus vonlja fű Kos iái 06-90-330 541 Bika & 06-90-330 542 Ikrek m 06-90-330 543 Rák 06-90-330 544 Oroszlán ffe 06-90-330 545 Szűz A 06-90-330 546 Mérleg 06-90-330 547 Skorpió $k> 06-90-330 548 Nyilas m 06-90-330 549 Bak 06-90-330 550 Vízöntő ft. 06-90-330 551 Halak m 06-90-330552 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591 Hívás díja: 88 Ft +Áfa'perc Módosul a munka törvénykönyve Fiatalok vagy öregek? Számos kiskapu létezik a felmondások késleltetésére, ideje ezeket bezárni. Nem is a táppénzkiadások miatt, hanem a munkáltatóknak okozott bizonytalanság, a tervezhető foglalkoztatáspo­litika okán - indokolta la­punknak a munka törvény- könyvében tervezett módo­sításokat Pál Lajos, a Szoci­ális és Családügyi Miniszté­rium államtitkára. Az Alkotmánybíróság 1999. február 28-ai dátummal hatá­lyon kívül helyezte azt a ren­delkezést, amely a munkáltató döntésére bízza a dolgozó eredeti munkakörbe történő visszahelyezését. Az elutasí­tás szinte automatikus, hiszen a munkaadó a végkielégítés kétszeresét fizeti ki a dolgo­zónak. A tervezett új szabály ehelyett a munkaügyi bíróság mérlegelésére bízza a munka- viszony helyreállítását. Ha a bíróság jogosnak tartja a munkáltató indoklását, akkor mérlegeléssel 2-12 havi át­lagkereset közötti összeg kifi­zetésére kötelezheti. A másik módosítás feloldja a keresőképtelenség idejére érvényes felmondási tilalmat. A problémát itt elsősorban az okozta, hogy a tilalom az ezt követő 15-30 napra is vonat­kozott, s a dolgozó a 28. na­pon ismét kérhette a beteg- állományba vételét. A „játék” így sokáig elhúzódott. A tervezet szerint a mun­kaviszony továbbra sem szün­tethető meg keresőképtelen­ség idején, azonban kézbesít­hető a felmondás. Itt nem csupán a táppénzcsalás kiszű­réséről van szó, hanem a munkáltató hosszú távú mun­kaerő stratégiájáról is.- Azonban hangsúlyozni szeretném - mondja Pál -, hogy a felmondási tilalom terhesség, gyermek- illetve közeli hozzátartozó gondo­zása céljára kapott fizetés nélküli szabadság, illetve sor­katonai szolgálat esetén a jö­vőben is fennmarad. A harmadik változtatás az öregségi nyugellátásra jogo­sultak munkaviszonyának a megszüntetésével kapcsola­tos. A tervezet szerint a mun­káltató nem lenne köteles rendes felmondását megindo­kolni, s ezzel meglehetősen méltánytalan helyzetbe hozná azokat, akik már betöltötték a nyugdíjkorhatárt és megsze­rezték a szükséges, 20 év szolgálati időt. Ezzel egyide­jűleg lehetővé válik pálya­kezdők vagy fiatal munkanél­küliek bevonása a munkaerő- piacra. (Csernyánszki) “Részvények árfolyamaiakulása a BÉT-en 12.21-én Részvény megnevezése Záróár Változás Forgalom (db) BoisodChem 5695 /• 378 513 Danubius 4090 74 901 Egis 4600 67 769 Matáv 1248 / 4 306 313 Mól 5925 / 13 188 642 OTP 10 220 / 1 740 785 Rába 1600 — 49 196 Richter 8075 /• 668 854 TVK 2990 / 2 621 313 Kárpótlási jegy 400 42 938 A BUX-index alakulása: 6111,20 (+213,38 pont) 7000 6500 6000 5500 -- 5000 4500 -- 4000 3500 dec. 19. 20. 23. 24. 25, 26. 27. 30. 1. 2. 3. 4. 7. 8. 9. 10. 14. 15. 16. 17. 18. 21. Minden Kedves jelenlegi és leendő Ügyfelünknek, valamint minden Üzleti Partnerünknek kellemes karácsonyi ünnepeket, és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk. A takarékszövetkezetek 1999-ben is az ország több mint, 1700 pontján, folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal állnak az Önök rendelkezésére. Takarékszövetkezetek - Az Ön Bankja a Vidék Bankja

Next

/
Thumbnails
Contents